rss      tw      fb
Keres

 

Idei sporthírek

A régebbi hírek az archívumban találhatók

 

Miami tenisztorna - Serena Williams simán győzött

A világelső amerikai Serena Williams nagyon simán, mindössze két játékot veszítve győzött az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztorna női versenyének harmadik fordulójában.

Magyar-görög - Értékes pontot szerzett a Dárdai-csapat

A magyar labdarúgó-válogatott hazai környezetben gól nélküli döntetlent játszott a görög csapattal az Európa-bajnoki selejtezősorozat vasárnapi mérkőzésén, ezzel teljesítette a Dárdai Pál szövetségi kapitány által előzetesen kitűzött minimális célt, azaz az egy pont megszerzését.

Eb-selejtezők - A magyar csoport eredményei, állása és programja

A vasárnap győztes román és északír csapat öt, illetve négy ponttal ellépett a harmadik magyar válogatottól, mely gól nélküli döntetlent játszott a sereghajtó görög együttessel a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező-sorozat F csoportjának ötödik fordulójában.

Szegedi ezüstérem a teke BL-ben

Ezüstéremmel zárta a Szegedi TE férfi csapata az idei Bajnokok Ligája-sorozatot. A Tisza-partiak a tekézők legrangosabb kupájában címvédőként léptek pályára a Final Four döntőjében, ahol 5-3-ra kikaptak a német Zerbst együttesétől.

Eb-selejtezők - Nyertek a románok és az északírek is

A magyarok csoportjában listavezető román, illetve a második északír válogatott is győzött hazai pályán a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők vasárnapi mérkőzésein.

Miami tenisztorna - Babosék a negyeddöntőben

Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal az oldalán bejutott a női páros negyeddöntőjébe vasárnap az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztornán.

Cselgáncs vk - Bor Barna bronzérmes Samsunban

A +100 kilogrammos Bor Barna bronzérmet nyert vasárnap az olimpiai kvalifikációs cselgáncs világkupa-sorozat samsuni Grand Prix-versenyén.

Miami tenisztorna - Djokovic döntő szettre kényszerült

A négyszeres bajnok, címvédő Novak Djokovic döntő szettre kényszerült a szlovák Martin Klizan ellen az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztornán, de végül továbbjutott a 3. fordulóba.

Miami tenisztorna - Bouchard búcsúja

A nők mezőnyében a hatodik helyen kiemelt kanadai Eugenie Bouchard már a szombati második fordulóban búcsúzott az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztornán, ugyanis nagy meglepetésre két játszmában kikapott a német Tatjana Mariától.

Eb-selejtezők - Holland és olasz pontmentés

Az olaszok hajrában, míg a tavalyi világbajnokságon bronzérmes hollandok hosszabbításban szerzett góllal egyenlítettek és mentettek pontot az Európa-bajnoki selejtezősorozat pénteki játéknapján.

Eb-selejtezők - Simán nyertek a horvátok

A horvátok simán, 5-1-re nyertek a vendég norvégok ellen a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat pénteki játéknapján, így továbbra is csoportjuk élén állnak.

Magyar-görög - Taktikus csapatot ígér Markarián

Sergio Markarián szerint csak taktikai elemeket gyakorolt az elmúlt pár napban a görög labdarúgó-válogatott, ennek megfelelően jól felkészült a vasárnapi, Magyarország elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.

Miami tenisztorna - Nisikori esélyt sem adott ellenfelének

A negyedik helyen kiemelt Nisikori Kej mindössze három játékot veszítve győzte le az orosz Mihail Juzsnijt, s jutott be a harmadik fordulóba az 5,381 millió dollár (1,51 milliárd forint) összdíjazású miami keménypályás tenisztorna férfi versenyében.

Mezeifutó-vb - Kenyai sikerek

A férfiaknál Geoffrey Kipsang Kamworor, a nőknél pedig Agnes Jebet Tirop révén kenyai siker született a kínai Kuijangban szombaton rendezett mezeifutó világbajnokságon.

Műkorcsolya-vb - Fernandez történelmi győzelme

Történelmi győzelmet aratott szombaton Javier Fernandez a sanghaji műkorcsolya és jégtánc vb-n a férfiak versenyében, ugyanis a sportág történetének első spanyol világbajnoka lett.

Jordi Alba tíz napra kidőlt

Körülbelül tíz napig nem futballozhat Jordi Alba, az FC Barcelona spanyol válogatott futballistája.