rss      tw      fb
Keres

 

Hazai és magyar vonatkozású idei hírek

A régebbi hírek az archívumban találhatók

 

BM: nyugodtan teltek az év végi ünnepek

A Belügyminisztérium (BM) szerint Magyarország 2014-ben a korábbi évekhez képest nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb közbiztonsági körülmények között töltötte az év végi ünnepeket.

Párizsi vérengzés - A köztársasági elnök, a kormányfő és több magyarországi párt is elítélte a történteket - ÖSSZEFOGLALÓ

Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök is részvéttáviratban fejezte ki együttérzését Francois Hollande francia államfőnek szerdán a Charlie Hebdo hetilap székházában elkövetett terrorista merényletet követően. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a szigorúbb ellenőrzésekre hívta fel az utazók figyelmét. Több magyarországi párt és a Magyar Iszlám Közösség is elítélte a történteket.

Változások az általános forgalmi adóban

Változott az áfatörvény az év elejével, több termék esetében csökkent az adókulcs, módosultak az áfa-mentességre vonatkozó szabályok, és átalakultak részben a bevallási kötelezettséget érintő változások is.

Útdíj - NFM: vizsgálják Budaörs eljárásának jogszerűségét a sztrádavilágítási szerződés felmondásáról

A megállapodás szerint feltételekkel van lehetőség a sztrádavilágítási szerződés egyoldalú felmondására, s mivel a törvény szerint helyi önkormányzati feladat a közvilágításról való gondoskodás, meg kell vizsgálni, hogy Budaörs eljárása jogszerű-e - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére szerdán.

A teljes Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét kiépítené a főváros

A Főpolgármesteri Hivatal kezdeményezte a Római-parti védműtervek engedélyezési eljárásának megszüntetését az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál, hogy a beruházást kibővíthesse, és a védmű a teljes Csillaghegyi-öblözetet védje - tájékoztatta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes szerdán az MTI-t.

Súlyos terrorcselekmények Európában

Ismeretlen fegyveresek megtámadták szerdán a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap székházát Párizsban, a lövöldözésben tizenkét ember, köztük két rendőr életét vesztette. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása az Európában elkövetett, legtöbb áldozatot követelő terrorcselekményekről 2002 óta:.

AAA Auto: csaknem 64 ezer eladott autó 2014-ben

A használt autók értékesítésével foglalkozó AAA Auto csoport 63 613 gépjárművet adott el 2014-ben, 12,3 százalékkal többet, mint 2013-ban, ezzel kissé felülteljesítette múlt évi célkitűzését - közölte a cégcsoport szerdán az MTI-vel.

Devizapiac - Szűk sávban mozog a forint

Szűk sávban mozog a forint szerda délután a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon, a dollárral szemben kissé gyengült a forint, a többi fontosabb devizával szemben kissé erősödött.

Ismét rengett a föld Nógrádban

Ismét rengett a föld Nógrád megyében, Iliny község közelében szerda délután a Richter-skála szerinti 2,1 erősségű rengést mértek - közölte az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.

Időjárásjelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:.

Érdekegyeztetést sürget a kormánnyal a Vasas szakszervezet

Az érdekegyeztetés fontosságára hívta fel Orbán Viktor figyelmét a Vasas Szakszervezeti Szövetség országos elnöksége abban az állásfoglalásban, amelyet a korkedvezményes nyugdíjra vonatkozó új szabályok megalkotásának évek óta tartó elodázása miatt fogalmaztak meg, és amelyet a szakszervezeti tömörülés szerdán az MTI-hez is eljuttatott.

Útdíj - Tábla nélkül is fizetni kell az autópályákon és autóutakon

Azok az autópálya és autóútszakaszok is csak e-matricával használhatók, ahol a kötelezettségre külön tábla nem figyelmeztet. A jogszabály ugyanis úgy szól, hogy minden autópálya és autóút fizetős az év elejétől - mondta el Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője szerdán az MTI kérdésére.

Útdíj - Tábla nélkül is fizetni kell az autópályákon és autóutakon

Azok az autópálya és autóútszakaszok is csak e-matricával használhatók, ahol a kötelezettségre külön tábla nem figyelmeztet. A jogszabály ugyanis úgy szól, hogy minden autópálya és autóút fizetős az év elejétől - mondta el Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője szerdán az MTI kérdésére.