ElszámolásElszámolás
- Részletek
- 2014. február 19. szerda, 04:53
- Almási József
„Itt és most akarnak jól élni, Isten országát pedig meghagyják a szegényeknek.”
Olvasói vélemények, hozzászólások, írások archívuma
„Itt és most akarnak jól élni, Isten országát pedig meghagyják a szegényeknek.”
„Bajnai Gordon ezerszer elátkozza azt a pillanatot, amikor kiejtette a ’népszavazás’ szót”
„A meghirdetett családmodellnél jó, ha a két szülő garantált, a munkahelyük és keresetük hiányzik.”
„Ezek így együtt minden alapot megadnak ahhoz, hogy az ember gyanakvással tekintsen ezekre a bakikra.”
„Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani.”
„Egyetlenegy dolgot sulykoltak viszont akkoriban, ez volt az akkori Jolly Joker:
„Bűn az antiszemitizmust kampánycélokra használni.”
„…szólhatna már valaki a mi nagy kormányosunknak – ha már a lovas tengerésztől nem tanult –, hogy keleti széllel igazán jól nyugatra lehet hajózni.”
„Korteskörútjának tari állomásán acélgyári munkás elődeire hivatkozott, holott semmi köze nem volt a munkás hétköznapokhoz.”
„’Fölfokozott habzású’ keresztényekkel, mint ő, érdemes csínján bánni, semmi jó nem várható tőlük.”
„…emiatt persze nem éreztem francia vagy holland ’identitást’ és Izraelben sem volt semmiféle zsidó azonosságtudatom.”
…avagy a nácik már a mellékhelységben vannak
„Állítólag be fogják zárni a telepet, mert az önkormányzatnak elfogyott a pénze.”
„A közvélemény megismertetése a mindenki által megérthető, reális és valós érvekkel. Utána lehet, sőt kell megkérdezni a ’zembereket’ például egy népszavazás útján.”
„A jelenlegi hatalom ígérgetéssel, anyagi támogatással igyekszik megszerezni lojalitásukat nemtelen akcióihoz.”
„Szokjunk le ennek a szónak a már-már visszaélésszerű használatáról.”
„…abba is beleszólhat a ’magyar hivatal’, hogy a földtulajdonos mennyiért adhatja – vagy nem adhatja – bérbe a földjét.”
„Ausztráliától Kanadáig, Japántól Angliáig kihívunk minden társasházat versenyre, übereljétek a mi eredményeinket!”
„…a vagyon elleni bűncselekmények jelentős része már nem bűncselekmény.”
„Lehetséges, hogy nemzetünk (bocsánat: a saját tábor) nagy vezetője csupán cinikus, netalán gátlástalan?”