rss      tw      fb
Keres

Megkezdi működését a Pénzügyi Békéltető Testület

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) csütörtöki közleményében felhívta a figyelmet, hogy az általa működtetett, szakmailag független PBT 2011. július 1-jével kezdi meg működését. Hatásköre a pénzügyi szolgáltatók és a fogyasztók közötti szerződések megkötésével és teljesítésével kapcsolatos jogviták rendezésére terjed ki.

A könnyített honosítás lesz az idei "Tusványos" központi témaköre

A romániai magyar sajtó csütörtökön beszámolt arról, hogy az "Összenő, ami összetartozik" mottóval július 19-24. között Tusnádfürdőn sorra kerülő táborban - amelyet az első bálványosi, majd az azt követő tusnádfürdői helyszín miatt Tusványosként is szoktak emlegetni - a fő előadások jelentős része "a magyar állampolgárság kiterjesztése" köré csoportosul - mondta Sándor Krisztina főszervező.

Az NGM trendfordulóként üdvözli az ázsiai export növekedését

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön közleményben méltatta az első négy hónapban elért 2,5 milliárd eurós külkereskedelmi többletet és fontos trendfordulónak értékelte az ázsiai országokkal fennálló kereskedelmi kapcsolatokban az exportteljesítmény kiemelkedő növekedését.

MSZP: feszültté teheti az iskolaátadásokat az elfogadandó egyházi törvény

Az MSZP szerint különösen feszültté teheti az önkormányzati oktatási intézmények átadását az egyházaknak a jövő héten elfogadandó egyházi törvényjavaslat egyik paragrafusa, valamint az új közoktatási törvény egy bekezdése, előbbi ugyanis kimondja, hogy az egyházi intézmények világnézeti szempontból elkötelezettek, utóbbi pedig a világnézetileg semleges oktatást veti el.

Szijjártó: a szlovén miniszterelnök bocsánatot kért Orbán Viktortól

Borut Pahor szlovén miniszterelnök a múlt heti brüsszeli Európai Tanács-ülésen személyesen kért elnézést Orbán Viktor magyar kormányfőtől a korábban kiszivárgott kijelentései miatt - mondta el Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője az MTV Ma Reggel című műsorának csütörtöki adásában.

NMHH: májusban 1,98 millió szélessávú internet-előfizetés volt Magyarországon

Májusban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma 798 ezer volt, a legnagyobb kábelszolgáltatók előfizetései 774 ezret tettek ki, az FTTx, vagyis az optikai szálon nyújtott szolgáltatást 234 ezren vették igénybe, így összességében 2011 májusában az adatszolgáltatók vezetékes szélessávú internet-előfizetéseinek száma 1,807 millió, a teljes piacra vonatkozó becsült érték 1,98 millió volt - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gyorsjelentéséből.

Kormánydöntés a hosszú távú útfejlesztésről

A gyorsforgalmi és főúthálózat fejlesztését négy időszakra osztja a kormány, az első az idén indul és 2016-ig tart, míg az utolsó a 2025 és 2027 közti időszak - az egyes intervallumokra tervezett fejlesztéseket a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat tartalmazza.

Üzembe helyezték a MÁV távközlési üzemeltetését támogató új rendszerét

Az átadást megelőző sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, hogy az informatikai rendszer átadása mérföldkő a MÁV modernizálásában, európai színvonalat képvisel, és lehetővé teszi az eddigi papír alapú adminisztráció átvitelét elektronikus formára.

Hárommillió forintos bírságot kapott a Tesco

Hárommillió forintos bírságot szabott ki a Fővárosi Bíróság a Tesco Global Áruházak Zrt.-re, mert az áruház az életkora miatt nem alkalmazta az egyik jelentkezőt. A Fővárosi Bíróság a döntéssel helybenhagyta az Egyenlő Bánásmód Hatóság korábbi határozatát (EBH).

Nagyobb fizetési mérleg többletet vártak az elemzők

Valamivel nagyobb folyó fizetési mérleg többletet vártak az MTI által megkérdezett elemzők, akik szerint a szolgáltatások egyenlege és a viszonzatlan átutalások deficitje miatt maradt el a többlet a várakozásoktól.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Dombóvár polgármesterét

Sikkasztás miatt is bűnösnek mondta ki, ezért két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön Szabó Lorándot, Dombóvár független polgármesterét; az ítélet nem jogerős.

MSZP: a Fidesz kérjen bocsánatot a demonstrálóktól!

Azonnali bocsánatkérésre szólította fel az MSZP a Fidesz országgyűlési frakcióját a szerdai demonstrációval kapcsolatban megjelent nyilatkozat kapcsán.

KSH: áprilisban tovább lassult az export és az import növekedési üteme

Áprilisban tovább lassult az export és az import éves összevetésű növekedési üteme, és a havi külkereskedelmi többlet a februári és márciusi egyenként 830 millió eurót meghaladó rekord szintről 479,3 millió euróra, az egy évvel korábbit mindössze 23,8 millió euróval meghaladó összegűre csökkent.

EU-elnökség - Német lapkommentárok a magyar teljesítményről

A magyar kormány jól teljesítette az európai uniós elnökség feladatait, az ország azonban "rémisztően" megváltozott - írta csütörtöki kommentárjában a Süddeutsche Zeitung.

FRSZ: alaptalan a demonstráció szervezőinek politikai megbélyegzése

A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) visszautasítja a Fidesz-frakció vádaskodását, a szerdai forgalomlassító demonstráció szervezőinek politikai megbélyegzését - közölte az érdekvédelmi szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Transzatlanti hét - Condoleezza Rice: a Tom Lantos Intézet segít helyes irányban maradni

A Tom Lantos Intézet segíteni fog abban, hogy helyes irányban maradjunk az emberi szabadság biztosításában - mondta Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter az egykori washingtoni kongresszusi képviselő nevét viselő kutatóintézet ünnepélyes megnyitóján csütörtökön a Parlamentben.

Lapszemle - Vaddisznók garázdálkodnak Pécsen

Vaddisznók dézsmálják a kerteket és félemlítik meg a lakókat Pécsen - írta az Új Dunántúli Napló csütörtökön.

Vádemelés a bántalmazott gyulafehérvári magyar rektor ügyében

Vádat emelt a romániai Fehér megyei törvényszék melletti ügyészség négy fiatalember ellen, akik két héttel ezelőtt megverték a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát és az intézmény egyik alkalmazottjának férjét.

Lapszemle: CT nélkül maradt a traumatológia Pécsen

Május óta működésképtelen a CT a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai Centrumában. Az új berendezés három héten belül állhat munkába - adta hírül az Új Dunántúli Napló csütörtökön.

MNB: májusban nőtt a lakossági forint- és csökkent a devizahitelek állománya

Az idén májusban a szezonálisan nem igazított adatok szerint a háztartások az előző hónaphoz hasonlóan forintban több hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek, azaz nettó hitelfelvevők voltak, míg devizában többet törlesztettek, mint amennyit felvettek, azaz nettó törlesztők voltak - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.

KSH: az ipari termelői árak nőttek májusban havi és éves szinten is

Az ipari termelői árak májusban az előző havinál 0,1 százalékkal magasabbak voltak, az egy évvel korábbihoz mérten 1,2 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.