rss      tw      fb
Keres

Tőzsde - Enyhe mínusszal nyithat Nyugat-Európa

Az amerikai piacokat követve, enyhe csökkenéssel kezdhetik a csütörtöki kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek. A befektetők az euróövezeti szolgáltatási BMI-adatra, illetve az EKB és a brit jegybank kamatdöntésére figyelnek majd.

Börtönbe vonult John McTiernan, a Die Hard-filmek rendezője

Megkezdte egyéves börtönbüntetésének letöltését a lehallgatási botrányba keveredett John McTiernan amerikai rendező, akinek nevéhez többek közt a Die Hard első, harmadik és negyedik része, valamint a Vadászat a Vörös októberre és a Medicine Man című filmek fűződnek.

A dél-koreaiaknak állítólag április 10-ig kell elhagyniuk Keszongot

Észak-Korea állítólag felszólította a keszongi különleges gazdasági övezetben dolgozó dél-koreai vállalatokat, hogy alkalmazottaikkal együtt április 10-ig hagyják el a közösen működtetett ipari komplexumot.

Kamatdöntő ülést tart az EKB

Kamatdöntő ülést tart ma az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa. Elemzők a 0,75 százalékos euróövezeti alapkamatszint tartására számítanak.

Folytatódott a keszongi övezet észak-koreai blokádja

Észak-Korea csütörtökön is folytatta a keszongi különleges gazdasági övezet blokádját - jelentette a Jonhap dél-koreai hírügynökség.

Obama a fegyvervásárlók háttérellenőrzésének szigorítását sürgette Coloradóban

A fegyvervásárlók pszichikai és bűnügyi háttérellenőrzését előíró szövetségi törvény elfogadását sürgette a denveri rendőrakadémián Barack Obama amerikai elnök, aki arra bátorította az amerikai választókat, hogy ennek érdekében gyakoroljanak nyomást képviselőikre és szenátoraikra.

Iszmáil Haníje lett a Hamász második embere

Iszmáil Haníje, a Hamász gázai miniszterelnöke lett a radikális palesztin szervezet elnökhelyettese.

Hagel: Észak-Korea "valódi és nyilvánvaló fenyegetést" jelent

Észak-Korea "valódi és nyilvánvaló fenyegetést" jelent az Egyesült Államok és ázsiai-csendes-óceáni szövetségesei számára, ezért Amerika mindent megtesz annak érdekében, hogy hatástalanítsa a fenyegetést - jelentette ki szerdán Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter.

Obama visszaadja fizetésének 5 százalékát a büdzsécsökkentés miatt

Barack Obama amerikai elnök vissza fogja fizetni éves fizetésének 5 százalékát a pénzügyminisztériumnak, hogy ekképp fejezze ki szolidaritását az automatikus büdzsécsökkentés miatt részleges kényszerszabadságra küldött szövetségi alkalmazottakkal - közölte szerdán a Fehér Ház.

A Pentagon rakétaelhárító rendszert telepít Guamra

Az észak-koreai rakétafenyegetésre válaszul az Egyesült Államok ballisztikus rakéták elhárítására kifejlesztett rendszert telepít Guam szigetére az elkövetkező hetekben - közölte szerdán a Pentagon.

Németországban csaknem 140 liter szeszesital fogy fejenként évente

A német lakosság fejenként átlagosan majdnem 140 liter szeszesitalt fogyasztott el 2011-ben, ami nagyjából megegyezik a megelőző években regisztrált mennyiséggel, és csaknem 10 liter tiszta alkoholnak felel meg - áll a német addiktológiai központ (DHS) szerdán bemutatott jelentésében.

Csehország számára elfogadhatatlan a pénzügyi tranzakciók megadóztatása

A pénzügyi tranzakciók tervezett megadóztatása az Európai Unióban - ha nem vezetik be általánosan, "világméretűen" - megkárosítja az EU gazdaságát és pénzügyi téren csökkenti az unió versenyképességét - állítja a cseh miniszterelnök.

Londoni elemzők csökkentik olajár-előrejelzésüket

Jelentősen csökkentették erre az évre szóló átlagos olajár-előrejelzéseiket szerdán londoni iparági szakelemzők, azzal indokolva a felülvizsgálatot, hogy a korábban vártnál nyugodtabb a geopolitikai környezet a globális nyersolajellátás szempontjából kulcsfontosságú térségekben, és a piac is egyensúlyban van.