Kövér László európai idiótákról, magyar gyűlölködőkről, politikusvásárló szavazókról
- Részletek
- Szemle
- 2011. november 05. szombat, 04:07
- Galamus-csoport
Kövér László interjút adott a HírTv Péntek 8 című műsorának. Részletek.
A Gyurcsány-frakcióról
A műsorvezető a „magyarság nagy sorskérdéséről” érdeklődik: lesz-e Gyurcsány Ferencéknek frakciójuk.
Kövér szerint hasonló problémákkal 20 éve bajlódik az Országgyűlés, ezért a Ház működését törvényi szinten kellene szabályozni, és a házszabály „minden elemét érdemes lesz felülvizsgálni”. Egyébként az 1996-os eset volt az egyetlen, amikor a kilépőknek, kiválóknak nem kellett fél évet a függetlenek közt tölteniük, minden más esetben igen. Ezen kívül „a választók egy bizonyos kínálatra szavaztak, egy adott pártra, annak a jelöltjeire, a programjára stb., tehát nem tartom feltétlenül fair dolognak, hogy képviselők egyszer csak azt mondják, hogy nem ér a nevem, én egy másik politikai alakzatot kívánok alakítani”. „Tehát ha tiszta helyzetet akarnánk elvi alapon teremteni, akkor ezt valószínűleg meg kéne tiltani.”
A mandátumok visszaadásáról: „Azok, akik maradtak, nyilván valami belső kompromisszum, egyezség eredményeképpen elhallgattak ebben az ügyben. Tehát Mesterházy Attila és maradék csapata sem követeli most már, úgy látom, Gyurcsány Ferencéktől, hogy adják vissza a mandátumokat. Erre alig volt az elmúlt húsz esztendőben precedens.” Ez bonyolult kérdés, mert mondhatja bárki, „hogy nem én hagytam el a pártot, hanem a párt hagyta el azt az irányvonalat, amelyet még a választások előtt követett. És ez innentől megítélés kérdése, hogy kinek van igaza. A Gyurcsány Ferencet követő választók, az MSZP volt szavazói, és lesznek ilyenek, szerintem 1-2 százalék, valószínűleg nem gondolják úgy, hogy Gyurcsány Ferenc valamiféle méltánytalanságot, sportszerűtlenséget követett volna el.”
A „lex Biszkuról”
„Miért gondolták Gyurcsány Ferencék, és hadd ne soroljam a tettestársaik nevét, miért gondolták, hogy következmények nélkül maradhat mindaz, amit tettek az országgal kétszer négy éven keresztül, miközben az is következmények nélkül maradt, amit több mint negyven éven keresztül tettek az elődeik. Pedig akkor embereket öltek, akasztottak, börtönöztek be, zártak táborokba, fosztottak ki, vertek agyon vagy félig agyon…” „Valóban így összefüggnek a dolgok. A felelőtlenség rendszere azért alakulhatott ki, mert nem volt következménye ennél súlyosabb tetteknek sem.”
„Nem mentegetni akarom magunkat, mert mindenki, aki 1990-ben bekerült az első országgyűlésbe, valamilyen szinten felelős azért, hogy a dolgok idáig jutottak… mindig szoktam mondani, hogy mi huszonketten voltunk a legfiatalabbak a 368 parlamenti képviselő között… ellenzékben is voltunk, nem kellettünk a kétharmadhoz sem… szóval sok minden mentségünk van, de a végeredmény szempontjából nincsen jelentősége. Ott rontottuk el, húsz évvel ezelőtt.”
„Megkésett ez az egész, az utolsó pillanatban vagyunk, és lehet hogy ennek a tényleges hatása már alig mérhető, mert már alig vannak életben azok, akik a bűnöket elkövették meg azok is, akikkel szemben elkövették, de legalább szimbolikusan ezt a lépést megtesszük.”
A Dániel–Wittner-ügyről
A műsorvezető szerint azon az oldalon „egész tábora van annak a gyalázatnak, amit a mai napig büszkén követnek el. Ez egy nagyon-nagyon beteg társadalomra utal”.
Kövér egyetért. „Dániel Péter talán maga is elkottyantotta, hogy valamelyik oldalági felmenője 56 novemberének napjaiban a másik oldalon állt, tehát nem a forradalmárok oldalán, hanem azok oldalán, akik ezeket hajkurászták és összegyűjtötték.” A forradalmat nem zárták le a szembe álló társadalmi csoportok, a november 4-ei beavatkozás miatt, tehát a feszültségek 1990-ig megmaradtak. Akkor el kellett volna rendezni ezeket. „Nemcsak a felelősségre vonásra gondolok, nemcsak a jóvátételre, a tulajdonrendezés is ebbe a körbe tartozik, az úgynevezett privatizáció kérdése”, hiszen nemcsak megöltek, kitelepítettek embereket, hanem a vagyonukat is elvették. Ez sem rendeződött 1990 után.
„De azért tegyük hozzá, hogy a magyar véleményformáló elit cinkos volt ebben a történetben. Egyáltalán nem érezte úgy 1990 után, hogy azok mellé kellene állnia, akik sérelmet szenvedtek és kielégítetlenül várják az igazságtételt. Pont fordítva, azok mellé állt, akik az egész negyven esztendős szemetet be akarták söpörni a szőnyeg alá.”
Dániel Péternek egyébként „a nevét se lenne szabad kiejtenünk, mert arra is méltatlan”. „Még az se érdekes, hogy hány blogbejegyzés szólalt meg hasonló tónusban, őt támogatandó.” Azért érdekes, „mert látszik, hogy egy valóban létező, bár nem tudni, milyen nagyságú társadalmi csoport hangján szólal meg. És ennek a hangnak az agresszivitása, gyűlölettartalma az, ami riasztó.” „Mondjuk ki nyugodtan, ahogy Bayer Zsolt barátunk le is írta az egyik cikkében, Dániel Péter, ha tehetné, ugyanúgy belénk taposna a vasalt csizmájával, a pufajkájában ugyanúgy szétverné a fejünket a puskatussal, mint ahogy az ő szellemi-politikai elődei a mi elődeinkkel, sokak felmenőivel megtették 56 november 4-e után. Itt ez a probléma… Ez valóban egy társadalmi betegség tünete. Az a gyűlölet húsz évvel a rendszerváltozás után, ami fölbugyog ebből az emberből, az nemcsak elgondolkodtató, hanem egyenesen riasztó is. És megértem azokat az embereket, akik átélték azokat az időket, és azt mondják, hogy te jó isten, mi lesz itt, ha egyszer ezek visszajönnek. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy abban a formában, ahogy ők uralkodtak 90-ig, az a rendszer valóban nem tér vissza.”
Európáról, demokráciáról, LMP-ről, Jobbikról
„Ha én félek egyáltalán valamitől, egyébként nem félek, és nem is gondolom, hogy Magyarországon önmagában bármi más tudna történni, mint ami a világban meg Európában történik, tehát ezért is álságos azoknak az aggodalma, akik az Orbán-féle diktatúra kiépítéséről meg nem tudom, miről szónokolnak itt, mert Magyarország elkötelezett az európai értékek iránt, húsz éve ezt a választást megtettük, és nagyon módunk sem lenne rá, hogy ebből kilépjünk. De abban az értelemben igenis van fenyegető veszély, csak ennek a gyökérzete nem Magyarországon keresendő, hanem a világ jelenlegi állapotában, ahogy ezt Merkel kancellár nagyon mellbevágó őszinteséggel, a politikai korrektség szabályaitól messze eltérve belevágta a képviselőtársainak az arcába a Bundestagban a görög válság kapcsán, hogy nehogy azt higgye valaki, hogy azért, mert ötven évig béke volt Európában, ezentúl ez mindig így lesz. Hát vagy így lesz, vagy nem így lesz. És hogy így lesz-e vagy nem, az alapvetően rajtunk, európaiakon múlik. Tehát a káosz fenyegető rémképe azért ott lebeg Görögország felett, Spanyolország felett…” „Valami megroppant a második világháború utáni Európában, a demokráciák kezdik a hitelüket veszíteni, mindenféle idióta pártok lépnek föl a színpadra, és szereznek hirtelen az interneten toborzott bázisuk alapján többszázalékos mandátumot… mindenféle ilyen blöffpártok. Magyarországon is a Kétfarkú Kutya Párt, de hozzáteszem – és tudom, hogy botrányt fogok kiváltani, legalábbis az érintett pártok képviselői között meg a bázisában –, az LMP-t és a Jobbikot nem sokkal tartom komolyabb pártnak, mint a Kétfarkú Kutya Pártot… Főleg az eddigi teljesítményük alapján… semmit nem mutattak szerintem másfél év alatt, ami miatt azt kéne gondolnom, hogy rájuk lehet bízni az ország sorsát.”
„A demokráciát újra kell gondolnunk, értelmeznünk, abban az értelemben is, hogy kik a demokrácia szereplői. Itt és Európában is az elmúlt húsz évben kialakult egy olyan felelősség-áthárító mechanizmus, aminek az eredményeképpen minden rossznak a forrása a politikus, a politikai elit. Erre sok esetben rá is szolgáltak, rá is szolgáltunk… Csak azért ez egy társasjáték. A demokrácia működtetésében, alakításában szereplő a közvéleményformáló értelmiség is… és szereplője az a választópolgár is, aki úgy gondolja, hogy ő megrendeléseket ad a politikának… Négyévente feladja a megrendelését egy szavazat formájában, kvázi megveszi a szavazatával a politikusokat, a politikusnak meg az a dolga, hogy az ő igényeit teljesítse.”
A strasbourgi vöröscsillag-döntésről
A műsorvezető szerint a „művelt Nyugat rajongása a kommunizmus iránt a mai napig tart. Éppen most hoztak egy ítéletet, amelyben szó nélkül felülírva a magyar törvényeket, azt mondják, hogy a vörös csillag viselése szabad”. „Strasbourgban, amely város nem szenvedett a szovjet megszállás alatt, nagyvonalúan eldöntik, hogy mi itthon mit tartsunk félelemkeltőnek.”
Kövér: „nekünk nem kéne sokat foglalkoznunk azzal, hogy mi van Európában, mi van Strasbourgban, mert igaz ugyan, hogy most másodszor marasztaltak el bennünket, azt hiszem, az önkényuralmi jelképekről szóló törvény érvényesítése miatt… én remélem, hogy ez a törvény ezentúl is hatályban lesz, remélem, ezentúl is eljárnak a hatóságok és ezentúl is megbüntetik az illetőt, és majd ha újabb hét év pereskedés után újabb kártérítést kell fizetni, hát fizessük ki, ha ezek a játékszabályok. Vegyük tudomásul, de mi ne hátráljunk meg ebben az ügyben. Hogy az európai véleményformálók nem különbek a magyarországiaknál, ez egy sajnálatos felismerés…” „Azt is meg kell értenünk, hogy azok az emberek, akik ma fújják a passzátszelet Nyugaton, akár intézmények élén, akár szerkesztőségekben, akár itt, akár ott, fiatal korukban, finoman fogalmazva… jelentős részük minimum újbalos volt, de lehet, hogy ezen belül még maoista is. És ha ők oda születtek volna, amely rendszereket imádtak, akkor biztos másoknak kitaposták volna a belső részeit naiv lelkesedésükben egy szebb, igazságosabb jövő érdekében… Ezt én képes vagyok higgadtan nézni, mert én megértettem az összetevőit. Ettől még nem fogadom el morálisan, nehogy félreértsük a dolgot. Csak nem szeretném az érzelmi energiáimat arra fordítani, hogy azon dühöngjek, hogy Strasbourgban néhány idióta*, fogalma sem lévén arról, hogy ebben az országban mi zajlott ötven éven keresztül – nem beszélve a még hozzánk képest is rosszabb helyzetben lévő országokról, Romániáról, Kelet-Németországról meg a Szovjetunióról –, úgy gondolja, hogy ez egy elfogadható dolog meg a szabadságjogokhoz tartozik, hogy valaki a vörös csillaggal demonstráljon.”
Végül egy műsorvezetői kérdés
Az elmúlt húsz évben Kövér a markáns véleményeiről volt ismert. „Ehhez képest most Ön a parlament elnöke… Most a munkájának a része, hogy… rezzenéstelen arccal hallgatja, amit Mesterházytól Gyurcsányig kioktatják Önöket, hogy mit kéne csinálni. Nem akarok túlságosan hülye hasonlatot hozni, de ez olyan, mintha a baktérium* felemelt mutatóujjal oktatná az orvost, hogy mit kellene csinálni a beteggel.” „Ilyenkor mire gondol, amikor ott ül a pulpituson, és ezeket* hallgatja?”
Részlet Kövér válaszából: „Én ezt most penitenciaként élem meg. Nem könnyű. Ehhez képest minősített eset [a magabiztos LMP-sekhez és jobbikosokhoz képest], amikor az MSZP-sek teszik ezt. Pláne amikor a Gyurcsány-féle, Szűcs Erika-féle alakok*. Azt kell hogy mondjam, hogy ezt azért nem érdemeltem meg.” „Azokat kéne megkérdezni, akik Gyurcsány Ferencről – másfajta teljesítménnyel legitimálva a véleményüket, tehát jó írók, jó szakemberek – leírják azt, hogy Gyurcsány Ferencnek bármiben is igaza lehet.” „Pontosan tudták, hogy Gyurcsány Ferenc milyen. Szűcs Erikáról is látszik, még megszólalnia se kell*.”
_______________
* Részlet Dániel Péter ominózus facebookos megszólalásából: „Üzenem Orbánéknak, hogy nem szokásom megijedni sem a felcsúti kerti törpétől, sem primitív ex-prostiktól, sem… újnyilas senkiháziaktól.”
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!