Lesz még egyszer
- Részletek
- Napi apró
- 2011. október 18. kedd, 03:45
- Lendvai L. Ferenc
Bródy János dalszövegeiből némely sorok szállóigévé váltak, s alighanem így lesz ez mostani, „Az Illés szekerén” című lemezével is, ahol egyébként az ilyen című Ady-vers megzenésítése mintegy epilógusként szerepel. A szerző több évtizedes távlatra tekint vissza, így az indulás évtizedére, a hatvanas évekre is, amelyek „ma már csak szép mesék”, mert habár „nem volt az Éden, mégis közelnek tűnt az ég”. A mostani visszatekintés egy „rezignált nyugger” visszapillantása. (Mint annakidején a lázadó németalföldi „koldusok”, veszi magára az énekes is a pökhendi hatalom minősítését.) A szövegekben régebbi utalások tűnnek föl, a filléres emlékektől a sárga rózsáig, a „Maszkabál” című dalszöveg pedig teljes egészében szerepel, benne a nevezetes „Házmesterlegény a választott király” sorral. A rezignáltság pedig indokolt, hiszen a történések végül nem a kívánatos irányba fordultak.
Ezt fejezi ki a királylányról szóló ballada, akit nem volt nagy hőstett megszabadítani a kivénhedt sárkánytól, viszont mivel „a múltnak szellemétől csúf az új világ”, ő pedig végül is „sárkány babája volt”, így aztán most ismét fogságban él, és „új hercegre vár”. Talán hiába, de remélhetőleg mégsem hiába… Mert bár ezeknek a daloknak a közönsége, több egymást követő nemzedék is sokszor képzelte, „hogy véget ér a múlt, /s egy szebb jövő kezdődik el”, legvégül mégis csalódnia kellett. Nem számítottak rá ugyanis, hogy az ördög sohasem alszik, csak elbújik a részletekben, „és úgy viszi el a lelkedet, /hogy a jóisten sem éri tetten”. Nem számítottak rá, hogy másfajta emberek is túlélik ezt a negyven évet. Róluk szól a lemez talán legerőteljesebb dalszövege, az „Ezek ugyanazok.” Kik is? Nos, azok, akik számára természetes, hogy „az erősek mindig úgy érzik, hogy csalhatatlanok”, és hogy az ő memóriájukban az egyéni tapasztalatot „átírja a központból kiküldött új adat”. Így aztán „mindig újrakezdődik a bálvány körül a tánc”, és „kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók”, illetve általában „a lelkes ostobák s a gyáván megalkuvók”. Ezért lesz hát természetes az is, hogy „erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók”, akik „jönnek majd, és hirdetik, hogy milyen nagy magyarok”. Még az előbb-utóbb bekövetkező teljes csődjük sem fogja a dolgokat föltétlenül jóra fordítani: „S ha végül rájuk dől a ház, és nincs már több hitel, /majd mást vádolnak azzal, amit ők követtek el…” A döbbenetes fölismerés azonban, amely itt megfogalmazódik, végül is az, hogy ezek ugyanazok.
A lemez legsúlyosabb darabja azonban az epilógus előtti záródarab, amelynek refrénje – engedtessék meg túloznom kicsit a fogalmazásban – a „protestáló hit s küldetéses vétó” hagyományának szellemében mondja: „Lesz még egyszer szép a világ, /lesz még Magyar Köztársaság.” Mármost dalokat és dalszövegeket betilthat a hatalom, szállóigéket azonban nem lehet betiltani. Lesz még egyszer…
(Lendvai L. Ferenc)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
