Széljegyzet a burka-vitához
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2011. október 05. szerda, 04:11
Krémer Ferenc: A burka és a szégyen |
Követve a polémia „fejezeteit”, csak egy széljegyzetre vállalkoztam, nem elmerülve kinek-kinek az okfejtéseiben, nem szétszálazva, rendszerezve, szintetizálva vagy analizálva az álláspontokat, mert szinte minden érv megfogalmazódott már pro és kontra. Talán a köznapi gondolkodás felöl közelítve mégis érdemes hangsúlyozni, hogy ez a vita valójában nem a burkáról szól. Arról szól, hogy vannak-e és hol vannak az emberi jogok tiszteletére épülő liberális demokrácia határai. Olyan határai, amelyeket ha kikezdünk, azzal óhatatlanul elősegítjük, hogy a fundamentum erodálódjon. Szerintem vannak ilyen határok, és a burka azért képes kiélezni és plasztikussá tenni ezt a kérdést, mert miközben vallási, kulturális szimbólum is, keresetlen nyersességgel jeleníti meg puszta valójában az alávetettséget.
Nem egy kendőről van szó, nem egy keresztről, amelyek akár jelezhetik a szabad identitásválasztást is, hanem olyasmiről, ami az ember tudatos elszemélytelenítésének lehet eszköze egy magát deklaráltan a szabad és független emberek egyenrangú kapcsolataira építő társadalomban.
Hogy milyen filozófiák, elvek, értékek köré szerveződik egy társadalom, az tagjainak széles tömegeiben nem tudatosul, az adekvát magatartást elsősorban közvetett hatások révén „tanuljuk” meg. A leghétköznapibb nevelés során, a környezetből érkező mindennapi kis üzenetekből rakjuk össze. Mindez valamiféle „protokollként” működik, napi rutinként sajátítódik el. A filozófiai mélységekig, a tudatos belátásig csak kevesen jutnak el. Ha a „napi rutint” disszonáns üzenetek kritikus tömege érheti tartósan, akkor a rutin is változni fog, és nem biztos, hogy vele szemben elegendő az okos belátásra apellálni.
Ebben az értelemben tehát mellékes, hogy aki a burkát viseli, személy szerint így érzi-e jól magát. A puszta létezése üzenet, amely önálló életet élve hathat: azt mondja, hogy ez eltűrhető; azt mondja, hogy vannak szabadok és lehetnek olyanok, akik az elnyomás szabadságát tekintik szabadságnak. Lehetséges-e, hogy a szabadság garantálja mások elnyomatását? A köznapi gondolkodás az ilyen dilemmákra nem tanulmányok olvasásával reagál, hanem az anómia jelenségével.
Krémer Ferenc: A burka és a szégyen |
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
