Reflexiók egy reflexióra – vita Mihancsik Zsófia írásával
- Részletek
- 2011. szeptember 29. csütörtök, 03:26
- Lázár András
Gréczy Zsolt: Gyurcsány és az MSZP: külön, de mégis együtt |
Az MSZP Országos Választmányának minapi határozatához fűzött személyes hangú reflexiókat Mihancsik Zsófia. A kitűnő újságíró 2010-ben arra buzdította olvasóit, hogy szavazzanak az MSZP-re, igaz, „gumikesztyűben, orvosi csipesszel és szájmaszkban”, így hát joggal elégedetlen az MSZP eddigi teljesítményével, jelenlegi támogatottságával, megoldatlan belső problémáival. Ám meglátásom szerint ez alkalommal értékelése egyoldalúra és igaztalanra sikeredett. Ő maga is úgy fogalmaz, hogy saját értelmezését fejti ki, ám ez a nyilvánossá tett reflexió nagyobb részben alaptalan.
Írása végén, nagyon jó érzékkel és nagyon helyénvalóan, megfogalmazza saját, kívülálló pozícióját, s eleve elutasítja, hogy az MSZP-ben lévő belső konfliktus értelmezése miatt, alaptalanul, Gyurcsány-hívőként aposztrofálják. Én, jórészt ismeretlen alkalmi firkászként, nehezebb helyzetben vagyok, s ezért mondandóm helyes értelmezéséhez éppen ezzel, saját pozícióm kifejtésével kezdem.
Mindenekelőtt részletesebben idézek egy korábbi írásomból: „Nekem nincs semmilyen testületi tagságom, választott vezetői tisztségem [az MSZP-ben], s 63-ik életévemben, kiegyensúlyozott és elégedett nyugdíjasként, nem is aspirálok semmiféle politikusi sikerre. Meggyőződéses demokratának, elkötelezett szocialistának, de autonóm személyiségnek vallom magamat, akinek nem voltak és nincsenek politikusi ambíciói. Ami politikai ambícióm van, az a baloldal, és ezen belül a Magyar Szocialista Párt politikai sikerével függ össze. Ennek érdekében szólaltam meg fórumokon: újságokban, internetes lapokban, rádiókban és kampányrendezvényeken; de szintén ennek érdekében fogalmaztam meg kemény kritikát az MSZP-n belül a párt politikai bizonytalankodásairól, szervezeti gyengeségeiről, politikai és erkölcsi tévelygőiről, stb. Méghozzá akkor és úgy szóltam, amikor és ahogyan a legkevésbé volt comme il faut. És nemcsak általánosságban beszéltem ezekről, hanem nevek említésével is; lásd például az index.hu tudósítását 2009 őszén.”
A Magyar Szocialista Pártban sokan „hű lázadó”-ként ismernek – vannak még, akik emlékeznek Váci Mihály költői szófordulatára. A 2010-es súlyos vereséget követően az MSZP értékelő és tisztújító Kongresszusára jelent meg „Bonapartista fordulat után” című publicisztikám a Népszavában, amelynek számos kritikai eleme, sajnos, ma sem vesztette el aktualitását.
Mindezek előrebocsátásával a múlt szombati vita és döntés szemtanújaként mondom, hogy Mihancsik Zsófia reflexióit az MSZP Választmányának határozatára egyoldalúnak és igaztalannak tartom.
Mihancsik Zsófia, érezhető keserűséggel és csalódottsággal, az MSZP mai vezetőinek rója fel, az ő mulasztásukként értékeli, hogy a párt népszerűsége, választói támogatottsága a Fidesz csökkenő népszerűsége ellenére is alacsony. Vitathatatlan, hogy ebben a párt elnökségének és parlamenti frakciójának van felelőssége. Legalább két dolgot azonban nem lehetne figyelmen kívül hagyni. Az egyik az, hogy a mai politikai versenyben a pályát, beleértve a vetélytársra vonatkozó korlátozásokat is, a kormányoldal határozza meg. Ma például a leglényegesebb kérdésekről sincs érdemi vita a parlamentben, hisz a törvényjavaslatok beterjesztésétől annak kormányoldali elfogadásáig csak pár nap telik el, leggyakrabban az is a hét végére esik. A jogszabályalkotás szinte követhetetlen, a Fidesz-kormány, álnok módon, rendszerré tette a korábban csak kivételes lehetőségként kezelt képviselői törvényjavaslatokat, s nincs társadalmi egyeztetés sem. A fideszes parlamenti gyakorlat így nem csak a jogrendszert veri szét tervszerűen és tudatosan, hanem a demokratikus közélet lehetőségét is. Mire az ellenzéki érveket megfogalmazhatnák, kifejthetnék, tudatosíthatnák, addigra az adott törvényt már el is fogadták, s már újabb kérdésben kellene megfogalmazni, tudatosítani, terjeszteni az ellenzéki álláspontot.
A másik tény még nyilvánvalóbb: a sajtó helyzete. Nem részletezem, hiszen a Galamus és személyesen Mihancsik Zsófia is írt erről számos érvényes, fontos elemzést. Ez utóbbiak közül egyet emelek ki, azt, amely a jobboldali sajtó egyértelmű küldetéséről szól: „Lépten-nyomon félretájékoztatni, hazudni, elhallgatni, átverni, becsapni, megtéveszteni, manipulálni – végső soron racionálisan leépíteni, indulatilag felfűteni, érzelmileg rabszolgává tenni a magyart, hogy aztán könnyen idomítható harci gépezetként lehessen bevetni az éppen aktuális frontokon.” Ezek a fideszes frontok pedig a haladás, a demokrácia, a jogállamiság és az európaiság szellemét képviselők ellen irányulnak; közöttük például a Galamusszal, és közöttük például az MSZP-vel. És nem véletlenül említem együtt e kettőt, hiszen ezekben a kérdésekben természetes szövetségeseknek tekintem őket; – és nem csak a Galamus olvasói és támogatói között megtalálható számos MSZP-tag és szimpatizáns miatt. (Egyébként a jobboldal küldetéses sajtószemléletével ellentétben én valódi demokratikus értékként tekintek arra, hogy még a természetes szövetségesek között is megengedett, sőt, üdvözlendő a kritikus hang, a másikkal szembeni őszinte bírálat.) De Mihancsik Zsófia most azt veti az MSZP szemére, hogy még mindig nem tudott sikerrel szembeszállni a lépten-nyomon félretájékoztató, hazug, manipuláló stb. jobboldali sajtó tömegekre gyakorolt hatásával. Igen, még nem volt sikeres – de nem vitatható, hogy keményen küzd! Küzd a hatalommal, az önkénnyel, az ármánnyal szemben – ugyanúgy, mint a Galamus és annak felelős szerkesztője. Ennyit, az objektivitás és a méltányosság okán is el kell mondani. Nekem, és talán sokaknak, erről szól az MSZP-s határozat első pontja.
És ha már a siker és a kudarc dimenzióiról szólunk, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a sajtó természetes adottsága a szenzációkhoz való vonzódás. A munkavállalókat sújtó törvényi rendelkezésekkel vagy az igazságtalan adórendszerrel szembeni ellenzéki pozíció elemző, részletező kifejtése a legjobb újságíró tollából sem kelti fel annyira az olvasó vagy a néző izgalmát, mint az MSZP-s képviselők lemondására felszólító dilettáns MSZP-s javaslat… Így tehát jogos a figyelem elterelését kifogásoló bírálat, még ha elégedetlenek vagyunk is némely szocialista képviselővel: az a kis adásidő, az a kis felület, az a még megmaradt nyilvánosság, az bizony arról kell szóljon, hogy mi a szocialisták tartalmi alternatívája a tőkét csurkista felhangokkal bíráló, ám a gazdagokat kedvezményekkel (is) magához kötni, domesztikálni akaró fideszes kurzussal szemben. És bár igaza van Mihancsik Zsófiának abban, hogy sokkal hihetőbb, hitelesebb, vonzóbb tartalommal és formával kellene az MSZP elérje azt, hogy a felszólalás, a sajtótájékoztató, a közlemény hatására ne kókadjon le az emberek feje – de a bombasztikus kötekedések és a látványos anyázások mindig nagyobb érdeklődést keltenek, mint a jelentős gazdasági és társadalmi ügyek elemző kifejtése.
Mihancsik Zsófia kivételesen nem tájékozódott alaposan: az MSZP nem utasította el Gyurcsány „párt-reform kezdeményezéseit”. (Mondhatnám azt is, hogy ilyen kezdeményezések valójában nem voltak, sem Gyurcsány ötéves pártelnöksége idején, sem később, de ez egy másik kérdés.) Az MSZP vezetése támogatta a pártszavazást, és amikor az végül eredménytelen lett, akkor is azt javasolta, hogy a Demokratikus Koalíció felvetéseit vegyék figyelembe az MSZP modernizációjára vonatkozó javaslatoknál. (Ha valaki, akkor én voltam az, aki nagyon elleneztem a pártszavazást, ld. 2011. június 7-iki írásomat Pontok, szempontok, támpontok; az MSZP pártszavazásáról. Viszont én keményen argumentáltam, s érveimmel szemben a pártszavazás kezdeményezői gyakorlatilag semmiféle ellenérvet nem fogalmaztak meg.)
Nem akarok Mihancsik Zsófia minden egyoldalú és téves következtetésével vitatkozni, egyet viszont semmiképpen nem tudok szó nélkül hagyni. Az MSZP elnöke, vezetői, tagjai és szimpatizánsai több alkalommal is, egyértelműen és egybehangzóan kinyilvánították, hogy ki fognak állni a koncepciós eljárás alá vont Gyurcsány Ferenc mellett. A Választmány határozatának szövegét csak nagyon mesterkélten és erőszakosan lehet úgy félreérteni, hogy a szolidaritás csak a „párt-alattvalóság” (már a szószerkezet is kétségbeejtő…) határáig terjed. Én sokkal inkább a morális megtisztulás irányába mutató, pozitív üzenetet olvasom ki abból a szövegrészből, hogy a törvénysértőkkel az MSZP nem vállal közösséget. Zuschlag és társai után épp itt volt az ideje ennek a distinkciónak: az ártatlannal igen, a bűnössel nem vállalunk szolidaritást.
Gyurcsány Ferencet én kormányfőként és pártelnökként támogattam is, bíráltam is, ez utóbbit mindig az ő jelenlétében. Viszont mindig elvtársamnak tekintettem, és tekintem ma is. Méltányolom és vitathatatlannak tartom emberi és politikai kvalitásait, őszinte és mély elkötelezettségét a szociáldemokrata értékek, a demokrácia és a haladás iránt. Ám rapszodikus, öntörvényű és kiszámíthatatlan, s a politikában, amely döntően csapatjáték, ez nem nagyon tolerálható. (Részletesebben lásd Elbocsátó, szép üzenet – Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek című írásomat.)
Úgy gondolom, hogy egy párt, amely azonos eszmerendszer alapján, de politikai platformok szövetségeként jött létre, nem egy „politikai konzorcium”, amelyben az elkülönült és önálló entitások saját hasznukra és kockázatukra vesznek részt. Márpedig akárhogyan is nézzük, a Gyurcsány Ferenc által alapított Demokratikus Koalíció platform – már megnevezésében és az MSZP-től teljesen elvált honlapjával is – az MSZP-től való elkülönülést üzeni. A platform és Gyurcsány Ferenc személyes kezdeményezései és felvetései (például valamiféle „utolsó esély” felemlegetése) minden lehetséges olvasatukban kihívást jelenítenek meg az MSZP-vel szemben. És a belső konfliktusok, a megosztás vagy megoszlás lehetősége, a feszültségek és marakodások mind-mind okai a választók elbizonytalanodásának az MSZP-vel szemben. Ezt is figyelembe kell vennünk, ha az MSZP támogatottságának alakulását értékeljük.
(És itt hadd tegyek egy személyes kitérőt. A Demokratikus Koalíció platform számos tagjával határozottan jó viszonyban vagyok. Nagyra értékelem Molnár Csaba, Varjú László és Avarkeszi Dezső kormányzati és politikai tevékenységét. Sem személyesen, sem pedig politikailag nincs közöttünk olyan törésvonal, amely alapján politikai útjaink elválását lehetne feltételezni. És általánosan is ki merem mondani, hogy a Demokratikus Koalíció és a másik hat platform közötti konfliktusnak nem látom sem gyökerét, sem pedig jelentős megosztó hatását a tagság között. Valójában együtt vagyunk, nincs éles, elválasztó tartalmi vitánk – s remélhetőleg együtt is maradunk.)
Ám a DK platform hivatalos hangütése meg a hozzá csatlakozott néhány hőbörgő nyilvános szereplése elkeserítő. Az imént már említett Népszava-beli cikkemben, 2010. május 15-én így fogalmaztam: „Még a jó szándékú és tisztességes ihletésű kezdeményezések is kontraproduktívak, ha nem a higgadt értékelést, nem a stratégiai építkezést segítik. ...Ha nem a folytonosság és a megújulás új dialektikájában gondolkodnak, hanem felgerjedő indulattal vernék szét az MSZP-ben azt is, ami tapasztalat, ami érték, ami vállalható és vállalandó az előttünk álló években is. Ha hiteles, kimunkált és a tagság széles körei által támogatható érdemi és tartalmi változtatások kezdeményezése helyett látványos pótcselekvésekkel … vonják el a figyelmet a lényegi kérdésekről.” Ez pedig, sajnos, igaz a Demokratikus Koalíció platform számos megnyilatkozására is.
Ha most én egy kiegyensúlyozottságra törekvő újságíró lennék, akkor mindezek után azt is megírnám, hogy bár egyetértek az MSZP Választmányának határozatával, ám még egy csomó megoldatlan problémát látok az MSZP-ben. Több oka is van annak, hogy nem teszem ezt; s ezek közül csak az egyik, hogy most mindössze Mihancsik Zsófia írására kívántam reflektálni. Álláspontomat az MSZP értékválságáról, működési anomáliáiról és morális terheiről a nagyobb nyilvánosságnak szánt formában már más alkalommal kifejtettem. Más ügyekben meg, amelyek pedig nem kevésbé fontosak, lehetőség szerint kerülni szándékozom a nyilvánosságot, mert így több hasznot remélek a szocialista mozgalom számára.
Van azonban Mihancsik Zsófiának egy most is, és áttételesen másutt is sugallt fontos gondolata, amely éppen ezekre az MSZP-n belüli, belső vitáinkra rímel. Nevezetesen az, hogy az orbáni ellenforradalommal szemben megfogalmazott européer, demokratikus, humanista és progresszív alternatívát megjelenítő politikai vetélytársnak – értelmezésem és szándékom szerint az MSZP-nek – nemcsak relatíve kell jobbnak lennie a Fidesznél, hanem abszolút értelemben is. Vitathatatlan szakmai és kormányzati alkalmasság, demokratikus értékrend, politikai tisztánlátás, intellektuális teljesítmény, morális tisztaság, nyílt szó és födetlen arc – azaz hitelesség.
Hogy 2014-ben, ismét csak Mihancsik Zsófia kifejezésével élve, „legyen kire undor nélkül szavazni”.
Egyetértünk.
Lázár András mérnök-közgazdász
Korábban a Galamusban: Aggályos elemek
Gréczy Zsolt: Gyurcsány és az MSZP: külön, de mégis együtt |
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
