Csőd – egyenes adásban
- Részletek
- 2011. szeptember 22. csütörtök, 05:06
- Endrődi Gábor
– Papa, ez nem az, aminek látszik! – süvölti egy alkalmatlan pillanatban rajtakapott tinédzser meglepett apja felé Az amerikai pite című film egyik jelenetében, és a publikum dől a nevetéstől. A nemzetgazdasági miniszter jövő évi költségvetési változásokat ismertető beszéde már távolról sem ennyire mulatságos, de ő sem az, aminek látszik – a beszéd egy alapjaiban elhibázott, kalandor gazdaságpolitika bukásának filmre vett jegyzőkönyve.
A miniszternek nem ez az első ilyen kísérlete: 2001-ben – gyökeresen más nemzetközi és belföldi környezetben – szintén a belföldi fogyasztás mesterséges élénkítésével próbált főnöke vágyálmainak megfelelni, de akkor a 2002-es választási vereség megkímélte a kudarc nyilvános beismerésétől. Az ország a demagógia más hajóin evezett tovább, egészen a zátonyokig. Most az egyszeri nagy adó- és járulékcsökkentés kormánya adót, járulékkulcsot és járulékalapot egyaránt emel, s ezzel a magyar gazdaságpolitika egy lélektani határt lép át: sehol az Európai Közösségben vagy az OECD-országokban nincs ilyen magas általános forgalmiadó-szint. A miniszter ugyanis ferdít, amikor a forgalmi adó legmagasabb kulcsának az emeléséről beszél: a huszonöt százalék Magyarországon a forgalmi adó általános kulcsa, eszerint adózik az áruk és szolgáltatások szinte teljes köre.
A költségvetésen keletkezett nyolcszáz-ezermilliárdos lyukat még egy évig sem tudta elfedni a magánnyugdíjak kényszerállamosítása és a szelektíven kivetett hadisarc. Innentől a kormány függetlenségi háborúja egyenes adásban folytatódik: adott összegű költségvetési hiány mellett a szakadék kizárólag az adók növelésével vagy a kiadások megkurtításával ugorható át. Sajnálatos tény, hogy ha a szakadék túl széles, dobbantani sincs hol. A szómágia változatlan erővel tombol: az az élcsapat, amelyik nyolc éven keresztül bolondította hallgatóságát egyidejű gazdasági növekedéssel és közteher-csökkentéssel, s most a kudarccal szembesül, nem tud kilépni maga teremtette katekizmusából. Pedig dramaturgjaira igazán nem lehet panasz: volt itt már kémper, titkos összjáték a nemzetközi finánctőkével – az ötvenes évek légkörének újrateremtéséhez talán még néhány remekbeszabott szabotázsper hiányzik. Rutinos forgatókönyvírók majd a kisujjukból kirázzák ezt is.
True orange – flickr/nedopic
Aligha maradhat titok, hogy az immár harmadszori, minden eddiginél nagyobb zárolással a 2011-es költségvetés darabjaira esett szét; hiába kísérletezik a kormány egyre hangzatosabb elnevezésekkel. Az otthonvédelmi tervet országvédelmi költségvetés követi – talán még egy olyan kategória van, amelyet a kormánypárt nem védett meg: azt egyelőre átengedi elkanászodott gyermekének. Sajnos a nemzeti demagógiára is a kábítószerfüggőség törvényei vonatkoznak: ugyanolyan hatás eléréséhez egyre nagyobb dózisokra van szükség. Így a magyar politika aktuális kérdése nem az, talál-e – s ha igen, hogyan – közös platformot az ellenzék, hanem az, mikor lesz elege a mérsékelt jobbközépnek a voluntarista ötletparádéból, a jogrendszer szétrombolásából, az Európának küldött hadüzenetekből. Abból, ahogyan egy önjelölt csapat egyre bizarrabb és komikusabb ötletekkel – kötelezően kifüggesztendő nyilatkozatokkal és trikolórba öltöztetett asztalokkal – katolikus hitre térítendő indiánokként kezeli egy ország lakosságát. Mikor ismeri fel, hogy ez a játék az ő bőrére is megy, mikor látja meg végre, hogy Európa – kevés kivétellel konzervatív – kormányai nemhogy együtt menni, de még együtt mutatkozni sem nagyon akarnak nemzeti fülkeforradalmárainkkal.
Tudnia kell: közömbös, hogy a dilettantizmust sarló-kalapácsos vagy nemzetiszínű zászlóba csomagolják. A szag mindenképpen átüt.
Endrődi Gábor közgazdász, cégvezető
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
