rss      tw      fb
Keres

A visszautasított támogatás visszautasítása



Csütörtökön egy tatai ifjúsági találkozón jelentette be Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke, hogy a kormányzat nem fogadta el lemondásukat a 200 milliós állami támogatásról.

Ezzel a nagylelkűnek tűnő ajánlattal a hívei számát tekintve második legnagyobb magyarországi egyház az államadósság csökkentéséhez kívánt hozzájárulni. A katolikus egyház részéről már korábban voltak felajánlások. Rédly Elemér győri katolikus kanonok saját megtakarított pénzéből adott egy millió forintot. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök pedig gyűjtést szervezett az egyházmegyében, s az így összegyűlt 100 millió forintot szánta az államadósság csökkentésére.

Ennek a kétszeresét ajánlotta fel tavasszal a Magyarországi Református Egyház, de nem a magáéból. A kétszáz milliót ugyanis a kulturális örökség rekonstrukciójára (elsősorban templomfelújításra) kiírt pályázaton nyerték el a gyülekezetek.

Mint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a reformátusoknak írt levelében kifejtette, ez a felajánlás tulajdonképpen nem más, mint az állami büdzsén belüli forrásátcsoportosítás kérése. Az omladozó templomok rekonstrukciójára szánt pénzt az államadósság csökkentésére fordítani, ezt bizony nem engedik meg a hatályos törvények. Még ha nem is vennék át a reformátusok az összeget, azt akkor is csak az ugyanarra a célra – a kulturális örökség rekonstrukciójára – pályázók között oszthatnák ki. A kereszténydemokrata politikus leveléből egyébként az is kiderül, hogy a templomrekonstrukcióra pályázatokat beadó gyülekezetek fenntartották a pályázatukat. A kormánynak nincs módja arra, hogy „kizárja ezeket a gyülekezeteket a pályázati lehetőségből”.

Amiből kiderül, hogy a felajánlás – amelyet támogatott az áprilisi esperes-gondnoki értekezlet és a májusban ülésező zsinat is – az érintett gyülekezetek szándéka ellenére fogalmazódott meg. Magyarán a más pénzét kívánta felajánlani Bölcskei püspök, aki nemrég keserűen panaszkodott Vári Györgynek, hogy „Szeretnénk ennek a kormánynak hátszelet biztosítani, de néha nem találjuk a vitorlát” (Dunán innen, Tiszán túl. Útkereső református egyház). Most, úgy tűnik, a zsebet nem találták, s amit bele kívántak tenni, az sem a sajátjuk volt.

Bölcskei Gusztáv Tatán úgy kommentálta a kormányfőhelyettes levelét: „az MRE erkölcsi döntésére politikai válasz érkezett.”

Semjén Zsolt, a miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese azt üzente még a reformátusoknak, szívesen elfogadnak tőlük saját forrásból vagy gyűjtésből származó felajánlást az államadósság apasztására.

Jó ötlet, s minden bizonnyal erkölcsi döntés is a magunkéból adakozni.

(Huszár Ágnes)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!