Hír és értelmezett hír: A hódmezővásárhelyi lista
- Részletek
- Szemle
- 2011. június 24. péntek, 04:12
- Galamus-csoport
A delmagyar.hu tudósítása
Törvénytelen volt az internetes feketelista Vásárhelyen (részlet)
„Haladéktalanul törölni kell a törvényes jogalap nélkül tavaly nyáron nyilvánosságra hozott személyes adatokat a hódmezővásárhelyi önkormányzat internetes portáljáról – döntött csütörtöki jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság, jóváhagyva Jóri András adatvédelmi biztos határozatát, s elutasítva Lázár János polgármester ezt megtámadó keresetét. Az ítélet indoklása szerint személyes adat nem kezelhető az érintettek hozzájárulása nélkül.”
***
Az adatvédelmi ombudsman csütörtöki közleménye
„A bíróság döntött: jogellenes a hódmezővásárhelyi szégyenlista
Haladéktalanul törölni kell a törvényes jogalap nélkül tavaly nyáron nyilvánosságra hozott személyes adatokat a hódmezővásárhelyi önkormányzat internetes portáljáról – döntött a Fővárosi Bíróság az adatvédelmi biztos határozatát jóváhagyva.
Jóri András adatvédelmi biztos 2010 augusztusában foglalt állást a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal által nyilvánosságra hozott személyes adatok ügyében. A polgármesteri hivatal honlapján azon személyek egyes adatait hozták nyilvánosságra, akik magukat rászorulónak vallva a várostól segélyt, támogatást igényeltek, azonban azt mégsem vették át, vagy a megítélt támogatást, a felajánlott munkát később visszautasították. Mintegy háromszáz polgár nevét, születési idejét, pontos lakcímét tették közzé.
A biztos megállapította, hogy törvényi felhatalmazás nélkül, az érintettek beleegyezésének hiányában az adatkezelés jogszerűtlen volt, a kifogásolt személyes adatokat nem hozhatták volna nyilvánosságra. Állásfoglalásában felszólította a polgármesteri hivatalt az adatok törlésére. A hivatal a biztos állásfoglalásának 30 napon belül nem tett eleget, ezért Jóri András határozatban szólított fel a személyes adatok törlésére.
Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere bíróságon támadta meg az adatvédelmi biztos határozatát, kérve annak felülvizsgálatát. A Fővárosi Bíróság a mai napon [csütörtökön] Jóri András adatvédelmi biztos határozatát jogerősen jóváhagyta, a polgármesteri hivatalt a személyes adatok törlésére kötelezte. A Fővárosi Bíróság megerősítette, hogy az érintettek önkéntes, tájékozott és kifejezett hozzájárulása nélkül személyes adat nem kezelhető.”
***
Az MTI egyetlen híre az ügyről csütörtökön: „az élet őket igazolta”
(Sem arról nem adott hírt a hírügynökség, hogy döntött a bíróság, sem arról, hogy az adatvédelmi biztos közleményt adott ki; hír csak akkor lett mindkettőből, amikor Hódmezővásárhely önkormányzata „értelmezte” és véleményezte a bírósági döntést és az ombudsmani állásfoglalást)
Továbbra is ott marad a hódmezővásárhelyi honlapon a visszaélők listája
Hódmezővásárhely önkormányzata tiszteletben tartja a Fővárosi Bíróság ítéletét, és Jóri András adatvédelmi biztos véleményét is a felelősségi lista kapcsán, reagált az önkormányzat közleményben a bíróság csütörtöki ítéletére az MTI-nek, de egyben azt is jelezték: az élet őket igazolta, ezért a listán levő nevek továbbra is ott maradnak a honlapjukon, hiszen – mint fogalmaznak – a biztos által korábban kifogásolt listát még 2010 nyarán eltávolították, s helyette egy olyan került fel, melyet egy városi rendelet engedélyezett. Jóri András adatvédelmi biztos a Fővárosi Bíróság ítéletét értelmezve viszont úgy fogalmazott: „törölni kell a törvényes jogalap nélkül tavaly nyáron nyilvánosságra hozott személyes adatokat a hódmezővásárhelyi önkormányzat internetes portáljáról”.
Hódmezővásárhely önkormányzata azt követően adott ki közleményt, hogy a bíróság elutasította az önkormányzat által az adatvédelmi biztos ellen a közigazgatási határozat felülvizsgálata tárgyában benyújtott keresetét. A közlemény utal arra, hogy az indoklás szerint a bíróság nem vitatja, hogy igen komoly problémát jelent a helyi önkormányzatoknak, így a felperes önkormányzatnak is a szociálisan rászorultak segítségének megoldása, melynek során adott pénzügyi keret mellett, a helyi viszonyok között az egyes élethelyzeteket mérlegelve kell a megfelelő segítségnyújtási formát megtalálnia. Ugyanakkor a bíróság álláspontja szerint az önkormányzatnak az adatok nyilvánosságra hozatalához nem volt megfelelő jogalapja.
A dél-alföldi város közleménye szerint 2010 nyarán azok nevét és adatait hozta nyilvánosságra honlapján, akik magukat rászorulónak vallva segélyt, támogatást kértek, de azt mégsem vették át, vagy a megítélt támogatást, a felajánlott munkát később visszautasították, és ezzel több, ténylegesen rászoruló polgárt kiszorítottak a város támogatási rendszeréből.
Tudomásul véve és mérlegelve az adatvédelmi ombudsman véleményét az akkori listát eltávolították, az önkormányzat 2010 szeptemberében hozott közgyűlési rendeletének értelmében azonban a város honlapján továbbra is elérhető a visszaélők névsora. Ez ellen azóta senki nem emelt kifogást – hívták fel a figyelmet.
A város közleménye azt is hangsúlyozza, hogy a korábbi több mint háromszáz helyett jelenleg mindössze tizenhat név szerepel a rendszeresen frissülő listán, ez a lista azonban – tették hozzá – a jövőben is olvasható lesz az önkormányzat oldalán.
Az önkormányzat tájékoztatásában kitér arra, hogy köszönetet mondjon Jóri András adatvédelmi biztosnak, amiért felhívta a figyelmet a felelősségi lista elkészítése kapcsán a jogszabálysértés lehetőségére, ugyanakkor kiemeli, hogy a nyilvánosság erejével sikerült több mint 280 visszaélőt kiszűrni és ugyanennyi ténylegesen rászoruló polgárt bevonni a város támogatási rendszerébe.
„Az élet tehát bizonyította: a felelősségi lista nem a rászorulók ellen, hanem értük jött létre, a város pedig nem tesz mást, mint a jogkövető polgárok érdekeit védi” – emeli ki a tájékoztatás.
Az ítéletre Jóri András adatvédelmi biztos is reagált. Az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a bíróság döntését figyelembe véve haladéktalanul törölni kell a törvényes jogalap nélkül tavaly nyáron nyilvánosságra hozott személyes adatokat a hódmezővásárhelyi önkormányzat portáljáról.
Az általa „szégyenlistának” nevezett névsorról szólva a biztos felidézte: korábban megállapította, hogy törvényi felhatalmazás nélkül, az érintettek beleegyezésének hiányában az adatkezelés jogszerűtlen volt, a kifogásolt személyes adatokat nem hozhatták volna nyilvánosságra. Mint emlékeztetett: állásfoglalásában akkor felszólította a polgármesteri hivatalt az adatok törlésére.
A hivatal a biztos állásfoglalásának 30 napon belül nem tett eleget, ezért Jóri András határozatban szólított fel a személyes adatok törlésére. Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere ezért fordult bírósághoz.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!