Beismerésben
- Részletek
- Vendégek
- 2011. június 14. kedd, 04:49
- Bauer Tamás
Azt hiszem, ez a helyes jogászi megfogalmazás: Orbán Viktor beismerésben van. A vezető osztrák bulvárlapnak, a Kronen Zeitungnak adott interjújában kijelentette: „Egy ponton terjesztem ki a kétharmados törvények körét: a gazdasági törvények terén. És nem csinálok titkot belőle, hogy e tekintetben meg akarom kötni a jövendő kormányok kezét. És nem is csak a következőét, hanem a következő tíz kormányét!” Magát a szándékot már korábban is elmondta a TV2-nek adott interjújában. Ott így hangzott: „… szeretném a kétharmadot arra fölhasználni, hogy egy kétharmados törvényben a magyar gazdasági rendszer legfontosabb alapjait kétharmados törvényben szabályozzuk. … Erre a fölhatalmazást egyébként az új alkotmány szövege megteremti, tehát az alkotmányos alapjai megvannak. A nyugdíjrendszer néhány alapvető szabálya, az adórendszer néhány alapvető szabálya, a költségvetési gazdálkodás néhány alapvető szabálya, szemben a mostani 50 százalékot, parlamenti többséget igénylő döntéssel, kétharmadossá fog válni a jövőben. Erről nagyon sok vita lesz külföldön, itthon is. Már előre hallom az érveket, a saját ellenérveimet is, természetesen.”
Nos, igen, magam is többször megfogalmaztam már az ellenérveket. A Galamuson március 10-én megjelent, A köztársaság lebontása című írásomban nyomban az alkotmánytervezet megjelenésekor felhívtam a figyelmet: a Fidesz álláspontját írják bele magába az alkotmányba. Néhány héttel később, az Élet és Irodalom április 8-i számában mindebből levontam a szerintem legfontosabb következtetést, amit most hosszabban idézek: „Többpárti demokráciában a gazdaságpolitika, szociálpolitika, jövedelemelosztási politika alapkérdéseiről a politikai pártok eltérő álláspontot képviselnek. Ezek talán a legfontosabb ügyek, amelyekben alternatívát kínálnak egymással szemben. Az adózás, a családtámogatás, a nyugdíjrendszer, az egészségügyi rendszer, az állami tulajdonhoz való viszony, vagyis a privatizáció vagy államosítás kérdése – mind-mind olyan kérdések, amelyek megosztják a társadalmakat, s ezek körül folynak a választási kampányok. A Fidesz kétféle technikát is alkalmaz arra, hogy a maga álláspontját tegye kizárólagossá. Az egyik technika: számos ponton alkotmányba iktatja azt, amit maga képvisel. A másik: sarkalatos törvénnyé teszi az adózás, a családok védelme, a nyugdíjrendszer és az állami vagyongazdálkodás ügyét, hogy amit most előállt kétharmados többségével eldönt, azt egy másik, nem kétharmados kormánytöbbség ne módosíthassa. Elvonja ezzel a magyar választópolgároktól azt a lehetőséget, hogy ha elégedetlenek a Fidesz politikájával – például az egykulcsos adórendszerrel vagy a Fidesz nyugdíjmodelljével –, akkor érdemes legyen olyan pártokra szavazniuk a következő választásokon, amelyek más adópolitikát vagy nyugdíjmodellt ajánlanak. Hiába szavaznak másokra, hiszen ha azok csak egyszerű többséget érnek el, nem tudnak változtatni azon, amit korábban az időközben kisebbségbe kerülő Fidesz alakított ki. Ez a népszuverenitás korlátozása. Ezért mondhatjuk, hogy az ilyen alkotmányozás célja, hogy a Fidesz tartós uralma alá vonja, tömören elfoglalja Magyarországot.” Ezért is lett a cikk címe Magyarország elfoglalása.
Orbán most mintegy rábólint a vádra, amelyet nekiszegeztem, elismeri, hogy korlátozza a következő kormányok mozgásterét. Csak egy dologról hallgat. Ő maga minden lépését azzal indokolta az első hónapokban, hogy a választók megbízását teljesíti. Amikor azonban kétharmadossá teszi a gazdaságra vonatkozó törvényeket, és ezzel megköti a következő kormányok kezét, akkor valójában nemcsak a majdani kormányok kezét köti meg, hanem a következő kormányok megbízóiét, a magyar választókét is. Megakadályozza őket abban, hogy olyan parlamentet válasszanak, amelynek többsége mást lát helyesnek, mint ő, Orbán Viktor. (Egyes szám első személyben beszél a Kronen Zeitungnak adott interjúban is.) Vagyis a választók szabadságát korlátozza, a népszuverenitást korlátozza. Nem véletlen, hogy az Európa Tanács velencei bizottsága is – egyebek mellett – ezt kifogásolta Orbán alaptörvényében.
Orbán beismerése immár megkerülhetetlenné teszi bizonyos következtetések levonását azok számára, akik a magyar helyzet elemzésével foglalkoznak. A 2010-es választások előtt vita folyt a magyar nyilvánosságban arról, vajon fenyegeti-e Orbán várható kétharmados győzelme a magyar demokráciát. Amióta megalakult az új Országgyűlés és egymás után hozta meg törvényeit, módosítgatta a hatályos alkotmányt, majd elfogadta az orbáni alaptörvényt, a vita abban a formában folyt tovább, hogy vajon demokrácia van-e még Magyarországon. Azoktól a magukat politikai elemzőknek nevezőktől, akik mindmáig azt ismételgetik, hogy Orbán nem veszélyezteti a demokráciát, most meg kell kérdeznünk: ennek fényében is fenntartják álláspontjukat? Azt szokták mondani, hogy amíg lehetnek választások, addig demokrácia van. De akkor is, ha a választásokon a nép nem dönthet a politika számára legfontosabb kérdéseiről?
Ambrogio Lorenzetti: Bad Government – vices (1338-39, Siena) – Wikimedia
És ezekre a kérdésekre nemcsak a Fidesz hazai apologétáitól várunk választ. Nyugat-Európa konzervatív, kereszténydemokrata pártjai az Európai Parlamentben rendre megvédik Orbánt a liberálisok, szociáldemokraták, zöldek bírálatával szemben. Néhány konzervatív újságíró is akad, aki újra meg újra mentegetni próbálja Orbánt, leginkább a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, de említhetném a svájci-magyar Oplatka András írásait is. Vajon ők, illetve az Európai Néppárt vezető képviselői mit gondolnak Orbánnak erről a beismeréséről? Vajon az, aki magát kommunistaellenesnek hirdeti, ezt is megteheti anélkül, hogy e nagynevű publicisták elgondolkodjanak?
Van a hatályos magyar Alkotmánynak egy manapság sokat idézett rendelkezése: „2. § (3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” Ez a rendelkezés szinte változatlan fogalmazásban ott van az új alaptörvényben is: „C cikk (2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.” Nos, Orbán a Kronen Zeitungnak azt ismerte be, hogy a hatalom kizárólagos birtoklására törekszik: őt esetleg leválthatják, de a politikáját nem, mert akkor is a kezében marad a hatalom, ha a nép a választáson leváltja. Mellesleg azon is dolgozik, hogy ne csak a politikáját, de őt magát se válthassák le, de erről legközelebb, a Klubrádió frekvenciájának elvételével, később az új választási törvénnyel kapcsolatban háborgunk majd.
Bauer Tamás közgazdász - Déri Miklós felvétele
Korábban a Galamusban:
A nemzeti kérdés két évtized magyar politikájában (előadás)
Bauer Tamás beszéde (a Körcsarnokban)
„Hiába itt Cicero, Diderot…”
G-7
Mi folyik itt kormányzás gyanánt?
„Nyaltam. Szar ember vagyok”
A hazudozás apológiája
Mit tegyünk nyugdíj-ügyben?
A magyar szellem
Köztársaság
Már nem köztársaság
A köztársaság lebontása
Távol maradva
Átállás
Orbán vallomása
Részletes vita
Két hamisság, egy igazság alkotmányügyben
Különvélemény jeles napokon
Lásd még:
Alkotmánybírósági beadványok tára
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!