rss      tw      fb
Keres

Németh Gábor









Morzsáinkat feléltük



A London Review of Books legfrissebb számában Jordan Sand a Fukushama-kataklizmáról ír, és cikkét  az egykori japán fővárost, Tokió elődjét, Edót sújtó 1855-ös katasztrófa felidézésével kezdi. Az írást színes fametszet illusztrálja.  A sogunátus betiltotta a korabeli sajtót, ezért a cunamit is előidéző egykori földrengésről kizárólag ilyen fametszeteken maradtak fent képes és szöveges információk. Az első metszetet az első  rengést követő második napon készítették.

A japánok a pusztítást Kashima istenének hanyagságával magyarázták,  azt feltételezve, hogy az istenség időről-időre elmulasztja a földrengés és a cunami – többnyire óriásharcsaként ábrázolt – démonának fékentartását. Az illusztrációként közölt képen a démon arra kényszeríti Pénzeszsák Urat, hogy aranypénzt hányjon a munkásai közé.


Képzeljük el a névtelen művészt, ahogy a tatamira térdel.

Akkoriban évente pusztítottak a Föld és az ó ceán mélyén várakozó erők, a lakosság pontosan tudta, hogy az első rengéseket továbbiak követik majd, nincs biztonságban. Az első rengést követő második napon egy japán művész mégis nekikezd az éppen zajló katasztrófa ábrázolásának, a tradíciók, az ikonográfia és a műfaj szabályainak tiszteletben tartásával,  lenyűgöző invencióval és kitartással.

Ülünk az Urániában, a Színművészeti Egyetem szervezésében rendezett konferencián, Enyedi Ildikóval és Rajk Lászlóval, várunk az első előadás kezdetére, mutatom nekik az újságot. Néha azért jót tesz, ha betiltják a sajtót, ugratom Lacit. Elneveti magát. Az 1985-ös alternatív Európai Kulturális Fórumon, amit a demokratikus ellenzék szervezett, Danilo Kis hosszan érvelt a cenzúra mellett, arra hivatkozva, hogy anélkül soha nem írtak volna szimbolista verseket, mondja. Eszembe jut Eörsi, ahogy a cenzúra bevezetését követeli. Meg az Európa Kiadó, naná. „Agyamban kopasz cenzor ül”.

Előző nap a Rádióban voltam, beszélgettem egyik régi kollégámmal, szelíd mosollyal mesélte, milyen gyorsan alkalmazkodtak a Such-korszakban érkezett, tehetséges fiatalok a megváltozott körülményekhez.

Az internet korában nem lehetséges többé a totális cenzúra, ezért hát nem is érdemes megpróbálkozni vele. Éppen elég az egzisztenciális félelem, a hatalom apásan forró tenyere a tarkódon.  A kellemetlen igazságokat meg lehet írni blogokban. Nem térdel le senki a földre a katasztrófa közepén, hogy nekikezdjen ércnél maradóbb fametszetekhez.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!