Bíró D. Péter sajtószemléje - 2011. 04. 26.

• Nyomtatás

Részletek

2011. április 26. kedd, 03:40

Bíró D. Péter

Válogatás az elmúlt hetek fontosabb írásaiból, interjúiból

FÓKUSZBAN:

2011. április 23.
Miért hazudnak ekkorát ? (A szerk.)
Népszabadság online

„…tegnap délután Magyarország belügyminisztere, Pintér Sándor… a miniszterelnök szóvivője és Balog Zoltán felzárkóztatási államtitkár nyomában ismét megpróbálta úgy beállítani a történteket, mintha szerencsétlen cigány asszonyok üdülni utaztak volna el három napra.”

„A belügyminiszter érzéketlenségén nincs mit csodálkozni, és Orbán Viktor magyar hangjától sem lehetett mást várni – mentik valahogy a menthetőt.”

„Az igazi döbbenet az, hogy Balog Zoltán, aki már csak tisztsége okán is kell hogy ismerje a cigányságot, és lelkészként bizonyosan van valamelyes köze a hithez, a szeretethez, most szemérmetlen módon megsérti a cigányságot…”

„…nincs az a karitatív felajánlás ugyanis, nincs az a kirándulás, amelyért egy roma asszony fogná a gyerekét, és otthagyná a férjét húsvétkor, amely a cigány emberek egyik legfontosabb ünnepe. Nekik ugyanis még van hitük. Csak tudná az ember, honnan veszik.”

2011. április 21.
A nevelőszülőknek járó juttatások késedelméről
Jogi Fórum

„Forráselvonások miatt késve, illetve részletekben kapják meg a nevelőszülők a nekik járó juttatásokat, amiben Szabó Máté ombudsman a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát látja veszélyeztetve. A biztos ugyanakkor támogatja a szaktárcának azt a javaslatát, hogy emeljék meg a gyermekvédelmi szakellátásban részesülő gyermekek, valamint az utógondozott fiatal felnőttek ellátásához kapcsolódó normatív állami hozzájárulást.

Egy nevelőszülő, valamint Pest megye gyermekjogi képviselőinek panasza nyomán az állampolgári jogok biztosa a megyei önkormányzat elnökétől kért tájékoztatást. A Pest megyei nevelőszülők ugyanis az elmúlt év négy hónapjában a juttatásokat késedelmesen, és két részletben kapták meg. A nevelőszülőknél élő gyermekek, fiatal felnőttek ellátását a nevelőszülők saját pénzükből finanszírozták. Előfordult, hogy az utógondozói ellátásban részesülő, de nem gyermekintézményben vagy nevelőszülőnél élő fiatal felnőttek uzsorakölcsönre kényszerültek, vagy az intézmény dolgozóitól kaptak anyagi segítséget. Több nappali tagozaton tanuló azért nem tudott eljutni az oktatási intézménybe, mert nem volt pénze bérlet vásárlására. A nevelőszülői tanácsadók és utógondozók nem kapták meg időben az útiköltség-térítésüket, így a látogatás és a személyes segítő szaktanácsadás is elmaradt.

Az ombudsman a Pest megyei önkormányzat elnökétől kérdéseire azt a választ kapta, hogy a késedelmes folyósítást a forráselvonás magyarázza. Információk szerint a jelenség nemcsak Pest megyében tapasztalható. Az országgyűlési biztos ezért megkérte a nemzeti erőforrás minisztert az országos gyakorlat felülvizsgálatára, amit a minisztérium 43 nevelőszülői hálózatban el is végzett.”

„Figyelemmel arra, hogy a jogsértő gyakorlat megszüntetése érdekében az illetékes szociális és gyámhivatalok, valamint a minisztérium a szükséges intézkedéseket megtette, az ombudsman nem tett ajánlást.”

2011. április 20.
Dorosz Dávid: Az igazság ára
Hírszerző

„Az alkotmányozás folyamata során a Fidesz nagyon veszélyes módon nyúl hozzá az eddig is problémákkal küszködő igazságszolgáltatási rendszerhez. A bírósági rendszerben eddig is voltak gondok, de ezeket a kormány nem megoldja, hanem a saját fölényének bebetonozását készíti elő. Ezzel szemben az LMP törvényjavaslat-csomagot nyújtott be az ellenőrizhető és átlátható igazságszolgáltatásért.”

„…Orbán Viktor…tán Atatürknek hiszi magát, ám valójában a Kaczyński testvéreket követi. Kormányzásának egyetlen szabálya pedig a nyers erő: az irányítás megszerzése mindenhol. Ez a hatalmi nyomulás az igazságszolgáltatási rendszerben is megjelent.”

„…a hatalom olyan hierarchia kiépítésére törekszik, amelyben a jelenlegi Legfelső Bíróság elnökének nem lesz maradása. A kétharmados többség által választott utód pedig szinte szabad kezet kap a bírósági középvezetők kiválasztásában.”

„Nem vitatható, hogy a magyar bíróságokkal baj van, és erről igenis lehet úgy beszélni, hogy azt bárki a bíróságok függetlensége elleni támadásnak bélyegezze.”

„Jelen pillanatban a magyar bíróságok egy kívülről átláthatatlan, sokszor ellenőrizhetetlen, a külső hatásokra és kritikákra gyakran heves támadásokkal reagáló, kasztosodó és befelé forduló szervezet képét mutatják. Ezen mindenképpen változtatni kell.”

„Egyetlenegy viszonylatban azonban nem létezhet függetlenség, nem lehet semmilyen kifogás: ez a társadalmi ellenőrzés. Mi, akik ezt a hatalmat adtuk az arra kiválasztottaknak, jogosan várhatunk el két dolgot. Egyrészt, hogy a kiválasztottak belső igazgatása olyan átlátható, demokratikus módon alakuljon, amely megfelelő hátteret biztosít a munkájuknak, és azon keresztül az életünket befolyásoló döntéseiknek. Másrészt jogosan várhatjuk el, hogy döntéseiket, azok indokait minél részletesebben megismerhessük.”

„Amennyiben ez nem valósul meg, a bíróságok magukra hagyatva, a társadalomtól elszakadva működnek, és ez előbb-utóbb ítéletekben is megjelenik.”

„Az eltelt évek tapasztalata az, hogy az OIT-ba megválasztott bírák többsége maga is bírósági vezető. Azaz az OIT-ban ülve magukat ellenőrzik. Ez a mindenképpen abszurd helyzet tarthatatlan, ezért a javaslat kizárja a bírósági vezetők és helyetteseik OIT-tagságát.

Már több közjogi funkciónál javasoltuk az újraválaszthatóság kizárását. Most ezt a bírósági vezetőkre is alkalmaznánk: nem tartjuk szerencsésnek ugyanis, hogy a több egymást követő ciklusra kinevezett bírósági vezetők mind egzisztenciálisan, mind szemléletükben elszakadnak a többi, valós ítélkezési tevékenységet végző társuktól. Az esetlegesen kiemelkedően jó vezetői tevékenységet végző bírák előtt pedig az osztrák mintára bevezetendő szabály biztosít perspektívát, miszerint egy ciklus kihagyása után újra választhatókká válnak. Ugyanígy kizárnánk az OIT bírói tagjainak újraválaszthatóságát is.”

„Az új igazságügyi tájékoztatási törvényjavaslat a jelenleginél is szélesebb jogokat ad a sajtó képviselőinek, akik mostantól szinte semmilyen esetben nem zárhatóak ki az egyébként nyilvános tárgyalásról.”

„A jövőben a nagyobb közfigyelemre számot tartó ügyek tárgyalását a bíróságok kötelesek úgy előkészíteni, hogy a sajtó és az érdeklődő közönség minél több tagja elférhessen a tárgyalóteremben.”

„Mindeközben igen nehéz dolga van annak a polgárnak, aki tudni szeretné, hogy egy őt érdeklő tárgyalásra hogyan juthat el: az információs társadalmak korában ahány bírósági honlap, annyiféle tárgyalási jegyzék, ha egyáltalán találunk ilyet. Sokszor a legalapvetőbb információk sem állnak rendelkezésünkre. Ezt figyelembe véve a javaslat a bíróságok kötelezettségévé teszi egy egységes, mindenki számára díjmentesen hozzáférhető, előzetes tárgyalási jegyzék elkészítését.”

„Javaslatunk…radikálisan kiterjeszti a kötelezően módon kereshető ítéletek körét: néhány kivételtől eltekintve minden érdemi bírósági határozatot közzé kell tenni.”

„…javaslatunk számos külföldi példát követve a saját és lezárt ügyek esetében megnyitja a bírák nyilatkozási jogát. Hangsúlyozni kell azonban: ez jog, nem kötelezettség. Csak a lehetőséget teremti meg azon bírók számára, akik ezt igénylik, hogy nyilvános magyarázatot fűzzenek ítéletükhöz. Indokolt ezt azonban csak a saját ügyekre engedélyezni; a bíróságok tekintélyét semmi sem rombolja jobban, mint egymás ítéleteit a sajtón keresztül üzengetve bíráló bírák.”

„Lesz … valaki, akinek nemcsak lehetősége, hanem kötelezettsége lesz nyilatkoznia. A jelenlegi szabályozás szerint a bírósági szóvivők tájékoztatást adhatnak a sajtó munkatársainak, de ez nem kötelező számukra, így bármikor nemet mondhatnak az újságíróknak, de megtörténhet az is, hogy, mondjuk, a Magyar Nemzetnek nyilatkoznak, de a Magyar Narancsnak nem. Látható, mennyire visszás ez a szabályozás.”

„Napjaink viharaiban elképzelhető, hogy mindez érdektelen pepecselésnek tűnik. Én viszont úgy gondolom, hogy a törvényhozó munka mégiscsak erről szólna, bár elismerem sokkal egyszerűbb lekommunistázni és nyugdíjba küldeni a fél bírói kart.”

2011. április 20.
Mester Ákos: Tüntetők
168 Óra online

„Most még különböző helyszíneket és különböző időpontokat választottak. Sem eszméiket, sem óráikat nem kívánták összeigazítani. Mindennek eljön az ideje. Egyszer ott lesznek együtt valamennyien.”

„Ott lesznek a lenyuggerezett öregemberek, a kalandvágyból itthon maradt fiatal orvosok, a kirúgásra berendelt kórházigazgatók. Ott lesznek a szélnek eresztett liberálgyanús értelmiségiek, a csalással vádolt filozófusok, az eltávolított társadalomtudósok, újságírók, színházi emberek.”

„Ott lesznek a nyugdíjba küldött bírák, a cigánybűnözőnek nevezett romák, a memóriapróbáknak kitett zsidók. Ott lesznek a retorzióval fenyegetett tűzoltók, a lehazugozott rendőrök, a lesajnált pedagógusok.”

„Ott lesz a civil, az egyenruhás, a megfélemlített, a felbátorodott, a sodródó, az elkeseredett, a csalódott, az elszánt, a szembeszegülni készülő. Ott lesz az arcátlan alkotmányozási metódussal megszégyenített ország.”

„Ha így megy tovább, ideje lesz összeigazítani óráinkat.”

2011. április 15.
Bencze Mátyás–Fleck Zoltán: Nyugdíjazott igazság
Népszabadság online

„…az ún. semmisségi törvény elfogadásával a korábban bizakodókban is hamar szertefoszlott az a remény, hogy a bírói szervezetrendszer és ítélkezés függetlenségét a jobboldali hatalom tiszteletben tartja. Ez a törvény egyértelműen kétségbe vonta azt, hogy a bírák politikai befolyástól mentesen jártak el a 2006. évi szeptember–októberi zavargások vádlottainak ügyeiben. Nem lehet ugyanis másként tekinteni arra a rendelkezésre, mely kizárólag a fenti időszakra nézve minősít(tet) utólag érvénytelennek bűnösséget megállapító ítéleteket. A semmisségi törvény a jogállamokban példátlan módon vette semmibe a hatalommegosztás elvét, és jelezte, hogy a politikai többség az ítélkezés tartalmi kérdéseiben is felhatalmazottnak érzi magát.”

„A következő, de valószínűleg nem utolsó lépés, közvetlenül és egzisztenciálisan érintette a bírói kart: az alkotmány vitája során egy viharos gyorsasággal elfogadott módosító indítvány gyakorlatilag kényszernyugdíjazást írt elő a 62. életévüket betöltött bírák számára.

Az előterjesztő egyszerű pontosításként határozta meg javaslatát, ahhoz semmilyen tartalmi érvelést nem fűzött. Ez talán nem véletlen, mert nehéz is racionális érvekkel védeni a javaslatot. Ha egy egyetemi tanár vagy egy alkotmánybíró 70 éves koráig gyakorolhatja a hivatását, akkor szembetűnő a bírókat és az ügyészeket ért diszkrimináció. Mind a négy hivatás igényli az azt művelőtől, hogy lásson át bonyolult problémákat, tárjon fel rejtett összefüggéseket és ezekből felelőssége teljes tudatában vonjon le következtetéseket.

Az Egyesült Államok legfőbb bírái élethossziglan szóló kinevezést kapnak, és akár jóval 70 éves koruk felett dönthetnek az amerikai társadalmat megosztó súlyos jogi és morális kérdésekben. Különös lenne azt gondolni, hogy a magyar bírák 62 éves korukra ’kiégnek’. Arról pedig nem is beszéltünk, hogy a bírói életpálya szerves része a kiszámíthatóság, amelyhez hozzátartozik a visszavonulás tervezhetősége – ezt most a javaslat keresztülhúzta.” „Természetesen nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy az alkotmányozó apellálhat a bíróságokkal szemben az állampolgárok körében tagadhatatlanul élő ellenérzésekre. Az utóbbi 6-7 évben magunk is sokat foglalkoztunk az igazságszolgáltatás szervezeti és működési problémáival, ezért nagyon fontosnak tartjuk annak rögzítését, hogy ami most történt a bíróságokkal, az tisztán pártpolitikai akció, és nem lehet eladni valamiféle átgondolt reformtörekvés megvalósításaként.”

„…a feltárt problémák mögött nem volt egyetlen olyan ok sem, amelyet a kényszernyugdíjazás orvosolhatna.”

„Bár jobboldali körökben, jogászok között is él az a meggyőződés, hogy a bírói karban sok még a mentalitásban ’kádárista’ bíró, ezt az érvet egyetlen döntéshozó sem veheti komolyan. Ugyanezek a politikusok és jogászok semmit nem tettek azért, hogy a szakmai színvonalat folyamatosan fejlesszék, kiálljanak egy jobban működő kiválasztási rendszer mellett.”

„A politikai vádaknak, amelyeknek a jobboldali sajtó a lehető legalantasabb módon ad teret, egyetlen értelmük van: a magyar igazságszolgáltatás politikai befolyásolása, félelemben tartása és ’megfegyelmezése’. Semmilyen koncepció nem létezik ezen a területen sem a problémák kezelésére, csak a hatalmi akarat nyers kényszere.”

„Nem nehéz megjósolni, mi lesz a következő lépés: az OIT megszüntetése vagy érdemi hatásköreinek elvonása, amellyel megnyílik az út a bírói kinevezési és a fegyelmi jogkör gyakorlásának közvetlen kormányzati kontrollja előtt.”

„A háttérben meghúzódó valódi ok egyszerű: így tudatosították a bírókban, hogy többé nem érinthetetlenek, függetlenségük csupán deklaráció, ami bármikor átléphető.”

„Talán származékos haszonként arra is számítanak, hogy elnyerhetik a hirtelen helyzetbe hozott bírójelöltek szimpátiáját.”

Vagy már készülnek a politikai kiválasztottak, hűségüket bizonyított jogászok, és ezzel a bírói kar teljes demoralizálása befejeződik. Nem szabad azonban elfelejtkeznünk arról, hogy a körülbelül 300, távozni kényszerülő bíró általában megbecsült tagja volt a bírói közösségnek, akiknek sorsát sokáig nem fogják elfelejteni a bírói karon belül. Félelemkeltés és lojalitásra kényszerítés, zavar és bizonytalanság, koncepciótlanság és buta hatalmi önkény, ebből nem származik működő igazságszolgáltatás, csak visszalépés egy távoli múltba.”

2011. április 14.
„Máról holnapra” – Gyakorló pedagógusok a közoktatás elmúlt éveiről
Becker András interjúja Achs Károllyal, Benedekné Fekete Hajnalkával, Leiner Károllyal, L. Ritók Nórával
Magyar Narancs online

„Kevesen vitatják, hogy a Hoffmann-féle tervek nélkül is komoly bajokkal küzd a közoktatás – csak ezt most elfedik a látványos viták és krízisek. Mi az, amit ma az iskola legsúlyosabb problémájának lehet nevezni?

Benedekné Fekete Hajnalka: …nagyon ritkán nézzük az iskolát magát a szociális funkciók nélkül. Ennek egyik jellemző velejárója, hogy a mi iskolarendszerünkben végletesen öszszekeveredett a sajátos nevelési igényű (SNI) és a halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) gyerekek problémája. Az előbbi egy tisztán pedagógiai, módszertani feladatrendszer, a másikban már van minden. Így nagyon nehéz magáról a pedagógiai munkáról beszélni, hiszen sokszor olyasmi is az iskola problémájaként jelenik meg, aminek semmi köze az iskola alapfeladatához. Ráadásul a kormányváltás óta újra elkezdődött a tanári munka, a pedagógusi teljesítmény misztifikálása, mintha az nem lenne pontosan ugyanúgy mérhető, mint bármilyen más munka – ezt sajnos a kollégák nagy része nem is bánja, hiszen maga sincs tisztában azzal, hogy az ún. hozzáadott érték például a PISA-tesztekkel mérhető. Így aztán elég nehéz arról beszélni, hogy a sok probléma közül pontosan mi is tartozik az iskola kompetenciájába.

Leiner Károly: Ezt nem vitatom, de – sokszor leírtam, elmondtam – fenntartom most is, hogy a pedagógus munkájának éppen a leginkább értékteremtő része nem mérhető.”

„L. Ritók Nóra: Különös módon – miközben a nagypolitika szintjén persze az iskolarendszer válságáról hallani – a konferenciákon mindig arról beszélünk, hogy mi volt a jó, hogy milyen eredmények születtek, például az integrációban. Holott szinte semmi nem volt jó, és nagyon kicsi eredmények születtek, de ezek mind sikerként vannak kommunikálva; a problémák pedig legfeljebb úgy kerülnek terítékre, hogy az illetékes az aktuális konferencián ismerteti azt az értelmezési keretet, azt a szisztémát, amiben ezek majd nagyszerűen meg lesznek oldva – teszem hozzá, az esetek többségében ezek után távozik is… És megint csak azt kell mondom, hogy ha a közoktatás kitermel még egy ilyen generációt, mint amelyik most a szakoktatásban van, az visszafordíthatatlan társadalmi folyamatokat fog elindítani. Miközben olyasmiken folyik a tanakodás, hogy legyen-e vármegye nevű közigazgatási egység. Szerintem tehát ez az egyik alapvető probléma, az alulról való információáramlásnak ez a teljes hiánya, és a döntéshozóknak a valós társadalmi problémák iránti érzéketlensége.”

„BFH: Ha keletkezik egyáltalán ilyen információ. Merthogy a pedagógus, főleg a kisebb településeken, a szociális munkáséhoz hasonló ellentmondásos helyzetben van: minden jelzése egyben kritika a fenntartó felé – aki ugye közvetett módon a munkáltatója –, hogy valami nem működik jól. Kérdés, hogy ezt aztán milyen keretek közt tolerálják: ha valaki sokat ugrál, sokat problémázik, kellemetlen helyzetbe kerülhet. A rendszer tehát eleve arra motiválja a pedagógust, hogy ne akadjon fönn semmin, ne kritizáljon, ne piszkálódjon.”

„Achs Károly: És erre most még rá is erősít egyfajta mesterségesen is gerjesztett félelem és reménytelenség: az intézményvezetők hetente hozzák a tantestületnek a fenntartótól a drámai híreket, hogy hány kollégát kell elküldeni, milyen újabb elvonások lesznek – jobb lesz csöndben maradni, ne rontsunk a helyzeten. Apátia és jövőtlenség uralkodik a pedagógusokon.”

„Az előző kormány oktatáspolitikájának szimbolikus ügye volt az iskola esélykiegyenlítő funkciójának erősítése – ez a többség számára leginkább a cigányság integrációját célzó deszegregációs politikaként jelent meg. Mennyire volt ez a politika sikeres?

LRN: Mielőtt ebbe a kérdésbe belemennénk, szögezzük le, hogy nem lehet az iskolarendszer vagy a közoktatás nyakába varrni egy egész társadalom közös kudarcát, amiben ott vannak egyszerre a rendszerszintű, a politikai és az egyéni felelősségek.”

„LK: Egyetértek. Nem lehet, és nem is akarok a saját felelősségünk alól kibújni, de hamis az a képzet, hogy alapvetően az iskolával, elsősorban is a pedagógusokkal van baj, amúgy egész jól működik a magyar társadalom. Az iskola pont annyira beteg, amennyire maga a társadalom az.”

„BFH: …a bevezetés módja nagyobb ellenállást szült a közoktatás különböző szintjein, mint magának az integrációnak a gondolata. Nem egy helyen előfordult például, főleg kistelepüléseken, hogy az iskola – a többletforrás reményében – úgy tért át az IPR-re (integrációs pedagógiai rendszer), hogy attól való félelmében, hogy elviszik a gyerekeket, nem tudatta a szülőkkel, hogy fölszámolják a kisegítő osztályokat, és a továbbiakban integráltan fognak működni. Így aztán lényegében minden előkészítés nélkül rázúdították a sok SNI-st meg a túlkoros, problémás cigány gyereket a normál osztályokra. Az eredményt ismerjük.”

„AK: Azt hiszem, minden pedagógus egyező tapasztalata, hogy soha nem volt annyira szabályozott a tanárok élete, soha nem volt olyan alacsony a döntési szabadságfoka, mint éppen a liberális oktatásirányítás alatt. Az az attitűd, amivel a Magyar Bálint-féle oktatásirányítás kezelte a pedagógusokat – lényegében a megújulás potenciális ellenfeleinek tekintve őket – nem is eredményezhetett mást, csak ellenállást és ebből adódóan kudarcot.”
„A liberális oktatásirányításon túl a többség kimondva-kimondatlanul alapvetően a pedagógusokat hibáztatja legalábbis az oktatás alacsony színvonaláért, sőt talán a fejlesztéspolitika kudarcáért is.

BFH: Miféle kudarcáért? Kétségkívül nem veri nagydobra a tárca, de a 2010-es PISA-eredmények szignifikáns javulást mutatnak legalább a szövegértés tekintetében. Lehet kritizálni a Magyar-féle deszegregációs politikát, de a közoktatás minősége – nem kis részt a bevezetett minőségbiztosítás eredményeképpen – ha kismértékben is, de vitathatatlanul javult…”

„LK: Megállapodtunk, hogy kerüljük a pedagógusjövedelmek témakörét, de annyit hadd vessek közbe: van olyan fiatal kolléganőm, aki napi tíz órákat dolgozik, és nyolcvanötezer forintot visz haza.
AK: Egyrészt mára kialakult egyfajta közvélekedés arról, hogy a pedagógus keveset keres ugyan, de keveset is dolgozik, motiválatlan, ’kontraszelektált’, nem szereti a szakmáját sem meg a gyerekeket sem; holott a kollégáim nagy része teljes odaadással tanít, és nem a kötelező heti 22 órát tölti a munkájával – az más kérdés, hogy módszertanilag mennyire számít korszerűnek, amit csinálunk…”

„LRN: Én úgy látom, hogy a pedagógusok jelentős részét érintetlenül hagyta az elmúlt nyolc év legtöbb modernizációs törekvése – az a sokat emlegetett pedagógiai paradigmaváltás szerintem még várat magára. De most talán lesz ennek a mentalitásnak egyfajta haszna is, hiszen valószínűleg az oktatáspolitika aktuális fordulata sem fog nyomot hagyni a munkájukon: teljesen mindegy, hogy mi van a közoktatási törvényben vagy a Nemzeti alaptantervben, ők eddig is és ezután is ugyanazt és ugyanúgy tanítják tovább.”

2011. április
Gábor György: A nemzet hitvallása avagy a piac ködképei
Mozgó Világ online

„Platón a Törvények című munkájának egy helyén annak ad hangot, hogy a jó törvényalkotó – miként a jó orvos, aki elmagyarázza a betegének a kezelés lényegét – ’törvényei bevezetéséül’ ’intelmet’, ’buzdítást és rábeszélést’ intéz ’törvényes rendelkezéseihez’, olyan ’bevezető beszédet’, amely által megnyerheti a polgárokat, hogy azok ’szelídebb és jóindulatúbb lélekkel hallgassák meg őket’.”

„Platón tehát a preambulum szükségességét hangsúlyozta, hiszen a költővel ellentétben, aki ’nem ura az eszének’, s ’aki arra kényszerül, hogy egymással ellentétes jellemű embereket ábrázoljon, s így gyakran ellentmondjon önmagának’, a törvényhozó nem teheti, hogy ’törvényalkotásában két irányelvet állítson fel egy dologra vonatkozóan; neki egy dologban egy elvet és szabályt kell megállapítania’,... Semmi kétség, a Magyarország Alkotmánya / Alaptörvénye tervezet megfelel a görög filozófus támasztotta elvárásoknak, amennyiben preambulummal rendelkezik, ám értékelhető adatok híján nincs még mód arra, hogy világos képet alkossunk, vajon az új magyar alkotmánytervezet bevezetőjét követően a polgárok ’szelídebb és jóindulatúbb lélekkel’ olvassák-e az ezt követő textust.”

„A ’Nemzeti Hitvallás’ elnevezésében és tartalmában egyaránt ellentmond a preambulum rendeltetésétől és céljától okkal és joggal elvárható egységes elv és szabály követelményének. A hitvallás (szümbolum, credo, professio fidei) teológiai jelentésében egy vallási közösség, illetve egy egyház alapvető meggyőződésének és tanításának, vagyis a hittartalomnak tételekben való, közhasználatra szánt megfogalmazása. Azaz egy hitében homogén közösség konfessziója…”

„A vallási igazság univerzalisztikus, s vallás és teológiai gondolkodás teljes félreértése azt gondolni, hogy az isteni omnipotencia, az isteni kinyilatkoztatás vagy éppen az embert illető transzcendens eredetű törvények nemzeti keretek közé szoríthatók és korlátozhatók.”

„Ám a modern nemzetfogalom ezzel szemben sokszínű, hitében, világnézetében, kultúrájában és etnikai értelemben is heterogén közösséget feltételez, amelynek alkotmánya épp a pluralitáson, a sokféleségen belüli egységet kell hogy kifejezze és képviselje, anélkül, hogy közben egyetemességre és intemporalitásra igényt tartana.”

„Ám ezen túlmenően aligha oldható fel az a műfaji ellentét, amely egy hitvallást és egy alkotmány bevezetőjéül szolgáló preambulumot megkülönböztet. Hiszen …a hit terrénuma lényegéből fakadóan nem az ember racionális-kognitív tevékenységéből és viszonyulásából írható le és sajátítható el.”

„Ámde a legkevesebb, ami egy alkotmány preambulumától elvárható, hogy jóllehet, mint bevezető, rendelkezhet patetikus jelleggel, ünnepélyes, az emóciókra is ható stiláris jegyekkel, mégis alapvetően legyen racionális, racionálisan belátható, világosan megfogalmazott és alkotmányosan értelmezhető. …ahogy azt a Tervezetben is olvashatjuk: ’Az Alkotmány Magyarország jogrendszerének alapja’, illetve ’Az Alkotmány rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti Hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.’ Aligha véletlen, hogy manapság többnyire a rövid, tömör szövegű, inkább csak elvi konkrétumokat tartalmazó preambulumot szokás kívánatosnak tekinteni. Az Egyesült Államok alkotmányának preambuluma mindössze egy körmondatból áll, amely az igazságosság megvalósítására, a belső nyugalomra, a közös védelemre, a közjó és a szabadság biztosítására szólítja fel az unió népét. De hasonlóképp rövid és tömör a világbéke szolgálatát és a nemzeti és állami egység megőrzését deklaráló Német Szövetségi Köztársaságnak vagy a Francia Köztársaságnak az Emberi és polgári jogok nyilatkozatára, valamint a szabadság, egyenlőség, testvériség ideájára hivatkozó alkotmányának preambuluma is.”

„Értelmezhetetlen, mire gondolhatott a szöveg megalkotója, amikor leszögezte, hogy ’Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk… hazánkat a keresztény Európa részévé tette.’ Európa, an sich, sosem volt keresztény, minthogy a keresztség szentségében csak személy részesülhet, hogy ezáltal a személy Isten gyermekeként szülessen újjá, s váljék tagjává az Egyháznak mint Krisztus testének.”

Különösen problematikusnak, hogy ne mondjam, elfogadhatatlannak tűnik a Hitvallás alábbi két mondata: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.” Mindenekelőtt szögezzük le: a kereszténységnek nincs nemzetmegtartó ereje. A kereszténység állammegtartó szerepe a történelmi múltra kitekintve megkérdőjelezhetetlen, ám a jelenlegi magyar nemzetet az eltérő vallású, világnézetű és kultúrájú állampolgárok összessége alkotja.”

„…a Hitvallás nem tartja szem előtt a felekezeti egyenlőség és esélyegyenlőség elvét – mint ahogy ezt az 1990. évi, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló IV. törvény kimondta, s jól érzékelhetően nem vallja magáénak a világnézeti semlegesség kardinális szempontját, vagyis azt, hogy az állam a polgárait megosztó vallási és világnézeti kérdésekben maradjon semleges.”

„Értelmezhetetlen továbbá a Hitvallás amaz állítása, miszerint ’Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát.’ A Szent Korona semmilyen ’alkotmányos folytonosságot’ nem testesít meg, hiszen ma, amikor Magyarország államformája a köztársaság, a Szent Koronának, amely egykor a királyi hatalmat legitimálta, nincs, nem is lehet közjogi funkciója. Mivel a szuverenitás végső letéteményese a nép, vagy ahogy a Tervezet is vallja: ’A hatalom forrása a nép’, szimbolikus jelentést és jelentőséget természetesen hordozhat, de a közhatalom legitimitása nem eredeztethető semmilyen társadalmon kívüli tényezőből, ennélfogva a Szent Koronából sem.”

„A Hitvallás – tartalmi és formai okokból egyaránt – immár nem is rejtett, hanem nagyon is manifeszt módon mintha egyes egyházakat újra közhatalmi-közjogi kiváltságokkal készülne felruházni.”

„Ismeretesek azok az ellenvetések, amelyek szerint az Egyesült Királyságban, néhány skandináv országban avagy Görögországban mind a mai napig fennmaradt az államegyház intézménye és berendezkedése, mégis az említett országok mindegyike modern szekuláris demokráciaként képes működni. Való igaz, csakhogy a fenti országokban is a haladás irányát az állam és egyház elválasztása jelölte ki. Az államegyházi struktúra nem több egy a történelemből megmaradt tradíciónál, amely csupán hagyományként őrződött meg, s szimpla díszletként van jelen a valóban modern berendezkedés és működés mellett.”

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >