A magyar helyzet
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2011. április 21. csütörtök, 04:39
Lezárult egy korszak, a harmadik magyar köztáraság kora. Ahhoz, hogy továbblépjünk meg kell próbálnunk összefoglalni, milyen is a politikai helyzet ma Magyarországon.
A demokráciákban van hogy irigylik, a nem-demokráciákban inkább félik, néha még rettegik is a politikus hatalmát. A rendszerváltás után a magyar politikusok többsége maga sem volt tisztában vele, miféle hatalom is van a kezében. Formailag ugyan mindegyikük tudta, hogy a politikai hatalmat csak rábízták, mégsem a választókhoz kötötte, hanem a kormányzati, országgyűlési vagy éppen önkormányzati pozíciókhoz. A hatalom forrása Magyarországon sohasem a polgárok közössége volt, a hatalom mindig a politikai szervezetek vezetői pozícióiból származott, mindenütt, nemcsak a politikában. Ennek aztán igen súlyos következményei lettek: a politikusok elhitték, hogy ők alakítják a társadalmat és a gazdaságot. Csak le kell írniuk, és mindenki máris úgy cselekszik, ahogyan ők elképzelik. Aztán a választók közül is sokan elhitték, hogy a politikusoknak valóban a közösségtől független hatalmuk van.
A politikus hatalma azonban valójában abban áll, hogy intézkedéseivel, törvényeivel, a közjavak elosztásával lehetőségeket teremt a polgárok számára, vagy éppen ellenkezőleg, lehetőségeket vesz el tőlük. A politikusok feladata a demokráciákban az alternatívák egy meghatározott körének kiválasztása és felkínálása a polgároknak, minden mást a polgárok maguk tesznek meg. A mindennapi tevékenységükben döntik el, hogy elfogadják-e ezeket az alternatívákat vagy sem. Mondhatjuk úgy is, hogy különböző utakra nyithatnak kapukat a politikusok, s ezek között vannak járható utak és vannak járhatatlanok is. Az alternatívák felkínálásánál azonban nincs több hatalma egyik politikusnak sem, bármit is képzeljen magáról.
Orbán kormánya igencsak buzgólkodott az elmúlt egy évben, alkotmánymódosítások és törvények tömegét, s végül még egy alaptörvényt is csinált magának. A kormány és a parlamenti többség azt hiszi, hogy most aztán üstökön ragadta a valóságot, és immár minden arra a helyre került és ott is marad, ahová a bölcs vezér és a valamivel kevésbé bölcs tanácsadói szánták, és ahol szerintük jó helyen van. A politikus ostobasága mindig politikai ostobaság is, ahogyan azt a szocialista vezetésű kormányoknál is láthattuk. Különféle alakban képes megjelenni, most éppen azt tanulmányozhatjuk, mi történik akkor, ha önmaguktól eltelve azt hiszik, a jog az, amit ők paragrafusokba írnak, hogy a falra akasztott papírlap maga az erkölcs, vagy hogy a félelem tiszteletet szül. Azt hiszik, ha tehetségtelen és dilettáns, de politikailag megbízható, azaz szolgalelkű emberek sokaságát ültetik a közintézmények kulcspozícióiba, akkor azok az igényeik szerint fognak működni. Azt hiszik, ha megveszik a sajtót, mert pénzük (még) van, akkor a hazugság igazsággá változik, a tisztességtelenség erkölcsösséggé, és ezt mindenki így fogja látni és, ami még fontosabb, így is fogja érezni.
Orange Gates – flickr/Larimdame
Kinyíló kapuk
Orbán kormánya jó néhány kaput megnyitott, és lelkesen terelgetné nemzetét, lépne be rajtuk végre. Szélesre tárta a politikai korrupció kapuját, amikor mindenhová politikailag megbízható dilettánsokat ültetett. Mivel a politikai hatalom minden demokráciában közhatalom, korrupciónak tekinthetünk minden olyan törekvést és tevékenységet, amely a közhatalmat magánhatalommá alakítja át. Az egyszemélyi uralom különféle politikai formái mind szükségessé teszik, hogy a vezér helyi szolgái maguk is uralkodhassanak. Az ő uralmuk persze csak addig terjed, amíg a vezér kegyes hozzájuk. Ezzel azonban megnyílik egy újabb kapu, és politikusok elindulhatnak az önkény ösvényein. Tévedés ne essék, sohasem csak a legfőbb úr önkényéről van szó. Ahogyan a rendszer egészét egyre jobban átszövi a privatizált, azaz korrupt hatalom, úgy lesz ez egyre kiszámíthatatlanabb és esetlegesebb: hirtelen ötletek, irracionális döntések és értelmetlen bosszúk egyre nagyobb összevisszaságban ejtik foglyul az intézményeket és az egyéneket. Ekkor már elkerülhetetlen, hogy az uralkodó párt elinduljon a szakmai tisztességtelenség és a dilettantizmus útján. A Fidesz kitárta hát ezt a kaput is. Jól ismert lehetőségeket kínál nekünk Orbán, ugyanazt, amit Horthy, Rákosi és Kádár is kínált már, csak a csomagolás volt eltérő: a mostani kívülről leginkább a horthysta nemzeti giccsre emlékeztet.
Sajnos abban is a horthysta verziót idézi, hogy az együgyűek büszkeségével indult el azon az úton, amelyen minden lépés a legszegényebb és a legkiszolgáltatottabb csoportok megvetését és további megnyomorítását eredményezi. A Fidesz választási és kormányprogramja tele van ilyen kódolt üzenetekkel. Törvényei pedig, a „három csapástól” az adótörvényeken át az éppen elfogadott alaptörvényig valóra váltják ezeket a fenyegetéseket. Még mielőtt a választási programot megfogalmazták volna, már kialakult az együttműködés a Vona által szervezett hungaronáci csoportokkal, ezzel pedig Orbán megnyitott egy olyan kaput, amelyet minden demokráciában tilos kinyitni. Az az elképzelése, hogy a szélsőjobboldalt akkor lehet semlegesíteni, ha álláspontját a Fidesz képviseli és programját a Fidesz valósítja meg, a legostobább politikai programok egyike, amelyet magyar politikus az elmúlt száz évben kitalált és képviselt. Orbán még mindig a saját tévedésének foglya, ezért képtelen és alkalmatlan is arra, hogy fellépjen a Jobbik egyre agresszívebb félkatonai rohamosztagai ellen. A kitárt kapun pedig csak úgy özönlenek be a lelketlen és kegyetlen gazemberek. Orbán eltévedt a maga létrehozta világban, amelyből egyre kevesebbet ért. Tehetetlen a rohamosztagok ellen, vagy nem is akar tenni semmit. A parlamentben hol egyik, hol másik kormánypárti politikus elmondja az előírt és teljességgel hatástalan varázsigéket: márpedig rend lesz csak azért is, nem engedünk az erőszak-monopóliumból, meg hasonlók. A szélsőjobboldal csak röhög ezeken, és egymás után hódítja el a településeket. A rendőrök meg zavarban vannak, hisz sokan közülük is azt tanulták a többiektől, hogy a cigány az igazi ellenség. Legfeljebb irigykednek: „mi miért nem csinálhatjuk ezt ugyanígy?” Érzelmileg és intellektuálisan is vakok mindazok, akik legszívesebben elfordulnának, amíg a hungaronáci bandák végeznek a cigányokkal. Ezt a vakságot a Fidesz és a szocialisták politikája is erősítette, kedvükre volt. Gyurcsány például még most, az alkotmánytervezet elfogadása ellen rendezett tüntetésen sem merte kimondani, hogy a gárdák konkrétan a cigányokat fenyegetik és nem általában a nyomorban élőket! Ez a politikai gyávaság mindig is jellemző volt a szocialista politikusokra – el kell azonban ismerni, hogy a legkevésbé éppen Gyurcsány Ferencre. A tét azonban nagyon nagy! Tehetetlen kormány és gyáva ellenzék segíti a szélsőjobboldalt terveinek valóra váltásában: a romák társadalmon kívül helyezésében és a politikai hatalom megragadásában.
Sunyiság, gyávaság és sértődöttség – ez az a bűvös kör, amelyből az átlag magyar politikus képtelen kilépni. Sajnálatosan ez az úgynevezett civilekre is jellemző, ők ugyanis már régóta politikusok, csakhogy gyávák ezt elismerni, ugyanakkor meg vannak sértődve mindenki másra, ahogyan az LMP egyes vezetői is. Ezen a társaságon könnyű uralkodni: ha így marad, a politikai korrupció és a szakmai tisztességtelenség világa, amelyet a silányság forradalma megteremtett vagy csak felerősített, igen sokáig fog tartani.
Bezáródó kapuk
A politikában nem lehet úgy megnyitni egy alternatívát, hogy az egyáltalán ne érintsen más választható utakat. Amikor a Fidesz által kiépített rendszer a politikai korrupciót, az önkényt és a silány szakmai munkát tette meg a siker indikátorainak, akkor hatalmas erőfeszítéseket tett azért, hogy leértékelje a politika- és pártfüggetlen tudást. És egzisztenciálisan is veszélyessé tegye a polgári értékek és a másik ember méltósága védelmében a hatalom érdekeivel is szembeszálló önálló döntéseket és állásfoglalásokat. Ugyanakkor ezzel világossá tette azt is, mitől retteg leginkább Orbán Viktor és szűkebb köre. Amikor az új alaptörvénnyel felszámolták a „fékek és ellensúlyok” rendszerét, látensen, ki nem mondva létrehoztak egy újat, mégpedig a „félek és le-lesújtok” rendszerét. Ez a kormány fél. Ezért volt a legelső intézkedések egyike egy olyan különálló és különösen jól megfizetett rendőri alakulat létrehozása, amelynek egyetlen valóságos feladata van csupán: megvédeni Orbán Viktort. Ezért kell felszámolni a sajtószabadságot, és nem sorolom, mindenkinek a könyökén jön már ki, mi mindent pusztított el a Fidesz a demokráciából, mióta ismét kormányra került. Nekünk csak egy dolgunk van: nem szabad hagynunk, hogy bezárják a szakmai szabadság és a tisztesség felé vezető kaput.
A munkanélküliek, alulképzettek és nyomorban élők elleni hol nyílt, hol pedig sunyi támadások egyik következménye, hogy egyre jobban bezáródik a szolidaritásra nyíló kapu. A szolidaritás már a rendszerváltás óta gyengül Magyarországon. Az országos politikából élők fantáziátlansága és gyávasága, a helyi politikusok szűklátókörűsége és magánérdekei alaposan megágyaztak a Fidesz és a Jobbik politikájának. Ez a kapu már szinte teljesen bezáródott, ám ha ez megtörténik, akkor jó időre megszűnik a magyar társadalom, és a helyén csak egymásra acsarkodó hordák maradnak. A gyengék és kiszolgáltatottak, a szegények és a maguk erejéből boldogulni nem tudók iránti szolidaritás az emberi nem legsajátabb tulajdonsága. Nélküle társadalmunk sincs, és emberek sem lehetünk. Amit a kormány és például a budapesti önkormányzat tesz, az a szolidaritás elpusztítása, de szinte mindenki másnak is inkább csak a szája jár, ezzel pedig egyre terjed a hazugság kultúrája. Ez a kapu nem záródhat be! Mindazoknak, akik demokráciát akarnak, nyíltan kell kiállniuk a romák, a hajléktalanok, a prostituáltak és mindazok mellett, akiket végleg a társadalmon kívülre szorítanának a (szélső)jobboldaliak. Kiállni sem elég, csak akkor lehet stabil demokrácia ebben az országban, ha országos és helyi programok készülnek a nyomor felszámolására. Viszont egyetlen program sem lesz eredményes addig, amíg a szolidaritás nem válik a lehető legtöbb polgár számára természetessé és nélkülözhetetlenné.
A Fidesz mindent megtesz, hogy bezárja a konszenzusra nyíló kaput. Az úgynevezett „nemzeti együttműködésnek” éppen az a célja, hogy kivonja a kormányt és a „pártot” a konszenzuskötelezettség alól. Ez világos, és azt mondom, hogy nem lehet és nem is érdemes velük konszenzust kötni. A gond inkább az, hogy a kormánypolitika ellenzői sem tudnak elindulni ezen az úton, teljesen alkalmatlannak látszanak arra, hogy megértsék egymást. Némi reményt mégis nyújt az, hogy a Demokratikus Charta rendezvényén konzervatív gondolkodó is felszólalt, és remek beszédet mondott. A baj csak az, hogy jelenleg egyáltalán nincs konzervatív politikai erő a porondon. Nincs más út, szóba kell állnunk egymással, éppen politikussá váló civileknek, konzervatívoknak, liberálisoknak, szociáldemokratáknak és zöldeknek (ha valakit kihagytam, azonnal szóljon)! Nem egyetlen tábor kell, nem egyetlen program, nem egyetlen vezető, csak abban kell egyetértenünk, ami mindannyiunk számára a demokráciát jelenti.
Hát, ilyen a magyar helyzet, ahogyan én látom.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
