Miért csóválhatja a farok a kutyát?
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2011. április 19. kedd, 04:10
Valószínűleg sokan föltették már maguknak a kérdést: hogyan lehetséges, hogy a kormánykoalíciós pártszövetségen belül a kisebbik párt próbál, sőt időnként tud is, diktálni a nagyobbiknak. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a nagyobbik párt segítsége nélkül a kisebbik ott sem lenne az országgyűlésben, mert külön indulás esetén – a fölmérések szerint – nem kapta volna meg a bejutáshoz szükséges minimális szavazatarányt sem. Bizonyos esetekben a válasz persze kézenfekvő: a kisebbik párt képviselői nélkül az országgyűlésben nem lenne meg a kormánykoalíció kétharmados többsége, s ez kétségtelenül zsarolási lehetőséget biztosít a számukra. Amely lehetőséggel az elmúlt időszakban időnként éltek is.
Ám akkor úgy vetődik föl a kérdés: mi szükség volt rá egyáltalán, hogy a nagyobbik párt bejuttassa az országgyűlésbe a kisebbiket, és ott ekkora súlyt biztosítson neki? Nos, ha végiggondoljuk a nagyobbik kormánypárt történetét, hamar rájövünk: ennek a pártnak soha nem volt semmilyen eszmeisége, csak gyakorlati célkitűzései voltak. Ezek röviden abban foglalhatók össze, hogy megszerezzék maguknak a hatalmat, s állítólagos elveiket mindig e cél elérése érdekében választották, illetve változtatták meg. Egyetlen dologban ugyan következetesek voltak: az antikommunizmus mindig ott szerepelt valamilyen formában ezek közt az elvek között. Jól érthető praktikus okból: ezzel a jelszóval lehetett frontális támadást indítani a korábbi elit ellen, hogy elzavarva őket a helyükre üljenek. Most például a bírói nyugdíjkorhatár leszállításával kettős célt kívánnak elérni: a vezetői pozíciók megszerzését saját maguknak, s ezzel egyben a bírói kar eszközzé tételét is.
De hát egy pártnak, sőt mozgalomnak, mindig kell valamiféle eszmeiség. Lehetőleg egy népszerű, tömegeket vonzani képes eszmeiség. És mi más lenne alkalmasabb erre, mint a tiszteletre méltó keresztény hagyomány?! Hogy a párt vezetői hisznek-e benne? Kit érdekel – elég, ha úgy csinálnak, mintha hívők lennének. És bizony nem érdekli ez ténylegesen az egyházak vezetőit sem, akik valójában a kisebbik kormánypárt mögött állnak. Nekik elegendő, ha ezek az állítólagosan keresztény politikusok – állítólagos hitük bizonyságaként – különféle privilégiumokkal ruházzák föl őket, úgymint gazdasági előnyök és ideológiai befolyás. Amint az Kelet-Európában mindig is szokásban volt, beleértve a kommunizmus (enyhébb) időszakát is. Ezért olyan fontos a kisebbik kormánypárt: ő szállítja az ópiumot a népnek. Ami persze nem általában a vallás, hanem az általa prezentált államvallás.
És hogy az milyen? Nos, legújabban mozgalom indult egyházi körökből az államadósság csökkentésére önkéntes fölajánlások révén. Ó, szent együgyűség!... Ki tudja, talán rövidesen dicsőségtáblákat fognak majd elhelyezni a templomokban azoknak a jámbor lelkeknek és hős idiótáknak a bemutatására, akik élenjárnak a békekölcsön-jegyzésben… vagyis, akarom mondani, az államadósság-csökkentésben. Esetleg azt is meghirdetik, hogy ezzel búcsúcédulákat lehet vásárolni a tisztítótűztől való megszabadulásra… Mintha soha nem lett volna reformáció. És csakugyan: megyünk szépen vissza a középkorba.