rss      tw      fb
Keres

Christopher Adam









A pártállam hosszú árnyéka



A New Jersey állambeli Rutgers Egyetem New Brunswickban, az amerikai magyar emigráció egyik legjelentősebb történelmi központjában található. A harmincas és negyvenes években a város lakosságának csaknem egyharmada magyar volt, és még ma is azon egyre ritkább észak-amerikai központokhoz tartozik, amelynek még van történelmi magyar negyede, magyar nyelvű társadalmi egyesületekkel, egyházakkal és kulturális intézményekkel. Szerda délután a Rutgers Egyetem a magyar huszadik századi történelem egyik legvitatottabb korszakáról, illetve e periódust feltáró levéltári dokumentumok sorsáról rendezett konferenciát „Nagy viták egy kis országban” (Big Controversies in a Small Country) címmel. Ezen alkalmam volt előadni a magyar állambiztonsági levéltári anyag megmentéséért és kutathatóságáért indított nemzetközi kampányt, és Pók Attila, a Történeti Intézet vezetője kommentálta e rendkívül kényes kérdés körül kialakult vitát. A konferencia két összekapcsolt elemből állt, nevezetesen a világszerte hangos vitákat keltő médiatörvényből és az állambiztonsági iratokhoz fűződő kormányzati tervről, mely e gyűjtemények szétszórásához és megsemmisítéséhez vezethet.

A médiatörvényekhez és a hétfőn elfogadtatott fideszes alkotmányhoz képest Magyarországon meglepően kevés szó esett a tavaly decemberben a Magyar Közlönyben megjelent 1283/2010-es kormányhatározatról, amely nemcsak a történészek és levéltárosok számára veszélyes törvényt helyez kilátásba, hanem az egypártrendszer állambiztonsági hálózatának áldozatait, illetve megfigyeltjeit rabolja meg a teljes körű információs kárpótlástól. Rétvári Bence már ismert érvelése szerint, egy jogállam nem őrizhet olyan iratokat, amelyek nem jogállami keretek közt gyűjtött adatokat tartalmaznak, hiszen ezek „erkölcstelen” dokumentumok.

Pordány László ottawai nagykövetnek a kanadai országos levéltáros szövetség elnökéhez intézett kissé agresszív és kioktató levelén kívül máig semmilyen választ nem adott a magyar kormány a levéltári anyag megmentését szorgalmazó nemzetközi petícióban foglalt érvelésre, illetve az észak-amerikai és európai tudományos egyesületek nyilvános felszólalásaira. Kenedi János szerint a magyar társadalom követhet el harakirit, amennyiben tényleg törvény születik az 1283/2010-es kormányhatározat nyomán, és elhordhatják a levéltári anyagot. Ungváry Krisztián történész pedig épp annyira megvalósíthatónak nevezte a kormány felvetését, mint egy „buszjáratot a Nap és a Hold között.” A Közigazgatási Minisztérium terve tényleg megvalósíthatatlan, hiszen éppen a kormány által támogatott információs kárpótlást és önrendelkezést húzzák keresztül, ha a több tucat megfigyeltről szóló dossziét a reggel elsőként bejelentkező állampolgár viheti haza és semmisítheti meg. A kormány akkor hibázatott, amikor népszerűnek gondolt politikai bejelentést tett a történelmi és levéltári szakma sorsáról, anélkül, hogy először megkérdezték volna az állambiztonsági dokumentumokat kívülről-belülről ismerő szakembereket, vagy egyszerűen hagyták volna, hogy a Kenedi-bizottság a munkáját végezhesse.

Azzal sem számolt a kormány, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) tulajdonképpen nem élvez monopóliumot az állambiztonsági iratok felett, hiszen hasonló jellegű állambiztonsági dokumentumokat szinte valamennyi megyei levéltárban is találhatunk. Tehát ha tetszik, ha nem, az jogállam így is, úgy is őrizni fog „erkölcstelen” iratokat az előző rendszer állambiztonságának működéséről. Bizonyos értelemben, már így is szétszóródtak ezek az iratok. Miközben egy részük valóban kutatható, az 1989–90 környékén történt (de a jelek szerint még akár 1995-ig is eltartó) iratmegsemmisítésnek áldozatul nem esett állambiztonsági iratok kb. harminc százaléka még mindig nemzetbiztonsági és egyéb állami szerveknél van, nem pedig a levéltárakban.

Amikor pártállamból jogállam született, az állambiztonság területén egyáltalán nem húztak teljes cezúrát az előző rendszerrel. Ez máshol is így volt Kelet-Európában. Például 1990 áprilisában Romániában mentették át a hírhedt Securitate szinte teljes anyagát, és a régi politikai rendőrségből alakult ki a demokratikus korszak Román Információs Hivatala. Még a volt Csehszlovákiában is, ahol komolyabb, kimerítőbb formát öltött a lusztrációs folyamat, voltak olyan jelek a kilencvenes évek elején, hogy egykori ügynökökből sima közlekedési rendőrök lettek.

Magyarország sem kivétel, ami az állambiztonsági alkalmazottak jogállamba való átmentését illeti, abban azonban egyedülálló lehet, hogy kormánya 2011-ben „erkölcsös” és „erkölcstelen” kategóriákba osztja az országos levéltári anyagot, és a társadalom bevonásával végeztetné el a nemzeti örökséget képző levéltári gyűjtemények elherdálását.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!