Christopher Adam
- Részletek
- G-7
- 2011. április 18. hétfő, 05:10
Alkotmány és polgári engedetlenség
Miközben a rendvédelmi szervek szombati budapesti tiltakozásához 15 ezer tüntető csatlakozott, miközben elárasztották az Andrássy utat a tűzoltók által dobált füstbombák és a kinyított tűzcsapokból ömlő víz, a kétharmados kormánytöbbség éppen olyan alkotmányt fog lenyomni a magyar Országgyűlés torkán, amely nemcsak Sólyom László volt köztársasági elnöknél és az ország legismertebb tudósainál verte ki biztosítékot, hanem a magyar bírói karnál is. A parlament gazdagon díszített, aranyozott termeiben alkotmányozó, egyre inkább öntelt kormánypárt nem vette észre, hogy egyre jobban elszakad a valóságtól, választóitól és az egész magyar társadalomtól.
Az április 14-én kiadott bírósági közlemény főleg a bírók előrehozott, kötelező nyugdíjazásáról szól, mely nyugdíjazási hullám új, függetlennek aligha nevezhető, Fidesz-közeli bírók kinevezéséhez vezethet. Az új nyugdíjkorhatár értelmében nyolc évvel korábban vonulnának vissza a bírók (tehát 62 évesen). Ennek következményeként 2012. január 1-jétől 228 bíró kénytelen feladni pozícióját, és akár több éves késések is lehetnek legalább 40 ezer bírósági ügyben, ahol új bírókat kénytelenek kijelölni. A bírósági vezetők rendkivül kemény szavakkal illették Orbán Viktor miniszterelnök kormányát, jelezve, hogy a több mint két évtizede létrehozott magyar demokratikus rend felszámolása következhet az új alkotmányból: „Képtelenségnek tartjuk, hogy 21 évvel a rendszerváltás után egy, az EU soros elnöki tisztét betöltő országban újra a demokrácia minimum értékeiért kell küzdenünk.”
A bírók példa nélküli kiállása és tiltakozása a magyar kormány ellen fontos ugyan, de a közvéleményre valószínűleg sokkal nagyobb hatással lesznek az utcai demonstrációk. Ezek a protesztek mutatják igazán, hogy nem kell többé félni a hazaárulózástól, a lekommunistázástól, az elmúlt két ciklusban valóban politikailag lejáratott szocialist párttal való azonulástól, és nem szégyen, ha valaki nyíltan felszólal a tavaly kétharmados többséget szerző Fidesz–KDNP-koalíció szociálisan igazságtalan és a demokráciára, a független intézményekre nézve kimondottan veszélyes intézkedései ellen.
Kanadából nézve egészen hihetetlen és teljesen elképesztő, hogy egyáltalán felmerülhet: bárkinek is szégyellni kéne, ha tiltakozik az ellen, amit bármely párt politikusai művelnek. Éppen múlt kedden és szerdán mentem ki kiváncsiságból az Ottawából televízión közvetített angol és francia választási (miniszterelnök-jelölti) viták alkalmából rendezett tüntetésekre, amelyeken a legtöbb parlamenti párt részt vett. Egymás mellett tüntettek (és egymással viccelődtek) konzervatív, liberális és szocialista szavazók és pártaktivisták. Egyetlenegyszer sem merült fel senkiben az, hogy kétségbe kéne vonni a számára ellenszenves párt szimpatizásainak hazafiasságát, vagy valamilyen gonosz, cinikus összeesküvést sejtenie amögött, hogy eltérnek politikai nézetei. Heller Ágnes magyar filózofus a héten interjút adott az ATV Egyenes Beszéd című műsorának, amelyben elmondta, szerinte azok, akik fenyegető sms-eket hagynak a mobiltelefonján, egy percig sem tudják megérteni, hogy vannak olyanok, akik másfajta meggyőződésük és hitük okán szólalnak fel a kormány döntései ellen, nem pedig cinikus pártpolitikai érdekektől vezérelve. Különös vicces (és egyben meglehetősen szánalmas is), hogy éppen a teljesen szervilis kormánypárti média vonja kétségbe mások függetlenségét.
Magyarországon sajnos hosszú hagyománya van annak, hogy „ellenséges” és „lojális” táborokra osztják a politikusok, állami vezetők és egyéb közszereplők a magyar lakosságot. A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években ez a siralmas szemlélet sajnos még Kanadába is eljutott, a Magyar Népköztársaság ottawai nagykövetségének köszönhetően, amelynek nagykövetői és ügyvivői is két ilyen csoportra osztották fel a kanadai magyar közösségeket, és szinte minden eszközt felhasználva bomlasztották a kanadai magyar emigráns szervezeteket. A megmaradt levéltári dokumentumok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy az emigráns szervezetek bomlasztása a Magyarok Világszövetsége, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Külügyminisztérium közös célkitűzése volt, és több mint harminc éven keresztül az ottawai nagykövetség volt hozzá az eszköz. 1981-ben a kanadai Külügyminisztérium konspiratív, bomlasztó tevékenységgel meg is vádolta Szombathelyi Gyulát, az ottawai nagykövetség diplomatáját, és a kanadai-magyar kétoldalú kapcsolatok felfüggesztésének lehetőségét is kilátásba helyezték.
A bomlasztás és konspiratív munka aztán már 1986 körül véget ért a nagykövetségen, de az a hibás szemlélet, amely baráti és ellenséges csoportokra osztja a magyarországi lakosságot és az külföldön élő magyarokat, sajnos máig létezik a magyar közéletben.
A Fidesz-alkotmány körüli demonstrációk, a nyolc éven keresztül harmadikutas, markáns baloldali szólamokat trombitáló mai kormánypárt megszorításai és a magas keresetűeknek kedvező egykulcsos adórendszere jelzik, hogy többé nem kell szégyellni azt, ha valaki felszólal a kormány intézkedései ellen, és erélyesen kiáll a demokratikus rendszer, a napi pártpolitikától független intézmények és a társadalmi igazságosság mellett. Amennyiben pontos a Medián legújabb felmérése, február óta nyolc ponttal esett vissza a Fidesz támogatottsága, miközben az ellenzéki pártokat támogatók és a bizonytalanok aránya észrevehetően növekedett.
A Fideszt most két komoly politikai veszély fenyegeti. Egyrészt a fideszes alkotmány konkrét és szimbolikus célpontot adott nemcsak az ellenzéki pártok számára (amelyek eddig nem tudtak tőkét kovácsolni a kormány sorozatos balsikereiből), hanem a kormánnyal elégedetlen civil és szakszervezeteknek is. Az alkotmány – mint valami óvatosan becsomagolt születési napi ajándék – szépen összeszedett, rendezett formában foglalja össze azt az arroganciát, amely első pillanattól jellemezi a kétharmaddal maximálisan visszaélő hatalmat. Másrészt azonban a Fidesz-alkotmány azt jelzi, hogy egy nehéz gazdasági periódusban a kormány fontosabbnak tartja a „nemzeti hitvallás” retorikai fordulatait, mint a lakosság számára sokkal égetőbb gazdasági, egészségügyi és közbiztonsági problémák megoldását. Nem hazaáruló, kommunista vagy valamilyen sötét „liberál-bolsevista” alkura hajlamos személy az, aki szót emel a valóságtól elszakadt pártpropaganda ellen, hanem sokkal inkább gondolkodó, autentikus nézetekkel rendelkező polgár, akitől semmi sem áll távolabb, mint a pártpolitikai szervilizmus.
