Régi dicsőségünk
- Részletek
- Napi apró
- 2011. április 07. csütörtök, 03:19
- Huszár Ágnes
Varga István fideszes képviselő pénteken, április elsején azt mondta a parlamentben, hogy a nemesség volt az egyetlen osztály, amely igazán tett valamit az országért. Mivel Varga képviselő úr korábban is közvetlen kapcsolatot talált az Aranybulla és a most készülő alkotmány között, nincs okunk feltételezni, hogy ezt a kijelentését áprilisi tréfának szánta volna.
Varga képviselő úr gondolata a királyi bullák által a tizenharmadik században létrehozott intézményre, a nemesi felkelésre (inszurrekció) utal. Ha az országot megtámadták, a nemesek kötelesek voltak az uralkodó vagy a nádor zászlaja alatt hadba vonulni. Jele a véres kard körülhordozása volt.
Inszurrekcióra utoljára 1809-ban, a Napóleon elleni úgynevezett győri csatában került sor. Kismegyernél zajlott le a hiányosan felfegyverzett és fegyelmezetlen nemesi csapat és a francia katonaság összecsapására, és a magyarok megsemmisítő vereségével végződött. A csata emlékére került fel a párizsi diadalívre a legyőzött városok sorába Győr német neve: Raab. A győri csata bebizonyította az inszurrekció intézményének korszerűtlenségét. Petőfi gúnyosan és egy kicsit igazságtalanul is kérdezte: „Mikor emeltek már emlékoszlopot a sok hős lábnak, mely ott úgy futott?” A győri vereség vezetett ahhoz, hogy az 1848–49-es forradalom célkitűzései között szerepelt és többé-kevésbé meg is valósult egy korszerű hadsereg felállítása.
Ha a kormánypárti képviselők ilyen sebességgel rohannak az „éji homályba” régi dicsőségünk nyomait keresni, nemsokára elérkeznek egy idealizált magyar középkorba. Akkor pedig segedelmünkre „felrobognak hadvész-ülte képpel Újlaky s a megbékült Garák” (Vörösmarty).
Európa meg csak ámul és bámul.
(Huszár Ágnes)
