Utcanevek
- Részletek
- 2011. április 03. vasárnap, 06:06
- Szász Anna
Szász Anna
Már nem emlékszem, hogy bukkantam rá Cholnoky Viktor (1868–1912) A kísértet című, publicisztikai írásait tartalmazó kötetében 1906-ban megjelent glosszájára, a Soroksár elsiratására. Szemérmetlen módon vissza is éltem vele, mert az, amit Budapest máig legjobbnak, legfényesebbnek tartott korszakában leírt, az a diagnózis, amit az akkori bürokráciáról felállított, számunkra roppantul ismerős. Ezért aztán többször is idéztem.
Történt ugyanis, hogy a Soroksári utcát átkeresztelték Ráday utcává. „Más szóval” – írja – „az oktalan és idomtalan névkultusz smokksággal vegyes barbarizmusa megint letörült az amúgy is históriátlan Budapest térképéről egy kevés, de mindenkinek jóleső és senkinek nem ártó múltat.”
Minden bizonnyal a mai Soroksári út később kapta meg a nevét.
De ettől még, amit Cholnoky leírt, hogy ugyanis „Micsoda skorpió vágta logika vezeti a főváros utcanév-gondolkozóbaesőit, amikor konok kitartással arra törekszenek, hogy kiküszöböljenek nemcsak minden hisztorikumot, hanem minden eligazodásbeli kényelmet is Budapest utcahálózatából”, tökéletesen igaz, és a mai napig érvényes.
Példákat említ. Azt, hogy Horánszky Nándor, egykori képviselő halála után a csöndes és szép nevű Zerge utcát, amelyben lakott, róla nevezték el. És egy Frühlingsfeld nevű pesti háziúr nevét lefordították, így kapott utcát Tavaszmező néven.
„Ezek azonban” folytatja tovább „még mindig csak szimpla esetek. De most jönnek a duplikátumok, sőt triplikátumok. Például az Arany János utca vagy a Vasvári-Kovács Pál utca.”
És akkor még nem sejtette, hogy a 21. századi Budapesten, ahol 16 utca, tér van Széchenyiről elnevezve, éppen most készülnek egy tizenhetediket Széchenyivé átkeresztelni.
Ám Cholnoky jósnak bizonyult, amikor így írt: „Nem kívánom Blahánénak, hogy száz esztendeig éljen, hiszen úgyis örökké él, de egészen bizonyos, hogy a fővárosi gondolkozóba esők számára el fog jönni a nap, amikor elneveznek egy utcát Reindl-Kölesi-Blaháné-Soldosné-báró Splényiné-Lujza utcának. Mert ezek a kultúrbarbárok egy darab ihletett márvány vagy becsületes bronz helyett bádogtáblákkal meg az utca sáros köveivel akarnak históriát és megörökítést hozni bele a történettelen és rendszertelenül fejlődött Budapest utcahálózatába.”
És lőn. Blaháné sok nevéből megmaradt a Blaha és a keresztnév. A Lujza.
Cholnoky életében már Andrássy útnak nevezték a korábbi Sugár utat. De szerencséjére nem érte meg a huszadik századi átnevezési dühöket, amikor az Andrássy útnak 1950–57 között három neve lett, és az Oktogon, valamint a Körönd is politikai kurzusok játékaként szenvedett névcserét. Azért azt megemlíteném, hogy a pesti nép, ahogy a Felszabadulásból Felszab teret, akként a November hetedike térből Novhetet faragott, élő példájaként annak, hogy a túl hosszú, túlságosan emelkedett hangzású neveket a köznép nem veszi be.
Intő példa lehetne ez azoknak, akik a Ferihegyi reptér megszokott, sőt, meggyökeresedett nevét Liszt Ferencre változtatták. De nemcsak megváltoztatták, hanem még meg is büntették a névváltoztatásra illetékes bizottság tagjait, akik a Ferihegyet legalább a hosszú név végén meg akarták hagyni, hagyománytiszteletből, és az utazóközönség tájékozódásának megkönnyítéséül.
Én már átéltem néhány olyan időszakot, amikor az átnevezésekkel a múltat végképp el akarták törölni.
Ám a múlt makacs valami. Kidobják az ajtón, bejön az ablakon. Az emberek egy részének, leginkább a hatalom birtokosainak egzisztenciális érdeke fűződik ahhoz, hogy elhitesse a többséggel, minden most kezdődik. Új időszámítás, új nevek, új szabályok. Csakhogy az emberek kiszámíthatatlanok. Itt vannak például az óbudaiak. Pontosabban a békásmegyeri lakótelep lakói. A III. kerületi önkormányzat januári testületi ülésén a Jobbik képviselője kezdeményezte, hogy változtassák meg a „kommunista diktatúra” idejéből itt maradt utcaneveket. A névadók: Koltói Anna, Lukács György, Hollós Korvin Lajos, Pablo Neruda, Fényes Adolf, Váci Mihály, Arató Emil, Bálint György, Teszársz Károly, Madzsar József, Ságvári Endre.
A polgármester példaszerű módon, demokrataként járt el. Úgy gondolta, hogy nem döntenek a lakók feje fölött, az ő megkérdezésük nélkül. 7077 személyre szóló levelet küldtek el, amelyben megkérdezték az illető véleményét. 1400 válasz érkezett, ebből 218-an támogatták, 1182-en elutasították az utca nevek megváltoztatására tett javaslatot.
Mert ugye egy utcanevet megváltoztatni egyszerű. Elég egy rendelet. A következményei azonban számosak és kellemetlenek. Okmányokat kell cserélni. Megváltoztatni a csoportos beszedési megbízásokat. Értesíteni a lakcímváltozásról a munkahelyet, vagy a Nyugdíjfolyósítót. Az új címet nem találja a postás. Eltévednek a barátok és rokonok. A mentő. És sorolhatnám.
Nem tudom, hogy a békásmegyeriek mindezt végiggondolták-e, de biztos, hogy józanul, gyakorlatiasan döntöttek.
Ahogy a hétköznapi emberek, ha tisztában vannak a saját érdekeikkel.
Cholnoky Viktort pedig, akit a maga korában írótársai sokra tartottak, és akit halála után méltatlanul elfelejtettek, szeretném megkövetni. Megkövetni azért, hogy mindig csak erre az írására hivatkozom. Pedig érdemes őt olvasni. Amit ír, az rólunk szól. Még ma is, egy híján száz évvel a halála után.
Elhangzott a Civil Rádió Kávészünet című műsorában, 2011. március 30-án.