Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. március 24.

• Nyomtatás

Részletek

Bolgár György - Megbeszéljük

2011. március 26. szombat, 04:22

Megbeszéljük

Bolgár György: - Ön három hétig művészeti vezetője volt a Magyar Nemzeti Balettnek a megbízott igazgató, az orosz Eldar Aliev mellett. Mi történt, miért csak három hétig?

Volf Katalin: - Három hét alatt olyan információkat kaptam a megbízott igazgatónkról, amiket én közöltem a szintén megbízott főigazgató úrral. Ezek után elindult egy lavina, és ez az orosz úr közölte velem, hogy nem kíván velem többet együtt dolgozni sem mint táncos, balettmester, sem mint művészeti vezető.

- Milyen jellegű információk voltak ezek, amiket ön megtudott?

- Teljesen szakmai információk, szakmai vélemények.

- Az ő korábbi tevékenységéről vagy az itteni, budapesti működéséről?

- Az itteni, budapesti működéséről, amiket én úgy éreztem, hogy nem a javára van a Magyar Nemzeti Balettnek, hanem éppen ellenkezőleg.

- Ön a blogjában valószínűleg ezt fejti ki részletesebben, legalábbis feltételezem, hogy erre gondol, mert itt olyasmit olvastam, hogy ön kérte Alievet, hogy mutatkozzon be egyáltalán a balettegyüttesnek, mondja el a konkrét terveit, hogy milyen bemutatókat szeretne tartani, de semmilyen eredményt nem ért el nála.

- Annyi eredményünk volt, hogy az első nap rögtön közölte, hogy aki nem akar itt maradni, az elmehet. Ez volt az ő konkrét véleménye.

- Ez volt a bemutatkozás?

- Ez volt a bemutatkozása első nap. Ennek ellenére én azért maradtam – nem mellette, hanem az együttessel –, mert én tudtam, hogy ők kicsodák, hogy hívják őket, mi a bánatuk, mi a problémájuk, tehát hogy valakivel tudjanak kommunikálni.

- De ő nem akart kommunikálni velük.

- Egyáltalán nem akart kommunikálni, a jövőjét kezdte el egyengetni.

- Ezt úgy kell érteni, hogy a saját maga által koreografált darabokat szeretné vagy szerette volna bemutatni?

- Nem csak szeretné, már most, a következő Giselle bemutatóba nagyon-nagyon belenyúl, már ő van koreográfusként megjelölve.

- Aha. Mi ennek az értelme, azon kívül, hogy nyilván minden művész úgy gondolja, hogy ő csinálja a legjobban? Akkor a Magyar Nemzeti Balett is a legjobbat adja. Van ennek például anyagi következménye, ha az ő koreográfiájával adják elő például a Giselle-t?

- Általában igen, jogdíja van. Március 5-én is például az elmaradt operabál helyett az operagálán már ő koreografált.

- És amikor végül is be kell tanítani az ő koreográfiáját, akkor mégis csak kell hogy valamilyen módon kommunikáljon a táncosokkal, nem?

- Igen, de ez nem egy beszédes dolog, hanem ugye táncok, lépések. Tehát lehet és kell is kommunikálni, de ez egy picit másképp zajlik. Itt egyszerűen a szakmáról van szó.

- Értem. Tehát itt szakmai kommunikáció zajlik, hogy milyen lépések vagy milyen ugrások vannak, és az pedig nem érdekli őt, hogy kinek mi baja van. Vagy esetleg mit szeretne, vagy mit javasolna.

- Az nem számít. És a mi hagyományunk sem zavarja őt, hogy nekünk van egy Lavrovszkij-féle Giselle-ünk, amit annak idején Lavrovszkij fia tanított be nekünk, tehát első kézből kaptuk a koreográfiát, amit táncoltam ifj. Nagy Zoltánnal.

- Az, hogy van egy ilyen neves, ismert és valószínűleg bevált koreográfia, amit a Magyar Nemzeti Balett rendszeresen előadott, ez mit jelent, milyen értéknek számít az? Nem lehet erre azt mondani, hogy jó, ez volt évtizedekig, akkor most valami más lesz, mert meg kell újulni?

- Igen, meg kell újulni természetesen, de azt gondolom, hogy vannak olyan antik bútorok, amiknek felbecsülhetetlen értékük van és erre nem rakunk rá egy vaslábat.

- Nem akarom azt mondani, hogy Seregi László is antik bútor, bár nem tartozik a fiatalok közé, de hogy a magyar koreográfia legismertebbje, az biztos.

- Így van és őt sem változtatjuk meg.

- De Aliev szeretné, vagy egyszerűen nem megváltoztatja, hanem azt mondja, hogy köszönöm, viszontlátásra, ezentúl más lesz.

- Reméljük, erre nem kerül sor, hogy ezt ő megtehesse.

- Miért nem kerül sor? Azért, mert tiltakoznak?

- Tiltakozunk, igen. Minden erőnkkel azon vagyunk. És ennek az úrnak a szezon végéig vagy június 30-ig szól a megbízatása.

- De utána vagy előtte már kiírnak egy pályázatot, nem, hogy ki legyen?

- Már most kiírtak egy pályázatot, ami nagyon tisztességtelen pályázat.

- Miért?

- Mert személyre van szabva.

- Csak nem arról van szó benne, hogy oroszul kell tudni anyanyelvi szinten?

- Arról nincs benne szó, viszont arról sincs benne szó, hogy magyarul tudni kell, vagy a magyar hagyományokat ismerni kell.

- Akkor valamire rátapintottam ezek szerint.

- Abszolút. Csak ilyen fontos dolgok nincsenek benne, hogy ismerje a magyar nyelvet, a magyar kultúrát, a magyar hagyományt, a magyar táncművészetet, a magyar balettegyüttest.

- Márpedig ez biztos hogy fontos.

- Előnyös azért, ha valaki ezt tudja.

- Mert ugye azzal önöknek sincs elvi problémájuk, hogy ha külföldi balettigazgató nyeri el a pályázatot és külföldi balettigazgatója lenne a Magyar Nemzeti Balettnek. Attól ő még szeretheti és tisztelheti az eddigi repertoárt is, meg az eddigi eredményeket és ezeket felhasználva is léphet tovább.

- Én ezzel személy szerint nem igazán értek egyet. Ez a Magyar Nemzeti Balett.

- Tehát ön azt mondaná, hogy itt ne legyen külföldi balettigazgató, már elvi alapon sem?

- Igen, én így gondolom. Azért, mert ez a Magyar Nemzeti Balett és nem a magyar városi balett, amit bárki igazgathat. Itt magyar végzett táncművészek vannak, magyar emberek, akik a magyar iskolából kerültek ki. Mi egy nagyon más világ vagyunk. Mi ismerjük egymást gyerekkorunk óta, és én nem hiszem el, hogy nincs egy magyar ember, aki megnyerhetné a tisztességesen kiírt pályázatot.

- Biztos, hogy van több is. Mi az, amit a magyar balettművészet másképp tud? Mi az, ami például a világhírű oroszhoz képest más, mi az, amit érdemes magyarnak megtartani és azt mondani, hogy igenis, ezt olyannak kell ápolnia és igazgatnia, aki ehhez ért, aki ebből nőtt ki?

- A magyarságunk. Ezt nem lehet megtanulni, ebbe bele kell születni. Kilencéves korunk óta ismerjük egymást.

- De ez magyar zenei érzék, magyar tánchagyományok, vagy mik vannak ebben benne, hiszen amiket előadnak, azok a nemzetközi repertoárban benne vannak. Miért más ez?

- Igen, de mi magyarul adjuk elő, teljesen magyarul adjuk elő. Tehát például hiába játszanak Seregi Lászlót Ausztráliától kezdve egész Európában, nem ugyanaz az előadás, mert a mi magyar szívünk, a mi magyar izomzatunk, a mi magyar csontjaink vannak benne, mint ahogy mi sem tudunk franciául táncolni, mert azt viszont meg csak a franciák tudják úgy.

- És azt mondja, hogy ez egy olyan érték, amit nem volna szabad elveszni hagyni?

- Ez egy hungarikum. A téliszalámi is egy magyar dolog, azt gondolom, hogy azt ne árusítsuk ki. Tartsuk meg, ragaszkodjunk hozzá.

- Úgy látszik, az is hungarikum, legalábbis a mostani hónapokban, hogy hogyan alakul át az operaház vezetése. Mert az, hogy három hétig lesz valaki művészeti vezető, mint Ön, vagy az, hogy az egyik nap mintha megállapodnának Keveházi Gáborral és Hágai Katalinnal, hogy az utóbbi lesz a balettigazgató, Keveházi meg a művészeti vezető, aztán másnap kiderül, hogy mégsem, ez is mintha valamilyen speciális magyar jellegzetesség volna. Mi zajlik az Operában?

- Mivel nem tudok bemenni, mert ugye fegyelmi eljárás alatt állok és a munkajogomat is megvonták tőlem…

- Ezt komolyan mondja? Fegyelmi eljárás alatt van és nem mehet be egy Kossuth-díjas művész?

- Bemehetek, de dolgozni nem dolgozhatok, nem engedik meg nekem. Igen. Úgyhogy azt gondolom, hogy ez ellen az úr ellen ez önmagáért beszél, hogy a harmadik Kossuth-díjason tapos át gond nélkül, és egyáltalán nem zavarja.

- Mitől van meg benne a bizalmuk a mostani vezetőknek? Mondhatnák azt, hogy jó, lehet, hogy Volf Katalint nem szeretjük, vagy Hágai Katalint nem szeretjük, de miért szeretjük Alievet, mi az érv mellette?

- Nem igazán kapunk érvet. Tehát az, hogy esetleg itt balettmesterkedik és csinálja a szakmai dolgot, az még úgy rendben van, de így, hogy odaáll egy együttes élére, ennek mi sem tudjuk az okát, hogy miért ragaszkodnak hozzá. Tehát miért nem ragaszkodnak ahhoz a három Kossuth-díjas művészhez például, vagy a Magyar Nemzeti Baletthez ennyire.

- De ott volt a kezdet kezdetén Harangozó Gyula, aki mintha látszólagos várományosa lett volna ennek a balettigazgatói széknek, aztán őt is ejtették.

- Igen. Nem tudom. Lehet, hogy hátrány, hogy magyarok vagyunk. Megmondom őszintén, ezen mi is nagyon sokat gondolkozunk, hogy mi lehet az oka ennek, hogy miért nem vagyunk mi ennyire fontosak, mi miért nem számítunk ennyire, hiszen azért van tapasztalatunk. Tehát nem a semmiről beszélünk. A saját bőrünkön, a saját térdszalag-szakadásunkon, a mindenféle bajainkon keresztül átmentünk. Tudjuk, ismerjük pontosan azt a színházat. Hogy nekünk miért nem hisznek, azt nem tudom.

- A blogjában feltűnt nekem valami egészen furcsa. Azt írja, hogy Aliev felszólította a balettművészeit, hogy a személyéről ne kérjenek és ne is keressenek információkat az interneten.

- Igen, ez így volt pontosan.

- És majd akkor ellenőrzik mindenkinél, hogy mit bogarászott az interneten, hogy talált-e valamit Alievről, az ő múltjában?

- Úgy látszik, hogy ez fontos kérdés, mert lehet, hogy van mit találni. Mint ahogy mi is találtunk.

- De mit lehet az ő múltjában találni? Esetleg egy bukást, hogy nem sikerült valamelyik darabja, vagy leszúrta a kritika, vagy micsoda?

- Azért tudni kell róla, hogy ő egy orosz emigráns, tehát az is elég furcsa, hogy a nagy orosz balettet elhagyta.

- És Amerikába ment, ugye?

- És Amerikába ment, Indianapolisba, ahol ugyanilyen módon gyors karriert futott be, művészeti vezető lett, aztán nagyon gyorsan igazgató lett, az indianapolisi balettet átkeresztelte egy nemzetközi balettegyüttesre és tönkretette.

- Hogy kell érteni a tönkretételt?

- Úgy, hogy orosz táncosokkal bővítette az amerikai együttest és rettenetesen sokat költött.

- És végül megbuktak, tehát nem lehetett fenntartani az együttest?

- Megbuktak. Tönkrement, csődbe ment az együttes.

- Ja, hogy a szó legszorosabb értelmében ment tönkre az együttes.

- Most kezdik az indianapolisi balettet valahogy helyreállítani. És nagyon sok pénzről beszélünk. És nemcsak a balettegyüttest tette tönkre, hanem az iskolát is.

- Mert ott volt egy balettiskola.

- Igen. Nyilván ez egy kisebb létszámú együttes, de tönkretette.

- Szóval nem tudja, miután nem jár be az operába, hogy mi zajlik most.

- Valószínű, hogy a megfélemlítés.

- De azért valószínűleg telefonon, vagy e-mailen mégis csak érintkezik a volt kollégáival.

- Erre nem válaszolok, nehogy bajuk legyen.

- A fegyelmi eljárás milyen alapon folyik Ön ellen?

- Hogy lázító magatartást tanúsítottam és értekezletet hívtam össze és valami ilyen zagyvaság, aminek tegnap járt le a határideje és a mai napig nem történt semmi.

- Azért ez sem akármi, hogy a balett művészeti vezetője lázító magatartást tanúsít.

- Igen, pedig csak azt szerettem volna elmondani, hogy ez az orosz úr megszünteti az én munkámat. Most akkor kinek kellene a fegyelmi?

- A holnap megjelenő Élet és Irodalomban van egy riport Zelki Jánostól az Operáról. Az a címe, hogy „Most pedig vége a szép időknek” és ebben idézi Tokody Ilonát, a világhírű magyar operaénekesnőt. Azt a mondatot, hogy „szeretném kikiabálni és kikürtölni, hogy rémuralom van a házban. Lesunyt fejjel járnak nagy művészek. Senki sem érzi biztonságban magát.” Ez így igaz?

- Sajnos igen.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >