Istanbul
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2010. április 09. péntek, 23:53
Istanbul: a város nevét így írják a törökök, a Kemal Atatürk által bevezetett latin betűkkel. Ez magyarosan lehet Isztanbul – hogy azonban miért Isztambul (a mai magyar hivatalos változat), azt nem lehet megérteni. A név eredete egyébként a középgörög (bizánci) isztin polin (’a városba’) kifejezés; a „polisz” persze Konstantinápoly, ahogyan az „urbs” meg Róma. Az mindenesetre bizonyos, hogy kevés olyan város van Európában, amely jobban megérdemelné az „Európa kulturális fővárosa” címet, mint ez a város.
Istanbul mindmostanáig nagymértékben az alapító Nagy Konstantin császár városa: Constantinopolis (bár ő a Nova Roma nevet szánta neki). Az alapításkor (324) persze nem épült ki rögtön teljesen, csak az ezt követő időben, ahogyan nagyrészt ma is fönnálló falait is 400 után építette ki II. Theodosius császár. A falak igen nagy teret zártak be: a beépített terület csak a belső részeket foglalta el, a külsőbb területeken mezőgazdasági termelés folyt. (Meglehet, ez is hozzájárult néhány ostrom átvészeléséhez.) A városközpont ma is ott van, ahol a bizánci időkben, a fő útvonalak hálózata (a városkapuk által irányítottan) szintén ugyanott húzódik, mint akkoriban, még a nagyobb terek is ugyanott vannak. És ha valaki Bizánc nyomait keresi a mai városban, nagyon sok ilyet és nagyon sok fontosat fog találni. Mivel a város mesterséges alapítás volt (azelőtt csak a kis görög gyarmatváros, Byzantion létezett ott), ez meglátszott az eredeti, ma csak részben meglévő központon. A középpontban természetesen a császári palota helyezkedett el, mellette az állami rendezvényeknek is helyt adó főtemplommal, ami a jusztinianoszi átépítés óta a Hagia Szophia volt, továbbá az ugyancsak közéleti funkciókat betöltő hippodrommal (a palotából közvetlen átjáró vezetett a császár páholyába) és fürdőkomplexummal, valamint a bazilikával, ami akkoriban még ítélkező és vásárcsarnokot jelentett. Az eredeti bizánci városképet tudósok szorgos csapata restaurálta számítógépes maketteken, egy „Bizánc 1200” nevű projektum keretében: azért ezt az évet választották, mert a várost utána nagymértékben tönkretette a nyugat-európai kereszteslovagok 1204-es hódítása. A lovagok mindent elraboltak, amit csak lehetett, majd Nyugatra hurcolták és ott eladták a rablott zsákmányt. Ehhez képest az 1453-as oszmán ostrom már nem okozott túl sok kárt. Amikor II. Mehmet, a Hódító (róla nevezték el a második nagy Boszporusz-függőhidat), belovagolt a városba, első útja a Hagia Szophiába vezetett, s elragadtatott elismerésének jeleként azonnali hatállyal betiltott minden pusztítást. A templomot mecsetté alakíttatta, a várost pedig fővárosává tette. Általában, ami elpusztult a városban, az inkább a bizánci hebehurgyaság és az orientális nemtörődömség számlájára írható.
A régi császári palotából már 1204-ben is csak elhanyagolt épületek léteztek, mert a császárok már korábban átköltöztek a városfal mentén álló új palotába, ami aztán megsérült az oszmán ostromnál. A szultánok azonban nem ezért nem használták, hanem azért, mert sem a régiben, sem ebben nem óhajtottak lakni. (Ehelyett építették maguknak a Topkapi Sarayit, amelyben a XIX. századig laktak.) A falak menti palota (török nevén: Tekfur Sarayi) is rövidesen düledezni kezdett így, s ma a falakkal együtt igyekeznek restaurálni. A régi palotának viszont szinte már csak a romjai léteztek, amikor I. Ahmet szultán elhordatta őket, hogy a helyére – természetesen bizánci mintára – fölépíttesse a róla elnevezett pompás dzsámit (becenevén: „Kék Mecset”). Amit a XX. századi ásatások felszínre tudtak hozni a régi palotából, azt ma egy romkertben mutatják be, meg egy földalatti, elegánsan megépített mozaik-múzeumban. A Hagia Szophia (törökül: Ayasofya) viszont előbb tehát mecset lett, de Atatürk elrendelte, hogy alakítsák múzeummá és restaurálják. Így ma megnézhető a keresztény mozaikok jelentős része (az egyiken Eiréné császárné, azaz Piroska, Szent László király lánya), s a keresztény apszis együtt látható a muzulmán imafülkével, mivel az egyik Jeruzsálem, a másik Mekka felé (gyakorlatilag tehát ugyanarra) van tájolva. (Mindezt európai és keresztény nézőpontból hajlamosak vagyunk természetesnek venni, de gondoljunk bele, mit jelentett ez a nagyvonalú gesztus egy muzulmán török szempontjából.) Mellette az ugyancsak régi Hagia Eiréné (törökül Aya Irini) ma szintén kiállító- és hangversenyterem. Maga a hippodrom nem maradt meg, de a középponti ún. spina díszei, három szép oszlop (bár értékeiktől megfosztva) átvészelték az idők viharait. (A díszbejárat fölötti kvadrigát a kereszteslovagok Velencébe hurcolták.) Ugyancsak nem maradt meg a bazilika, de megmaradt alatta egy fantasztikus víztároló, 336 db., 12 sorba rendezett, 8 m. magas oszloppal – a törökök teljes joggal úgy hívják, hogy Elsüllyedt Palota (Yerebatan Sarayi). Előtte megmaradt az egykori bizánci „0 mérföldkő” is, habár csak torzónak, és a föléje emelt díszes építmény nélkül.
A városfal felé haladva a legnagyobb főútvonalon, egy téren előbb Konstantin fórumának díszoszlopát érjük el, majd egy másikon az egyik bizánci díszkapu korlátokkal védett romjait. Továbbmenve az egyetlen templomot is, melyet a törökök az ostrom idején leromboltak, azonban nem a szultán parancsára, hanem a fanatikus dervisek. A Szent Apostolok temploma volt ugyanis a legtöbb bizánci császár sírhelye, s a pogány uralkodókat gyűlölő dervisek csaknem egy hétig tartó kemény munkával verték szét a szarkofágjaikat. A templom helyére Mehmet egy hasonló tömegű és formájú dzsámit épített, s annak kertjében temettette el magát. Végül nem sokkal a falak előtt van a híres Kariye Camii (dzsámi), az egykori Choré (’tér’, ’térség’) monostor temploma. (A név arra utal, hogy eredetileg a falakon belüli szabad térségen helyezkedett el.) Ma ez is múzeum, a bizánci művészet valóságos kincsesháza. Végül a falak építészetével vetekszik az útközben látható, Valens császár által épített fantasztikus vízvezeték,
A törökök láthatólag büszkén ápolják mindezeket az emlékeket. Egy elterjedt nézet szerint az Oszmán Birodalom ha nem is folytatta a Bizáncit, de mondjuk a helyére lépett. Török nézőpontból – írja egy történész – „Bizánc nem Karthágó sorsában osztozott, hanem más formában tovább élt és újra feltámadt. Az Oszmán Birodalom, melynek öröksége ma a Török Köztársaságra szállt át, Konstantinápoly meghódításával politikailag és szellemileg európai hatalommá lett”. És ma az Európai Unió tagállama szeretne lenni. Konstantinápoly/Istanbul nyugodtan nevezhető európai (persze: kelet-európai) városnak, európai emberekkel, forgalommal, élettel. De sajnos nyilvánvalóan nem egyenlő Törökországgal, és mondjuk Kelet-Anatóliában irgalmatlan állapotok lehetnek. Ha azonban csak Istanbult nézzük, az országot már holnap be lehetne engedni az Unióba.
