Egyszerűen gyalázatos – Lévai Júlia írásához
- Részletek
- Az olvasók írásai
- 2011. március 24. csütörtök, 05:18
- Benkő Lászlóné, Lévai Júlia
Benkő Lászlóné levele
Tisztelt Lévai Júlia!
Miközben számos dologban egyetértek Önnel, cikkének azok a mondatai, miszerint „Az nem köztársaság, amelyben egyetlen hangot nem hallok Gyöngyöspatáról, amely arról értesítene, hogy ottani civilek, többségiek elmentek volna cigányokhoz, és azt mondták volna, hogy fogjunk össze, dolgozzunk ki közösen valamiféle stratégiát, hogy ha már az állam magunkra hagyott minket a neonácikkal szemben, akkor ennek ne váljon senki a kiszolgáltatottjává”, enyhén szólva is viccesnek tűnnek, különösen az a rész, hogy „..... hogy ottani civilek, többségiek elmentek volna cigányokhoz, és azt mondták volna, hogy fogjunk össze”. Sajnos vagy sem, ma már nagyon sok infóhoz juthat az, aki veszi a fáradságot, és több irányból tájékozódik. A helyi többségi civileknek – ahogy a riportokból kiderül – a neonáciknál sokkal nagyobb problémát okoz, hogy a kisebbségiek rendszeresen meglátogatják őket.
Hogy az Ön mondatszerkesztését plagizáljam: ha már az állam magunkra hagyott minket a tolvajokkal, betörőkkel szemben, akkor ennek ne váljon senki a kiszolgáltatottjává.
Nem állítom, hogy szándékosan, de meggyőződésem, hogy az elmúlt 21 évben a mindenkori hatalom és ellenzéke mindent megtett azért, hogy mára így elfajuljanak a dolgok.
Önök tisztelt emberjogi harcosok, ménkű nagy demokraták sem próbáltak semmit a helyzet javításáért tenni!
Az elmúlt 21 évből 12-ben az Önökhöz közelálló szabadelvű párt volt hatalomban, nem emlékszem rá, hogy valaha azért „rágták volna a fülüket”, hogy vidékre sok betanított munkást foglalkoztató üzem/gyár, bármi települjön. Beérték azzal, hogy a belügyminiszter menlevelet adott a szabad lopáshoz (megélhetési bűnözés).
A meglopott, kirabolt vagy legyilkolt hozzátartozóját sirató (sajnos mindenre van bőséggel példa) polgártársainkért még véletlenül sem emeltek szót, ha valami okán nagy közfelháborodás tört ki, soha nem átallottak együttérzésükről biztosítani tolvajt, rablót vagy akár gyilkost.
Hiába próbálják a károsultba sulykolni, hogy „szegény kénytelen lopni, kutyát mérgezni, stb.”, ezzel szerintem sokkal inkább olajt öntöttek/öntenek a tűzre, hiszen akit ilyen inzultus ér, soha nem fog semmiféle jóérzést táplálni az elkövetőkkel szemben.
A „keresztényi megbocsátást” is időpocsékolás emlegetni. Tapasztalatom szerint az csak egy jól hangzó duma, amit mindig másokon próbálunk számon kérni, természetesen teljesen feleslegesen.
Erre a legjobb példa az igazán demokrata, szabadelvű Wahorn András, akinek tolarenciája kb 4 hét mezőszemerei tartózkodás és két-három betörés után szőrén-szálán eltűnt. Ráadásul még a „világba” is kiáltotta.
Kizártnak tartom, hogy ennyi tanult, okos ember ezzel ne lenne tisztában, ettől kezdve meg nem is akarom/merem továbbgondolni, hogy mi is a céljuk.
Üdvözlettel
Benkő Lászlóné
u.i. Olvastam a szerkesztései elveiket, eszembe sem jut, hogy az olvasóink írták rovatba keressem levelem.
***
Lévai Júlia válasza Benkő Lászlónénak
Kedves Benkő Lászlóné!
Mivel az Ön levele szinte az összes, jellemző közszájon forgó klisét tartalmazza a gyöngyöspatai helyzetet illetően, részletesen fogok válaszolni.
Természetesen több helyről és folyamatosan tájékozódtam Gyöngyöspata, és a neonácik következő célpontja, Hajdúhadház ügyében, így több állítását is cáfolni tudom.
Ön ezt írja:
„A helyi többségi civileknek – ahogy a riportokból kiderül – a neonáciknál sokkal nagyobb problémát okoz, hogy a kisebbségiek rendszeresen meglátogatják őket”.
Ez csak nagyon kis részben igaz. A község polgármestere és rendőrfőnöke egyértelműen, számokra hivatkozva elmondta: Gyöngyöspatán eddig (t.i. a neonácik bevonulásáig) jó volt a közbiztonság, a bűncselekmények száma átlagos volt. Gyilkosság pedig – ahogyan Ön disztingválás nélkül ilyesmit is az ottani cigányok nyakába varrna – egyáltalán nem történt. Vagy Ön talán tud ilyesmiről?
A közbiztonság azonban a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület bevonulása óta katasztrofálisan romlott, hiszen tagjai folyamatosan terrorizálják, aktívan zaklatják a község lakosait. Szándékosan nem azt írtam, hogy „cigány lakosait”, mert talán meg kéne érteni, hogy egy város rendje szempontjából tökéletesen mindegy, milyen irányba hat az agresszió, ha kiélői folyamatosan és gát nélkül jelen lehetnek az utcákon, a boltokban és a lakosok házai körül. Ha sikerül fölhergelniük a cigányokat (ami nyilvánvalóan a céljuk), akkor az ebből eredő, eszkalálódott agressziónak már nemcsak cigányok esnek áldozatul, hanem kiszámíthatatlanul sokan, és akár válogatás nélkül.
Emellett a riportokból és betelefonálásokból a legkevésbé sem az derül ki, amit Ön állít. A patai többségieknek bevallottan nem az a bajuk a cigányokkal, hogy azok ugyanolyan lerohanás jelleggel és folyamatosan akciózva, fokosokat lóbálva és ostort csattogtatva, hadjáratban rabolnák le őket, mint amilyen hadjáratban vonultak most föl a fekete egyenruhások – nem is lehetett, hiszen hadseregként és szervezetten a cigányok közül senki sem lépett föl, senkivel szemben. Ha voltak lopások, akkor azokat egyes emberek követték el, és nem testületileg és megszállás jelleggel, minden pillanatban szétzilálva a rendet.
Az ottani, mára nyilvánvalóan fölhergelt és mítoszokkal kábított többségiek kifejezetten huszadrangú, és a másik szándékainak szándékos félremagyarázására épülő viselkedési problémákat hoztak fel vádként. Egy patai fiatalember például azt mesélte el egy rádióműsorban legborzalmasabb konfliktusként, hogy az ottani cigány fiatalok szombat esténként csoportokba verődve állnak az utca szélén, és rácsapnak a jó seggű lányok jó seggére. Máskor meg azzal próbálják felhívni magukra a lányok figyelmét, hogy köveket dobálnak feléjük, a másik oldalról. A riporter erre azt kérdezte, hogy akkor miért nem szólnak a helyi rendőröknek.
– De hát ez nem olyasmi, amiért szólni lehet egy rendőrnek – ismerte be maga a betelefonáló. Ez azonban egyiküket sem akadályozta meg abban, hogy továbbra is rendőri kérdésnek tekintsenek közönséges és sajnos bevett macsó viselkedésformákat. Olyanokat, amelyeket a cigányok a többségiektől is eltanulhattak a kocsmákban – vagy talán Önnek új, hogy társadalmunkban az „igazi férfi” számára a nő nem partner, hanem préda, akit lekúrnak, megdugnak és gerincre vágnak? Ehhez képest a seggreverés maga a kultúrfölény. Másrészt viszont ezeket a viselkedésmódokat szép nyugodtan is meg lehetne beszélni a fiúkkal, ha valaki embernek, és nem vadaknak tekintené őket. (Például eleve bizalmat sugalmazva lépne oda hozzájuk, majd bemutatkozna és köszönne nekik, amikor megszólítja őket. Elgondolkodott már azon, hogy ez mitől is elképzelhetetlen?!)
De ha nem ezeket hozták volna föl, az Indexen közzé tett, Hajdúhadházon készült videón a saját szememmel láttam, és Ön is megnézheti: az ottani többségieknek alapvetően a saját, zsigeri gyűlöletük a legnagyobb problémájuk.
A videón egy helyi (nem náci) polgárőrt látunk, aki egyfelől hangsúlyozta elhatárolódását mindenféle rasszizmustól, másfelől viszont kizárólag parancsoló módban és kioktató, fölényeskedő és hatósági hangon képes beszélni a cigány emberekkel.
Tudjuk, hogy a cigányok hetek óta elmondhatatlan feszültségben, egyenruhás agresszorok folyamatos és természetellenes kontrollja alatt élnek, ezért természetesen minden, fenyegetőnek is érzékelhető megnyilvánulás csak fokozza a feszültséget. Így az is, amikor a cigányok házai közé bekanyarodik a Polgárőrség feliratú autó. Egy kapuban ácsorgó cigány fiú odakiált egyet – ez minősül azután tűrhetetlen devianciának. Válaszként a polgárőr kiszáll az autóból, és – mintha nem ő ment volna oda a valamit akarás szándékával, és nem ő hozta volna létre a helyzetet – azt kérdezi a cigány fiúktól: „Akartok valamit? Mit akartok?”
„Mi semmit”, hangzik a visszafogott válasz, amire a polgárőr lenéző és fensőbbséges hangon kioktatja őket a megfelelő viselkedésről.
Ha Ön állna ott, tizenéves kamaszként, hogyan reagálna erre?
Eddig egyébként a folyamatosan provokált cigányok mintaszerűen nagy önfegyelmet tanúsítottak.
Az Index riporterei azt kérdezték a polgárőrtől: vajon jellemző-e, hogy a fiúk bekiabálnak a járőrözőknek. „Egyáltalán nem jellemző”, hallhatja erre Ön is a választ, ha megnézi a videót.
Idézem az Indexen ehhez írt, annál inkább jellemző kommentet: „Nem a lófaszt nem jellemző, mindennapos, hogy kint állnak a ház előtt, ordibálnak, beszólnak, szotyiznak és kötözködnek. Ezzel van főleg a probléma, nem feltétlenül azzal, hogy lopnak. Ez a tűrhetetlen viselkedés a gáz, úgyhogy dögöljetek meg!” (2011.03.19 10:22:24maxwell murder).
Kell értelmeznem?
Ezer megnyilvánulás bizonyítja, hogy az ott élők jó részét ugyanez a vágy mozgatja, semmi egyéb. Nincs annyi tyúk a kertekben, ahányszor azt kívánják, hogy egyáltalán ne létezzenek másféle, őket is alkalmazkodásra, egyezkedésre kényszerítő emberek a közelükben.
Ön azt állítja, hogy „mi” – akik ezek szerint valamiféle homogén csoport tagjai vagyunk –, „A meglopott, kirabolt vagy legyilkolt hozzátartozóját sirató (sajnos mindenre van bőséggel példa) polgártársainkért még véletlenül sem emeltek szót, ha valami okán nagy közfelháborodás tört ki, soha nem átallottak együttérzésükről biztosítani tolvajt, rablót vagy akár gyilkost.”. Fogalmam sincs, kikről beszél, és az az érzésem, Ön sem tudná ezt megmondani. Vagy ha igen, legyen szíves idézzen nekem olyan, hozzám hasonló mentalitású újságírót, aki tolvajokat, rablókat és gyilkosokat biztosított az együttérzéséről.
Ráadásul a „szót emelni a hozzátartozóját sirató polgártársakért” gondolatnak – szerintem Ön is tudja – az égvilágon semmi értelme nincsen. A sirató emberek nem képviselnek sem egy jellemzően elnyomott csoportot, sem tipikus egyedi eseteket, ezért nincs is szükségük arra, hogy szót emeljenek értük. Emberi együttérzésre van szükségük, azt pedig mindig meg szokták kapni.
„Az elmúlt 21 évből 12-ben az Önökhöz közelálló szabadelvű párt volt hatalomban, nem emlékszem rá, hogy valaha azért rágták volna a fülüket, hogy vidékre sok betanított munkást foglalkoztató üzem/gyár bármi települjön” – írja Ön ezek után. Ismét arra kell kérnem: hozzon akár egyetlen példát is arra, hogy a huszonegyedik században nemhogy gazdaságosan működik, de egyáltalán létezik olyan gyár, amely betanított munkások tevékenységére épül! Hogyan rághattuk volna bárki fülét azért, hogy fenntarthatatlan, csak veszteséget termelő üzemeket hozzon létre?! Vagy állítsuk vissza a KGST-t?
Egy dologban kétségtelenül igaza van: eddig egyik kormány sem tett eleget a cigányügyek (és nem a „cigánykérdés”!) megoldásáért. De azt is hozzá kell tennünk: azért sem tett, mert ez népszerűtlen lett volna, és azt jelentette volna, hogy szembe kell szállnia az ország népe többségének rasszizmusával.
„Beérték azzal, hogy a belügyminiszter menlevelet adott a szabad lopáshoz (megélhetési bűnözés)” – ez az Ön következő vádja.
Nos, a megélhetési bűnözéshez még véletlenül sem egy belügyminiszter adott „menlevelet”, több okból. Ezt a fogalmat a huszadik század termelte ki, nagyon sok tényezővel. Ezek közül az egyik a fejlett, ipari társadalmaknak éppen az a tulajdonságuk, hogy megszüntetik a betanított munkák szintjét, és nagyon sok helyen fölöslegessé teszik a szakképzetlen embert. Ugyanakkor a szakképzettségeket egyre nehezebb és költségesebb megszerezni, ahogyan a létfenntartás legegyszerűbb szintjét is egyre nehezebb megoldani. A modern, magas szintű technológiákkal körbebástyázott társadalmakban a lecsúszott embereknek egyszerűen nincs mit eladniuk, az általuk előállítható termékeket már rég nincs hová beilleszteni. Éppen ezért az elnyomorodáshoz, végletes lecsúszásokhoz nem kell semmiféle „menlevél”, megy az magától is.
„Kizártnak tartom, hogy ennyi tanult, okos ember ezzel ne lenne tisztában, ettől kezdve meg nem is akarom/merem továbbgondolni, hogy mi is a céljuk” – ez áll az Ön levele végén. Nos, ne is gondolkodjon tovább önmagában azon, hogy mi is a célunk, mert ezt meg tudom mondani Önnek, legalább is ami a saját célomat illeti: a körültekintő gondolkodás terjesztése és a kiszolgáltatott embereknek legalább az érzelmi támogatása.
Amiből az is következik, hogy ha Ön válik a származása vagy a mérhetetlen szegénysége miatt hasonlóképpen kiszolgáltatottá, akkor számíthat ugyanerre.
Üdvözlettel
Lévai Júlia
