rss      tw      fb
Keres

Kovácsy Tibor









Minek nevezzelek?



Akkor hát Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz Ferihegy új neve, ami ugyan elég hülyén hangzik magyarul, de mindegy, mert így akarja – ki is? Fónagy János és Völner Pál? Legalábbis ők nyújtották be saláta-adalékként egy múlt szerdán megszavazott, energetikai tárgyú törvénytervezethez módosító indítványukat, javasolva, hogy az elnevezésről az Országgyűlés döntsön. Az efféle ügyekben amúgy illetékes tárcaközi földrajzinév-bizottság a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest-Ferihegy elnevezést támogatta – ez persze irgalmatlanul hosszú, de legalább magyarul van, és szerepel benne a „védett”, vagyis közkeletű, megszokott, régóta bejáratott Ferihegy név is, de hát valamiért éppen ezzel van a baj. Vagy egyszerűen azzal, hogy a bizottság nem fogadta kellő tisztelettel és engedelmesen lelkes igenléssel a kormány javaslatát? Az aggályoskodó testület okvetetlenkedését ugyanis lendületes retorzió követte: A Nyelv és Tudomány pénteken már azt írta, hogy tudomása szerint a szakbizottság húsz tagjának visszavonták a megbízatását, kettejüknek pedig a köztisztviselői jogviszonyát is megszüntették.

Így aztán megint született egy ügy, amin fontosabb kérdések helyett dühöngeni, rágódni lehet, amitől még azt is elkedvetleníti ez az egész átnevezés, aki eddig úgy gondolta: mindegy, hát akkor legyen Liszt Ferenc a reptér neve, higgye, akinek jól esik, hogy a zeneszerző ettől lesz magyarabb. Megszületett az ügy, hogy szellemi energiákat mozgósítson annak felderítésére, mi lehet a titkos, az igazi oka az aránytalan mértékű retorziónak, egy önmagában véve akár még szórakoztató, sőt akár emelkedettnek is mondható kérdés ennyire hisztérikus eldöntésének. Egy újabb napra egy újabb probléma jutott, amely idétlen találgatásokra ad okot, hogy na, vajon mi a baj ezzel a hm, Feri-, érted!, Feriheggyel, és az ember persze emiatt is csak restelkedik, mint ahogy restelkedett eddig is gyanúi, feltevései miatt, aztán mégis, kétszeresen is jogosnak bizonyultak.

Vagy itt van ugye Elvis. Meglepő ötlet, de oké, miért is ne, Miles Davis utca, Frank Zappa sétány. Többen ismerik a nevét, mint Ligeti Györgyét, ez kétségtelen. Internetes szavazás, remek. A Margit híd budai hídfőjénél, a Przemyśl-emlékműnél nem igazán szerencsés – ez is rendben van. Akkor legyen  a lottó-ház előtt, a Ferenc körút sarkán – hangzott a diadalmas megoldás. Csak hát ezt a teret, pontosabban „parkot” meg az 56-os Angyal Istvánról nevezték el néhány éve – talán éppen az ötvenedik évfordulón? Igaz, semmiféle felirat nem ad hírt erről. Hívom nagy felhorgadva a ferencvárosi önkormányzatot. Igen, tudnak róla, a polgármester úrnak vannak is fenntartásai, köszönik a hozzászólást, mihelyt tudnak, válaszolnak. Hívom a főváros sajtóirodáját. Nem, a javaslat még nem végleges, kérdések merültek föl, hogy az internetes szavazás eredménye nem ez volt, demokrácia stb. No de az a semmi kis terecske, arról úgy tudják, hogy névtelen? Úgy tudják. Hát rosszul tudják, Angyal István így meg úgy – mondom.  Zavart csend, amiből csak az hallatszik ki, hogy valakik alkotó lendületükben már megint elhamarkodták a dolgukat. Nem néztek rendesen utána, volt egy kósza ötlet, az ötletből ukáz lett, az ukázból egy átgondolatlan lista a szavazáshoz – és már zajlik is a huzavona: vajon elég rendes 56-os mártír volt-e Angyal István. Egyébként az irányítószám-keresőn a róla elnevezett közterületet eleve kijjebb tolták az Üllői úton, a Nagyvárad téren is túlra.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!