Bozóki András
- Részletek
- G-7
- 2011. március 14. hétfő, 07:05
A Jóreménység foka III.
A köztársaság
Március tizenötödike egyszerre forradalmi és republikánus szellemű ünnep, amely a szabadság, egyenlőség és függetlenség hagyományából táplálkozik. Bizonyos fokig már valóban történeti esemény: tanúi, túlélői nincsenek, az egykori „negyvennyolcasok” és „hatvanhetesek” vitája ma már a múlté. Mégis, nincs ennél frissebb, aktuálisabb ünnepünk. Március 15-e megújította a tüntetések kultúráját és kialakította új rítusaikat. Ez az ünnep a legalkalmasabb a mindenkori fennálló hatalommal szembeni kritikára, tiltakozásra, a szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadság melletti kiállásra. Nem csoda, hogy nem szerették ezt az ünnepet a hatalmon lévők sem a Horthy-érában, sem a Kádár-korszakban. 1937-ben ekkor indult a Márciusi Front, 1972–73-ban pedig ekkor zajlottak Budapesten a Kádár-korszak első nagyobb rendszerellenes tüntetései.
De mit jelent a köztársaság? Azt, hogy egyetlen politikai közösség létezik, amelyet nem a vallás, a bőrszín, a párthovatartozás, az etnikai vagy osztályértelemben vett származás, hanem az állampolgárság (citizenship) fogalma definiál. De azt is jelenti, hogy létezik politikai közösség. Tehát azt, hogy Magyarországot aktív, a közjóért felelősséget érző állampolgárok lakják, akik nemcsak a törvény előtt, hanem emberi méltóságukban is egyenlők. Tudják: aki egyik polgártársunkat megalázza, az a köztársaságot alázza meg.
A köztársaság azt jelenti, hogy tudjuk, miben vagyunk közösek, annak ellenére, hogy különbözőek vagyunk. Azt jelenti, hogy nem keverjük össze ezt a kettőt. Kulturális értelemben sokféle közösség létezik, ez egy plurális demokráciában így van rendjén. Ennek ellenére tudjuk, mi az, ami bennünket összeköt. A szabadság szeretete, a közösen létrehozott rend fenntartásáért érzett felelősség, a kiküzdött alkotmányos jogok tisztelete.
A köztársaság nem jelent mindenben konszenzust. A konfliktus, a kompromisszum és az időnkénti konszenzus alapja és kerete a felek kölcsönös megbecsülése egymás iránt. Ami részben az őket megválasztó nép megbecsüléséből, részben pedig abból fakad, hogy céljuk a közjó megvalósítása, még ha ennek útjait másként képzelik is el. A köztársaság nem egyenlő a Hazafias Népfronttal vagy a Nemzeti Együttműködés Rendszerével. A köztársaságban nyugodtan lehetnek éles politikai harcok, de a köztársasági eszme jelenkori intézményes kereteit jelentő liberális demokrácia maga nem kérdőjeleződik meg. Nem a politikai, ideológiai vagy ízléskérdésekben, hanem a közösen megválasztott intézmények jó működésében való meggyőződés teremt tartós konszenzust. Mindig lesznek olyanok, akiket a kormány nem tud megnyerni, de ettől még ezek az emberek is a köztársaság egyenlő jogú polgárai. Az egyenlő jogok minden nagykorú állampolgárt megilletnek, tekintet nélkül arra, hogy milyen családban nőttek fel, anyák vagy apák-e, van-e gyermekük vagy nincs, a kortárs művészeteket kedvelik-e vagy az antikvitás, a reneszánsz, netán a romantika korszakának kulturális teljesítményeiért rajonganak.
A köztársaság nem magántársaság, sem vagyoni, sem műveltségi cenzushoz nem köthető. Nem zárt klub, amelyben mondjuk a nemzeti burzsoázia képviselői sajátjuknak tekinthetik az államot. Valamikor Orbán Viktor is tudta ezt. Közel tíz éve egy nagygyűlésen kijelentette: a köztársaság nem részvénytársaság. Azóta átértékelte ezt a kijelentését. Ám ha a köztársaság csak ruha a nemzet testén, a király meztelen.
Egy működő köztársaságban az utcákat nem lepik el koldusok és hajléktalanok, és nem azért, mert a kormány rendőri vagy állami rangra emelt gárdista eszközökkel eltakarítja őket az útból. A köztársaság nem engedi, hogy szerencsétlen sorsú polgárai az utcákon, tereken, barlangokban vagy bárhol megfagyjanak. A köztársaságban a szolidaritás és a szociális érzék nemcsak a polgárok egyéni könyörületességében, hanem mindenekelőtt jogokon alapuló, működő szociális intézményekben ölt testet.
A köztársaság mai eszméjéhez hozzátartozik a demokratikusan nem igazolható privilégiumok megszüntetése, az általános adófizetési kötelezettség. Régen azt mondták, adózás nélkül nincs képviselet és viszont (no taxation without representation). Lényegét tekintve ez ma is igaz, hiszen nem lehet fenntartható az a társadalom, ahol nem jön létre az adózók és az adót (még vagy már) nem fizető generációk közötti szolidaritás.
A köztársaság polgárai és kormánya számára minden gyermek sorsa egyaránt fontos, tekintet nélkül arra, hogy az a gyerek „jó” családban nevelkedik-e, vagy netán családon kívül. Mindenki fontos. A származási alapon történő diszkrimináció nem köztársasági gondolat, de a társadalomban fennálló diszkriminációt csökkentő politika igen.
A köztársaság intézményeinek elő kell segíteniük a közjóról folytatott vitákat. A köztársaság mindennapjait élénk politikai közélet jellemzi, amelyben az uralom demokratikus igazolása megelőzi a technokrata vagy az etnikai jellegű legitimációt. A köztársaságban nem a „szakértelem” vagy a „haza” kerül kormányra, hanem azok, akiket a nép választ. A köztársaságban nem „technokraták” vagy „mélymagyarok” kormányoznak, hanem választott politikusok. Nem az a legfontosabb, hogy ki milyen okos vagy kinek mekkora gyökerei vannak. A politikai közösséget érintő érdekek és értékek nyilvános képviseletének vonatkozásában minden demokrata „szakértő”. A köztársaságban a nemzethez tartozás nem helyettesítheti az uralom demokratikus igazolását, nem helyettesítheti az állampolgári részvételt. Működő köztársaságokban a demokrácia nem szűkíthető le a négyévenkénti választás pillanatára. Nem elég demokratikus választást nyerni, demokratikusan is kell kormányozni.
A köztársaság fontos elemei tehát: a szabad emberek társulásaira épülő politikai közösség, az alapvető azonosságok tisztázása és a különbségek elismerése, az esélyegyenlőség, a szolidaritás, az egyenlő emberi méltóság, a részvétel és a fair eljárás. Ide tartozik az információkhoz való hozzáférés és a sokoldalú tájékozódás joga, valamint a közjóról folytatott állandó, cenzúrázatlan, nyilvános vita. Nem az állam ellenőrzi a sajtót, hanem a sajtó az államot.
A budapesti Szabadsajtó úton megrendezett március 15-i húszezres civil tüntetés ezeket az értékeket tartotta szem előtt, amikor a hatalom mai képviselőit arra emlékeztette, hogy honnan indultak és hová jutottak. Szép, napos, szívet melengető tüntetés volt, Michnikkel, Szalóki Ágival, Kulka Jánossal, Csákányi Eszterrel, Schilling Árpáddal, Szeles Andrással, Beck Zoltánnal, Istvánffy Andrással, Menyhárt Jenővel és a többiekkel. Jó volt ott lenni – magyarként, szabadon.
