rss      tw      fb
Keres

A Kubatovnak tulajdonított hangfelvétel és a 2009-es pécsi választás - ÖSSZEFOGLALÓ

(Az MTI és a galamus.hu alapján)

A YouTube internetes videomegosztóra szerdán felkerült egy olyan hangfelvétel, amelyet több portál Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának tulajdonít. Az MSZP bejelentette, hogy az ügyben feljelentést tesz és az Országos Választási Bizottsághoz fordul; a Fidesztől közleményben kért magyarázatot az MDF és a Jobbik is. A Fidesz szóvivője szerint lejáratási kísérletről van szó.

A Hír24 hírportál szerdán azt írta, hogy információi szerint titkos hangfelvétel került fel a YouTube internetes videómegosztóra, amelyen "állítólag" Kubatov Gábor pártigazgató tart előadást a Fidesz kampánymódszereiről. A portálra felkerült, a hanganyagot ismertető írás szerint a felvételen elhangzik, hogy a 2009-es pécsi időközi választásokon szinte mind a 38 ezer Fidesz-szavazót ismerték: nemcsak a nevüket, de korukat, telefonszámukat, mobilszámukat, e-mail címüket és még azt is, milyen erős támogatói a Fidesznek.

A videoportálon közzétett hangfelvétel alapján készített leirat szerint a megszólaló a pécsi választásra utalva azt mondta: "Tehát azt állítom, hogy név szerint ismertünk minden olyan embert, aki elment szavazni, és nem Páva Zsoltra szavazott. Tehát név szerint. Tehát meg tudom mondani azt a városban, hogy kik azok a komcsik, akik egyébként elmennek szavazni, és nem a Pávát vagy nem a Fideszt támogatják."

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta: "részletes, feltáró és terhelő vallomást" tett Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója pártja illegális adatgyűjtési tevékenységéről. Bejelentette, hogy rendőrségi és ügyészségi feljelentést tesznek, valamint az Országos Választási Bizottsághoz fordulnak az ügyben.

A pártelnök később az MSZP budafoki kampányzáróján úgy fogalmazott: "őszödi beszéd nemcsak a Magyar Szocialista Pártnál fordul elő". Mint mondta, nem Kubatov Gábor személye, hanem a Fidesz elnökségének felelőssége foglalkoztatja, és arra kíváncsi: mit tesz az ellenzéki párt vezetése azért, hogy "ez a lista eltűnjön".

Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje székesfehérvári sajtótájékoztatóján arra szólította fel Orbán Viktort, hogy a Fidesz adja át a hatóságoknak a "titkos adatbázist", amelyről Kubatov Gábor beszélt. Az MSZP azt kéri a Fidesztől, hogy "álljanak ki és kérjenek bocsánatot a magyar választóktól, hogy egy ilyen adatbázis építésével megsértik az ő választói jogaikat."

A Fidesz nevében Szijjártó Péter szóvivő közleményében kiemelte, hogy a párt az adatvédelmi biztos által engedélyezett módon, a jogszabályok betartásával kezeli minden esetben az adatokat. Az ügyről azt mondta: "az egyre nagyobb bajban lévő MSZP és Jobbik közös kétségbeesett kísérletet tett a Fidesz lejáratására".

"Lendvai Ildikó MSZP-elnök és a jobbikos kuruc.info internetes oldal közös akció során régi, kétségbeesett hazugságokat vett újra elő. Ismételten, immáron sokadszor leszögezzük, hogy a Fidesz az adatvédelmi biztos által engedélyezett módon, a jogszabályok betartásával kezeli minden esetben az adatokat" - írta a Fidesz szóvivője, utalva arra, hogy a kuruc.info nevű internetes oldalon is olvasható volt az állítólagos Kubatov-beszéd.

Az MDF szerint "ha ez a hangfelvétel valódi, akkor a sötét jövő elkezdődött, a Fidesz állampárti, törvénytelen módszerekkel szabályos leltárt vezet minden magyar választópolgárról".

Az Újkorcsoport civil szervezet azt közölte az MTI-vel, hogy az ügyben az adatvédelmi ombudsmanhoz és a Fővárosi Főügyészséghez fordul. Mint írták, ha a hangfelvételen elhangzott kijelentések igazak, akkor a választások tisztaságát érdemben befolyásoló, súlyos bűncselekmény is megvalósulhatott.

***

Az Origo hírportál szerint „Pávát valóban 36 ezren támogatták Pécsett. Pécsett a korábbi városvezető, Tasnádi Péter halála miatt tartottak időközi választást 2009 május 10-én. Páva Zsolt, a Fidesz jelöltje 36 570 szavazatot, vagyis a voksok több mint 65 százalékát szerezte meg, míg vetélytársa, a szocialista Szili Katalin 18 981 szavazatot (34,14 százalék) kapott. A részvételi arány 44 százalékos volt. Az MSZP a választás után a választási bizottsághoz fordult, azt állítva, hogy a Fidesz szervezetten vitt szavazni embereket. Ezt azonban elutasították, mert nem látták bizonyítottnak, hogy csalás történt. Ezt követően Kubatov közleményt adott ki, amelyben azt írta: ’A leghatározottabban visszautasítom a Fidesz és politikusai ellen indított alaptalan lejárató, rágalmazó MSZP-kampányt, amit országosan, majd legutóbb Pécsett alkalmaztak, és a történtek miatt megteszem a szükséges jogi lépéseket’.”

Az Index 2009. május 10-én számolt be arról, hogy szavazatgyűjtőket kaptak el Pécsen a rendőrök. „Az anyósülésről kiszólított narancssárga dzseki tulajdonosa (azt mondják, ő a Fidesz helyi szervezője) telefonálni akart, de nem hagyták. A holmijai közül előkerült egy lista is, nevekkel, címekkel, kiért hova kell menni… Hogy miképp akadt horogra a korai órákban a fideszes szavazatszállító, az nem tudható biztosan, a legvalószínűbb, hogy a városban cirkáló, egymással a kapcsolatot telefonon tartó szocialista figyelőbrigádok buktatták le. A rendőrségi igazoltatással végződő esetről videofelvétel is készült, amin a szereplők és az igazoltás pillanatai mellett az is látható, hogy a narancssárga felsős férfi később egy benzinkút oldalában beszélget Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselővel, illetve Kubatov Gábor fideszes pártigazgatóval (aki e minőségében a kampányért felel).”

Az MTI információja szerint (2009. május 12.) „jogi lépéseket tervez az MSZP, mert véleménye szerint a Fidesz nem megengedhető eszközökkel élt a pécsi polgármester-választás napján, jelentette be Lamperth Mónika, a párt elnökhelyettese keddi sajtótájékoztatóján.”
Ám 2009. május 13-án már arról adott hírt a Távirati Iroda: „Elutasította a helyi választási bizottság a pécsi időközi polgármester-választással összefüggő, fideszes ’szavazószállításra’ vonatkozó szocialista beadványt.’A grémium a beküldött felvételek, dokumentumok alapján nem látta bizonyítottnak a tömeges szervezett szállítást, ezért a beadványt 4:1 arányban elutasította’. Fuchs Gábor, az MSZP baranyai irodavezetője vasárnap kérte a jogsértés megállapítását a bizottságtól egy olyan felvétel alapján, amely véleménye szerint bizonyíték arra, hogy fideszes aktivisták egy lista alapján szervezetten vitték szavazni az állampolgárokat.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!