Orbán Viktor és az arab világ
- Részletek
- Balogh S. Éva
- 2011. március 09. szerda, 05:51
A magyar újságok január 25-én részletesen beszámoltak Orbán Viktor tárgyalásairól Egyiptomban. Némelyik újságban megjelent egy felvétel, amelyen Orbán Viktor meglehetősen erőltetett mosollyal az arcán, mereven néz a kamerába, míg Hoszni Mubarak valószínűleg az egyiptomi-magyar kapcsolatokról és Egyiptom jövőjéről értekezik. Mint Orbán elmondta a találkozás után, „az elnök optimista” volt. Ez történt január 24-én. Másnap reggel Orbán Brüsszelbe utazott, és néhány órával később kitört Egyiptom „bársonyos forradalma.”
Azóta Orbán Viktor mindössze kétszer említette az arab világban zajló megmozdulásokat. Az egyik egy rövid válasz volt Vona Gábornak a parlamentben, aki ezzel vádolta a miniszterelnököt: „lehet, hogy Egyiptomban forradalmat csinált, de itt a magyarországi forradalomnak még egyelőre nem látjuk a jeleit.” Orbán válasza ez volt: „Ami pedig az egyiptomi forradalmat próbálja összefüggésbe hozni a személyemmel, ott azt szeretném önnek mondani, hogy ne higgyen el mindet, amit olvas: nem én tehetek mindenről, ami rossz a világban.” Erre jött aztán két beszólás. Az egyik Novák Elődtől: „Nem rossz!”, majd valaki az MSZP padsoraiból: „Gyurcsány a hibás!”
A miniszterelnök másodszor a múlt héten említette Egyiptomot, mégpedig a Magyar Labdarúgás Fóruma nevet viselő rendezvényen. Elmondta, hogy nemrég Puskás Ferenc és Hidegkuti Nándor tiszteletére emléktáblát avatott fel Egyiptomban, és megjegyezte: „Remélem, a tábla még épségben van!” Pető Péter, labdarúgó-játékvezető és politikai elemző fel volt háborodva, és felháborodásának hangot is adott a Népszabadság vasárnapi számában: cikket írt az esetről Orbán megvetése címmel. Pető szerint „meglehetősen bonyolult feladatnak tetszik ennyi hidegséget egyetlen mondatba sűríteni, ám sikerült. A politikus, aki néhány nappal a forradalom kitörése előtt még Hoszni Mubarak elnökkel pózolt, így emlékezett meg az észak-afrikai szabadságharcosokról, valamint az ott sokak reménye szerint küszöböm álló rendszerváltásról.”
Orbán már első miniszterelnöksége idején nagy érdeklődést mutatott az arab világ iránt és konkrét lépéseket is tett annak érdekében, hogy felújítsa a régi, még a szovjet időkben megalapozott arab-magyar barátságot. Marokkóval kezdte. 2000 júniusában Matolcsy György és Németh Zsolt társaságában Rabatba látogatott, ahol találkozott különböző marokkói politikusokkal, és ahol alkalma volt kifejteni, hogy Magyarország eddig minden erejét az euroatlanti integrációra összpontosította, és így sajnos az arab világhoz fűződő viszonya meggyengült. Magyarország azért választotta Marokkót, mert itt egy stabil alkotmányos monarchia keretein között működő politikai váltógazdaság van. Azonkívül Marokkó, legalábbis Orbán szerint, jól ismeri „a térség országai közti különbségeket és Magyarországot választotta a kiépítendő hídfőállásnak.” Tudják ezek a marokkóiak, hogy mi a dörgés, hogy mennyivel többre valók a magyarok mint szomszédaik!
A Fidesz honlapja szerint „a miniszterelnök érkezése után, váratlan meghívásnak eleget téve, a Hasszán-kupa futballdöntőjének megtekintése során találkozott VI. Mohamed királlyal.” És úgy látszik, volt ezen kívül még egy váratlan esemény: Marrakeshben tartották az ügyvédek labdarúgó világbajnokságát, ahol Magyarország Argentínával vívott meccset az elődöntőben. A magyar miniszterelnök középcsatárként maga is részt vett a küzdelemben!
Néhány hónappal később, 2001. február közepén Orbán hivatalos látogatást tett Szaúd-Arábiában, ahová egyenesen Fahd bin Abdel-Aziz király hívta meg a magyar miniszterelnököt. Megint Matolcsy György és Németh Zsolt kíséretében érkezett. Orbán és a magyar küldöttség részt vett egy üzleti konferencián, ahol megvitatták a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködés lehetőségeit. Megismételte, amit már Marokkóban elmondott az eddigi magyar külpolitikai törekvésekről, és hozzátette, „itt az ideje, hogy élő kapcsolatokat építsünk ki az arab világgal.” Bár a kíséretében Rijádba érkezett magyar üzletemberek arról tájékoztatták Orbánt, hogy szaúdi partnereikkel ígéretes tárgyalásokat folytattak kölcsönös beruházások ösztönzésére, nincsenek ismereteim arról, hogy komolyabb fellendülés történt volna a két ország üzleti kapcsolataiban a látogatás után.
Tíz év telt el azóta, hogy Orbán Viktor marokkói látogatásával elindított egy általa fontosnak tartott arab-magyar üzleti kapcsolati viszonyt, és úgy látszik, a mai napig sem adta fel kedvenc ötletét. Csak az a baj, hogy az időzítés nagyon rossznak bizonyult. Kezdjük azzal, hogy még tavaly novemberben Orbán elküldte Schmitt Pál köztársasági elnököt Tripoliba egy EU-Afrika csúcstalálkozóra. A köztársasági elnök utazásának igazi célja egy kétoldalú tárgyalás volt Moammer el-Kadhafival. A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja szerint ez a látogatás „történelmi jelentőségű” volt. Schmitt kifejtette, hogy „Magyarország kész kapcsolatait minden korábbinál magasabb szintre fejleszteni Líbiával, és abban érdekelt, hogy minél több magyar vállalat vehessen részt az ország fejlesztésében, egyúttal támogatja a líbiai érdekeltségű vállalatok további befektetéseit hazánkban.”
A dove, above a dove – flickr/asturia
Marton Béla, líbiai magyar nagykövet szerint Schmitt vállalta, hogy a legfelsőbb szinten segíti a magyar vállalkozások visszatérését Líbiába, hiszen az országgal, 20-30 évvel ezelőtt, élénk kapcsolata volt Magyarországnak. Marton szerint a Schmitt–Kadhafi-találkozónak voltak kézzelfogható eredményei: „érezhetően könnyebbé vált a cégek dolga, nagyobb lett a fogadókészség.” Mint kiderült, a líbiai piacon az egyik legnagyobb magyar szereplő a Nemzetközi Vegyépszer Zrt., amely még tavaly tavasszal kapott egy 80 milliárd forint értékű infrastrukturális megbízást El-Zavijától, amely Líbia harmadik legnagyobb települése. Hogy azóta mi történt az infrastrukturális beruházásokkal El-Zavijában, nem lehet tudni, de az biztos, hogy a város már napok óta komoly harcok színtere.
Teljesen világos, hogy Orbán Viktor hivatalos látogatása Egyiptomban a fideszes magyar külpolitika szerves része volt. Január 22-én jelentette be a miniszterelnöki hivatal, hogy Orbán útban van Kairóba, ahol január 25-ig fog tartózkodni. Egyiptomi látogatása során megnyitotta a Magyar-Egyiptomi Üzleti Fórumot, ellátogatott egy orvosi eszközöket gyártó üzembe és, mint az írásom elején említettem, részt vett a Puskás Ferenc-emléktábla felavatásán az El Ahli stadionban.
Orbán Amr Múszával, az Arab Liga főtitkárával beszélt ugyan a tunéziai helyzetről, de a főtitkár a találkozás után azt mondta, hogy „túlzás volna ragályosnak nevezni a tunéziai események esetleges elterjedését,” amihez Orbán hozzátette, hogy a tunéziai felkelésnek van egy szociális tartalma is, „amin nekünk magyaroknak is érdemes hosszabb távon elgondolkodni”. És miért is? Azért, mert az élelmiszerárak robbanásszerű növekedése volt az egyik kiváltó oka a megmozdulásoknak és Orbán felismerte a lehetőséget, hogy „ez újabb kihívást jelent a tradicionálisan jó mezőgazdasági hagyományokkal rendelkező országok számára, mint amilyen például Magyarország.” Magyarország fog élelmiszert szállítani Tunéziába vagy Egyiptomba? Erről beszél Orbán Viktor?
Mindezek a nagy tervek, mindaz az erőfeszítés, amit a magyar diplomácia tett, amióta Orbán Magyarország miniszterelnöke lett, azért, hogy az ország speciális státust szerezzen az arab világban, összeomlott azon a napon, amikor Tunéziában kitört a forradalom. Akkor, amikor Kairóban megkezdődtek a demonstrációk, néhány órával az után, hogy Orbán Viktor felszállt a Brüsszelbe induló repülőgépre. Mubarak már nincs, Khadafi napjai is valószínűleg meg vannak számlálva, és Orbán terveit az arab világgal való szoros kapcsolatokról el kell halasztani egy időre. Valószínűleg meglehetősen hosszú időre.
