Pető Andrea
- Részletek
- G-7
- 2011. március 07. hétfő, 06:47
Tudorok
Mindenkinek vannak gyenge pillanatai és gyengeségei. Nekem gyengéim a történelmi filmek. Imádom őket összevetni mindazzal, amit a korszakról tanultam, szeretek hozzáolvasni, elemezni a kosztümöket és a díszleteket. Most a Tudorokat néztem meg DVD-ről, egyhuzamban az évadokat, és arra jutottam, hogy az angol kollektív emlékezet valahogy beleragadt ebbe a korszakba. VIII. Henrik és leányai történetét annyian filmesítették meg és írták meg – legutóbb Hilary Mantel, aki 2009-ben még Booker-díjat is nyert a korszakról szóló vaskos könyvével –, mint talán egyetlen korszakot sem. Persze könnyű az angoloknak, dohoghatnánk, nyolc feleség fordulatokban gazdag történetével nehéz vetélkedni, meg azzal is, hogy ekkor alakult ki az az Anglia, amely a következő évszázadokban majd olyan hatékony eleganciával uralja a hullámokat. De a kép nem ennyire egyszerű: a vallásháború és a majdani polgárháború csiráit is felfedezheti a magát bennfentesnek tartó történész az eseményekben. Mi a helyzet a magyar középkort bemutató történelmi filmekkel? A Sacra Corona, a Honfoglalás vagy a Julianus nemcsak abban különbözik a Tudoroktól, hogy nagyjából egy Tudorok-rész költségvetése adja ki a három film teles büdzséjét, hanem abban is, hogy a rosszul értelmezett fenségesség unalomba fullasztja a filmeket. Hiányzik az önreflexió, és mintha azt várnák el a filmtől, amit Lenin: hogy eszköz legyen a hiányzó identitás megteremtésében. Pedig de jó lenne azt mondani: Good bye, Lenin!
