Pető Andrea
- Részletek
- G-7
- 2011. március 07. hétfő, 06:47
Plágium
Látogatóban járva egyik egyetemi tanártársamnál, büszkén mutatott nekem egy szakdolgozatot, amely náluk készült a női politizálás történetéről. Míg rövid időre magamra hagyott az irodájában, kíváncsian belelapoztam. Örömmel olvastam a szöveget, de klassz, gondoltam. Ahogy egyre tovább olvastam, gyanúsan ismerőssé vált a szöveg. Aztán rájöttem a valóságra: ez bizony az én saját szövegem oldalakon át, egy az egyben copy-paste-tel átvéve, minden hivatkozás nélkül. A diák addigra már megkapta a diplomáját. Mit lehet ilyenkor már tenni?
Az utóbbi időben megsokasodtak a plágiumügyek körülöttem. Az, hogy jól működő szemináriumi dolgozat- és szakdolgozat-író piac működik, már régóta nem titok. Az egyetemek ontják a diplomásokat, míg a munkaerőpiac nem értékeli a felsőoktatásban megszerzett tudást, így természetszerűen a diplomának csak szimbolikus értéke lesz. A munkaerőpiac kvázi piacán az elhelyezkedésben az ismeretségeknek sokkal nagyobb szerepe van, mint az egyetem adta tudásnak.
Mit tehet egy egyetemi oktató ebben a többszörösen vesztett csatában? A csata nemcsak azért veszett el, mert a munkaerőpiac és a humán- és társadalomtudományok között talán soha meg nem lévő kapcsolat mostanra végképp megbomlott, hanem azért is, mert az internet megjelenésével a copy-paste igazi termelőerővé vált. A teljesítménykényszer őrült módon felpörgette a követelményeket. Nem hiszem el, hogy bárki remélheti, az az egyetemista, aki mellesleg még dolgozik is, hogy ki tudja fizetni a számláit, az internet „segítsége” nélkül egy félévben ennyi önálló kutatásra épülő dolgozatot meg tud írni. Az új „csodafegyver”, a plágiumkereső számítógépes programok azonban kegyetlenül leleplezik a plagizálókat, bármelyik, az interneten fellelhető szöveget másolták is be a dolgozatukba. Már persze, ha az intézménynek van sok pénze, hogy ezt a programot megvásárolja, és a tanárait kötelezi is a használatára, a diáknakmeg nem volt annyi esze, hogy a számítógép egyik funkcióját – „behelyettesítés szinonimával” – okosan használja. Így történhetett, hogy Guttenbergtől, a plágium miatt lemondásra kényszerült volt német hadügyminisztertől, vagy Kadhafi fiától, aki az londoni LSE-n szerzett PhD fokozatot, miután édesapja másfél millió fontos adományban részesítette az amúgy jó nevű intézményt, némi bizonytalanságnak is tűnő tanakodás után elvették a doktori címet. Tegyük a szívünkre a kezünket: diplomát vagy tudományos fokozatot kéne visszavonatni, ha most lefuttatnánk ezt a programot a dolgozaton? De a szégyen összeesküvése összehozza az érdekelt feleket: a csaló diákokat és a megszégyenült (és tehetetlen) tanárokat. Ezt a hallgatást csak a nyilvánosság segítségével lehet megtörni, mint ahogy ez történt Guttenberg vagy a Kadhafi fiú esetében (a líbiai forradalmárok már jelentkeztek is, hogy kérik vissza a „líbiai nép” ellopott pénzét, amit az LSE-nek adtak korábban adományként). A vesztesek azok a diákok, akik ennek ellenére még mindig komolyan veszik a tudományetikát. A csaló diákokból viszont csaló felnőttek lesznek.
