Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. március 3.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2011. március 05. szombat, 05:25
- Megbeszéljük
Védhatalmi státus vagy alapszerződés?
Szarka László történész, az Etnikai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet tudományos főmunkatársa
Bolgár György: - Tőkés László Brüsszelben egy tanácskozáson azt mondta, hogy talán nem először, de most ismét figyelmet kapott, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státuszt vagy szerepet a határon túli magyar kisebbségek támogatására, védelmére. Mit jelent ez a védhatalmi státusz?
Szarka László: - Hosszú története van a kifejezésnek a 19. századtól kezdődően. A 20. században főleg a két világháború között alakult ki itt Közép-Európában az a sajátságos helyzet, hogy a trianoni vagy a versailles-i béke nyomán létrejött kis nemzeti államrendszerben minden nemzetállamnak voltak belül is kisebbségei és voltak kívül is kisebbségei. És ilyen formában ez a triadikusnak mondott szerkezet, ez a hármas szerkezet azt eredményezte, hogy az anyaállam a maga rokon nemzeti kisebbségét próbálta védeni, és az az állam, amelynek a területén éltek, próbálta ezt a viszonyt az államon belül tartani. Van néhány sikeres történet Európában, ahol ez a védhatalmi státusz kölcsönös elismerésen nyugszik. Ilyen az olasz-osztrák viszony, a dél-tiroli német kisebbségről a két állam, Olaszország és az Osztrák Köztársaság megegyezett, és ez azóta is, hogy mondjam, főleg magyar olvasatban ez a minta.
- De ott Ausztriának van védhatalmi státusza?
- Így van.
- Egyáltalán ez egy formális szerep?
- Ez egy formális szerep, ahol a szerződés…
-… Kimondja egy egyezmény?
- Így van. Sőt két egyezmény is kimondja, és ezt megújítják. Tehát Ausztria bizonyos értelemben ellenőrizheti a kisebbség dolgát, és azt mondhatjuk, hogy ha nem is ez volt a szándék, a Magyar Köztársaság által az 1990-es években megkötött alapszerződések szintén e szerint a logika szerint készültek. Tehát Magyarország megegyezett a Román Köztársasággal, a Szlovák Köztársasággal, az Ukrán Köztársasággal, a többi szomszéddal pedig speciális kisebbségi szerződéseket kötött, amelyekben a Magyarország területén élő kisebbségek, illetve a szomszéd ország területén élő kisebbségek dolgait kölcsönösen a vegyesbizottsági rendszerben folyamatosan ellenőrzik.
- Magyarán ennek nem kell semmiféle katonai jelentőséget tulajdonítani.
- Az égvilágon semmit. A szó a 19. századi konnotációban tényleg ezt hozza elő, de nem, szó nincs erről. Tehát ez alapvetően egy kölcsönös jogvédelmet jelent.
- Értem. És bizonyos értelemben ma is létezik, legalábbis szerződés vagy alapszerződések szerint, hiszen feljogosítja Magyarországot arra, hogy a szomszéd országok területén élő magyarok kisebbségek jogait ha nem is feltétlenül védelmezze, de ezeket figyelemmel kísérje.
- Így van. Figyelemmel kísérje.
- És akár fel is vethesse ezt a kétoldalú tárgyalásokon.
- Ezt is csinálja Magyarország, meg a szlovákok is. Talán emlékeznek a kedves hallgatók, Pilisszentkereszten volt a szlovák ház ügye, ugye heteken, hónapokon keresztül az egész magyar politikai elit kirohant Pilisszentkeresztre, hogy megnézzék, a helyi polgármester a szlovák házat miért záratta be vagy miért vette el a helyi szlovák önkormányzattól. Ezt akkor a vegyesbizottság többrendbelileg is megvitatta a dolgot.
- Vagyis ez egy békés, modern, civilizált forma arra, hogy két ország megegyezzen az egymás területén élő kisebbségekről, és ne konfliktusokba sodródjon, hanem ezeket megpróbálja tárgyalások útján megoldani.
- Így van, hiszen annak idején Balladur francia miniszterelnök ezért szorgalmazta az alapszerződések megkötését, hogy legyen diplomáciai, politikai eszközrendszer a vitás kérdések megvitatására. És egy szerteágazó vegyesbizottsági rendszer jött létre az alapszerződések alapján. Ezek jól-rosszul, inkább közepesen mérsékelt eredményességgel működnek.
- Nyilván éppen az adott politikai szituációtól függően, nem?
- Igen, mindig attól függően, hogy éppen a kormányzatok között milyen a viszony.
- De ezek szerint a mechanizmus létezik.
- Abszolút létezik, és azt gondolom, hogy fejlesztéssel hozzájárulhatna ahhoz, hogy a schengeni térségen belül ezek a dolgok működjenek. És ezt még gazdagította az, hogy a magyar státusztörvénnyel többé-kevésbé egyidőben minden térségbeli ország létrehozta a maga státusztörvényét, Horvátország, a Szlovák Köztársaság, a Román Köztársaság. Tehát gyakorlatilag minden térségbeli államnak van olyan státusztörvénye, amely a rokon nemzeti kisebbségekkel törődik, és amely ezt a törődést egy alapokmány szintjén, egy törvény szintjén rögzítette. És ez, azt gondolom, szerencsés esetben húsz, harminc, negyven, ötven év múlva a kisebbségi paradigmának a végét is jelenthetné, hiszen ebben a térségben úgy, ahogy egy rendes birodalomban, egy multinacionális államban – reméljük, hogy ilyen lesz Európának ez a keleti hátsó udvara is – gyakorlatilag ez a forma, formáció érvényesülhetett. Mindenki, minden nemzeti kormányzat törődhet az adott kisebbségek kultúrájával, bárhol élnek is.
- Akkor ennek a védhatalmi státusz formulának a felvetése vagy előhozása mit jelenthet? Esetleg valamiféle plusz garanciát szeretne Tőkés László? Vagy jelenthet-e bármit ahhoz képest, ami ma van?
- Én azt gondolom, hogy a politikának mindig van egy verbális szintje, van egy szimbolikus szintje és vannak perspektívái. És ugye nem véletlen, hogy ez a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácson merült fel, mert valóban, egy két világháború közötti szótár része a védhatalmi státuszt. Ezt ma már ugye alapszerződésünk sem rögzíti egyáltalán, de gyakorlatilag mégis így működik. Itt valójában a nagy kérdés az, hogy el tud-e mozdulni az unió egy átfogó kisebbségvédelmi intézmény felé vagy be tudja-e fogadni az Európa Tanácsban egyébként jól működő kisebbségi intézményrendszereket, vagy az EBESZ kisebbségi főbiztosi intézményét ki tudja-e terjeszteni az unió irányába. És ha ez megtörténik, akkor van esély arra, hogy Európa nemcsak a migráns kisebbségekkel, de főleg a nyugat-európai, nemcsak a migráns kisebbségeikkel tudjon foglalkozni, hanem tudomásul veszi, hogy Kelet-Közép-Európában nagy súllyal, nagy létszámban, sokmilliós tömegben élnek olyan nemzeti közösségek, nemzeti kisebbségek, amelyek számára nagyon fontos az, hogy ők a kultúrák tekintetében egy olyan nemzethez tartozónak érzik magukat, amellyel nem élnek egy államban.
- Az autonómiatörekvések hogyan illeszthetők össze egy ilyen elképzelt és lehet, hogy csak a verbális politika szintjén értelmezhető védhatalmi státusszal? Tehát ha Magyarország egy ilyen védhatalmi státusz szerepet kaphatna, kérhetne vagy követelne, akkor mennyivel lenne erősebb helyzetben, nyomatékosabb pozícióban annak érdekében, hogy képviselje mondjuk a székelyföldi magyarok autonómiáját vagy a vajdasági magyarok kulturális autonómiáját?
- Szerencsére a vajdasági autonómia most már intézményesült, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács kezd lábra kapni, és ha még pénze is lesz, mint egy rendes autonómiának, amelyet a központi belgrádi kormányzati illemterv jóváhagy és ellenőriz, akkor tulajdonképpen bemutatják azt Szerbiában, ami részben Szlovéniában és Horvátországban már működik, hogy az autonómia a legcivilizáltabb európai, sőt a legcivilizáltabb nemzetközi formája a demokratikus hatalommegosztásnak olyan államokban, ahol vannak különböző nemzeti csoportok. Ez ugyanis ellenőrizhető intézményrendszer, ez egy alkotmánybíróság. Mindenféle kormányzat, parlament által ellenőrizhető választott testület, tehát demokratikus szervezet, a kompetenciái adottak, azokat folyamatosan ellenőrzik. A római kormányzat például folyamatosan ellenőrzi és időnként brutálisan bele is nyúl a dél-tiroli autonómia intézményrendszerébe. Nemrégiben például mindenkit felháborított, hogy újra végiggondolják a helyi kétnyelvű településnevek írását. Tehát a római kormány úgy gondolja, hogy ott már túlságosan is autonóm a helyzet.
- De azért ez nem megy olyan könnyen, még ha az olasz kormány erős is, azért megvannak az európai intézményrendszerek és megvannak az európai szokásjogok. Tehát nem olyan könnyű ezen visszamenőlegesen változtatni, vagy visszacsinálni azt, amit már elértek.
- Így van.
- De ha nekünk lenne, még mindig ragaszkodnék ehhez a védhatalmi státuszhoz, annak van-e egyáltalán bármi értelme? Tehát ha valaki kimondaná, hogy kaphatunk ilyet, vagy mi bejelentenénk, hogy erre törekszünk, akkor azzal erőteljesebbé és erősebbé válna a szerepünk akármilyen, például autonómiatörekvések támogatásában, vagy a határon túli kisebbség érdekeinek védelmében?
- Azt gondolom, hogy ilyen megnevezéssel valószínűleg uniós keretek között nem fog születni egy új státusz.
- Mert önmagában egy kicsit riasztó a mai európai viszonyokkal összevetve?
- Vagy nem fejezi ki igazából a lényegét. Mert az alapszerződések sokkal jobban kifejezik a lényegét ennek a dolognak. Tehát a nemzetközi sztenderdre hivatkozó paragrafusai az összes magyar alapszerződésnek, ahol pontosan az európai sztenderdekre, a kisebbségi keretvédelmi egyezményre, a nyelvi chartára hivatkozunk, azok kötelezőek. Ezeket Európa figyeli, folyamatosan monitorozzák őket. Tehát ilyeneket lehet számon kérni a szomszédokon, amelyek európai elfogadott jogintézmények. És ebben a tekintetben a velencei bizottság a magyar státusztörvényt felülvizsgálva kimondta, hogy igenis Európában hozzátartozik a kisebbségvédelemhez az, hogy amit csak az anyaországok tudnak biztosítani a kisebbségek számára, azt az anyaországok szabadon biztosíthassák. Ez például az, hogy az ország területén működő legmagasabb rendű kulturális intézményekhez hozzáférhessenek a kisebbségek. Nem lesz magyar Nemzeti Múzeum Erdélyben, valószínűleg hosszú ideig nem lesz filharmoniája a felvidéki magyarságnak. Tehát hogy ezek az össznemzeti kulturális kincsek hozzáférhetővé váljanak, ez egy európai sztenderd. Ilyen értelemben, azt gondolom, hogy ez egy perspektivikus gondolat. Ennek kibontásában azonban kétségkívül törekedni kell mindig arra, hogy ezt a szomszédok is így gondolják.
