Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. március 3.
- Részletek
- Bolgár György - Megbeszéljük
- 2011. március 05. szombat, 05:25
- Megbeszéljük
„A kamara vezetésének nem dolga, hogy lázítson”
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke
Bolgár György: - Hogy van, elnök úr?
Éger István: - Köszönöm szépen, jól. Már amennyire fizikailag lehetséges, most már egészen jól.
- Mert volt egy síbalesete, ugye?
- Így igaz. De már két hete levették a gipszet a lábamról. Néha még sántikálok, de köszönöm, javul.
- Akkor most közérzetileg hogy van?
- Közérzetileg nyilván úgy, ahogy általában Magyarországon az emberek, nehézségek közepette. Igyekezve tenni a dolgunkat.
- Mi az Önök dolga most ebben a mai – minek nevezzem ezt a helyzetet – szóval olyan átmeneti helyzetben, amiben nem teljesen világos, hogy mi lesz az egészségüggyel?
- Nézze, hogy mi lesz az egészségüggyel, arra két dolgot tudok mondani. Egyrészt körülbelül húsz éve nem tudjuk igazán, hogy mi lesz, másrészt közben a betegeket állandóan el kell látni. Mert ez egy alapvetés, tehát ilyen szempontból beteg mindig volt és holnap is lesz, és a feladat folyamatos és konstans. Nyilván a kamarának most több dolga van, egyrészt az, amit eddig is tett, amennyire egyáltalán szakmailag befolyása vagy véleményezési lehetősége van, másrészt ne felejtsük el, hogy ma ugye csütörtök van. És emberi számítás és az előttem lévő meghívó tanúsága szerint hétfőn este a parlament végszavazza a kamara törvénymódosítását, ez pedig a következő időszakra nagyon sok adminisztratív és operatív teendőt ró az egészségben működő kamarákra.
- Például?
- Ugye kamaránként – és ne felejtsük el, hogy itt három kamaráról, szakdolgozókéról, a gyógyszerészekéről és a miénkről is szó van – több ezer, sőt bizonyos kamarákban több tízezer tag felvételéről és további sorsáról kell gondoskodni, az ehhez szükséges adminisztratív operatív teendőket le kell bonyolítani, ezeket a tagokat tájékoztatni kell a továbbiakban, az egységes etikai rendszert fel kell állítani. Az alapszabályt el kell fogadtatni. Tehát a köztestület életében egy jelentős feladatcsomag vár ránk.
- Igen. Apropó, az ügyészség abbahagyta az Ön vegzálását?
- Engem nem vegzált az ügyészség, az ügyészség gyakorlatilag ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást közérdekű adatok közzé nem tétele ügyében.
- De az az Ön juttatása volt, nem ismeretlen emberé, hanem az Ön elnöki juttatásáról volt szó, nem?
- Nem, nem. Gyakorlatilag arról volt szó, hogy egyesek azt vélelmezték, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló, bocsánat, nem vagyok jogász, ha jól tudom 2005. évi akárhányas törvény szellemének a kamara nem tesz eleget. Erre nézve az ügyészség a VI. kerületi Rendőrkapitányságot jelölte ki nyomozati hatóságként. A rendőrkapitányság a kamarát megkereste, a kérdéseit feltette, mi ezekre válaszoltunk. Gyakorlatilag ezt határidőre elküldtük, ennek most már, mondhatom, több mint egy hónapja. Egyelőre ebben az ügyben csend van, nyilván a hatóságok végzik a munkájukat, nincs aggódnivalónk, mert gyakorlatilag nincs tudomásunk arról, hogy különösebb hibát vétettünk volna.
- De hogy kinek a juttatása nyilvános vagy nem nyilvános, ebben ügyészségi, illetve rendőrségi nyomozás van. Ezt Ön minden további nélkül tudomásul vette?
- Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a feljelentés tárgya nem ez volt. A közérdekű feladatokról szóló törvény egy összesen harmincöt adatcsomagot tartalmazó és a minisztériumoktól a főhatóságon keresztül sokféle szervezetig terjedő intézménycsomag.
- Több adatot kifogásoltak? Vagy több adat hiányát kifogásolta a feljelentő?
- Erre nézve született a bejelentés, amennyire tudjuk. A bejelentést magát nem láttuk, nem ismerjük, tehát a feljelentő személye ugyan a sajtóból ismert, de a feljelentés konkrét tartalmát természetesen nem ismerjük. A hatóság nem konkrétumokra, hanem ennek a törvénynek a betartására vonatkozóan tette fel a kérdéseit, és erre válaszoltunk. Ez egy folyamatban lévő ügy, egyelőre ennyit tudok mondani. Folytatásról még nem tudok beszámolni, de még egyszer mondom, hogy nyugodtan várjuk a hatóságokat, mert az ajtónk mindig nyitva volt, nyitva lesz ezután is, nincs mit titkolnunk.
- Akkor az egészségügyre áttérve, vagy a nagy dolgokra, ott volt Ön tegnapelőtt a Semmelweis egyetem nagytermében, ahol Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kérdezte az egészségügyben dolgozókat, hogy hogyan tovább?
- Igen, ott voltam.
- És mi volt a véleménye?
- Egy nagyon érdekes és helyenként forró hangulatú fórum volt, ahol tulajdonképpen nem igazán azt kérdezték, hogy az egészségügyben hogyan tovább, hanem a jelenlévőktől bármilyen kérdést vagy hozzászólást vártak. Ennek megfelelően a fórum eléggé sokszínű volt, mint ahogy egyébként erről a sajtóban számos helyen lehetett olvasni. Itt előkerült gyakorlatilag a koraszülött-ellátástól kezdve a rokkantság kérdésén keresztül egészen az orvosi bérekig és a különböző szervezési kérdésekig, gyermekellátásig rengeteg minden, attól függően, hogy kik voltak a kérdezők. Ilyen szempontból nagyon színes fórum volt, ahol természetesen éles kérdések is megfogalmazódtak, egyesek részéről indulatos vélemények is. Egyébként érthető módon, hiszen köztudottan az egészségügyben a helyzet egyáltalán nem könnyű.
- De nem az lett volna most már a kívánatos vagy akár elvárható, hogy az egészségügyi kormányzat próbálja a szakma elé tárni a saját vízióját, elképzeléseit vagy akár konkrét terveit? És még ehhez képest a meghallgatásnál tartunk.
- Nézze, mi gyakorlatilag december elején kaptunk egy vitairatot, illetve bocsánat, novemberben, amire december elejéig várták a véleményeket. Információim és egy múlt heti konferencián elhangzottak szerint – ott voltam, ugyanis –, ahol a kormányközeli előadó erről beszélt, kétezer oldalnyi vélemény érkezett ehhez. Mivel ez vitairatként lett megjelenítve és ilyen nagy mennyiségű dokumentumot produkált a szakma a legkülönbözőbb helyekről, most várjuk, hogy ennek a folytatásaképpen ez legyen megvitatva. Mert úgy gondoljuk, hogy a vitairat azért vitairat, hogy reagáljanak a beküldött véleményekre. Egyébként ezt ott a konferencián több szervezet képviselője meg is említette. Ebben a kérdésben úgy gondolom, hogy egy folyamat van, ami nem zárult le. Ennek a dinamikája egy másik kérdés, erről nem vagyok hivatott nyilatkozni, mert nem én csinálom. Mi is várjuk azt, hogy ebben az ügyben válaszoljanak azokra a felvetésekre, észrevételekre, amiket tettünk. Szoktak lenni ezzel kapcsolatban ilyen nagy nyilvános konszenzus-konferenciák vagy egyebek, gondolom ilyet talán fog tervezni most is az államtitkárság.
- Azt mondja, hogy forró hangulatú volt időnként ez a fórum. Ehhez a forró hangulathoz talán maga Szócska Miklós is hozzájárult, amikor egy tudósítás szerint ő maga azt mondta, hogy óriási nagy gáz van, csak a ködöt szurkáljuk és teljesen jogosan küldenek el engem az anyámba. Ha ez így van, ha ő maga ezt mondja, akkor az Orvosi Kamara vajon miért nem mondja azt legalább, hogy óriási nagy gáz van, szerintünk ezt és ezt kellene csinálni?
- Valóban ez hangzott el, ezt tanúsíthatom. Én megmondom őszintén, hogy ott és akkor ezt a megjegyzést én nem igazán értettem, vagy nem tudtam hová tenni. Ami a kérdés második felét illeti, az Orvoskamara mindig is mondta és most is megmondja és meg is mondta, hogy mit kellene tenni. Ezt dokumentumok formájában produkálja. Utalnék itt az őszi testületi dokumentumokra, aminek a legutolsóbbika a decemberi küldött közgyűlésen jelent meg. Utalnék az előbb említett Semmelweis Tervre, a velük kapcsolatosan elkészített ötoldalas véleményünkre, ami egyébként a honlapunkon olvasható, a tagság számára ismert, az újságokban megjelent, tehát abszolút nyilvános. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egy komplett egészségpolitikai víziót az asztalra tegyünk. Jelzem egyébként, hogy a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal keretein belül mint alkotó résztvevők már 2009 nyarán az emberközpontú egészségpolitika alapvetéséről szóló dokumentumot letettük az akkori pártok asztalára, így a jelenlegi kormánypárt asztalára is. És azt én már több alkalommal jeleztem nyilvánosan is, hogy elvárnánk, miután ezt annak idején a jelenlegi kormánypárt egészségpolitikusai is jegyezték, hogy itt ennek a bizonyos alapelemeit viszont lássuk. Ebben a tekintetben különbözőség van, erre még választ nem kaptunk.
- Azt mondta az imént, hogy nem is igazán tudta értelmezni vagy kontextusba helyezni, hogy miért mondta az államtitkár azt, hogy óriási nagy gáz van.
- Nem, nem azt. Azt, hogy óriási nagy gáz van, gondolom, nem kell bizonygatni.
- Ez mondjuk alapvetően arra vezethető vissza, hogy nincs több pénz az egészségügyre, holott Önök is, mások is, szakmabeliek azt mondják, hogy néhány száz milliárd forinttal minden évben több kellene az egészségügyre ahhoz, hogy meg tudják kezdeni akár azt a bizonyos reformot vagy a szükséges átalakításokat, és ahhoz, hogy ott tartsák az orvosokat és hogy zökkenőmentesen működjenek az intézmények. Ennek a néhány száz milliárd forintnak, lehet ez kettőszáz, lehet háromszáz milliárd, nincs nyoma és a tervek szerint nem is látszik semmi nyoma. Akkor viszont nem kellene-e valamilyen stratégiát változtatniuk, hogy hozzászólnak ugyan a Semmelweis Tervhez, de egyelőre nem látják, hogy mi ennek a következménye. Nem kellene-e másfajta konzultációkat javasolniuk vagy sürgetniük, hogy a hangjukat hallathassák?
- Gyakorlatilag ezekre a kérdésekre csak azt tudom Önnek mondani, hogy ezek számosan folyamatban vannak, és a lehető legkülönbözőbb fórumokat keressük ma, pontosan annak az érdekében, hogy érzékeltetni tudjuk, mekkora a baj. És hogy értve a Széll Kálmán Terv számait és értve a magyar államadósság helyzetét is, gyakorlatilag továbbra sem tudunk mást mondani, mint hogy – a prioritás hangsúlyokkal is – az ágazatnak többet kellene biztosítani. Megmondom őszintén, nem tudunk mit kezdeni a belső hatékonysági tartalékok feltárásából remélt pénzekkel, mert ezeknek a mértéke – szintén csak a tudományos konferencia múlt heti adataira tudok hivatkozni – megközelítőleg sem olyan, hogy bárkit igazán ki tudna húzni a bajból.
- Igen, ez néhány milliárd forint, nem néhány százmilliárd.
- Ötszázmillió forintra tették ezt régiónként. A másik, amit szintén nem tudunk egyelőre még pontosan látni, mert nem tudjuk a részleteket – itt volna a Semmelweis Tervvel kapcsolatos vita kibontására szükség –, az ugye a nagytérségi ellátásszervezés, ami nagyon érzékeny kérdés. Nemcsak azért, mert Magyarországon erre vonatkozóan voltak kísérletek, amelyek nem éppen pozitív véget értek, hanem azért sem, mert erre viszont egyes híresztelések szerint ugye nagytérségenként 1,6, azaz összesen 16 milliárd forint lenne előirányozva, amit nemcsak a költségvetésben nem látunk, de egyúttal úgy gondoljuk, hogy jelen helyzetben azért ennek a pénznek, bármennyire nem sok, ezer más fontos helye volna. Tehát itt azért nagyon komoly kérdések vannak. Addig, amíg ez a konzultációsorozat be nem fejeződik, illetve egyértelmű válasz nem születik, mindenképpen várni kell. A másik dolog az, hogy a tárgyalásokon, illetve a lobbizáson és a puhatolózáson túl a kamara vezetésének nem dolga, hogy mondjuk például lázítson. Viszont a kamara vezetésének dolga az, hogy a kamara tagsága felől érkező kívánságokat organizálja. Jelen pillanatban a kívánság az, hogy folyamatosan és nagyon határozottan artikuláljuk a problémát, ezt meg is tesszük. És azért a társadalmi közvélemény és a jelenlegi gazdasági helyzet valóságaitól és rémeitől nem lehet elrugaszkodni.
- Természetesen nem dolga a kamarának, hogy lázítson, nem is hiszem, hogy bárki ezt várja Önöktől. De lehet, hogy akár olyan markáns és határozott hang megütését mégiscsak várnák, mint amit az előző kormányok idején használtak.
- Nézze, nem tudok Önnek mást mondani, mint azt, hogy aki olvasta a január első munkanapján megjelent évértékelő interjút, amit az egyik nagy országos napilap szakújságírója készített velem, az olvashatta, hogy a dolgunk az, hogy folyamatosan értékeljük a helyzetet, függetlenül attól, hogy milyen összetevőjű gyakorlatilag a vezetés. Valójában azonban a kritika eléggé hamar kiveri a biztosítékot, ennek a következményei a január eleji, hogy úgy mondjam, „hecckampányban” voltak tapasztalhatók vagy tapinthatók, ahogy egyébként ezt Ön is az interjú elején ma érintette. Továbbra is ugyanezt tudom mondani, hogy ugyanezzel a gyakorlatilag szakszerű kritikai megnyilvánulással és testületi véleményadással tudunk szolgálni, mert az ügyet szolgáljuk, nem pedig egy másik társadalmi tényezőt.
