Bíró D. Péter sajtószemléje - 2011. 03. 03.
- Részletek
- 2011. március 03. csütörtök, 05:43
- Bíró D. Péter
Válogatás az elmúlt hetek fontosabb írásaiból
FÓKUSZBAN:
2011. február 23.
A TASZ nyílt levele Neelie Kroesnek, a digitális politikáért felelős EU-biztosnak
Társaság a Szabadságjogokért honlapja
„A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet álláspontja szerint aggodalomra ad okot a magyar kormánynak a Médiatörvény módosítására tett Javaslata, amely sajtóhírek szerint az Ön támogatását is bírja.”
A törvény „számos pontban uniós irányelvekbe ütközik, valamint az Európai Alapjogi Chartának sem felel meg. Emellett a Kormány által javasolt módosítások egyes pontokon a korábbi állapothoz képest is visszalépést jelentenek a sajtószabadság szempontjából.”
„1. Kiegyensúlyozott tájékoztatás”
„Smtv. 10. § Mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről.
Smtv. 13. § A tájékoztatási tevékenységet végző lineáris médiaszolgáltatások kötelesek a közérdeklődésre számot tartó helyi, országos, nemzeti és európai, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről, vitatott kérdésekről az általuk közzétett tájékoztató, illetve híreket szolgáltató műsorszámokban sokoldalúan, tényszerűen, időszerűen, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan tájékoztatni. E kötelezettség részletes szabályait a törvény az arányosság és a demokratikus közvélemény biztosítása követelményeinek megfelelően állapítja meg.
A Kormány javaslata szerint ’a pontos, gyors tájékoztatási kötelezettségre’ vonatkozó részt az Smtv. 10.§-ába kerülne át a 13.§ (1) bekezdésből. Ez a változtatás azonban jogilag semmiféle jelentőséggel nem bír: ez továbbra is ex ante tartalomszabályozás. Ráadásul a 10. § megsértéséért a Hatóság továbbra is szankciót szabhat ki.
Az arányosság követelménye teljesen értelmetlen a tájékoztatási kötelezettség kontextusában. Reményünket fejezzük ki, hogy az arányosság nem jelenti a politikai pártok hatalmi helyzete szerinti arányosságot a tájékoztatás tekintetében.”
„2. A származási ország elvének alkalmazása”
Mivel a javaslat szerint az Mttv. 178. §-ához „nem nyúlna a jogalkotó, ezért a rádiós médiaszolgáltatások, valamint az online és nyomtatott sajtótermékek ellen továbbra is, az eredeti módon felléphet a Médiatanács, függetlenül a származási ország elvétől. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy az Audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv preambuluma (43) szerint ’a származási ország elvének ellenére a tagállamok továbbra is hozhatnak olyan intézkedéseket, amelyek korlátozzák a televíziós műsorszolgáltatás szabad nyújtását, de csak az irányelvben megállapított feltételek mellett és meghatározott eljárás szerint’. A magyar törvény azonban a televíziós szolgáltatások mellett valamennyi médiatartalom esetén lehetőséget teremt a beavatkozásra, mégpedig olyan homályos célok alapján, mint a ’közrend védelme, bűncselekmények megelőzése, felderítése és üldözése, a közösségek elleni gyűlöletkeltés tilalmának megsértése, vagy a kiskorúak, a közegészség, a közbiztonság, a nemzetbiztonság és a fogyasztók, befektetők védelme’.”
„Továbbá nincs összhangban az uniós joggal az a felelősségi kérdés, amely szerint nemcsak a más tagállamban letelepedett médiatartalom-szolgáltatóval szembeni eljárást teszi lehetővé, hanem a műsorterjesztőt és a közvetítő szolgáltatót is felelőssé teszi a hozzáférés megszüntetése során (Mttv. 189. § [66]).”
„3. Nyilvántartásba vételi kötelezettség”
„…a regisztrációs kötelezettség időpontját tolná el a Javaslat legfeljebb 60 nappal, de az továbbra is kötelező feltétele marad a sajtó- és médiaszabadság gyakorlásának.” „A javasolt új Smtv. pontok – 45. § (8) és 46. § (8a) bekezdések – alapján a nyilvántartásba vételi szabályok megsértőit egy külön – 1 millió forintig (hozzávetőleg 5000 euró) terjedő – pénzbírsággal lehetne sújtani. Ön levelében azt az álláspontot képviselte, hogy az Mttv. 41. §, amely ’minden média (különösen a sajtó és az online média) regisztrációját követeli meg, aránytalan korlátozásokat képezhet a szolgáltatások letelepedését és nyújtását illetően.’ Jelezni kívánjuk, hogy a Javaslat jelenlegi formája szerint továbbra is fenn áll az Ön által kritizált helyzet.”
„4. Médiatartalomra vonatkozó követelmények”
„Smtv. 17. § (2) A médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport kirekesztésére.” „Előremutató, hogy bárkinek a ’nyílt vagy burkolt megsértése’ a továbbiakban nem lesz szankcionálható. Csakhogy a ’személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport’ kirekesztése még mindig tág teret biztosít a jogalkalmazás önkényének. A ’bármely személy, többség, egyház és vallási csoport’ önmagukban olyan fogalmak, amelyek ilyen fajta többlet jogi védelmét semmi sem indokolja, hiszen ezek a csoportok nem kiszolgáltatott csoportok, szemben a nemzeti, etnikai, vallási és szexuális kisebbségekkel.”
„5. Sajtótermék, médiaszolgáltatás”
„A kormány javaslata a sajtótermék és a médiaszolgáltatás definícióját bővítené. A Javaslat …továbbra sem ad választ arra az alapvető kérdésre, hogy mi szükség van egy internetes és nyomtatott sajtótermékeket felügyelő közigazgatási hatóság felállítására. Szükséges kiemelni, hogy a médiatörvény egy új, eddig ismeretlen sajtófelügyeleti hatóságot hozott létre Magyarországon, ez pedig korlátozza a sajtószabadságot.
Tisztelt Kroes Biztos!”
„…kérjük, hogy felelős európai politikusként eljárva ne elégedjen meg ilyen szűk körű módosítással, és az uniós irányelvek teljes rendszerének és szellemének tükrében folytassa a tárgyalásokat a magyar Kormánnyal.”
2011. február 28.
Barak László: A szlovákiai magyar kannibalizmusról
Hírszerző, Parameter.sk
„…inkriminált írásommal semmi mást nem kívántam elérni, ’csak’ azt, hogy a májusban esedékes népszámlálás közeledtén jóindulatúan figyelmeztessek, régen, nagyon régen túlvan már a szlovákiai magyar népesség azon az állapoton, hogy egyedüli közösségszervező gesztusként a 19. századi romantika eszköztárából előhalászott lózungokkal lehessen hatékonyan magyar önazonossága megvallására és megtartására ösztönözni.”
„…a nemzeti azonosságtudatuk megtartására azzal sem lehet hatékonyan ösztönözni az embereket, ha a közbeszédet mindenkor meghatározó politikusok és értelmiségiek közül sokan semmi mással nem traktálják őket, mint saját valós vagy vélt sérelmeikkel. Nekem tehát ne állítsa senki, hogy kemény magyarokat csak úgy lehet nevelni a szlovákiai magyarokból, ha lépten-nyomon arról papolnak nekik, mennyire sanyarú a sorsuk, milyen többségi ellenség által kifundált és végrehajtott politikai merényletek áldozatai ők.”
„…ostobaságnak és a cinikus felelőtlenség megnyilvánulásainak tartom a szlovákiai magyaroknak célzott olyan üzeneteket, hogy sorsuk elsősorban nemzeti hovatartozásuk miatt az örökös számkivetettség, gyötrő küzdelem és kudarc. Egyrészt, mert ezeknek az üzeneteknek semmi közük nincs a valósághoz, de legalábbis hiteltelen csúsztatásnak számítanak. Másrészt olyan állandó társadalmi stresszhelyzetet eredményezhetnek, amelynek egyenes következménye, hogy épp ellenkező hatást válthatnak ki, mint amilyen szándékkal ki lettek találva. (Már ha egyáltalán jó szándékkal és nem a haszonlesés okán lettek kitalálva…) Vagyis sokkal inkább arra sarkallhatják az érintetteket, hogy azért tegyenek, hogy ők, de legalább a gyermekeik megússzák az örökös számkivetettséget, a jellemzően kudarccal végződő küszködést. Meg például, a májusi népszámláláskor emiatt ne vállalják magyar mivoltukat! És hogy, úgymond, ne legyen gondja a gyereknek, meg lehetőleg a legkisebb akadály se gördülhessen érvényesülése útjába, ne írassák iskolaköteles gyermekeiket anyanyelvi iskolába…!”
„De ugyanígy kellene viszonyulni a kisebbségi intézményrendszerhez általában. …Mert hogy ez az intézményrendszer, minden ellenkező előjelű fanyalgás és uszítás ellenére, igenis létezik és működik. Az persze más kérdés, vajon hogyan. Amint az is, miért és elsősorban kicsodák miatt működik jól vagy éppen rosszul…?!”
„Ha valakinek még mindig nem lenne világos, az elkerülhetetlen, mindenkor szükséges érzelmi attitűd mellett a racionális gondolkodás és a teljesítményorientáltság szükségességéről volt szó ezúttal is…! Meg az ösztönös, sőt sajnos tudatos önsorsrontás, vagyis a szlovákiai magyar közéleti kannibalizmus veszélyeiről!”
2011. február 27.
Az élet-halálharc megindult
Weyer Balázs interjúja Gyurgyák Jánossal, az Osiris kiadó vezetőjével
Origo
„– Az Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története című könyvének előszavában írja, hogy nem akar többet hülyékkel foglalkozni. Erről van szó?
– Igen, és ez most, úgy tűnik, hogy fokozottan igaz, mert olyan korszakba érkeztünk – részben a világban, részben és kitüntetetten Magyarországon –, amikor nem látjuk a kimenetét a dolgoknak; minden megtörténhet és mindennek az ellenkezője is. Magyarországról ma nem lehet biztosat mondani. Egy dologban lehetünk talán biztosak, nevezetesen hogy nincs kultúrpolitika, még annyira sem, mint korábban volt, és ez nagy tragédia. Hogy egy magát nemzetinek valló kormányzat hogyan tud ennyire eltávolodni a kultúrától...”
„– Számomra alapvető kérdés, hogy az a sokszor agresszív és csúnya eszközökkel folytatott pártalapú, ideológiainak látszó küzdelem, amelynek hosszú ideje tanúi vagyunk, értékalapú-e, vagy ez csak színjáték, és már rég nincs szó értékekről, csak érdekekről. Van még a politikai álláspontok mögött értékválasztás?
– Nem, szerintem sincs, hosszú ideje nincsenek őszintén átgondolt és átélt értékek a politikai álláspontok mögött. Az én – lehet, hogy naiv – elvárásom, hogy az európai hagyomány szerinti politikát értékszempontúan és egymást kiegyensúlyozó politikai formációk keretében kellene művelni. Ezt az egyensúlyt egy alapvetően konzervatív és egy szociálliberális gondolkodásmód adhatná, de ez az egyensúly, mint mondtam, teljesen megbomlott Magyarországon. Az egyik eltűnőben van, a másikat viszont, minek is nevezzem? Jobboldalinak? Nemzetinek? Azt, amelyik így negligálja az oktatást és a kultúrát?...”
„– …A politika hamissága ön szerint oka vagy következménye a teljes társadalmat átható bizalmatlanságnak?
– A politikai problémák nem függetlenek a társadalmiaktól… A magyar társadalom – és ezt szomorúan állapítom meg – még mindig nem érett meg arra, hogy szembenézzen ezzel a problémával.”
„A politikai elit jobbik része nem nőtt fel ehhez a feladathoz, az egyre növekvő rosszabbik része meg mindig is csak a rövid távú előnyöket kereste. Nem volt Magyarországon olyan államférfi, aki ezekkel a problémákkal szembe mert volna nézni. Ami azt is jelenti, hogy egyáltalán nem láttam államférfit a közelmúltban, csak kisstílű politikusokat. A mostani példán is ezt láthatjuk: azon vitatkozunk, hogy lenyúlták-e a nyugdíjat, miközben az alapkérdés az, hogy a magyar nyugdíjrendszer így is, úgy is fenntarthatatlan. De ezt senki nem meri kimondani, majd lesz valahogy húsz év múlva. Még gondolkodás nincs róla, csak süketek párbeszéde. Nemcsak politikai, hanem tudományos, értelmiségi gondolkodás sem folyik ezekről.”
„– Könyvkiadóként és szerkesztőként ön mindig valamiféle kultúraszervezői, diszpécseri, vitákat provokáló és moderáló szerepkört próbált teremteni magának.
Igen, és ennek most vége. Az a játék, amit én két évtizeden keresztül játszottam, a két lövészárok között teremteni valami kis szellemi oázist három okból is lehetetlenné vált. Az egyik, hogy nincs hely a lövészárkok között. Vagy beszállok az utóvédharcba, beállok ebbe a saját felelősségét fel nem ismerő és saját levében fövő baloldali értelmiségi közegbe, és szembemegyek a kormányzati törekvésekkel – ha egyáltalán vannak ilyenek, én ugyanis ebben a kérdésben nem lennék olyan biztos –, vagy beállok hivatásos kormányértelmiséginek. Ez elég rosszul hangzik. A másik az értékszempont: az érték húsz évvel ezelőtt még fontos volt, ma egyszerűen nem számít. A harmadik ok a pénzügyi – nevezetesen fenn lehet-e döntő részben piaci alapon tartani egy könyvkiadót? Nem hinném, ennek egyszer s mindenkorra vége, nincs tovább. Az értékalapú könyvkiadás haldoklik, megszűnt a közönsége, az egyetemi oktatás átalakult, senki sem fizeti meg a tankönyveket, és koncentrálódott a terjesztés is. Sok kiadó hitelekből finanszírozta a fennmaradását az elmúlt években, és ezeket a hiteleket hamarosan vissza kell fizetni. Az Osiris valamikor évi háromszáz könyvet adott ki, ma talán tíz-tizenötöt. …Az előző években, ha nem is pályázati úton, de kijárórendszerben hozzá lehetett jutni ehhez-ahhoz, ha valakinek volt gyomra hozzá. Most azonban még fogadókészség sincs, ez a terület egyáltalán nem fontos. Ha fennmarad, fennmarad, ha megrohad, hát úgy is jó. Biztosan ismeri a vonatkozó érveket: a kultúrpolitika ártani tud egy kormánynak, használni meg nem, ezért jobb ezzel nem foglalkozni.”
„A XX. században furcsa módon Klebelsberg Kunó és Aczél György voltak olyan kultúrpolitikusok, akik a saját közegükben valamilyen súllyal bírtak. És itt most nem értékekről van szó, hanem befolyásról, a kultúra súlyáról az állam és a társadalom életében. A demokratikus kormányok ebben elmaradtak a centralizációra épülő korszakok mögött.
Így van. Trefort és Eötvös korában ez még nem így volt, Eötvös akkor egy miniszterelnöknél is nagyobb befolyással bírt. A Klebelsberg–Bethlen- és az Aczél–Kádár-viszonyban már nem ez volt a helyzet, de ők még fajsúlyos politikusok voltak. Visszatekintve még egy Köpeczi Béla is fajsúlyosabb volt, mint akik utána következtek. Azóta a kultúra a politikai szövetségesek kifizetőhelyévé vált, és attól tartok, az most is.”
„Gyurcsány utolsó két évében a jobboldal színvonalasabb felében – a Kommentár körében vagy a Heti Válaszban – éreztem elszánást és felkészültséget arra, hogy ha hatalomra kerül a Fidesz, akkor ezeknek a nagy problémáknak nekigyürkőzünk, és megoldjuk őket. Most viszont hallgatás van. Nem mernek nyíltan szembemenni a kormány politikájával, bár helyenként már az is megjelenik. A csalódás jeleit látom és a nagy-nagy zavart, ami érthető, mert szakmailag például az alkotmánykoncepció vagy a médiatörvény védhetetlen.”
„– A Fideszhez kötődő múltja, a kormányhoz fűződő személyes viszonyai megértőbbé vagy éppen szigorúbbá teszik önt az ő tevékenységük megítélésében?
– Nyilván jobban átérzem a kényszereket, amelyek rájuk nehezednek, de annyiból szigorúbb vagyok, hogy én nem felejtettem el, hogy mi nem ezt akartuk. Hogy mást ne mondjak, mi nem ilyen országot, nem ilyen médiatörvényt és nem ilyen alkotmányozást akartunk 89-ben.”
„Úgy látom, az az igazi kérdés, hogy a hatalomkoncentráció elvezet-e valamilyen kiúthoz, azaz van-e a Fidesz politikája mögött saját magán túlmutató célja is, vagy a hatalomkoncentráció csak öncél.”
„– Nemcsak a tudomány, hanem a művészet is adhat választ ezekre a kérdésekre. Ilyeneket talált?
– Nem nagyon… A nyolcvanas évek végén erősebbnek éreztem ezt a képességét a magyar kultúrának. A bizonytalanságot, a zavarodottságot, a beletörődést, a tájékozatlanságot, az érdekek szerinti gondolkodást: ezeket érzem most nagyon erősnek.”
„Elhűlve nézem a leépülést.”
„És ez mindenkit maga alá is temetett, lehetetlen hitelesen megszólalni, mert aki megpróbálja, a befogadó közeg romlottsága miatt olyan értelmezési csapdába kerül, hogy azt is megbánja, hogy az első sort leírta vagy kimondta. Így nincsenek hiteles személyiségek sem.
Előbb döntjük le a szobrokat, mint ahogy azok felállnának. Hihetetlen gyorsan hiteltelenedik el és amortizálódik az, aki ezekbe a vitákba beszáll. Ezért is van az értelmiség körében félelem a kiállástól: amit négyszemközt elmondanak, azt nyilvánosan már nem. Soha nem képzeltem volna, hogy az ország szellemileg ide jut. Ezért mondom azt, hogy a kimozdulás csak az oktatás és a kultúra lehet. Ezért érint engem ez ilyen mélyen: hát lehetséges, hogy nem látják, mennyire nincs más megoldás?
– Ön is láthatóan távol tartja magát az ilyen helyzetektől.
– Így van… Olyan személyes stratégiákra van szükség, amelyek lehetővé teszik, hogy az ember függetlenül tudjon véleményt nyilvánítani. De intézményes lehetőség már nincs erre. Intézmények, amelyek képesek lennének független hátteret biztosítani, már régen nincsenek. Az Osirisből ilyen intézményt szerettem volna csinálni, ami működött is egy darabig, de már nem megy tovább.”
2011. február 26.
Bölcs diktátorok hálója
Metazin, Wall Street Journal
„Bár az elmúlt hetek közel-keleti forradalmainak sikerében fontos szerepet játszott az internet, elhamarkodott dolog lenne azt hinni, hogy a világháló elterjedése nyomán megállíthatatlan a demokrácia előretörése.
’Az egyiptomi események azt sugallják, hogy az internetes közösségi média elősegíti az autoritárius rezsimek bukását. Kétségtelen, hogy a világháló fontos szerepet töltött be az egyiptomi felkelésben, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kormány azt sem tudta, mi az a Twitter. A Mubarak-rezsimre az internet segítségével mért csapás minden bizonnyal arra fogja ösztökélni a hasonló diktátorokat, hogy kövessék nagyobb figyelemmel a Szilikonvölgy híreit és tanulják meg felhasználni az online propaganda lehetőségeit’ – írja Jevgenyij Morozov internetguru a Wall Street Journalben.”
„A kínai kommunista rezsim cenzorok ezreit alkalmazza a rendszerrel kritikus tartalmak kiszűrésére, illetve elérhetetlenné teszi a nem kívánatos oldalakat.”
„Az autoritárius rezsimek kedvelt módszere az online propaganda, a kormány véleményét szajkózó ál-civil oldalak és bérkommentelők támogatása.”
„Sőt, az internet arra is kiválóan alkalmas, hogy az emigrációba menekülő ellenzékieket megfigyeljék és vegzálják.”
„…Szíria újra engedélyezte a YouTube és a Facebook használatát. Minden bizonnyal abban a reményben, hogy ha az ellenzék tagjai nem a hazai internetszolgáltatókat megkerülve érik el az oldalakat, akkor a kormány jobban rajta tarthatja a szemét a szervezkedéseiken.”
„A bahreini kormány emberei elárasztják a Twittert, így már nem lehet megkülönböztetni a propagandát és az álhíreket a hiteles beszámolóktól.”
„Az internet csak akkor jelent segítséget az antidemokratikus kormányok ellenzékének, ha az utóbbiakat a nyugati fejlesztők segítik a hatóságok kijátszásában – írja Morozov. Erre minden bizonnyal jó példa a Google és a Twitter közös szolgáltatása, amely az egyiptomi internet lekapcsolása után lehetővé tette a mikroblog használatát.
És persze az is fontos lenne, hogy a demokratikus világ telekommunikációs vállalatai, szoftvergyártói és internetóriásai véget vessenek az autoritárius rezsimekkel folytatott szervilis együttműködésnek.”
2011. február 25.
Te sötétben bujkáló
Tóta W. Árpád blogja
„Van egy ordenáré hadművelet, amit úgy látszik, pártfüggetlenül el kell nekünk játszani, vagyis alighanem ezt kajálja a magyar, ami sajnos elég gyökér ízlésre vall. Gyurcsány Ferenc kezdte még első ciklusában, és most pontosan ugyanezzel próbálkozik az Orbán-kormány.
A folyamat azzal kezdődik, hogy néhány seggarc pár óra röhincsélés meg borozgatás közben rajzol egy adócsökkentést. Eszük ágában sincs tervezni meg számolgatni, hatástanulmányról hallani se akarnak, már csak azért se, mert tegnapra kész kell lenni…”
„Kisvártatva kiderül, hogy az adócsökkentés népjóléti hatása sajnos elmaradt. …az intézkedés egyetlen eredménye a deficit lett.”
„És megszületett az árkommandó. Hogy mit is csináltak volna, azt végül nem tudtuk meg, röhejbe fulladt a kezdeményezés. Valami olyasmi lett volna a dolguk, hogy számon kérjék a péket, amiért még mindig ugyanannyiba kerül a pogácsa, mint egy hónappal azelőtt. …aztán az egész próbálkozás hamvába holt.”
„Szerencsére. Mert ekkora baromságot azóta is csak egyszer találtak ki: most.”
„Ma a bérkommandó a nagy ötlet. Lényegében pont ugyanezt csinálná: kimegy a pékségbe, és elszámoltatja a tulajt, miért nem fizet többet a péknek…”
„Ha én képes vagyok minimálbéres analfabétákkal műholdat gyártani, és ezzel naponta megkeresem a lottóötöst, akkor hülye leszek bért emelni, szarok a szakszervezetre és az adócsökkentésre. Amíg van munkanélküli analfabéta, addig nem kell a kegyeiket keresnem. Ha a magasan képzett embereimre vadászik a konkurencia, és tudom, hogy ha csak egy-kettő átmegy a szomszéd műholdgyárba, az veszélyt jelent a cégemre, akkor viszont kommandó nélkül is tejben-vajban fürösztöm őket. Ez ennyire egyszerű, és mellesleg ettől működik a kapitalizmus. Ettől halad.”
2011. február 25.
Nyerges András: Színrebontás – Kis magyar rágalmazástörténet
Élet és Irodalom online
„Száz éve egymás sarkára hágnak a külföldi sajtó ellenünk irányuló rágalomhadjáratai. Már Ady felfigyelt egy ilyenre a Budapesti Napló 1907. szeptember 8-i számában: ’Björnsterne Björnson olyan európai híresség, akit meghallgatnak, ha bármilyen európai kérdésben felemeli a szavát. Most a magyarországi tót kérdésről hallatta szavát. A koalíciós sajtó ráüzen: – Az úr nem ismeri a mi viszonyainkat, fogja be a száját! Aki nem az ő szájuk íze szerint beszél, lehet akármilyen európai híresség: letorkolják. A mi viszonyainkat csak az ismeri, aki tőlük kér és kap információkat. Egy hatodrangú francia újságíró, akit ők hívnak meg, szaktekintély, de Björnson fogja be a száját, mert nem ismeri a mi viszonyainkat’.”
„…én meg ezt olvasva azon töprengek, honnét ismerős mindez. Talán 1919 decemberéből, amikor a fehér kurzus egyszerre 14 kivégzést hajtatott végre, a bécsi Arbeiter Zeitungban pedig Anatole France tiltakozott ez ellen. Meg is kapta érte a minősítését: e gesztusa arra utal, hogy ’az ellenséges propaganda pergőtüzében’ összezavarodott. ’Önt használták fel arra, hogy szerencsétlen hazánkat igaztalan vádakkal illessék a nagyvilág előtt’, írta válaszul Herczeg Ferenc, Rákosi Jenő ’és sokan mások’. E kurzus irodalmi folyóiratának, a Magyar Múzsának is lett oka felhördülésre: ’Az ország fönnmaradását kockáztatjuk, ha továbbra is tűrjük a sajtópatkányok külföldi garázdálkodását. A Lukács György zsúrtársaságának külföldre menekült bolsevista intellektueljei és itthon maradt, radikálissá visszavedlett elvtársai informálják rólunk a Frankfurter Zeitungot’.”
„A megátalkodott rágalmazók még a nyilvánvalóan hazafias indítékból elkövetett frankhamisítást is megpróbálták az ország befeketítésére felhasználni. 1926. január 20-án a parlamentben ’Bethlen miniszterelnök rámutatott, hogy valósággal szervezetten terjesztették itthon is, külföldön is a legválogatottabb gyanúsításokat. Magyarországgal szemben. Különösen külföldi lapok buzgólkodtak azon, hogy sárral fecskendezzék be az országot és beavatkozásra bírják rá a nagyhatalmakat.’ A riasztó példaként emlegetett francia liberális lap, a Matin szerkesztője épp ez idő tájt Budapestre érkezett, de sajtótájékoztatóján kijelentette: ’magyar lap számára addig nem ad interjút, amíg a kormány a cenzúrát meg nem szünteti’.” „Ilyen jelenségek láttán az Új Nemzedék kénytelen volt leleplezni, hogy ’a Budapestről irányított emigráció propagandája napról-napra, elhelyezett tendenciózus hírekkel, tudatosan learatja a maga politikai vetését. A hírhedt bécsi Abend Magyarországra vonatkozó híreit rendszeresen átveszi néhány párizsi lap. Tudósításaikból hozzáértők számára nyomban kitűnik, hogy információjuk Magyarországból származik. A Párizsban székelő emigráció propagandaszervezete gondoskodik róla, hogy magyar politikusok kétértelműen magyarázható megnyilatkozásait a külföldre juttassa, baloldali hangszereléssel alkalmassá téve arra, hogy az országnak ártsanak vele.’ Miskolczy Ágost helyettes főügyész le is rántotta a leplet erről a ’hazugságok láncolatából összeszőtt propagandáról’ a Budapesti Hírlap 1926. január 17-i számában: ’Az a propaganda, mely a magyar nemzet megsemmisítésére tör, minden ellenségünket csatasorba állította egy képtelenül hazug tétel bebizonyítása végett: elhitetni a világgal, hogy a magyar nemzet becsülete beszennyeződött a frankhamisítók bűnügyével’.”
„Az ilyen esetek teszik érthetővé, hogy miért fűtötte akkora indulat Bosnyák Zoltánt, amikor 1937 decemberében, A Célcímű fajvédelmi folyóiratban így írt: ’Magyarország jó hírnevét hónapokon, sőt éveken keresztül befeketítették! A törvényes felelősségrevonás elől még idejében külföldre szökött újságírósöpredék a nagy nemzetközi sajtóval és a távirati irodákkal karöltve, javarészt koholt, hazug híreken alapuló, tervszerű rágalomhadjáratot folytatott az új, nacionalista magyar államberendezkedés ellen’. A nyilas párt helyettes vezére, Hubay Kálmán (a Magyarság, 1938. június 9-i tudósítása szerint) ezért emelt szót a T. Házban: ’Megítélésem szerint, mikor a kormány alaptalan megrágalmazásáról van szó, a vádaskodást akkor is vissza kell utasítanunk, ha történetesen szemben állunk ezzel a kormánnyal. A nemzetközi demokrata és liberális sajtó egyre inkább igyekszik benyálazni, megrágalmazni, és rosszindulatúan megvádolni a magyar kormányt. Itthoni hírforrással, és itthoni információval, de külföldi fedezékek biztonságából lövöldözi a mérgezett nyilakat azok felé, akik nacionalista alapon szemben állanak minden destruktív törekvéssel. …Ezek a rágalmak nagyon is közös forrásból származnak. Lehetetlen, hogy a magyar közvéleményt francia és angol szövegen keresztül destruálják, és denunciálják a magyar kormányt’.”
„Ez a sivár helyzet az 1945-ös rendszerváltozással sem változott, A Szabad Nép 1945. augusztus 24-i száma szerint ugyan ’nagy súlyt fektetünk arra, hogy a külföld helyesen ítélje meg a magyar demokráciát – így elmélkedik az MKP lapja –, és eddig olyan kritikát kaptunk, amely előrehaladásra serkentett és kevesellte, ami történt. Mit szóljunk azonban az olyan bírálathoz, amely mintha sokallná azokat a lépéseket, melyeket a magyar demokrácia eddig tett?’ Ez a korát megelőző orgánum zavarba hozó módon a 2011-es évből ismerős kérdéseket teszi fel: ’Milyen körök és klikkek hangulata, esetleg tájékoztatása alapján alkotott olyan véleményt az angol külügyek vezetője, hogy Magyarországon egyik totális államformát a másikkal cserélték fel? Melyek azok a körök, amelyek diktatúrának érzik azt a rendszert, melyet a magyar nép milliói szabadságnak éreznek, magukénak vallanak, és szavaznak mellette minden nap?’”
„Ezek az aggályra okot adó tünetek később sem szűntek meg.”
2010. november
Szilágyi Ákos: Az Utolsó Forradalom – A politikai varázsmese morfológiája
2000 online
„Nincsen populista mese forradalom nélkül. A Populista nagykanállal eszi a forradalmat. Ő a Forradalom édes, egyszülött Fia.”
„A forradalom démona mindenben ott van. Ott lapul. Ugrásra készen.”
„Olyan is van, hogy a forradalmat az állam a falakra parancsolja. Fölíratja a falakra, hogy ’forradalom’, nehogy az állampolgároknak kimenjen a fejéből, hogy történelmi időket élnek.” „A forradalom varázsmeséjében egy egész rendszer jelenik meg Károkozóként. A rendszer lesz velejéig gonosz. Vagy velejéig rothadt. Korrupt. Történelmileg túlhaladott. Élő anakronizmus. Működésképtelen. Idegen. Népellenes és nemzetellenes rendszer. Zsarnoki rendszer. A kisebbség rémuralma. Fenntarthatatlan.”
„A Károkozó Rendszert mindenesetre meg kell dönteni. Egy rendszer megdöntését forradalomnak nevezzük.”
„Amikor a mesebeli Legkisebb Fiú, a Szabadító Hős már minden varázseszközből kifogyott, előveszi a forradalom népi furkósbotját, és úgy vágja fejbe vele a Károkozó Rendszert, hogy az mindjárt elterül. Ekkor új, igazságos, népszerető, nemzetbarát (lásd még: felhasználóbarát) Rendszer lép a régi helyébe. Egybekel a Néppel, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
A Legkisebb Fiú forradalma azonban nem új forradalom, hanem az abbamaradt, megszakított, vérbe fagyasztott, röptében megállított régi folytatása és kiteljesedése. Ő tulajdonképpen csak visszaszerzi a forradalmat – a ’befejezetlen forradalmat’, az ’elsikkasztott forradalmat’, az ’elárult forradalmat’, az ’eltékozolt forradalmat’ – a forradalom nevével visszaélő álforradalmároktól, szédelgőktől, kalandoroktól, a forradalom meghamisítóitól és annak adja oda most már, akit megillet – a Népnek: ’Tessék, – nyújtja oda neki leszegett fejjel új szerzeményét – Néked hoztam – a tiéd! Ellopták tőled, tegnapi gazok, holnapi bitangok. De most már nem vehetik el többé! Hogy mondtad? Legyen inkább nálam? Örökre? Azt mondod, nálam jobb helyen van? Hát nem is tudom. De rendben, megőrzésre ezennel átveszem’.”
„A forradalmi változás hirtelen és elvágólagos. Ugrásszerű. Tegnap még nem volt forradalom, ma meg már van. Mert tegnap még tegnap volt, ma viszont ma van. Ezt közlöm az ország népével. A forradalom mindenekelőtt szakítás. Szakítani kell mindennel és mindenkivel. Először is a Tegnappal: a mocskos cári Tegnappal, a zűrzavaros weimari Tegnappal, a förtelmes pártállami Tegnappal, az impotens liberális-jogállami Tegnappal. Azután a Forradalom nagyságát nem értő, kisszerű jelennel is szakítani kell. Előbb- utóbb pedig a Holnapra is sor kerül.”
„A forradalom átugorja a méltatatlan jelent és egyetlen nagy gondolatjelet húz múlt és jövő közé. Nem a gondolat, hanem a gondolat szünetének jelét: szakítójelet. Szakítani kell a külső és belső függéssel. Először is az ország pénzügyi függőségével. Aztán az állam nemzetközi függőségeivel és összefüggőségeivel. A végrehajtó hatalom ellenforradalmi függésével a törvényhozó hatalomtól. A népi igazságérzet méltatlan függésével az alkotmánybírósági hatalomtól. Határozottan szakítani kell a forradalmi hatalom médiafüggőségével is. Elég a szolgaságból! A népnek egyes- egyedül önmagától szabad függenie és ez az, amiről a Forradalom gondoskodni fog.”
„A forradalom eltakarítja a jövő útjából a múlt rendszer romhalmazát. Ha kell, erőszakkal is. Egy kis erőszak forradalmi időkben nem árt. Egyébként mit tekintünk erőszaknak? Erőszak-e az, ha ráripakodnak a múlt itt felejtett torzszülötteire, a nép vagyonán élősködő csúszómászókra és azok szűkölve, farok-behúzva iszkolnak vissza oda, ahonnan jöttek? A semmibe.”
„A populista politikai varázsmesében minden választás arról szól, hogy győz a Szabadító Hős. Ha nem győz, akkor a választásokat meghamisították, és újra ki kell őket írni. Addig kell kiírni, amíg a győzelem azé nem lesz, aki megérdemli. Ha viszont győz a Történelem Választottja, a Nép Legkisebb Fia, akkor ez lesz a végső, az utolsó választás is… Itt most már a nemzet léte és nemléte között kell választani: az dől el, felül tud-e kerekedni a nemzet – a kizsigerelt, beteg, pártokra osztott nemzet – végső életerejét összeszedve a halál erői fölött. Ha pedig felülkerekedik, vagyis a leadott szavazatok többségét, esetleg nagy többségét a populista szerzi meg, akkor az a választás annyival több már, mint választás, hogy egyenesen forradalom.”
„Az utolsó forradalom bizonyos értelemben az utolsó választásnak felel meg. Mostantól minden újabb választás csupán a Nagy Választás eredetijébe való ünnepi visszatérés, a rendszeralapító Forradalom – az Örök Minta – rituális megismétlése. Az Igazi Demokrácia nem arról ismerszik meg, hogy mindenféle pártocskák között összevissza választgatnak a megtévesztett, félrevezetett, tudatlanságban tartott választópolgárok, hanem arról, hogy Nép, a Nemzet uralkodik benne, méghozzá osztatlanul.”
„A végén egyetlen nagy nemzeti konzultáció lesz a politika, mikor is a nemzet vezetése közvetlenül – a képviseleti demokrácia sunyi kerülőútjai nélkül – konzultál a nemzettel, mint férfi a férfival. Az első feladat mindenesetre az állam méreteinek megváltoztatása: kis állam, kis parlament, kis önkormányzatok, kis pártok, kis politikusok. Olyan kicsik, mint bábuk a bábszínházban. Ez minden kétséget kizáróan jótékonyan fogja növelni az állam működésének hatékonyságát és intenzitását is.”
„A forradalom persze – készséggel elismerjük – nem mindig fáklyásmenet. Egy sor vakmerő és kíméletlen akciót, sőt, egy csöpp kalandorságot is magában foglal. Valamit valamiért. A sült galamb nem fog magától a nemzet szájába röpülni. De egyszer majd a konszolidáció békessége is eljön. Öröm és boldogság lesz abban a konszolidációban élni. És meghalni is.”