A CBA-elnök ítéletideje
- Részletek
- Mihancsik Zsófia
- 2010. április 06. kedd, 05:58
Az M7-esre tartók a Budaörsi úton egy ideje új óriásplakátokban gyönyörködhetnek. „Ítéletidő”, szól a nemzeti színű szivárvány alatt elhelyezett felirat, és hogy miről van szó, az a csekély asszociációs képességgel megáldott utazónak is nyomban bevillan a nagy piros betűkkel kiírt dátum láttán: 2010. április 11.
Jó, nevezhetjük így is a választás első fordulóját: mindenképpen ítéletidő, hiszen az állampolgár véleményt formált arról, amiben élt, amit látott, hallott és tapasztalt, és ennek alapján ítél a sokszereplős demokrácia egyik meghatározó csoportjáról, a politika pártokról. Amelyek az ő képviseletét látják el a demokrácia legfőbb szabályalkotó fórumán, az országgyűlésben, és amelyek a legbefolyásosabb szervezet, a kormányzat működéséről döntenek.
A szó második (tulajdonképpen elsődleges) jelentése – mármint hogy pusztulással, katasztrófával, tragédiával fenyegető rossz időjárás – kelthet ugyan némi balsejtelmet az emberben, de a kék ég, a háromszínű szivárvány, s alant a sárga (repce?)mező elűzi a rossz érzéseket, úgyhogy ha felmerült is benne a kérdés, hogy ugyan mi a fenéért hozna pusztulást és katasztrófát, és főként kinek, a demokrácia négyévenkénti nagy eseménye, az Osztapenkónál már túljut az egész problémán, és néhány kilométer után fütyörészve fordulhat le az érdi kihajtónál (mármint ha épp a földszintes óriásvárosba indult).
Én éppen oda tartottam. Ilyenkor végigporoszkálok a sok kilométer hosszú, keskeny, zsúfolt, hepehupás érdi főutcán, és ha úgy hozza az élet, megállok vásárolni. Azon az útszakaszon erre két lehetőségem van: vagy a CBA, vagy a Spaar. Mind a kettőnek megvan a maga előnye, úgyhogy váltogatom őket. A minap épp a CBA-ra került a sor. Mit ad isten, a bolt előtti parkoló mellett ott virít az óriásplakát. Leparkoltam a tövében, és bár nem volt szándékomban hosszan elidőzni előtte, vetettem rá egy pillantást, hátha gyorsan kideríthető, ki és miért közli velem ezt a nehezen értelmezhető információt. Nem jártam sikerrel. A plakát szerzője, megrendelője, kibocsátója nem tartotta szükségesnek megnevezni magát. Egy szótaggal több információ sem szerepel rajta, mint amennyit nagy távolságból is felfedezhetni.
Az érdi CBA úgy van megszerkesztve, hogy zöldséget nem a boltban, hanem a nagy bolt melletti kicsiben, a zöldségesnél kap az ember. Miután tehát jólnevelten visszatoltam a bevásárlókocsimat a boltba, átmentem a zöldpaprikáshoz. És nála ott láttam kicsiben az óriásplakátot, egy újság címlapján. CBA Magazin, ez az újság címe. És bár nem fordulhat velem elő, hogy én üzletek reklámanyagait nézegessem, most kapva kaptam a lehetőségen. Szeretem érteni, ki és miért beszél hozzám.
A CBA (tudjuk: „a magyar üzletlánc”) magazinjának belső vezércikke hordozta a felvilágosítást. De kezdjük az elején.
A „Kedves olvasó” főcím alatt a következő szöveg áll a nyitóoldalon.
„Kedves Hölgyeim és Uraim!” Ez rendben van, nem ismerjük egymást az üzenet írójával, ő nekem „uram”, én neki „hölgyem” vagyok, ráadásul a magyar megszólítás szabályai szerint „kedves” is, menjünk tovább. A közlemény első mondata így szól: „Azt hiszem, rengetegen – sok millióan – vannak hozzám hasonlóan, akik visszaszámolva várják az április 11-i választásokat.” A szerző önmagáról vall tehát, egy üzletlánc ingyenes magazinjának főcikkében. Hogy azok közé a milliók közé tartozom-e, akik hozzá hasonlóan „visszaszámolva várják az április 11-i választásokat”, ezt egyelőre nem tudom, itt még csak azt tudom, hogy egy nyelvi korrektor biztosan nem ártott volna a vallomás közzététele előtt. De a stiláris problémákon nincs idő sokat tökölni, mert mint az a rövid és frappáns írásokban szokás, a vallomástevő is rögtön rátér a lényegre:
„Nem tűrhetjük tovább, hogy országunkat hazug, jellemtelen gazemberek vezessék, akik Magyarország számára jelentős visszafejlődést hoztak. Az elmúlt időszakban már elkezdődtek a felelősségre vonások, azaz sok, jelenleg kormányon lévő politikusra minden bizonnyal ítéletidő vár. – Az iránymutatásom által elkészült címlap erre utal.”
Hát gyorsan eljutottunk a lényeghez. A címlap, és ezek szerint az óriásplakát is, egyetlen személy „iránymutatása által” készült. Innentől már nem is érdemes sorolni a cikk további közlendőit. Hogy az illető személy Orbán Viktorban hisz és bízik. Hogy benne hitt és bízott már akkor is, amikor Orbán még „ifjú férfi” volt a Nagy Imre-temetésen, és benne hisz és bízik most is, amikor szerinte „nagy formátumú, modern gondolkodású államférfira van szüksége az elkeseredett, kiábrándult, gazdaságilag és erkölcsileg is mélypontra jutott Magyarországnak, mégpedig Orbán Viktorra” – (kiemelés tőle). Hogy „mindannyiunk” felelős döntésében bízik, tehát az enyémben is, amely nyilván csak akkor felelős, ha az övével azonos. Hogy abban is bízik, „most képesek leszünk jól dönteni”, azaz ő meg én, így egy kalap alatt, összeforrva a nagy formátumú államférfira leadott szavazatunkban. Hogy így búcsúzik tőlem, mert feltételezi, sőt tudja, hogy nemcsak Orbán-rajongásban és felelős döntésünkben vagyunk egyek, hanem egyéb preferenciáinkban is: „Hajrá Magyarország, Hajrá magyar vállalkozók, Hajrá CBA!”
 Baldauf László és Pokorni Zoltán (hegyvidek.eu) |
Nem érdemes leragadni a részleteknél, úgyhogy térjünk a lényegre: ki a vallomásos ember. Nincs titok, ott van a cikk alján, ki üzen nekem úton-útfélen meg ingyenmagazinban, a napi élelmiszerszükségletemet orvul kihasználva. Maga Baldauf László, a CBA elnöke.
Higgadjunk le, és gondolkozzunk józanul. A piacnak, ahol ez az úr működik, megvannak a maga szabályai. Speciel a kereskedés arra az alaphelyzetre épül, hogy vannak, akik mások által megtermelt árukat közvetítenek azokhoz, akik saját felhasználásukra ezeket az árukat meg akarják vásárolni. A kereskedő és a vásárló közt meg egyetlen dolog közvetít, a pénz. Nem a politikai hovatartozás, nem a világnézet, nem a hit, kizárólag a pénz. Ha én a pénzemmel bemegyek a boltba, ezt azért teszem, mert portékára van szükségem. Ha van boltválaszték – azaz van piac, és ami ezzel egyenértékű, van verseny, és szerencsére Magyarországon van –, még azt is eldönthetem, hogy azért abban a boltban költöm el a pénzemet, és nem másikban, mert az adott kereskedő a szakmája követelményeinek jobban eleget tesz, mint a többiek. Minőségben, áruválasztékban, frissességben, átláthatóságban, gusztusosságban, udvariasságban meg egy rakás, a vásárlás műveletéhez kapcsolódó dologban. Vagyis jobban működik azon a területen, amelyet a társadalmi munkamegosztásban a maga számára kiválasztott, mint más, hasonló profilú versenyzők. Kettőnk hallgatólagos megállapodása – én hozzá viszem a pénzemet, neki termelek nyereséget, cserébe ő mindent megtesz azért, hogy ez a szándékom ne változzon –, vagyis a kínálati piac működése erről szól, és semmi másról.
Mihelyt a kereskedő többletfeltételeket kíván meg tőlem, vásárlótól, ahhoz, hogy nála vásárolhassak – fogjak vele össze, változtassam meg a „méltánytalan helyzetet”, egy politikai aktusban döntsek vele együtt jól –, olyan kritériumokat iktat be, amelyek idegen attól a világtól, amelyben működik. Meg lehet persze tenni általános egyenértékesnek a pénz mellett a világnézetet vagy a politikai ízlést is, de akkor többé nem a piac és nem a polgári társadalom világában vagyunk, hanem átlépünk valamiféle akarnok, önkényes világba, ahol az egyik fél, nevezetesen a kereskedő, mértéket vesztett és szabályt tévesztett. Az a bolttulajdonos, aki azt hiszi, hogy politikai felvilágosításért, agitálásért, befolyásolásért járok hozzá, vagy akár csak azt, hogy elfogadom az árukapcsolást – egy kiló kenyérért cserébe még a meggyőződésemet is formálhatja –, rettenetes tévedésben van. Akkorában, hogy egy normális országban azok a polgárok, akik a pénzükért kizárólag árut, minőséget és udvariasságot, de semmiképp sem politikai agitációt szeretnének kapni, ne adj isten, más véleményen vannak, mint a bolttulajdonos, kikérnék maguknak ezt a kéretlen győzködést, megbocsáthatatlan inzultusnak tekintenék, és be sem tennék hozzá többé a lábukat.
Érdekes lenne megtudni, miért érzi úgy Baldauf László, hogy neki felhatalmazása van a vásárlók politikai akaratának a befolyásolására. Miután erre senki sem hatalmazhatta fel, csak önfelhatalmazásról lehet szó. Ami az én rendszeremben a hatalommal, a pénzzel, a helyzettel, a befolyással való visszaélésnek felel meg: az ő „felhatalmazása” egy egészséges piacgazdaságban és egy normatisztelő polgári társadalomban a kereskedésre szól, és nem a kereskedéssel való „visszaélésre” – amivel nem mellesleg a távozó politikai „vezetőket” vádolja.
Persze ha múlhatatlan vágyat érez rá, hogy magyar vállalkozóként, a „magyar üzletlánc” tulajdonosaként hitet tegyen Orbán szivárványos magyarkodása mellett – most ne firtassuk, mit takar ez gazdaságpolitikailag –, megteheti. Menjen el szónokolni a HírTv-be vagy kollégájához, a másik „magyar” nagyvállalkozóhoz, Széles Gáborhoz az EchoTv-be, írjon cikkeket, adjon interjúkat a szép számú jobboldali papír- és internetes újságnak. Nyilatkozzon meg ott, ahol módom van nem elolvasni a cikket, kikapcsolni a televíziót, ha nem érdekel a véleménye. Sőt, támogassa nyugodtan a Gój Motoros Egyesületet. A magánpénzével azt csinál, amit akar. De ne csempésszen be alpári vezércikkeket („hazug, jellemtelen gazemberek” – ez szerintem alpári) abba az újságba, amelyet a jóhiszemű vásárlók információért vesznek a kezükbe, és ne vágja őket orrba a boltja előtt a goromba óriásplakátjával. Baldauf László biztosan sok mindent tud a szakmájáról, de arról semmit, hogy jó kerekedőként csak ott nem beszélhet a magánmeggyőződéséről, ahol sok, különféle meggyőződésű, világnézetű, erkölcsű, politikai kötődésű ember egyetlen okból találkozik: azért, hogy kenyeret vegyen (és ezzel neki profitot termeljen).
Baldauf László négymilliárdos (?) vagyona engem nem zavar. Elhiszem, hogy valóban úgy szedte össze, ahogyan a díjaiban és méltatásaiban utalnak rá: ügyes privatizációval, szakmai hozzáértéssel, üzleti fantáziával, mások, a partnerek számára is előnyös megoldásokkal. Ha így volt, gratulálok neki. Ha nem így volna, akkor se az én dolgom, hogy kiderítsem. Az újságírók is munkamegosztásban dolgoznak. Nem zavar az sem, hogy magyar harcában, amelyet a „multinacionális vállalkozásokkal” vívott, „magyar üzletláncként” maga is épp a multivá válás útján van. Egyetlen dolgot viszont polgárként (citoyenként) is, vásárlóként is megkövetelek tőle: ne higgye azt, hogy akárhány milliárdos vagyona, akárhány egységből álló üzlethálózata, akármekkora üzleti tehetsége, akármilyen kiterjedt kapcsolatrendszere feljogosítja arra, hogy átpolitizálja a hétköznapi élet kikerülhetetlen, alapfunkciókat ellátó helyszíneit.
De ha mégis ezt hiszi, tegye következetesen, ne övön alul és ne meglepetésszerűen: írja ki a CBA-boltokra, hogy nála csak azt a vásárlót látják szívesen, akinek a politikai véleményalkotásban a szókincse megrekedt a „hazug, jellemtelen gazemberek”-nél, aki Orbánt „nagy formátumú és modern gondolkodású államférfinak” tartja, sőt még azt is elhiszi, hogy Orbán az, aki képes „alázattal és tisztelettel szolgálni népünket”. Valamit valamiért. Ha nemcsak a pénztárcák, hanem a lelkek és a meggyőződések fölött is befolyást akar magának, annak bizony ára van, a profitcsökkenés.
Vagy tényleg alapítsák már meg a Dunántúlon azt a jobboldali, orbánista Magyarországot*, vigyék oda a „magyar üzletláncukat”, és csináljanak maguknak olyan agresszív, indulatos és ostoba országot, amilyet akarnak. Csak minket, Dunán innenieket hagyjanak már végre békén. Ha ez az ára, jó lesz nekünk a Tesco is.
---------------------------------
* Az ötlet Magyarország fizikai kettéosztásáról (mert minden más szempontból ez már múlt idő) nem tőlem származik, hanem Friderikusz Sándortól. Így annak a műsornak az ötlete is, amely 2008. április elsején, a Friderikusz Most című egykori ATV-s műsorban a kettéosztás lehetőségeit tárgyalta – komoly szakértőkkel, de amúgy április elsejei módon. Mivel a műsorhoz nem tudok linket adni, kiegészítésként mellékelem az akkori képzeletbeli híreket és nézői kérdéseket, amelyekre szerkesztőként a műsort felfűztem.
ELSŐ HÍR
2008. április elseje
A hírügynökségek jelentik:
Magyarországon népszavazást írtak ki az ország kettéválasztásáról. A népszavazást azok a józan magyar állampolgárok kezdeményezték, akik úgy látják, nincs más kiút abból az öncélú pusztításból, amelybe a Fidesz sodorja az országot. „Csak így lehet elejét venni az évek óta tartó destrukciónak, minden olyan törekvés elszánt akadályozásának, amely Magyarországot modern polgári demokráciává alakíthatná át, a folyamatos indulatkeltésnek, annak, hogy az emberi együttélés alapnormáját, a másik ember tiszteletét módszeresen kiiktatják a közösségi együttélésből és a magyar állampolgárok magatartásából” – írják egyebek mellett a kezdeményezők.
A népszavazásra feltett kérdés így hangzik:
Akarja-e, hogy Magyarország kettéváljon a Duna mentén, és két Magyarország jöjjön létre: a jobboldali Magyar Birodalom a Dunától nyugatra és a demokratikus Magyar Köztársaság a Dunától keletre?
ELSŐ NÉZŐI KÉRDÉS
Csicseriborsó József kérdezi a Nógrád megyei Bablencséről:
A jelenlegi magyar alkotmány szerint – amely gondolom, a majdani Magyar Köztársaság alkotmánya is lesz – „A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam…. A Magyar Köztársaságban a pártok az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok tiszteletben tartása mellett szabadon alakulhatnak és szabadon tevékenykedhetnek.”
Tehát a Magyar Köztársaságban szabadon létrejöhet a Fidesz helyi kirendeltsége éppúgy, mint a Magyar Gárdáé. És ne legyen kétségünk afelől, hogy létre is hozzák. Akkor mit nyerünk az egésszel? Hogy lesz itt így végre béke és értelmes ország?
MÁSODIK HÍR
2008. április elseje
A hírügynökségek jelentik:
A józan magyar állampolgárok képviselői és szervezetei nyilatkozatukban arról is beszámolnak, hogy megállapodtak, a viták elkerülése érdekében a jelenlegi Magyarország fejlettebb részét, a Dunántúlt engedik át azoknak a polgártársaiknak, akik Orbán Viktor birodalmi Magyarországán kívánnak élni. „Ha végre megszabadulunk az évtizedes gáncsoskodástól, szárnyakat kap az új Magyar Köztársaság, s gyorsan behozzuk a nekünk jutó országrész lemaradását” – jelentették ki nyilatkozatukban a kezdeményezők. Ugyanakkor a hírügynökségek úgy tudják, az előzetes egyeztetések során mind a mai napig nem sikerült megállapodni abban, hogy a sikeres népszavazás esetén hogyan osztja meg a két új Magyarország a korábban felhalmozott államadósságot. A majdani birodalmi Magyarország ugyanis egy fillért sem hajlandó átvállalni, mint fogalmaznak „a komcsik által az elmúlt ötven évben felvett, elherdált és ellopott államadósságból”.
MÁSODIK NÉZŐI KÉRDÉS
Feketeszemű Tibor kérdezi a Bács-Kiskun megyei Menyecskéről:
„Ha esetleg megindul a népvándorlás, és ki-ki átköltözik majd a szívének kedves Orbán-féle vagy a Gyurcsány-féle Magyarországra, vajon ki segíthet nekik ebben? Vállalkozhatnak-e a Magyar Birodalom területén lévő magáncégek is arra, hogy a cserelakás megtalálásában, a szerződések megkötésében, a költözés lebonyolításában közreműködjenek, természetesen némi profitért, vagy csak állami vállalatok bonyolíthatják a költözést, olcsón vagy ingyen, legfeljebb a végén nem az új lakásban, hanem a mező közepén találja magát a megbízó?”
HARMADIK HÍR
2008. április elseje
A hírügynökségek jelentik:
Az ország kettéosztásáról döntő népszavazás kapcsán a Fidesz máris öldöklő vitát robbantott ki arról, hogy vajon a Duna vonalában kell-e megosztani az országot. Szerintük ugyanis a március 9-ei népszavazás szavazati arányai szerint nekik minimum az ország kétharmada járna. Többen közülük felidézték Mikola István emlékezetes javaslatát, aki 2006. március 19-én, a választások előtti Fidesz kongresszuson a következőket mondta: „meg kell próbálnunk nyerni, de nemcsak négy évre nyerni, hanem húsz évre nyerni legalább. Mert ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának - 20 évre minden eldőlne ebben az országban.” Sokan most is abban látják a megoldást, hogy a határon túli magyaroknak eseti népszavazási jogot kellene adni, hogy a majdani Magyar Birodalom a népszavazás után az ország kétharmadán alakulhasson meg. A Fidesz szerint különösen indokolttá teszi a kétharmados arányt az a tény, hogy az eredeti, a Duna vonalát határnak tekintő elképzelés szerint a majdani Magyar Birodalomnak megszűnik a közvetlen érintkezése a határon túl élő magyarság nagy részével.
HARMADIK NÉZŐI KÉRDÉS
Haza Annamária írja a Baranya megyei Estéről:
„Tudom, hogy a határok a két új Magyarország közt is átjárhatók lesznek, de a két országot elválasztó dunai hidak problémájára találni kell valamiféle megoldást. Javaslom, hogy a hidakat osszuk meg. A Magyar Birodalom állampolgárai csak a saját hídjaikon járjanak át, cserébe viszont akkor zárják le őket, amikor csak akarják.”
NEGYEDIK HÍR
2008. április elseje
A hírügynökségek jelentik:
Az ügydöntő népszavazás előtt komoly vitákat váltott ki szakértői körökben az egyházak jövendő szerepe és megosztása a két új Magyarország közt. Mivel szinte valamennyi nagyegyház nyíltan a Fidesz politikáját támogatja, és olyan tekintélytisztelő, hitbuzgó ország megvalósításán fáradozik, amely önként aláveti magát az egyházi és világi felsőbbség irányításának, a modern magyar polgári köztársaságban nemigen találnák a helyüket. Ugyanakkor az egyházak szuverén intézmények, ha úgy döntenek, hogy a jelenlegi személyi állománnyal és intézményrendszerrel maradnak a Dunán innen, ezt a döntésüket nem lehet megkérdőjelezni. Sokan attól tartanak, hogy számos egyházfi egyenesen forradalmi küldetésének tekinti majd, hogy a Magyar Köztársaság szabadságelvű, minden meggyőződést tiszteletben tartó, ám a hitet magánügynek tekintő társadalmában továbbra is ellenségeskedést szítson. A józan magyar állampolgárok képviselői és szervezetei ezért azt javasolják, hogy a Magyar Köztársaságban valósuljon meg a régóta tervezett egyházfinanszírozás: a hívők közvetlenül, adójuk bizonyos százalékának felajánlásával tartsák el a saját egyházaikat, így azok a papok remélhetőleg nem találnák a helyüket a demokratikus Magyarországon, akik híveik világi meggyőződésével ellentétesen beszélnek a templomban. A Magyar Köztársaság természetesen, az újratárgyalásig, továbbra is elismeri a vatikáni szerződést.”
NEGYEDIK NÉZŐI KÉRDÉS
Kecske Julianna írja a pest megyei Pattantyúról:
„Sokat gondolkoztam azon, vajon a magyar értelmiség melyikben találja majd meg a helyét a két Magyarország közül. És arra jutottam, hogy többségük valószínűleg átköltözik a Magyar Birodalomba. Úgy látom ugyanis, hogy a ma baloldalinak vagy éppen liberálisnak tartott értelmiségiek nagy része, szocializációjánál fogva, egyetlen dolgot tanult meg alaposan: a hatalmat gyűlölni, lejáratni, ellehetetleníteni, keresztbe tenni neki. Ezt a magatartást Orbán Viktor Magyarországán szívvel-lélekkel, sőt az összetartozás és a nemzetmentés pátoszával lehet képviselni. Remekül is csinálták 1998 és 2002 közt. A demokratikus Magyarország, sajnos, másfajta alapállást, gondolkodást, beszédmódot kívánna meg: a hatalom értelmes kritikáját ott, ahol nincs egyetértés, támogatását ott, ahol van. Az a cinizmus és megvetés, az a destruktivitás, amely sokukból évek óta sugárzik, talán nekik is van annyira fárasztó, hogy inkább a birodalmi Magyarországot választják, ahol a nemzet iránytűje funkció még sokáig keresett lesz.”
