rss      tw      fb
Keres

Bán Zsófia









Kandírozott narancssárga



Tegnap éjjel formabontó, modern álom gyötört:

Budai Gyula aznap este holtfáradtan zuhant az ágyba, s már ahhoz is alig maradt ereje, hogy a tardi asszonyok keze munkáját dícsérő, NP (Nagy Purifikátor) hímzésű pizsamáját magára öltse. Különlegesen nehéz napja volt: egész nap egy narancssárgára festett falrészre kellett merednie anélkül, hogy hagyta volna, hogy a narancssárga falrész narancssárgája magába szippantsa. Nem gondolta volna, hogy a számos, korábban kiválóan vett akadály, a filozófusok, a filmesek és színházigazgatók hibátlan abszolválása után, éppen egy nyavalyás „modern műalkotás” fog kifogni rajta. Pedig az előkészítő tanfolyamon számtalan hasonló feladatra kaptak kiképzést, melyeket Budai Gyula mind a legmagasabb pontszámmal teljesített – ezért is esett rá a Miniszterelnök választása. „Gyulám”, mondta neki a Miniszterelnök, kezét puhán a vállára ejtve, mint egy hirtelen felcseperedett oroszlánkölyök az őt addig cumisüvegből etető gondozójáéra, „ne kérdezd, hogy a hazád mit tehet érted, hanem inkább azt kérdezd, Gyulám, hogy te mit tehetsz a hazádért, ha érted mire gondolok”, és Budai Gyulának az elalvás előtti fél másodpercben is még azon járt a feje, vajon hol is hallotta már e szavakat, de hát nem, képtelenség volt, hogy eszébe jusson, és már fordult is be a most mintha kissé narancssárgásnak tűnő hálószobafal felé. Az előtréningek alatt órákig volt képes formabontó térplasztikák árnyékában üldögélni anélkül, hogy a belső remegés vagy rezdülés akárcsak leghaloványabb jele is mutatkozott volna rajta. Például, hosszú percekig volt képes egymás mellé helyezett, átlátszó műanyag kockákon féllábon egyensúlyozni úgy, hogy közben az összberuházás egy százalékát hibapont nélkül, tévedhetetlenül kiszámította, vagy hunyorgás nélkül tudott „modern” elektronikus „művek” derengésével farkasszemet nézni, melyekből az áram előbb apadt el, mint Budai Gyulából a szilárd eltökéltség, hogy leleplezze a kortárs művészetre pocsékolt milliárdokat. Mindez gyerekjátéknak bizonyult számára a haszontalannak ítélt filozófiai művek és a kártékony filmművészeti alkotások, színház- és operarendezések elolvasása, illetve megtekintése után. Hovatovább Budai Gyula lett az ország legkiműveltebb fője, aki bármikor idézni tudott, mondjuk, Platón műveinek új, magyar fordításából, percnyi késedelem nélkül kimutatva haszontalanságukat, sőt kártékonyságukat a hazára nézvést. És akkor pont egy ilyen nyomorult, narancssárga falrész, az fogjon ki rajta, hát nem őrület, gondolta Budai Gyula, s némi jogos keserűség vegyült szavai közé, mert egész addigi, kiváló munkáját érezte megkérdőjelezettnek az aznapi történések által. Már hazafelé, a zöldséges is észrevette rajta, hogy valami nincs rendben, akihez egy kis petrezselyemért ugrott be az esti tyúkhúsleveshez. „Valami baj van, Budai úr?”, kérdezte aggódva a zöldséges Budai Gyula szokatlanul sápadt arcát kémlelve. „Nézze, milyen szép narancsom van, vigyen már egy kilót belőle”, kínálta portékáját a zöldséges, de nyomban megbánta szavait, amikor látta, hogy a narancsok milyen hatással vannak Budai Gyulára, aki csak halkan felnyögött, és már fordult is ki a zöldséges boltból. Mert bizony, a narancssárga falrész – melynek még címe (címe!) is volt: „Who’s afraid of yellow?” – kifogott rajta. Mert ahogy délután ott ült, abban az egyetemi aulában, amelyben a narancssárga falrész található, egyszercsak azt érezte, mintha a narancssárga falrész narancssárgája valósággal beszippantaná, de olyan erővel, mint amilyennel a dagálykor visszahúzódó hullámok szívják be az embert a tenger centruma felé, amiről ő mit sem tudott, amikor először ment óceán mellé nyaralni, hogy a víz dagálykor egészen másképp viselkedik, mint apálykor, neki erről nem szólt senki, azt hitte, abból áll az egész, hogy dagálykor jobban kijönnek a hullámok a partra, nem nagy ügy, legfeljebb távolabb telepszik le az ember a homokban, de erről, erről az irdatlan szívóhatásról nem beszélt neki senki, amelynek nem tudván ellenállni, földhöz vágja az embert az első érkező hullám úgy, hogy percekig azt sem tudjuk, merre van a fent és lent, s ahogy nézte a falrészt ugyanezt az ellenállhatatlan, irdatlan erejű szívóhatást érezte, azt, hogy kimegy a lába alól a talaj, s már csak sodródik befelé, a hullámtörésen túlra, ahonnan nemigen van visszatérés. S akkor, utolsó erejét összeszedve, Budai Gyula arra gondolt, mi lesz, ha kiderül, hogy ő csak ennyire képes a hazájáért, hogy hagyja, hogy egy narancssárga falrész őt beszippantsa. S erre a gondolatra bizony, beleköltözött szívébe a félsz. Az a félsz, amelyet minden addigi tevékenységével igyekezett magától távoltartani. E félsz pedig olyan kijózanító hatással volt rá, hogy emberfeletti erőfeszítéssel valahogy leválasztotta magát a narancssárga falrész szívóhatásáról, és kiúszott a partra. Mire hazaért, olyan gyengének érezte magát, hogy már csak  ágybacsusszanni volt képes. Álmában egy a konyhaasztalon heverő újság címszalagjára esett a pillantása: „Újabb ügycsoportot vizsgálhat meg hamarosan az elszámoltatási kormánybiztos.” Ekkor csöngettek. Nagy nehezen kicsoszogott, átvette a postástól a neki címzett vaskos csomagot és visszacsoszogott a konyhaasztalhoz. Kibontotta a csomagot, amelyből egy vastag, narancssárga színű dossziét húzott elő. A borítójára ez volt írva: „Modern, formabontó, érthetetlen irodalmi művek jegyzéke – Sürgősen kivizsgálandó!” Budai Gyula felnyögött. Jaj, csak ezt ne, akkor már inkább a narancssárga fal. Na, majd holnap. Mañana. S azzal visszakúszott az ágyba.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!