Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. február 24.

• Nyomtatás

Részletek

2011. február 26. szombat, 01:19

Megbeszéljük

Bolgár György kérdései a 2010. február 24-ei műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy hamarosan parlamenti albizottság fogja kivizsgálni a Szijjártó Péter szerint legnagyobb politikai bűnt. Azt, hogy milyen magánérdekekből adósították el az országot a Gyurcsány-korszakban. A miniszterelnök szóvivője azt mondta, meg kell vizsgálni a jogi felelősséget is. És ha ez nem állapítható meg, akkor javaslatokat tesznek arra, hogy mégis ki lehessen mondani ezt a bizonyos jogi felelősséget. Valamiféle visszamenőleges törvénnyel?

Másik témánk, hogy új dolgozószobába, a parlament nándorfehérvári termébe költözött Orbán Viktor. Az új 180 négyzetméteres, a régi 70 volt. Az átalakítás árát a miniszterelnök szóvivő nem volt hajlandó közölni. Nem is tartozik ránk?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy az uniós elnöki kötelezettségek miatt a kormány repülőgépvásárlását vagy rendszeres bérlését tervezi. Előbbi 11 milliárd forintba kerülne, az utóbbi óránként 6-7 ezer euróba. Kis szépséghiba, hogy a repülőgép leghamarabb április végén állhatna szolgálatba. Az elnökség utolsó két hónapjára. Megéri?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy lecserélné Budapest 1873-ból származó zászlaját Tarlós István főpolgármester. Ezt azzal indokolta, hogy neki nem tetszik. Ez éppen elég?

És végül régi német gyártmányú sisakokat kaptak az Afganisztánban szolgáló magyar katonák. Szakértői vizsgálatok szerint azonban ezek könnyen behorpadnak és könnyen életveszélyesek lehetnek. Az 500 darab sisak tizenöt éves modell. Ezek szerint régen jó volt, most már nem az?

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - Miért van még mindig miniszteri biztosa az Operának?

Horváth Ádám: - Mert a miniszteri biztosság egy évre meghosszabbítható, és a pályázatot még nem írták ki.

- De mi szükség van rá? Tulajdonképpen erre vonatkozott a kérdésem.

- Jelen pillanatban én vezetem a házat, munkáltatói jogokkal én rendelkezem, és azért van szükség miniszteri biztosra, mert én vagyok a ház vezetője.

- Világos, gondolom a hallgatók számára is egyértelmű, hogy a miniszteri biztos vezeti az Operaházat. De miért nem lehet kiírni egy pályázatot? Az volna valószínűleg a legkézenfekvőbb dolog, hogy mivel új vezetés kell az Operaház élére, ilyen és ilyen feltételekkel meghirdetünk egy pályázatot, és aztán lehet, hogy Horváth Ádám nyeri, lehet, hogy más.

- Szerintem a következő hónap folyamán ez meg fog történni.

- Akkor ezek szerint nyitott ajtókat döngetek?

- Azt gondolom, igen.

- Jó. A miniszteri biztosi tevékenysége alatt mire jutott? Milyen Operaházat talált és most hol tartanak?

- Az a probléma, egy olyan intézményben, amely költségvetési intézmény, a művészet, még akkor is, ha a művészet a legfontosabb egy operaház életében, nem írhatja felül gazdaságot. Tehát valahogy a gazdaságnak és a művészetnek egyformán fontosan kell a házban szerepelnie. Ez az elmúlt négy-öt évben nem így történt. A művészet mindig felülírta a gazdaságot, ami azt eredményezte, hogy a ház gazdaságilag elég nehéz helyzetbe került.

- Mit jelent a nehéz helyzet? Eladósodott?

- Amikor én a házat átvettem október 22-én, akkor a számlánkon százezer forint nagyságrendű összeg állt rendelkezésre és nyolcszáz milliónyi számla volt kifizetetlenül, tehát nyolcszáz milliós nagyságrendben kötelezettségvállalás.

- De akkor ez azt is jelentette, hogy onnantól kezdve már csak a bevételekre, a jegyekre számíthattak, vagy az állami támogatás egy bizonyos részének még mindig jönnie kellett az intézménybe?

- A novembernek és a decembernek kellett jönnie már csak. De hát a számlák is bővültek. Tehát a kiadásaink ugyanúgy bővültek, hiszen november-decemberben az eladások után a művészek beadták a számláikat, tehát a kötelezettségvállalás is növekedett ezzel egyidejűleg.

- Hogy zárták a 2010-es évet gazdaságilag?

- Most készül a zárás, még nincs végérvényes szám.

- De azért azt meg tudja becsülni, hogy sikerült-e nagyjából kiegyenlíteni, vagy pedig megmaradt az a néhány százmillió veszteség.

- Február hónapban, éppen a múlt héten került elő egy olyan turné, amely 2009-ben volt, és a mai napig nem lett kifizetve. És jöttek a kórus tagjai, hogy úgy látják, mindent három-négy évre visszamenőlegesen kezdünk kifizetni. Vannak olyan operaházi projektek, amelynél a dolgozók nem kapták meg a jövedelmüket. Úgyhogy most erre azért nem tudok így válaszolni, mert egyszerűen, mondom, évekre visszamenőleg most jönnek elő a csontvázak a szekrényekből.

- De ha ilyen évekkel ezelőtti csontvázakat hússal öltöztetnek fel, vagyis kifizetik a tartozásokat, honnan teszik meg, ha veszteségeik vannak és csak százezrek voltak a számlájukon még ősszel?

- Egyrészt a támogatásunkat megemelte a kormányzat az elmúlt év végén. Másrészt a művészeti törvénynek köszönhetően a bevételünkhöz nyolcvan százalékot be tudunk hozni a házba. Eddig a vezetés különböző százalékokért hozta ezt be. Nekünk sikerült, hála Istennek, százalék nélkül behozni, tehát teljes veszteség nélkül bejött ez az összeg, és ebből fogjuk a házat nullszaldóra vinni, és gyakorlatilag elindítani egy felfelé ívelő pályán. Gazdasági szempontból természetesen.

- Azt mondja, hogy megnőtt az állami támogatás. 2011-re ez mennyit jelent?

- 2011-re 5,6 milliárdot állapítottak meg, ugye 4,7 volt tavaly.

- És ezt most nem zárolták részben?

- Részben ezt most zárolták, de a zárolás nem azt jelenti, hogy el is vették, úgyhogy reménykedünk, hogy a zárolás vége nem az lesz, hogy ez mindenképpen el is megy. De úgy számoljuk, mintha elmenne és gyakorlatilag megpróbáljuk a házat ennek megfelelően működtetni.

- Mennyit zárolnának ebből? Tíz-tizenkét százalékot? Vagy többet?

- Mondjuk így, hogy 690 millió környékén.

- Értem. Szóval akkor nagyjából majdnem visszamennének, ha így történne, az előző évi költségvetéshez.

- Majdnem, de azért még így is több, mint a tavalyi volt.

- Mit tudnak ebből a, tegyük fel, jelentősen nagyobb költségvetésből megcsinálni? Pótolni az előző évek esetleges kötelezettségeit, kiadásait, amiket nem teljesítettek vagy pedig van ennél több nagyobb tervük is?

- Egyrészt ez, másrészt ha a zárolás nem tűnik el az Operaház költségvetéséből, tehát mégis megmaradna, és a zárolás után ez felszabadulhatna a részünkre, akkor nekem az volt a tervem, hogy elkezdjük a színpadtechnika felújítását. Ugyanis olyan sokszor beszélünk arról, hogy fel kellene újítani, mert már elavult az Operaház. Én azt gondolom, főleg mikor ilyen gazdasági helyzetben van az ország, hogy nem biztos, hogy bezárni kell egy intézményt és felújítani, amire nincs pénz.

- Főleg, hogy még Erkel színház sincs.

- Erre is visszatérhetünk abszolút a beszélgetés során, erről is elmondom a véleményemet.

- Közben kéne átalakítást kezdeni?

- A színpadot kellene felújítani. Tehát a nyár folyamán a háromhónapos szünetet mondjuk egy kicsit hamarabb elkezdeni, és egy kicsit később kinyitni, és a három hónap alatt a színpad műszaki felújítását véghezvinni, gyakorlatilag a színpad felületét. A zsinórpadlás-részt pedig következő nyáron. És így két nyár alatt az egész színpadot 21. századi minőségre lehetne kialakítani. Ez körülbelül egymilliárd forintos költség. Tehát ha az ötszáz-ötszáz milliót éves költségvetésen meg tudtuk volna spórolni és meg tudnánk spórolni – ugye most kötelezve vagyunk, hogy megspóroljunk, mert a zárolásnál közel hétszáz milliós összegről beszélünk –, akkor ez ráfordítható lenne a színpad felújítására. És akkor jövő nyáron befejeződhetne a színpad teljes felújítása.

- Hány évig halogatható ez a felújítás?

- Több probléma van ezzel. Például volt egy tavalyi premierünk, egy nagyon nagy sikerű premier. De a díszlete súlyban duplája lett annak, ami a tervekben volt. És tönkrement miatta a forgószínpadunk, az összes gumibetét és kerék.

- Mert nem bírta el azt a nagy súlyt.

- Igen. Tehát nem tudta mozgatni ezt a tizennyolc tonnát. Lehetett volna az, hogy egy tizenhatmilliós ajánlattal felújítják a színpadnak ezt a forgószínpadi technikáját, tehát gyakorlatilag kijavítják a hibát, és volt egy másik ajánlat, hogy huszonkét millióért veszünk egy új forgószínpadot, amelyet gyakorlatilag a színpad tetejére applikálunk. Én természetesen vezetőként az első mellett döntöttem volna, hiszen megjavítjuk a saját színpadunkat, és ha az képes lett volna tizenhat tonnát megmozgatni, akkor a ház épült volna. Az akkori vezetés nem ezt választotta, hanem megvette huszonkét millióért az újat, amelyet a darab díszleteivel, mikor lejátszották, visszavisznek a díszletraktárba, és nekünk ugyanúgy nincs forgószínpadunk, amely ezt a súlyt elvinné.

- De miért kellett visszavinni? Miért nem maradhatott ott? A többi előadást akadályozza?

- Úgy gondolja, hogy állandóan úgy játszunk a színpadon, hogy a színpad közepén van több harminc-negyven centis emelkedő?

- Kicsit furcsa, kétségtelenül.

- Erről van szó. A balettet hogy játszanánk el ott, ahol ilyen emelkedés van.

- Egy kicsit nagyobbat ugranának a táncosok.

- Értem.

- Na de ha már a balett. Néhány héttel ezelőtt beszéltem Keveházi Gáborral, és ő meglehetős megdöbbenéssel adta elő, hogy bár tudja tavaly tavasz vagy kora nyár óta, hogy őt le akarják váltani, de végül is néhány héttel ezelőtt egy olyan köztes megállapodásban egyeztek meg Önnel, hogy az ő balettigazgatói állását megkapja Ágai Katalin, ő művészeti vezető lesz. Ebben meg is egyeztek, majd néhány nap múltán Ön az egészet felrúgta, és Keveházi nem kinevezést kapott, hanem felmondólevelet. Ezt mivel magyarázza?

- Ez a történet azért jóval árnyaltabb. Tehát ez az ő javaslata volt.

- Ezért vagyunk itt, ezért kérdezem Önt, hogy árnyalja.

- Először is az első megjegyzésére válaszolnék. Azt, hogy Keveházi Gábor tavasszal úgy gondolta és úgy érezte, hogy neki mennie kell innen, nem tudom, miből gondolja.

- Annak idején Harangozó Gyulától lehetett hallani olyan kijelentéseket, amelyek alapján nemcsak ő, hanem bárki más is ezt gondolhatta volna.

- Más megjegyzést is lehetett hallani, és az sem állta ki az idő próbáját. Tehát azt gondolom, hogy Keveházi Gábor művészi tevékenységéről és balett-táncosi mivoltáról a lehető legszebb szavakkal és szuperlatívuszokkal lehet beszélni. Balettigazgatói mivolta más kérdés. Tehát ha balettigazgató valaki, akkor keretgazda és munkáltató. Akkor sokkal nagyobb felelőssége van, mint ha valaki csak művészeti vezető. A miniszteriális bizottság talált néhány olyan dolgot, amely miatt vissza kellett vonni a vezetői kinevezését. Mikor már végérvényes volt, hogy ez így fog történni, akkor bejött hozzám, és ajánlott egy alkut, amelyet én finomítottam, és azt mondtam, hogy elképzelhető, ezt én akár támogathatom is. Aztán Gábor lépett egy olyat, ami után én már nem tudtam támogatni.

- Mit csinált?

- Ha valaki azt mondja, hogy háttérbe lép és csak művészileg tanácsot ad, akkor tegye azt, és ne nézze komolytalannak a ház vezetését. Tehát ne akarja átverni a ház vezetését.

- De gyakorlatilag nem abban egyeztek meg, hogy akkor a balettigazgató…

-… Semmiben sem egyeztünk meg.

- Nem abban állapodtak meg hallgatólagosan vagy majdnem, hogy Hágai Katalin lesz az igazgató és őt segíti művészeti vezetőként Keveházi? Ehhez a művészeti vezető, mint fogalom, nem jött szóba?

- Keveházi Gábornak nem ez volt aztán a fejében.

- De hát ő, legalábbis a nyilvánosság előtt ezt mondta, hogy ők ketten voltak, a vezetést Hágai veszi át, lehet, hogy a háttérben őneki erős szava lett volna. Ezt nem tudjuk és már nem is fogjuk megtudni.

- Nézze, ha problémák merülnek fel egy működés során, és a problémák felderítésénél a házból távozik a főigazgató, távozik a gazdasági igazgató és számos vagy számtalan más igazgató, akkor nekik senki nem ajánlotta fel, hogy lépjenek hátra és majd segítünk és akkor megmondjuk a tisztelt főigazgató úrnak, hogy itt írja alá, mert ezt aláírhatja, ezt viszont ne írja alá, mert ez nem jó. Tehát senkinél nincs ilyen lehetőség, hogy mindenféle megszorítás nélkül ezt teheti. Ha Gábornak igaza van, akkor nyugodtan elmehet a bíróságra. Azt mondta, hogy elmegy a bíróságra. Én kétlem, hogy el fog menni, de ha elmegy, menjen.

- Miért kell bíróságra mennie?

- Ő ezt mondta. Ezt nem én mondom, szerintem nem fog elmenni bíróságra.

- De nem lehetett volna ezt – ha Ön is nagyra tartja Keveházi Gábort, lehet, hogy a vezetői működését nem – úgy megoldani, hogy az Operaház is jól járjon, Keveházi is, Ön is és esetleg ne legyen belőle bírósági ügy?

- Én azt gondolom, hogy az Operaház nem járt rosszul. Nézze, az, hogy valaki milyen művész és Kossuth-díjas örökös tag és mesterművész és Pilinszky-díjas egyedül az országban, ez valakinek az egyik oldala. Ettől még az állam törvényei vonatkoznak rá.

- Törvénytelenségeket követett el?

- Hadd ne menjek ebbe az utcába, engedje meg.

- De ha ez történt, akkor előbb-utóbb kiderül nem? Vagy akkor még feljelentés is lesz a vége.

- A bizottság átadta nekem az anyagot, én átadtam a minisztériumnak, és innentől kezdve is kértem, hogy a KEHI nézze át és vizsgálja át a házat az egész működés alapján.

- Szeretnék még egy személyes kérdést is feltenni.

- Igen.

- Nem biztos, hogy igaz, úgyhogy ha teljesen alaptalan, vágja csak nyugodtan a fejemhez. Azt hallottam, hogy tárgyalnak arról különböző társulati üléseken meg bizonyára máshol is, hogy mi legyen, mi szerepeljen a műsorban, kire milyen szerepeket osszanak és hogy saját magára igen sok szerepet osztott. Igaz ez?

- Egyrészt én magamra egyetlen szerepet nem osztottam, mert nem is foglalkozom művészeti kérdéssel. Aki a házban dolgozik, az ezt pontosan tudja. Másrészt hat éve énekelek az Operaházban és soha nem volt ilyen kevés előadásom, mint most. Kiss Ádámtól kaptam előadást, amit le kellett mondanom, mert egyszerűen reggeltől késő estig itt dolgozom az Operaházban, de nem mint énekes, hanem mint menedzser-vezetője a háznak, vagy természetesen mint miniszteri biztosa. Tehát le kellett mondanom Szegeden az Anyegin felkérésemet, ami még jóval a miniszteri biztosságom előtt keletkezett. Most lemondtam a Bohéméletet, ami március 4-én és 6-án lett volna, mert ezt sem tudom megcsinálni. És magam hívtam fel Busa Tamás kollégámat és kértem meg, hogy vállalja el. Tehát gyakorlatilag úgy néz ki, hogy már csak a Figaro házassága előadás van ebben az évben, amely miatt egyébként felhívtam Kálmán Péter barátomat, hogy el tudná-e vállalni, de ő azt mondta, hogy a tavaszi fesztiválon énekel. Mert azt is le akartam mondani. Úgyhogy ez így áll.

- Akkor nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

- Jövőre pedig tíz vagy tíznél kevesebb előadásom van. Tehát annyi lesz a jelenlétem a mostani tervek szerint. De ahogy ezt az évet néztem, gyakorlatilag ennek is egy része lemondásra kerülhet. Tehát kevesebb, mint egyszer leszek egy hónapban színpadon. Ez csak annyira elég, hogy éppen, hogy a jelenlétem, mint énekes megmaradjon. De mondom, nekem húsz előadásom volt, Don Giovannit énekeltem Fischer Ádám irányítása alatt és grófot a Figaro házasságában és Papagénót Kovács János irányításával. Tehát én itt hat éve énekelek. És ennyire keveset még sosem énekeltem, mint most.

- Most megkérdezhetném, hogy nem sajnálja-e, hogy Fischer Ádám már nem az Operaházban dirigál?

- De, az Operaházban dirigál. Legutoljára decemberben dirigált. Tehát Fischer Ádámot senki nem küldte el.

- Mikor fog legközelebb?

- Én megkérdeztem tőle az első hetemen, hogy mikor akar dirigálni, mit akar dirigálni és kivel akar dirigálni. Ezt többször megkérdeztem tőle, és Fischer Ádámot senki nem küldte el a Magyar Operaházból.

- Csak úgy látszik ő értékelte úgy a helyzetet, hogy nem akar maradni.

- Éppen most olvastam egy interjút, Kocsis Zoltán ugyanezt leírta, hogy ugyanez történt vele is, ő is megkérdezte. Aztán Ádám onnan is elment.

- Mert többet akart dirigálni. Lehet, hogy kevés neki a decemberi, nem?

- Nálunk ez sem merült fel. Olvastam, hogy többet akar dirigálni, mint Kocsis igazgató, de a főzeneigazgató mégiscsak privilégiummal rendelkezik a saját zenekaránál.

- Igen. Egy dolgot még a végén. Mi szeretne jobban lenni? Az Operaház főigazgatója vagy az Operaház énekese?

- Én azt szeretném, ha – és ezt többször elmondtam interjúban – száz év múlva, ha az emberiség létezni fog és az emberiség létezni fog, a kultúra is létezne, mert a kultúra teszi az embert emberré. És azt mondják, hogy elindult egy újabb felívelő korszak és esetlegesen egy újabb – és határozottan mondom, hogy újabb – aranykora kialakult az Operaháznak. És ha ehhez a mi nevünk esetlegesen valamilyen formában kapcsolódhat, akkor nekünk már jó és akkor nem éltünk hiába. Hogy jelen pillanatban minimális szinten veszek részt énekesként ebben és nagy részben igazgatóként, az nekem vonzó, mert valamit létre lehet hozni. És ha valamit létre lehet hozni és végig lehet csinálni, az mindig egy vonzó történet. Ha van eredmény, akkor meg pláne. Úgyhogy én állok rendelkezésre.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - A mai újságokban olvasható az a tegnapi hír, hogy jóval kevesebben nézik a közszolgálati magyar televíziót és főleg az esti híradót, mint korábban. És ahelyett, hogy a közszolgálat megújulna, mintha teret veszítenek a versenytársakkal szemben. Önök is látják ezt a tendenciát? És mit szólnak hozzá?

Balogh László: - Látjuk ezeket a híradásokat, amelyre Ön is utal.

- Én azért kérdeztem úgy, hogy tendenciákat, mert a híradásokat bizonyára látják, csak lehet, hogy Önöknek más tények is a rendelkezésükre állnak.

- Így van. Miután a kolléganője jelezte, hogy ez lesz a téma, illetve ez lesz az egyik téma, én összegyűjtöttem egy-két adatot. És nyilvánvaló, hogy ugyanabból a statisztikából más következményeket is le tudunk vonni, mint ahogy ez, ha jól emlékszem, a Népszabadságban megjelent. Először is a megújulás egy komplex folyamat lesz, ami azt jelenti, hogy nemcsak a Magyar Televízió 1-es csatornájára és a híradókra koncentrálunk, hanem szerves egésznek tekintjük a Duna televízió két csatornáját, a Magyar Televízió két csatornáját és a Magyar Rádió valamennyi csatornáját. Ha ezt így tekintjük, és én a Közszolgálati Közalapítványon keresztül ezt komplexen így látom, akkor nem ott csökkent, hanem piacvezetéssel tudunk számolni abban az esetben, amikor a hírműsorokat is nézzük.

- De ezt hogy számolják? Hogy a szezont a fazonnal, vagyis a rádióhíradásokat összeadják a tévével?

- Nem. A következőről van szó. Itt egy új közszolgálati struktúra fog létrejönni. Ennek a folyamatában vagyunk, és ennek az lesz a következménye, hogy mi nem egymással versenyező közszolgálati platformokról beszélünk, hanem egy egységes közszolgálatról, amelybe beletartozik a rádió is, a televíziók is és még ad abszurdum az internet is. De térjünk vissza arra, amiről Ön beszélt. Ön a magyar 1-es csatornán lévő híradóról beszélt, hogy ennek csökkent a nézettsége. Ha megnézzük a tavalyi adatokat és megnézzük a tavalyi görbét, ugyanezt a görbét látjuk. Tehát van egy időszak januártól, amikor alacsonyról indul, kicsit elkezd emelkedni, majd van az év közepe májustól felfelé, majd szeptember-októberben megint csökken. Ha erre rátesszük a mostani görbét, semmi változást nem látunk benne.

- Tehát a görbében nincs változás. És az abszolút számokban?

- Az abszolút számokban sincs akkora eltérés, mint amekkorára Ön gondol.

- De amekkora van, az mégis lefelé mutat?

- Kicsit kevesebb, de nem jelentős. De nézzük meg ennek az okát. Először is el kell hogy mondjuk, hogy a közszolgálati televízió nézettsége általában csökkent, hisz mint Ön is tudja, az elmúlt évben a műsorokra szánt költségből tízmilliárd forintot vett el az akkori szocialista kormányzat. Ebből kifolyólag nem lehetett műsorokat vásárolni. Ha megnézzük, hogy mondjuk tavaly vagy tavalyelőtt a híradók előtt lévő sorozatok milyen nézettségi szinten fejeződtek be és ahhoz képest a híradók hogy tudták ezt a nézettséget feljebb hozni, akkor láthatjuk, Ön is szakember, hogy ha egy műsort megelőző műsor jelentősebb nézettséget hozott, onnantól sokkal könnyebb mindezt feljebb tornázni. Jelenleg ilyen jellegű sorozatai nincsenek a Magyar Televíziónak. Ha tetszik, sokkal mélyebbről kell feljebb hozni a nézettséget. De mielőtt tovább mennénk, én nagyon kérem, hogy ehhez az adatsorhoz, amit Önök is láttak és amit előszeretettel idéznek, egy-két megjegyzést fűzzünk hozzá, akár Önnel is közösen gondolkodva. Mindenki azt mondja, hogy azt a nézői korcsoportot tekinti meghatározónak, és a híradások is erről szóltak, amely tizennyolc és nem tudom, negyvennyolc…

- Negyvenkilenc.

- Negyvenkilenc év közötti.

- Ez a hirdetők számára a legfontosabb korcsoport.

- Így van. Mi ezzel a filozófiával homlokegyenest…

-… Ellenkezőt képviselnek.

- Így van. Ellenkezőt gondolunk. Hisz a közpénzen fenntartott műsorok nemcsak negyvenkilenc éves korig kell hogy szóljanak. És igenis az én nagymamámat, aki kilencvennégy éves, ha megnézi a híradót, tessék odaszámolni, mert neki is van joga egyfajta információhoz.

- És biztos, hogy azt nézi? Azt a közszolgálati televíziós híradót?

- Én azt gondolom, hogy igen. Ha objektívek akarunk lenni, akkor nézzük azt, hogy mondjuk a tizennyolc éven felüli lakosság körében hogyan alakulnak ezek a számok. De ha igazán objektívek akarunk lenni, akkor mondjuk én tizenhat évesen már minden nap híradót néztem, és a fiam, aki tizenkilenc éves és az ő barátai, akik fiatalabbak is, ők is nézik ezeket a híradókat. Tehát én azt javaslom, hogy ne azt a korosztályi információt vegyük, amire az összes híradás valamilyen formában hivatkozott, hanem az egész lakosság arányát, ott viszont jobbak vagyunk. A másik, amit mindenki elfelejt és soha nem teszi hozzá, különösen akkor nem, ha tendenciózusan akarja magyarázni, mondjuk amikor ezeket a hírműsorokat megismételjük az m2-n, mert ha megnézzük – és itt van előttem egy olyan adat, ami szerint a tegnapi nap folyamán a magyar televízió hírműsorai elértek egyfajta tizenkét százalékos nézői arányt...

-… Vagyis az összes televíziót néző ember közül tizenkettő százalék nézte a Magyar Televízió híradóját.

- Így van. És ha ehhez hozzáadjuk a magyar 2-n ezeknek a műsoroknak az ismétlését, amit feltehetően Ön sem, én sem úgy nézek, hogy fél nyolcig megnézzük, majd nyolctól fél kilencig újra megnézzük…

-… A nagy sikerre való tekintettel megnézzük még egyszer, akkor mennyi lesz?

- Akkor tessék hozzá tenni plusz kettő százalékot. És miután valóban eltérünk a televízió nézettségi szokásoktól, mindehhez tessék hozzászámolni még azt a közel százezer embert, aki ugyanezeket a híradókat vagy ezeket a híreket megnézi a majdhogynem piacvezető híradó.hu internetes portálon. Ha igazán arról akarunk beszélni, hogy hány emberhez jutnak el a köz pénzéből fenntartott műsoraink, ha ezeket mind összeadjuk, már nem is annyira tragikus az a kép, amit kapunk.

- Amit az elején mondott, hogy tulajdonképpen piacvezetők, ha együtt vesszük a rádiót, a Duna tévét és a Magyar Televíziót.

- Igen, ha így vesszük. Elfogadom Öntől azt, hogy még sem a szakemberek, sem a hallgatók nem érzékelték azt, hogy ezek a csatornák, illetve a rádió milyen formában lát el egy közös közszolgálati feladatot, de reményeink szerint szeptember-október felé ezt már érzékelni fogja a hallgató.

- Úgy fogjuk kinyitni a rádiót, hogy én most a közös közszolgálati feladatot ellátó műsorok rádiós divízióját hallgatom meg? Nem, én vagy kinyitom a Kossuth Rádiót, vagy nem.

- Így van. Tehát én a következőt tudom mondani Önnek. Az adófizetők pénzéből fenntartott rendszerben, mint mondtam, négy önálló tévécsatorna és a Magyar Rádió műsorai lesznek benne, plusz az MTI hírei, amelyek valamilyen formában ingyenesen el fognak tudni jutni a felhasználókhoz.

- Ezen az ingyenes hírszolgáltatáson nem léptek túl egyébként?

- Nem.

- Elég aggályosnak tűnik. Önöknek nem?

- Erről külön beszélhetünk, de…

- Csak kérdezem, hogy ezzel nem foglalkoznak-e, nem vetődött-e fel, hogy talán mégis érdemes volna ezért a hírszolgáltatásért pénzt kérni.

- Én azt gondolom, hogy osztottunk-szoroztunk, és ha pénzt kérek, annak ára van. Számláznunk kell, össze kell adni, a számlákat ellenőrizni kell.

- És azzal meg baj van. Értem.

- Osztottunk-szoroztunk, higgye el, az adófizetők pénzéből kell gazdálkodnunk, és sokkal jobban megéri, ha ezek ingyen vannak.

- Ebből messzemenő következtetéseket lehet levonni. Akkor a közpénzből adjunk inkább ingyen mindent, mert olcsóbb a számlát kiállítani?

- Nem. Drágábba kerül a rendszer, ha azért pénzt adunk. Akkor erről is beszélhetünk, bár erről már egyszer váltottunk pár szót.

- Jó, nem kell tovább.

- A Magyar Távirati Iroda fő megrendelői szintén közpénzből dolgozó intézmények és mondjuk a közszolgálati média. Tehát most azt, hogy a Magyar Televíziónak közpénzből adjunk annyival többet, amennyiért ő ebből a pénzből majd a szintén közpénzből fenntartott…

-… Tehát nem akarják egyik zsebből a másikba tenni a pénzt.

- Igen. Egységesen átláthatóvá akarjuk ezt tenni. Így van. Visszatérve a nézettségre. Valóban ez a nézettség nem olyan nagy, ha az összlakosságot nézzük, ahogy említettem a tegnapi nap folyamán is. Olyan tizennégy-tizenöt százaléka volt a híradóinknak, és szívesen hozzátenném, mondom még egyszer, az internetes platformot is. Az a szándékunk, hogy ez magasabb legyen, az a szándékunk, hogy minél többen nézzék ezeket a műsorokat, és ezért mondtam azt, amit az elején is mondtam, hogy az új médiarendszerben mi ezt egységes egésznek fogjuk tekinteni.

- És Ön szerint jól halad ez az átalakítás, a vonzóbbá tétele a közszolgálati programoknak? Ugye ha Ön szerint mérsékelten is, de azért csökkent a nézettség, akkor itt van az új MTV2 intendáns Süveges Gergő, aki nagyszabású tervekkel jött, majd váratlanul távoznia kellett. Mintha nem állnának össze a dolgok.

- Nézze, én azt tudom mondani, hogy aki egy munkában benne van, mint mi, azoknak mindig az az érdeke, hogy a munka gyümölcse minél előbb beérjen, és mi is ezért teszünk és dolgozunk. Én azt hiszem, hogy jó irányban haladunk, reményeim szerint ennek az eredménye láthatóvá fog válni. Az Ön által kérdezett Süveges Gergővel kapcsolatban nem tudok mit mondani, ez túlmutat a közszolgálati témakörön.

- Nem kérdezett rá, hogy…?

-… Nem is kérdezhetek rá, mert a törvény ezt tiltja nekem. Tehát én ilyen személyi kérdésekbe nem szólhatok bele és rákérdezni sem lehet. Én annyit tudok, hogy a kezdeményező Süveges úr volt. Tudomásul vettem, a lapokban láttam, ennél többet én nem tudok mondani. Azt viszont látom, ha visszatérünk a nézettség kis arányú csökkenésére, akkor azért az okok között, mint ahogy jeleztem, ne felejtsük el, hogy nagyon hiányzik a magyar televízióból az a tízmilliárd, amit elvett a múlt évben az előző kormány.

- És az az ötmilliárdos zárolás, ami viszont most következett be, mennyire fog hiányozni?

- Nézze, először is még nem következett be. Van egy tervezet, amit ha elfogadnak, akkor fog bekövetkezni. De azt nem elveszik, hanem zárolják.

- Nem adják oda.

- Bocsánat, az nem azt jelenti, hogy nem adják oda. Zárolják, amiből, ha a zárolást feloldják, még vissza is kerülhet. De hangsúlyozom, ez egy tervezet. Én nem törvényalkotó vagyok már, hanem alkalmazó, várjuk meg, hogy ennek mi lesz az eredménye. De kedves Bolgár úr, megenged egy megjegyzést? Mert ilyen nem hagyhatok ki.

- Hogyne.

- Annak idején, amikor az előző kormány alatt nem zároltak, nem tervezték, hanem nemes egyszerűséggel az egyik percről a másikra elvették a műsorokra szánt költségeinknek a felét, tízmilliárd forintot, akkor ez nem volt téma Önöknél.

- De, volt téma.

- Pedig szívesen beszéltem volna erről.

- Lehet, hogy nem Önnel beszéltük meg, ez kétségtelen, de nem is volt akkor ilyen magas funkcióban.

- Dehogynem. Én voltam a Magyar Televízió Közalapítvány-elnökhelyettese.

- Igen, egyik tagja az elnökségnek.

- Nem egyik, egy elnökhelyettes van. Az én voltam. Tehát szívesen megbeszéltem volna. Higgye el, a legnagyobb sebet a mai problémáinkon a tisztázatlan székház-ügy és az elvont tízmilliárd ejtette. De reményeink szerint valamilyen formában azért ezek nem fogják akadályozni, hogy az új közszolgálati médiarendszer felépüljön és jól dolgozzon.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Bolgár György: - Ön az ottawai Carleton egyetem oktatója, de remekül beszél magyarul. A ma délután megjelent Élet és Irodalomban olvasni egy hír arról, hogy több mint kilencszáz, majdnem ezer kanadai, amerikai, brit és nyugat-európai történész, tudós és levéltáros írta alá azt a petíciót, amelyben tiltakoznak a magyar kormány törvénytervezete ellen. Ennek értelmében az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában lévő dokumentumanyagot lényegében felszámolnák, odaadnák a megfigyelt érintetteknek az eredeti anyagot és ezzel, mint akik jól végezték dolgukat, befejeznék működésüket. De ez ugye levéltári és történészi szempontból meglehetősen aggályos. Hogy sikerült majdnem ezer távoli, óceánon túli támogatót szerezni egy ilyen messzi kis magyarországi ügyhöz?

- Az érdekes szerintem az, hogy amikor kedd délután beküldtem ezt az információt az Élet és Irodalomnak, egyébként Kenedi Jánoson keresztül, akkor valóban több mint kilencszáz aláíró volt. Ez a szám viszont mára ezernégyszáz aláíróra ugrott.

- Ne vicceljen. Hogy megy ez? Hogy gyűjtenek aláírásokat ilyen fantasztikus sebességgel?

- Ez végül is úgy történt, hogy egy ideig csak akkor érkeztek aláírók, ha én személyesen felkerestem a szervezeteket és a személyeket. De most már körülbelül egy hete nem kellett külön leveleket írnom senkinek, mivel nem magyar származású, kanadai, amerikai és brit tudósok küldik egymásnak, teszik fel a honlapjaikra, blogokra, a Facebookra. Például a kanadai történészek szövetsége feltette a honlapjára. Azon kívül a Kanadai Országos Levéltáros Szövetség ma fog küldeni valószínűleg tiltakozó levelet a nagykövetségre, és ők kiküldték ezt a tagságuknak. A Brit Történészek Szövetsége szintén kiküldte a tagságának. Az amerikai, úgynevezett Habsburg-lista, egy történészi internetes lista szintén kiküldte tagságának, az előfizetőknek. Tehát nagyon gyorsan terjedt végül is a petíció az elmúlt egy hét során. És az érdekes az, hogy tulajdonképpen tíz nappal ezelőtt összesen százhatvan aláírásom volt, most pedig ezernégyszáz támogató van.

- Hogyhogy ennyire nyilvánvaló kanadai, amerikai, brit történészeknek, levéltárosoknak, hogy elfogadhatatlan, ami Magyarországon készül?

- Én azt hiszem, hogy amikor bármelyik történész arról hall, arról kap hírt, hogy Magyarországon olyan törvénytervezet készülhet novemberig, amely tulajdonképpen felszámolná a levéltári anyagot, akkor ettől mindenki visszariad. Mert abszolút nem lehet kutatni egy ország örökségét, a közös múltunkat, ha nincsenek ehhez forrásanyagok. És egy ilyen törvénytervezet teljesen elfogadhatatlan Kanadában, nyilván Angliában is. Az Egyesült Királyságban szintén. Tehát ezen mindenki teljesen felháborodott és azon kívül meg is lepődtek rajta. Tehát amikor először kiküldtem az információt, akkor sokan visszaírtak, hogy ilyet nem is hallottak még, hogy valaki ilyet megtehet, vagy egyáltalán ilyen javaslat asztalra kerülhet. És amikor látták a cikkemet, például amikor látták az általam készített honlapot, akkor észrevették, hogy tulajdonképpen emögött valószínűleg egy komoly terv áll, és ha nem szólalnak fel, akkor tényleg megsemmisülhet ez az anyag.

- Mit csinál ezzel az ezernégyszáz tiltakozó aláírással, ami lehet, hogy holnapra már ezeröt lesz?

- Elképzelhető. Egyébként most már az a nehézségem csak, hogy egy dossziét állítok elő és abc sorrendben kell kiszednem a neveket a dossziéból. Szinte egész éjjel ezen dolgoztam és ezt folytatom most is. Ez fog felkerülni majd a honlapomra, tehát a hungarians.com-ra, és ezt fogom majd szintén elküldeni, mint dossziét, nyomtatott verzióban az ottawai magyar nagykövetséghez, az ottawai európai uniós delegációhoz, a washingtoni magyar nagykövetséghez. Azonkívül a különböző tudósszervezetekhez Kanadában, akik támogatták az aláírásgyűjtést. És egy-két parlamenti képviselőhöz Kanadában és úgyszintén az EP-ben is.

- Vár valamit a magyar kormánytól, hogy reagálnak erre a tiltakozásra? Vagy ezzel megtette az Ön kötelességét, aztán a többi a magyarokon múlik.

- Igazán nem értem a kormány csendjét ebben az egész kérdésben. Ha megnézzük, akkor decemberben történt Rétvári Bence bejelentése. Most már mindjárt március van. És szerintem a kormánynak itt igazán egy dolga van, tisztázni, hogy pontosan mit tervez ezekkel a levéltári anyagokkal. Tehát mindenképpen elvárom, hogy ha beadom ezt az ezernégyszáz aláírást és valószínű napokon belül ez annál több is lesz, hogy valamilyen fajta hivatalos állásfoglalást tegyen a kormány. Erősítse meg, hogy tényleg az a tervük, amit Rétvári Bence decemberben már bejelentett, mondják ki nyíltan, hogy ezen dolgoznak és most hol tart az egész ügy. De ha esetleg meggondolták magukat, ha esetleg Rétvári Bence elhamarkodottan beszélt, akkor esetleg jelezzék ezt is. És szerintem ez a fontos, hogy tudják külföldön is, hogy a kormány vagy halad ezzel az üggyel vagy átgondolja és nem tervezi a levéltárak felszámolását.

- Most tehát itt állunk egy ezernégyszáz aláírásos állomásnál, gondolom ez a magyar kormányt is elgondolkoztatja.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >