Az LMP száz kérdést intézett Orbán Viktorhoz
- Részletek
- Hazai vonatkozású hírek - 2010/2. negyedév
- 2010. április 02. péntek, 17:29
Száz kérdést intézett Orbán Viktorhoz pénteken az LMP; a párt aktivistái Schiffer András országos listavezetővel együtt a körülbelül 20 méternyi fehér papírcsíkra felírt kérdéseket kiragasztották a Fidesz fővárosi, VIII. kerületi Szentkirályi utcai székházának kapujára.
Schiffer András az összegyűlt újságíróknak azt mondta: a Fidesz nem hajlandó a vitára, nem rendelkezik számon kérhető programmal, ők viszont száz órán belül választ szeretnének kapni kérdéseikre.
Kérdéseik között szerepel, hogy kötelezővé tenné-e a Fidesz a pártoknak a nyílt kampányszámla használatát, milyen konkrét ügyekben működne együtt az alkotmány módosítása érdekében a Jobbikkal, milyen intézményes garanciákat akar bevezetni a korrupció visszaszorításért, milyen konkrét intézkedésekkel támogatnák a hazai kis-és középvállalkozásokat, illetve felülvizsgálnák-e, és ha igen, mely területeken az új polgári törvénykönyvet.
Az LMP listavezetője kijelentette: kiderült, hogy a legnagyobb ellenzéki párt miért kampányol a "Csak a Fidesz" jelszóval, azért - mondta - mert csak a Fidesz nem hajlandó a vitára.
Hangot adott annak a véleményének, hogy a Fidesz bujkál, titkolózik és nem tekinti felnőttnek a választókat, ami Schiffer András szerint legalább akkora bűn, mintha valaki hazugságokkal nyerne választást.
Emlékeztetett arra, hogy az LMP már a múlt héten javaslatot tett a pártok listavezetőinek programvitájára, de az ezt előkészítő pénteki egyeztetésre a Fidesz nem küldött senkit.
A politikus szerint minden magyar állampolgárnak joga van megtudni, hogy a pártok mit gondolnak, ezért cinikusnak tartja Szijjártó Péternek, a Fidesz szóvivőjének azt a reagálását, hogy az országgyűlési választások első fordulójában, április 11-én a választók eldöntik, melyik az a két erő, ki az a két jelölt, amelynek, illetve akinek a legnagyobb esélye lesz programja megvalósítására. A fideszes politikus véleménye szerint a négy párt kezdeményezéséről mindaddig nem időszerű beszélni.