Mit csinál rosszul az ellenzék?
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2011. február 15. kedd, 03:56
A legújabb, február eleji közvélemény-kutatás jelzi, hogy a Fidesz népszerűsége tovább csökken. A trend egyértelmű, bár eléggé enyhe folyamatos visszaesést mutat, valószínű ugyanakkor, hogy a következő hónapokban, az egykulcsos adó következményei miatt, meredekebbé válik majd. Az is világosan látszik azonban az adatokból, hogy a csökkenő trend nem a kormánypárt és az ellenzék viaskodásának következménye. Az ellenzéki pártok (az MSZP és az LMP) ugyanis semmilyen hatással nincsenek a politikai folyamatokra*. Azt is mondhatnánk, hogy közömbösen szemlélik, miként rombolja le a kormányzó párt a saját presztízsét.
A Fidesz ellenfele pillanatnyilag nem az ellenzék, hanem a pártpreferenciával nem rendelkező választópolgárok egyre növekvő sokasága. Velük szemben egyre inkább vesztésre áll az orbánizmus. A trendvonalakból látható, hogy már a nyár végén többségbe kerültek azok, akiknek semmi sem kell a jelenlegi politikai kínálatból. Az olló azóta egyre jobban kinyílik. Jelenleg tizenhárom százalékponttal vezetnek azok, akik valami másra vágynak. Nekik sem az orbáni devolúció, sem pedig az ellenzék kínálata nem kell. Az utóbbi sokkal izgalmasabb és egyre fontosabbá váló kérdés.
Az ellenzék iránti tartós közömbösségre két irányba indulva kereshetjük a választ. Az egyik kézenfekvő: az ellenzék valamit biztosan nagyon rosszul csinál, hogy ennyire képtelen megragadni a választók képzeletét. Azaz, a választók elképzelni sem tudják, hogy miért lenne érdemes támogatniuk az ellenzéket. A másik viszont rejtély: vajon mire várnak egyre többen és többen? Milyen elvárásaik vannak a politikával és a politikusokkal szemben? Feltételezhető, hogy nem egy baloldali vagy egy liberális türannoszt várnak. A baloldali türannoszokból, gondolom, már mindenkinek elege van, ráadásul Orbánnál nehezen lehetne valaki bolsevikabb a mai Magyarországon. Az viszont bizonyosnak látszik, hogy sem a kormánypárt, sem pedig az ellenzék által képviselt politika nem vonzó a számukra, valami mást várnak. Az is biztos, hogy egy részüket egyáltalán nem érdekli a politika, és legfeljebb önvédelemből és tiltakozásból mozdulnának meg, vagyis csak ideiglenesen. Arányuk a rendszerváltástól kezdődően úgy harminc százalék körül volt, majd a politikai harcok kiéleződésével 2002-től kezdődően növekedni kezdett, és elérte a negyven százalékot. A 2010-es választásokat követően néhány hónapra visszaesett a harminc-harmincöt százalékos szintre, és innen kezdett ismét emelkedni júniusban.
Az első, amit az ellenzéki pártok rosszul csinálnak, hogy nem finanszíroznak olyan kutatásokat, amelyekből pontosabb képet kaphatnának erről a valószínűleg igen differenciált csoportról és látens, önmaguknak sem megfogalmazott elképzeléseikről. Bár az az igazság, hogy nem tudom, mit kezdenének ezzel a tudással, hogyan szólnának hozzájuk, és mit mondanának nekik. Hiányzik ugyanis, vagy legalábbis a napi politikai cselekvésekben nem vagy alig-alig jelenik meg az a gondolatrendszer, amely bázisát alkothatná az információk értelmezésének. Ennek következtében, aki olvassa, hallgatja vagy éppen nézi az ellenzéki képviselők nyilatkozatait, csak kapkodást vesz észre. Nem áll össze a kép, és ez az egyik legnagyobb baj, mert lehet, hogy egyik-másik konkrét ügyben még egyet is értenének velük a választók, de mert az ügyek elkülönülnek egymástól, nem sokat ér az egész. Ki tudná megmondani, milyen célt követnek az ellenzéki pártok? Tekintsünk vissza egy pillanatra a tavaszi választások előtti évekre. A Fidesz célja világos volt: bármi áron megbuktatni a kormányt. Ebben a nyers formában azonban még ők sem tudták eladni ezt, inkább „nemzeti érdekké”, a „nép” védelmezésévé, a „hit” küzdelmévé és az „idegen” elnyomók elleni harccá transzformálták. Igaz, hogy ezzel új életre keltették a huszadik század legborzalmasabb politikai irányzatait, de mit sem törődtek vele, számukra ezzel győzedelmeskedett az „erkölcs”. A tömeg a transzformált célokat követte, a politikusok pedig maguk is átalakultak közben. A lényeg azonban az, hogy a célok láthatók voltak, és ezért érthető volt, hogy mit miért tettek. Azzal viszont, ha a mostani ellenzék átvenné ezeket a célokat és módszereket, vagy néhányat közülük, csak az alkalmatlanságát bizonyítaná. Mivel pedig a kormány megbuktatásához sem a választói, sem pedig a pénzügyi hátterük nincs meg, a választók számára úgy tűnik, mintha csak téblábolnának a politikában.
Megértem én, nem lehet könnyű sem az MSZP-ben, sem az LMP-ben világos célokat kitűzni, hiszen mindkét párt igen vegyes, mi több, ellentétes politikai irányzatokat foglal magába. Csakhogy a választókat ez nem érdekli. Kezdetnek az is elég lenne, ha legalább azt világosan és közérthetően megfogalmaznák, mit értenek demokrácia alatt. Mindkét ellenzéki párt a demokráciát védelmezné, még az is lehet, hogy egyetértenek ebben-abban, de mindkettő a nem létező identitását védelmezi inkább, mint a demokráciát. Pedig az nem különbözhet pártok szerint! Meg kell egyezni az alapértékekben és jogokban, a különbségek csak ezután jöhetnek. Azt az antidemokratikus intézmény- és jogrendet, amit a Fidesz létrehoz, csakis ennek a konszenzusnak az alapján lehet majd felszámolni. Konzervatívoknak, liberálisoknak, szociáldemokratáknak és zöldeknek ugyanazt kell hogy jelentse a demokrácia, ugyanazt kell hogy jelentse Magyarország helye az Európai Unióban. Ezek ugyanis azok a közvetítő értékek, amelyek tiszteletben tartásával a különböző irányzatok együtt tudnak működni egymással.
Az ellenzéki pártok előtt kettős feladat áll. Ki kell dolgozniuk a közös demokratikus perspektívát, és ebből kiindulva kell meghatározniuk a másikétól eltérő saját céljaikat. Nagyon valószínűnek tűnik, hogy azért stagnál a választások óta a népszerűségük, mert nem tudnak hiteles és vonzó perspektívát szembeállítani a kormány és a parlamenti többség blöffjeivel. Ezek még mindig sokak számára vonzóak. Nem véletlenül lett annyira népszerűvé a póker. Azon is, akárcsak az orbánizmuson, csak azok nyernek, akik a játékot szervezik. De ha az ellenzék nem lesz képes tiszta és világos alternatívát állítani, akkor ezt a kormányt csak a közöny és a nevetés fogja legyűrni. Nevetni pedig már most is bőven van min.
* Erre mutat például, hogy a Fidesz és a két ellenzéki párt népszerűségének változása egyáltalán nem korrelál egymással (a korrelációs együttható mindkét párt esetében 0,1).
