Vona, az idegen test
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2011. február 04. péntek, 03:06
Vona Gábor és pártja minden demokráciában idegen test. Ezt már régen, feltűnésük első pillanatától tudja valamennyi demokrata. És tudja ő maga is, ezért mondta, hogy „mi rendszer-idegenek vagyunk”. Mivel ez ennyire nyilvánvaló, magyarázatra szorul, hogy miért foglalkozom velük mégis. Az, hogy tartott egy évadnyitónak nevezett beszédet, még túlzottan kevés lenne ehhez. Ez csupán alkalom arra, hogy belelássunk abba a sötétségbe, amely Vona fejében is uralkodik, és amely az elmúlt években úgy terjedt Magyarországon, ahogyan Michael Ende Végtelen történetében a Semmi: elpusztított együttérzést, szolidaritást, önálló gondolatokat és minden, a polgári társadalom számára értékeset ott, ahová már elért. Nemcsak a társadalom és az értelmiség perifériáin jelent meg, de felkarolta és testvérének tekinti a kormányzó politika is. A tudományban a Semmi a legnagyobb pusztítást a történelem- és a politikatudományban végezte. Az egyetemek és az Akadémia professzorai között, ahogy a magukat újságíróknak nevezők között is, nem kevesen vannak, akik hasonlóképp gondolkodnak, akiknek társadalmi elképzelései már a Semmi birodalmába esnek. Vona beszédét tisztán és jól érzékelhetően uralta a Semmi nyelvezete és világa.
Vona nyelve
A nyelvi kifejezésmód és a gondolat kölcsönhatásban állnak. A stílust és a szókincset a kreatív beszélő a gondolataihoz alakítja, a kevésbé kreatív pedig a rendelkezésre álló készletekből sémákat válogat, amelyekből aztán összeollózza a magáét. Vona és követői ebbe az utóbbi kategóriába tartoznak, míg a Fidesz (az újmagyar megalkotásával) inkább az előzőbe. Ha egyszerű megfogalmazást akarunk, akkor Vona nyelve egy nagymértékben lebutított magyar, amely csak szimplifikált tartalmak kifejezésére alkalmas. Hasonlít az alacsony iskolázottságúak nyelvére, de más is, mint az, mert hiányzik belőle annak vitalitása, ötletessége és változékonysága. Ezzel szemben Vona nyelve monoton, panelekből és ismételgetésükből áll. A beszélő butasága pedig átüt a nyelven. Így például, amikor a cigányokat becsmérelni akarta, akkor a következőt volt képes mondani és aztán le is írni: „A cigányprobléma ügyében pedig a Fidesz sem tud semmi egyebet mondani, mint a régi közhelyeket: tanulni és dolgozni kell a cigányságnak. Ez egyébként igaz, csak pont ehhez a kettőhöz nem fül a foguk.” Rövid ü-vel, -ik nélkül! Nem semmi! Igyekezete, hogy a romákat lustának és szellemileg alacsonyabb rendűnek állítsa be, ahhoz a sületlenséghez vezetett, hogy „felfedezte” és büszkén hirdeti: a romák foga nem fül! Tán csak nem egy biológiai Nobel-díjra pályázik?
Tovább rontja a nyelvi minőséget, hogy tele van a szöveg rossznál rosszabb, primitívnél primitívebb viccekkel, és az is, hogy mint valami ráolvasást ismételgeti a hazai jobboldal mantráját, Jézusnak a János evangéliumában (8,32) olvasható szavait: „az igazság szabaddá tesz.” Orbán is szerette idézgetni. A probléma az, hogy Orbán is, Vona is messiásnak képzeli magát, és azt hiszik, hogy az általuk kimondott szó az igazság. Azt képzelik, hogy az ő szavuk szabadít meg a bűntől. Ebből következően csak akkor lehet szabad valaki, ha elhiszi, amit ők mondanak. Megfordítva, aki nem hiszi el, az bűnös marad, jogos tehát megfosztani a szabadságától – lásd elszámoltatás. Az ógörögök hübrisznek (gőg, arcátlanság) hívták, ha valaki az istenekkel akart vetélkedni – egyébként éppígy fejezték ki a nők megerőszakolását is! –, mi nevezzük egyszerűen csak beképzeltségnek.
Ha most megvizsgáljuk a Vona által használt politikai szókincset, arra jutunk, hogy annak három jól elkülöníthető csoportja van. Az elsőbe sorolhatjuk azokat a szavakat, amelyeket már a nyilasok is előszeretettel használtak, mint amilyen a „nemzettestvér”. Mivel a Jobbik gondolatilag és kulturálisan is a nyilasok örököse és hagyományának folytatója, természetesnek tekinthető, hogy alkalmazza és propagandájában felhasználja azt a nyelvet, amelyen tömeggyilkos elődei is beszéltek. Ebbe a csoportba sorolom a „szittya” szót is, amelynek funkciója a magyar nép és a harcos-uralkodó és elnyomó-pusztító sztyeppei népek közötti politikai rokonság hangsúlyozása. Vona külön is kiemelte, hogy származásunk „ugye nem finnugor”, de ennél fontosabb, hogy a „szittya” csak a „szittya külpolitika” szóösszetételben fordul elő a beszédben.
A politikai szókincs másik csoportjába tartoznak a „szittya politikával” szoros összefüggésben lévő erőszakot és leigázást kifejező szavak. Ezek egy igen fontos csoportját, a gyilkolással összefüggőeket, külön tárgyalom. Először vegyük azokat, amelyek azt hivatottak igazolni a hallgatóságnak, hogy a világ erőszakos viszonyok és események sokaságából áll. Akik nem hallgatnak Vona igazságára, azok áldozatul esnek ennek az erőszaknak. Így „zuhan” válságba az EU, és így „pecsételődik meg” a sorsa. Ami lezuhan, az összetörik, akinek a sorsán ott a pecsét, annak meg vége. A készülő alkotmány, elődjéhez hasonlóan, „dicstelen” lesz. Függetlenül attól, hogy mennyire rossznak tartom az új alkotmány koncepcióját, a dicstelenség azt jelenti, hogy erkölcsileg rossz, gyalázatos, szégyenletes. Használatával mintegy erkölcsileg akarja leigázni a jelenlegi és a leendő alkotmányt is. Az erőszak kevésbé légies módjára utal viszont a „szankció”, amit már a cigányokkal összefüggésben használ, akik ellen – erről tanúskodnak a szavai – oly szívesen használna fizikai erőszakot!
A harmadik, becsmérlő kifejezéseket tartalmazó csoportot kétfelé lehet osztani. Az elsőbe a romákra, a másodikba a politikai ellenfelekre használt szavak tartoznak. A roma családokat társadalomellenesnek minősíti, ehhez még egy új szót is kreál, az „antiszocialitást”. Ez ugyanazt jelenti, mint a társadalomellenesség, de így olyan tudományos íze van, és mint tudjuk, a tudomány vagy az, amit annak mondanak, képes bármit legitimálni. Így lesz a magyarból szittya vagy hun, meg a sumerok rokona, vagy amit csak akarnak. A másik két becsmérlő jelző is a roma családokkal kapcsolatos, pontosabban a roma gyermekekkel, akikkel Vonának a legtöbb baja van. A csökkenő magyarországi népesség és a roma családok átlagosan magasabb gyermekszámát „cigánycsapdának” nevezi, mintha a romák szántszándékkal állították volna azt, gonosz módon kitervelve, hogy többségbe kerüljenek. Ezt persze nem így mondja ki. Ugyanerről szól a „gyerekvircsaft” kifejezés is, és ezen már semmi tudományos máz nincs. A legérdekesebb ebben a szóban az, hogy miközben látszólag a „magyar” családok gyermekvállalását akarná fellendíteni, éppen magát a gyerekvállalást becsmérli. Ahhoz túl buta, hogy felfogja, miként oltja ki egyik szavát a másikkal.
Nothing – flickr/gonc_a
Vona világa
Vona világa leginkább a pokolra hasonlít. Ennek a pokolnak ebben a beszédben három bugyra tárult fel. Az elsőben a gyilkosok, a másodikban a rasszisták, a harmadikban pedig a soviniszták érezhetik otthon magukat.
Első bugyor – gyilkolás és halál
Az egész beszédet áthatja egy mélyről jövő gyilkos indulat. Annak az embernek a gyilkos indulata, aki retteg és meg van győződve róla, hogy őt fenyegeti halálos veszély, bárki részéről, akin nem ugyanaz a sapka van. „A lisszaboni Európában nekünk csak megdögleni lehet” – állítja patetikusan Vona. Átfogalmazva: azt érzi és akarja elhitetni, hogy „megölnek minket”, mármint minket „magyarokat”. Joggal védekezik, akit meg akarnak ölni, s védekezésként neki is ölnie kellhet. Vona erre biztat, természetesen csak kódolt formában, de úgy eléggé egyértelműen. Meg kell ölni az ellenséget, Gyurcsány Ferencet nem elég megölni, fel is kell „darabolni”, az MSZP-t pedig a WC-n kell „lehúzni”, illetve az utolsó szálig „ki kell söpörni” őket a magyar közéletből.
Úgy tűnik, Vona, akárcsak nyilas elődei, élvezettel gyilkolna mindenkit, bárkit, akit ellenségének tekint. Programjának, gondolkodásának, életérzésének ez fontos, nélkülözhetetlen része. Az ellenséget könnyű áldozatnak és gyávának mutatja, hisz mi más lehet, aki „Brüsszelbe fut nyivákolni”? A gyáva itthoni ellenség mögött pedig már csak elgyengült támogatók állnak, mert ahogy mondja „a Washington–Brüsszel–Tel-Aviv-tengely urai már korántsem olyan félelmetesek”. Könnyű győzelmet ígér harcosainak: „eljön még a nap az életünkben, amikor a Hősök terén, fehér ingben, fekete mellényben újra avat majd a Magyar Gárda” – fogadkozik beszéde vége felé.
Második bugyor – feudalizmus reloaded
A Jobbik legfőbb törekvéseinek egyike a „történelmi jogfolytonosság” visszaállítása. Aki nem értené ezt a kifejezetten szélsőjobboldali kifejezést: arról van szó, hogy vissza akarják állítani mindazt, ami a társadalmi és jogi viszonyok tekintetében 1945 előtt volt. Ezek közül is a legfontosabbak az ún. „történelmi alkotmány” és a „sarkalatos törvények” lennének számukra. Sajnos mindezek jelen vannak a Fidesz alkotmánykoncepciójában is! A Jobbik és a Fidesz túlzottan is hasonlóan gondolkodik a társadalmi berendezkedésről!
Ez azonban kevés az újnyilas társadalom kialakításához, a Jobbik „igazságos” társadalmat akar. A Vona-beszédből ennek két fontos sajátossága világlik ki. Az „igazságos” társadalom csak nemzeti lehet. Mivel tudjuk, hogy Vona szerint az EU-ban csak „megdögleni lehet”, szónokunk szerint a nemzeti önrendelkezés, amely az „igazságos” társadalom egyik elengedhetetlennek látszó attribútuma, csak és kizárólag az EU ellenében, tőle elkülönülve képzelhető el.
A Vona-féle „igazságos” társadalomhoz azonban kell még valami: a cigányság feletti (feudális jellegű) uralom megszilárdítása. Megszilárdítása, mert elszórt nyomokban ma is létezik, és sohasem szűnt meg teljesen. Nem véletlen, hogy a többségi hatalom nemigen volt hajlandó úgy kezelni a romákat, ahogy mindenki mást, hogy ha tehette, igyekezett újrateremteni a vajdaság elporladt intézményét, nehogy egyenrangú polgárokként kelljen törődni a romák problémáival. Vona azonban természetesen jóval tovább megy. Neki nem elég ez a bizonytalanul működő uralom, ő teljesen szolgai helyzetbe akarja hozni a romákat. Ebben a beszédben ennek két fontos eszköze van: a „cigányság népszaporulatának lelassítása” és a roma gyerekek családjuktól való elszakítása. Meg van győződve róla, hogy a roma családok csakis gazdasági megfontolásból szülnek gyerekeket, ezért azt tervezi, hogy majd megfosztja őket azoktól az anyagi forrásoktól, amelyek az állampolgárság jogán jártak eddig. Ne feledjük, hogy Orbán is hasonlóan gondolkodott, amikor a családtámogatást adókedvezménnyé alakította. Vona még radikálisabb. Ő szankcionálná a (roma) rokkantnyugdíjasokat, nem adna segélyt csak közmunkáért. Értsük jól! Munkájukért nem munkabért adna a cigányoknak, hanem segélyt! Szerinte így érne véget a „gyerekvircsaft”. Bevezet egy iszonyú következményekkel járó fogalmat, az „indokolt népszaporulatot”. Vona azonban nagyon keveset tud a szegénységről és a szegény családok gyermekszámának alakulásáról. Két szempontot javasolnék megfontolásra – persze nem neki, mert nem hiszem, hogy képes lenne bármit is megfontolni – azoknak, akiknek akárcsak a legkisebb mértékben is szimpatikusak a gondolatai. Az egyik az, hogy bárhol a világon és az ipari társadalom bármely korszakában nézzük is, a gyermekszám mindig a szegények között volt a legmagasabb. Példaként talán elég utalni a világháború előtti magyar társadalomra. A második pedig az, hogy ebből következően a gyermekszámot nem a még nagyobb nyomor csökkenti, hanem ellenkezőleg, a nők iskolázottsága.
Másik javaslata az „igazságos társadalom” létrehozására a roma gyerekek kiszakítása a családjukból és elhelyezése abban a „bentlakásos iskolahálózatban, amelyet a történelmi keresztény egyházak felügyeletére kell bízni”. Ez se új ötlet. Kipróbálták Ausztráliában a bennszülöttek gyermekeivel, és kipróbálták Dániában a grönlandi eszkimók gyermekeivel. Mindkét kísérlet csúfos kudarcot vallott, és ma már mindkettőt szégyellik az ausztrálok és a dánok is. Azért nagyon kíváncsi lennék rá, vajon mit szólnak ehhez a családot egyébként oly vehemensen védelmező „történelmi keresztény egyházak”?
Harmadik bugyor – politikai tériszony
Vona és a Jobbik éppúgy retteg a globális társadalmi-politikai környezetben való közlekedéstől, mint a tériszonnyal rendelkező a biztonságot nyújtó kicsiny szobájának elhagyásától. Ezért kiabálja folyton, hogy a multik és az Európai Unió „gyarmatosítók”, hogy az EU-ban való „együttélés cselédség”. És persze azért is, mert nem ismer más egyének és országok közötti viszonyt, csakis az uralkodást és az alávetettséget.
Erőszak, gyilkolás, uralkodás és szellemi silányság. Ez mind egyetlen beszédben! Egy átlagembernek keményen meg kellene dolgoznia érte, hogy ilyen mélyre jusson, de Vonának ez már Semmi!
