Diplomácia
- Részletek
- Napi apró
- 2011. február 01. kedd, 03:30
- Lendvai L. Ferenc
Miként a múltkoriban is, most is külügyminiszterünk ütötte meg – hivatásához méltóan – a leginkább diplomatikus hangot az Európai Unióval folyó idétlen huzakodásban a borzalmas médiatörvényről. Hogy miért borzalmas, azt épp a napokban magyarázta meg a Heti Világgazdaság egyik kitűnő publicistája: ahelyett, hogy – az uniós ösztönzésnek megfelelően – kiválogatták volna a különböző országok törvényeiből a legjobb gyakorlatokat (best practices), sikeresen kiválogatták a legrosszabbakat (worst practices), melyek külön-külön nem okoznak túl nagy kárt, így együtt azonban egy katasztrófát jelentenek.
Nos, a külügyminiszter tehát, a bizonykodás és sértődés helyett, azt mondta, szép kereken: igen, felül kell vizsgálni a törvényt, s megtalálni a mindenkinek kedvező megoldásokat. Végre valaki értelmesen beszélt. Csak az emberben ott bujkál a kisördög, s nekem erről most egy régi vicc jut eszembe (a Galamus olvasói talán már megszokták, hogy időnként régi viccekkel traktálom őket), méghozzá olyan régi, hogy jellegzetesen az 1945 előtti idők világára utal. A vicc azt kérdezi, mi a különbség egy úrinő és egy diplomata között. A különbség a következő lenne: Ha egy úrinő azt mondja: nem, az azt jelenti: talán; ha azt mondja: talán, az azt jelenti: igen; és ha azt mondja: igen, akkor már nem úrinő. Ha egy diplomata azt mondja: igen, az azt jelenti: talán; ha azt mondja: talán, az azt jelenti: nem; és ha azt mondja: nem, akkor már nem diplomata.
Külügyminiszterünk, úgy is mint diplomata, igent mondott. Akkor tehát ez azt jelenti: talán. Már ha „az égi és ninivei hatalmak” (Babits) is ezt akarják.
(Lendvai L. Ferenc)
