A példa
- Részletek
- Fleck Zoltán
- 2010. március 30. kedd, 05:38
A számtalan emelkedettnél emelkedettebb választási és politikai hír mellett a hazai olvasók többsége felett bizonyára elsuhant egy magyar vonatkozásokkal nem rendelkező rövid tudósítás a nemzetközi hírnévvel rendelkező Baltasar Garzón bíró elleni eljárásról. Pedig érdemes vele és ügyeivel egy kicsit részletesebben foglalkozni, jelen írásnál is sokkal részletesebben, mert a jogállamok sajátos politikai kiszolgáltatottságáról és a jogalkalmazó személyiség jelentőségéről van szó. Ez utóbbi persze a magyar füleknek furcsán hangzik, a bírák személyiségéről vagy semmit nem tudunk, vagy lesújtó tapasztalataink lehetnek. Pedig bizonyára jelentős számban vannak alkalmas, bátor és progresszív jogalkalmazók, még ha véletlenül kerülnek is be és maradnak meg a székükben. Talán eljön az ő idejük is, remélem elég türelmesek és képességeiket, mentális állapotukat képesek megőrizni addig.
 Baltasar Garzón |
Tanuljanak spanyol kollégájuk példájából is! Baltasar Garzón személyisége kellett ahhoz, hogy néhány állam viszonya a saját múltjához elkezdjen megváltozni. Tudjuk: nálunk odáig terjedt a bírói hatalom ténykedése, hogy a Legfelsőbb Bíróság büntető tanácsai szánalmas jogi érveléssel szakmányban rehabilitálták a háborús bűnösöket.
A hír arról szólt, hogy Garzón bíró ellen vádat emelnek hatáskörének tudatos megsértése, a jogszabályok figyelmen kívül hagyása miatt. A bíró nevét akkor ismerte meg az érdeklődő közvélemény, amikor 2008-ban elérte, hogy a brit kormány a szokásos gyógykezelésen az országban tartózkodó volt chilei diktátor, Pinochet házi őrizetét rendelje el, ugyanis Spanyolországban eljárás indult ellene emberiség elleni bűncselekmények miatt. Spanyolország azon államok közé tartozik, amelyeknek univerzális joghatóságuk van az el nem évülő humanitárius bűnök esetében, tehát nem kell spanyol vonatkozás ahhoz, hogy a spanyol büntetőbíróság eljárjon. Így vált lehetségessé az eljárás az 1977-ben létrehozott Audencia National előtt Guantanamó, Ruanda, Gáza, a guetamalai és a tibeti borzalmak miatt, vagy az al-Kaida néhány tagja ellen. A számos diplomáciai bonyodalom miatt 2009 októberében a spanyol politikai elit nagy egyetértésben megváltoztatta az univerzális joghatóságot megállapító törvényt, és azt mondta: ezentúl valamilyen spanyol vonatkozással rendelkeznie kell az esetnek akkor is, ha emberiség elleni bűncselekményről van szó. Nemzetközi civil szervezetek és jogvédők tiltakozása mellett lezárult egy jelentős korszak az európai jogfejlődésben, legalábbis megnehezült a diktatúrákkal és az embertelen eljárásokkal való jogi szembehelyezkedés. Az érintett államok többnyire eltekintenek a számonkéréstől, attól, hogy jogi eljárásokban tisztázzanak ilyen cselekményeket. A 2002 óta létező Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) csak a megalakulása után elkövetett borzalmak ügyeiben rendelkezik hatáskörrel.
A Pinochet-ügy a nemzetközi, diplomáciai összefüggéseken túl is rendelkezik tanulságokkal. A chilei diktátort soha nem sikerült bíróság elé állítani: betegségére hivatkozva a brit hatóságok 18 hónaposra nyúlt gyógykezelés után hazaengedték. A tábornok nem egyszerűen diplomáciai mentességgel rendelkezett, hanem a brit kormány, és személyesen a volt kormányfő Thacher, kiemelten kezelt kedves vendégeként érkezett az országba. G.W. Bush és Thacher 1999-ben határozottan felszólította az angol kormányt, hogy azonnal engedjék haza barátjukat. Otthon, az elkövetett gyilkosságok, kínzások színhelyén pedig örökös szenátori ranggal rendelkező befolyásos politikai személynek számított, akit amnesztia véd. Az eljárás azonban súlyosan megtépázta nimbuszát. Egy chilei bíró, Juan Salvador Guzmán Tapia, spanyol kollégája bátorságából erőt merítve, még 1999-ben elfogatóparancsot adott ki Pinochet ellen a több tízezerszámra eltűntek eseteire hivatkozva. Ezekre az esetekre nem terjed ki az amnesztia, mert az emberrablás bűncselekménye folyamatosnak tekinthető. A spanyol és a chilei bíró rengeteg adatot gyűjtött össze, számtalan tanút, túlélőt hallgattak meg, sok sebet téptek fel ahhoz, hogy elindítsák a sötét múlttal való szembenézést. A chilei kongresszus Pinochet hazatérése után, 2000-ben kreált ugyan egy ex-elnöki státuszt, némi apanázzsal, de cserébe az örökös szenátori rangról lemondatták. 2001-ben sikerül kihallgatni, de egy fél év múlva ismét egészégi okokra hivatkozva az eljárást felfüggesztik. 2006 végén bekövetkezett haláláig azonban még többször elindítják az eljárást, újabb és újabb jogi és ténybeli alapokra hivatkozva. A diktátor tehát úgy halt meg, hogy egyetlen bűncselekményért sem ítélték el, de a bíróknak hála, nem köztiszteletnek örvendve távozott. Megkezdődött a leszámolás súlyos örökségével.
Plakát a spanyol polgárháborúból (1936-1939) – ugt.es
Garzón bíró jelentős ismertségre tett szert, bár a hazai politikai elit zokon vette, hogy egyforma határozottsággal lépett fel a maffia, a korrupció, az ETA terrorszervezet és a terroristákkal szemben piszkos eszközöket alkalmazó állami alkalmazottak ellen. A nemzetközi ismertség védelmet nyilván nyújtott a kellemetlen bírónak, de 2008-ban végleg kihúzta a gyufát: eljárást kezdeményezett a Franco-diktatúra idején elkövetett emberiség elleni bűncselekmények ügyeiben. Azonnal megkezdődött ellene a jobboldali támadás, arra hivatkozva, hogy Franco 1975-ös halála után a megbékélés elemi feltétele volt az amnesztia, s egy 1977-es törvény értelmében mentesültek az elkövetők. Vagyis a társadalmi béke érdekében a feledésbe utaltatott a közel százezer eltűnt, megölt és legalább 30 ezer családjától elszakított gyermek, a rengeteg kínzás. Garzón szerint viszont nincs olyan amnesztia, amely az emberiség elleni bűnöknél érvényesen kizárná a felelősségrevonást. Ezzel a túlélők jelentős része számára elérkezhetett volna az igazság pillanata. Ezt a folyamatot igyekszik most a politikai elit megállítani azzal, hogy Baltasar Garzónt megfosztja a hivatásától. A spanyol jobboldal előtt felrémlett, ami Pinochettel és néhány argentin tábornokkal történt, s a Franco-rendszer még élő bűnösei, politikai örököseik, a társadalmi szembenézéstől félő elit számára a jogot bátran használó bíró nemkívánatos személlyé vált.
A Pinochet-ügy idején az Európai Parlament határozatban ismerte el a spanyol bíró, a bíróság és az angol hatóságok bátor fellépését az emberi jogok univerzális érvényesítése érdekében. Most világszerte egyelőre csak civil szervezetek álltak az otthon megtámadott bíró mellé.