Hogyan csináljunk koncepciós pereket?
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2011. január 26. szerda, 05:30
Útmutató kezdő diktátoroknak
Csak figyelem és figyelem a kormány ügyetlenkedéseit, és hogy mennyi támadás zúdul rá az áskálódó, a nemzet egészséges testét mételyező, hazát áruló ellenség ármányai nyomán. (Remélem érzékletesen sikerült felidéznem az orbánista értelmiség gondolkodását!) Gondolkodom, mit is tehetnék, mit is tehetnék. Nem vehetem vállamra valamennyi terhük, gondjuk, hisz – mint a költő mondja – ilyet csak a bolond tesz. Szívemre veszem hát, és szívesen segítek eligazodni, ha nem is mindenben, de a koncepciós perek zegzugos és veszélyes világában. Nehéz szakma ez, ráadásul nem is tanítják, csak az élet iskolájában, de valljuk be, a magyar történelemből van mit tanulni ebben a tárgyban. Nekem úgy tűnik, hogy bár igen magabiztosnak látszanak, az orbánista elszámoltatók igencsak sokat csetlenek, botlanak. Nem ártana hát egy kicsit közelebbről is megnézni, hogyan is csinálják a koncepciós pereket, hogy könnyebb legyen felismerni és megkülönböztetni a koncepciós pert a koncepciótlantól.
Legelőször is, nézzük csak, mire jók a koncepciós perek! Ez persze attól függ, hogy melyik kategóriába tartoznak, mert lehetnek nagy ívű, a háborús állapotot a lelkekben előidéző-fenntartó, és lehetnek egészen kicsinyes és nevetséges, de azért félelmet keltő koncepciók és perek. A nagy ívűeket a társadalom átalakításához tartják szükségesnek a diktátorok és tanácsadóik, azt hiszik róluk, hogy segítségükkel terveik szerint rendezhetők át a társadalmak. Minden koncepciós per tartalmaz egy általános és egy vagy több konkrét üzenetet. A konkrét üzenet mindkét típus esetében egy meghatározható társadalmi, politikai, kulturális csoportnak szól. Az általános üzenet a perek első típusában a párt és a vezér (diktátor) hatalmáról mondja el azt, ami a legfontosabb, és a per tárgyától és áldozataitól függetlenül az egész társadalom előtt világossá kell hogy tegyen két dolgot. Azt, hogy a vezér (diktátor) bármilyen ellenséges hatalommal szemben képes megvédeni az ő népét és hatalmát, és azt, hogy birodalmán belül senki sem érhet fel hozzá. A perek e típusában az ellenségnek olyasvalaminek kell lennie, ami mindenkit fenyeget, mindenkinek éreznie kell, hogy a vezér hatalmas jót tett vele, amikor megsemmisítette, felszámolta az áskálódó, sötétben bujkáló, hazugságokat terjesztő és egyéb ellenségeket. Azt is éreznie kell mindenkinek, aki nem elég hűséges – a hűség kritériumai egy (a diktátor személye) kivételével természetesen folyamatosan változnak –, hogy ő maga is ellenséggé válhat. Mindenkinek tudnia és éreznie kell, hogy „az ellenség keze betette a lábát”, ezért ő sem maradhat tétlen. Nagy ívű koncepciós pereket éppen ezért szinte csak a totális diktatúrák kialakítása és fenntartása során használtak, és a hangsúly az általános üzeneten volt.
A nem totális diktatúráknak is szükségük lehet koncepciós perekre, ezeknek azonban egészen más céljuk szokott lenni. Mivel ez esetben nincsen mindenkit fenyegető ellenség, nem is mindenkihez szólnak a perek, ha egyáltalán eljutnak odáig. Az általános üzenet is másként szól a párt és a vezér (diktátor) hatalmáról: a politikai és gazdasági vetélytársaknak üzen, őket félemlíti meg. E perek kiagyalói eleve korlátozott területen tervezik meg a támadásaikat. A konkrét üzenet pedig az, hogy az uralkodó csoport a társadalom bármely területén pozíciókat szerezhet meg. Sokszor persze az ilyen perek hátterében csak a vezér sértettsége áll. A Fidesz elszámoltatási mániája is ebbe a csoportba tartozik.
Egy „jó” diktátornak meg kell oldania, hogy a koncepció hihető és hatásos legyen. A tervezést és a kivitelezést külön-külön úgy kell alakítania, hogy a közönség szájtátva vagy éppen bólogatva figyelje. E perek egyik közös sajátossága az, és erről könnyű felismerni őket, hogy a megvádoltakat meg kell fosztaniuk szavahihetőségüktől és tisztességüktől. Ezt többféleképpen is el lehet érni. Legelőször is a diktátornak tudnia kell, milyen területeket akar elfoglalni. Az előrelátók környezetében mindig vannak olyan emberek, akik mesterien értenek a csaláshoz és az intrikához, őket bízza hát meg az előkészítéssel. A feladatuk az, hogy a hívek és támogatók körében olyan hangulatot alakítsanak ki, amelyben minden későbbi vád, legyen az bármilyen abszurd, hihető legyen.
Vegyük például – természetesen kizárólag az illusztráció kedvéért – a Magyar Nemzet című napilap és az elszámoltatási kormánybiztos közös, filozófusok elleni akcióját. A megcélzott csoportot ebben az esetben az említett újság minden e témával foglalkozó cikkében olyan jelzővel illették, amelyet a (szélső)jobboldal több mint egy évtizedes munkával változtatott szitokká: liberálisok, vagyis a szabadság hívei. A törekvés világos, azonban a megoldás kissé dilettáns. Mégpedig azért, mert ez a szó csakis a hazai pillanatnyilag uralkodó (szélső)jobb akoljában – vagy mondjunk inkább disznóólat, azt jobban szeretik? – rendelkezik ördögi konnotációkkal, másutt nem. No, mondjuk talán még Iránban. Ez azért baj (nekik), mert így az egész ügy provinciálissá válik egy globális rendszeren belül, ennek következtében pedig maga a diktátor is provinciális lesz. Találtak ugyan egy dehonesztáló jelzőt, azt azonban csak ők maguk értik úgy. Silány megoldás! Nem kellene kirúgni a tanácsadókat? Rákosi ennél sokkal ügyesebb és okosabb volt, amikor pontosan követte Sztálin útmutatásait.
Jens Galschiot: Ass to Ass – sharo5.nl
Valamivel ügyesebben jártak el a megvető minősítés kialakításakor és elfogadtatásakor Gyurcsány Ferenc esetében, de ott is hibáztak. Ugyanis a „hazug” tulajdonságot képtelenek voltak összekapcsolni jogilag is megragadható vádakkal. Nem jutottak túl azon a népi „bölcsességen”, hogy aki hazudik, az lop is. Valami mindig hiányzik a hatékony és működőképes koncepciókhoz! Esetleg abba kellene hagyni a kísérletezést, nem gondolják?
Térjünk még vissza a liberális filozófusok körül keltett zavarhoz. Egy jó koncepciónak nem szabad túlzottan átlátszónak lennie, mert sohasem lesz belőle olyan per, amely eléri a kitűzött célokat. Nem mondom, a célok is lehetnek korlátoltak, és ez esetben azok is. Pontosabban a jól tervezett koncepciós perek csak annyiban átlátszóak, hogy a szélesebb célcsoportokkal érzékeltessék, rájuk is bármikor sor kerülhet. Az a koncepció azonban, amit a kormánylapba a filozófusok ellen írók előadtak, nem ilyen, túlzottan is kilóg a lóláb! Rögtön a legelső cikkek egyike elárulja a legfontosabb titkot: a visszaélésekkel megvádolt „liberális filozófusi kör… szinte naponta állítja erkölcsi pellengérre a konzervatív oldal szereplőit”. Ennyire nem lehet buta valaki! Hát hogy lehetett szinte azonnal elárulni, hogy a médiatörvény szellemét szeretnék kiterjeszteni a filozófia területére is, hogy a jobboldali értelmiség sem tűri a kritikát? Talán mert, ahogyan a politikai vezér, úgy értelmisége is alkalmatlan a vitára? „Mégis, milyen erkölcsi alapról oktatnak minket demokráciáról, európaiságról, értékekről a tolerancia felkent papjai, akik – mint most kiderült – otthon vannak a Hagyó-féle való világban is?” – veti a szemükre egy másik írás ugyanott. Mindez csupán a tanárral vitatkozni nem merő és nem tudó nebuló lázadása lenne? Figyeljünk egy kicsit jobban arra, amit a liberális filozófusok szemére vetnek: ők „a tolerancia felkent papjai”, akiknek van mit mondaniuk demokráciáról, európaiságról, értékekről. Előttük a (szélső)jobboldali értelmiség úgy érzi magát, mintha pellengérre állították volna, mert nem képes igazolni a maga intoleranciáját, olykor rasszizmusát, mert nem tudja megmagyarázni, hogy miért helyes antiszemitának lenni. És nem azért, mert a megtámadott filozófusok között vannak zsidók, hanem azért, mert antiszemitának lenni az embertelenség elfogadása. A (szélső)jobboldali értelmiség pedig nem akar tovább szégyenkezni, ha egyáltalán képes még rá. Gondolkodás, szégyenkezés és beszélgetés helyett vádol, hogy végre megszabaduljon az erkölcsi követelményektől.
Átlátszóvá teszi ezt a koncepciót az is, hogy személyes és intézményi sérelmek szintén motiválják a vádakat. Példa erre a beárult vallásfilozófus, aki „mindig kéznél van, ha a történelmi egyházakat pedofil- vagy ügynökügyekkel kell revolverezni”, vagy a cikksorozatban rendszeresen felemlegetett esztéta, aki nem akar Orbán Viktorral egy levegőt szívni.* Megsértették az egyházat és a vezért, ez bizony szörnyű bűn! Csak nagyon dilettáns!
Lássák be, egyáltalán nem hihető, hogy visszaélések miatt rágalmazzák a magyar filozófia legjelentősebbjeit! Sokkal hihetőbb, hogy kicsinyes pozícióharc áll a háttérben.
Ezen a ponton inkább megállok. Lehet, hogy mégis jobb, ha nem okítom a kezdő diktátorokat, hogyan kell hatásos és hihető koncepciós pereket gyártani? Igen, azt hiszem jobb. Egyetlen tanácsot mégis adhatok nekik: ne fogjanak hozzá koncepciós perek kitalálásához! Higgyék el, hogy nem lehetséges hihető koncepciós pereket csinálni az Európai Unióban, és remélhetőleg egy diktatúrát sem lehetséges kiépíteni, teljesen…
