rss      tw      fb
Keres

Képek a vidéki kampányéletből III – Lányi és az LMP

Érdekelt, mit ír a helyi sajtó az időközi választásokról. A Kecskeméti Lapok például a szomszéd vármegyében található Mezőtúr időközi önkormányzati képviselőválasztásának eredményéről szóló hírt az emlékezetes MDF-plakát mintájára készített Gyurcsány-képpel díszíti: Gyurcsány tovarisnak konyec. De ha már ott voltam, átnéztem a Magyar Menedék Könyvesház honlapjára is, ahol a Kecskeméti Lapok Kft. könyveit is ajánlják sok fontos nemzeti szemléletű alkotás mellett. Az ember legyen tisztában a szegényes jobboldali-szélsőjobboldali háttérintézményekkel. Majd visszamentem a kecskeméti online napilaphoz, ahol egyszer csak a következő címre bukkantam: „Lányi: Vigyázat, átverés! Ne szavazzanak az LMP-re!” Alcím: „A Védegylet és az Élőlánc alapítója elárulta, az Egyesült Államok nagykövetsége faggatta arról, hogy miért nem áll be Schifferék mögé”. Az interjúban Lányi András azt mondja, kötelessége „kijelenteni, hogy aki a környezetvédelemnek hiteles politikai képviseletet kíván Magyarországon, ne szavazzon az LMP-re.” Azt mondja: „Ezt a pártot azok alapították, akiknek 2006-ban az volt a küldetésük, hogy bármi áron megakadályozzák egy zöldpárt sikeres indulását.” Azt mondja: „Schiffer András, az LMP mai listavezetője, akivel 2005-ös pártütése óta nem vagyok beszélő viszonyban, 2008 nyarán, egy nappal az után, hogy Fodort megválasztották az SZDSZ elnökének, megpróbált rávenni, hogy a sajtóban együtt támadjuk meg Fodort. Ilyen fokú gátlástalan cinizmus egy pályakezdőnél nem mindennapi: sokra viheti még.” Azt mondja: „Őszintén irigylem azt a százmilliós nagyságrendű összeget, amely lehetővé tette az LMP elindulását. Kérdés, hogy akkor is irigyelném-e, ha tudnám a módját, hogyan lehet ilyesmihez hozzájutni.” És azt: „De igazán az háborít fel, hogy ez a jól kistafírozott kampánypárt igazi potyalesőként a zöldmozgalmak és helyi civilek által feltárt ügyeket próbálja a médiában rendszeresen kisajátítani, amikor azokon mások már hónapok óta dolgoznak.” És a végszó: Lányi számára az LMP működéséből az derül ki, hogy nem lehet más a politika, mint puszta marketing.

És itt az is kiderül, hogy a Kecskeméti Lapok publikációja a Magyar Hírlap interjújának utánközlése. Nyilván baráti-eszmetársi alapon, és abban a feltevésben készült az utánközlés, hogy Bács-Kiskun megye nem minden választópolgárához jut el a szélsőjobboldali napilap, fontosabb iránymutató cikkeit tehát érdemes a helyi sajtóban is terjeszteni.

Hogy a Magyar Hírlap az utóbbi időben miért folytat lejárató kampányt a régi eszmetárs Jobbik ellen, azt már felfogtam. Mivel az MSZP ellen mindig is azt folytatott, az MDF-re meg nyilván nem érdemes szót fecsérelni (bár nem tudom, lehet hogy fecsérelnek, mondom, nem olvasom a Magyar Hírlapot), amióta összeállt a liberálisok maradványával, hiszen a liberalizmusról a Fidesszel és a KDNP-vel karöltve már minden  keresztvizet leszedtek az utóbbi években (ha valaha is volt rajta), marad az LMP. Minden szavazat (és minden segítő kéz) számít, ha az ember demokratikus egyeduralmat akar.

De hogy Lányi András miért ad interjút egy ilyen terméknek, miért ott mondja el, mi baja egykori barátaival, harcos- és eszmetársaival, miért ott szólítja fel a honfitársait arra, hogy rájuk aztán végképp ne szavazzanak, erről halvány fogalmam sincs. Hacsak azt nem gondolom, megint, hogy Magyarország minden eresztékében tényleg fontosabbá vált a gyűlölet és a bosszú, mint bármi más: például az a demokratikus minimum, hogy egy tisztességes ember (környezetvédő) nem áll szóba rasszista, antiszemita, uszító, rágalmazó kiadványokkal. Még akkor sem, ha sürgős megbosszulnivalója van.

(Mihancsik Zsófia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!