A demokratikus politizálás
- Részletek
- Fleck Zoltán
- 2011. január 20. csütörtök, 05:37
Meglepően hatékonyan volt képes néhány civil a Facebook közösségi oldal segítségével olyan politikai demonstrációt szervezni, amely jelentős, több ezres tömeget hozott a sokat látott Kossuth térre. Nem kellettek buszok, pártaktivisták és nem kellett a rombolás ösztöne sem, ami 2006 őszétől motiválta a téren összegyűlő szélsőjobboldaliakat. A szólás szabadsága melletti tüntetésről Lévai Júlia szólt már a Galamuson is, más orgánumok is elhelyezték kedves vagy lenéző értékeléseiket a civilek rendezvényéről. Van azonban ennek a jelenségnek néhány további elemzést igénylő eleme, amelyekről szintúgy kellene beszélni. Például a sajtó szabadságának szimbolikus jelentőségéről, arról, hogy az otromba hatalmi intézkedések közül ismét ez provokálta ki a legnagyobb nemzetközi és hazai ellenállást. Az előbbiek jobbára érthetőek, a sajtó szabadsága olyan általános demokratikus érték, amely összerántja a szabadság híveit, legyenek azok a politikai ideológiai pálya bármely szegletében. De láthatólag a hazai közvélemény szemében is központi szerepet játszik: a szólás szabadságát veszélyeztető, politikai célokból kurtító hatalom jobban irritál, mint a közjogi átalakításokkal egyeduralmat kiépítő, monolit erőteret vizionáló egypártiság. Vagy legalábbis inkább aktivizál ellenállásra, hiszen könnyebben, jobban, érthetőbben megfogalmazhatók az üzenetek, simán megy professzionális politikusok nélkül is.
Itt azonban mindenképpen meg kell állnunk egy pillanatra, mert súlyosan ellentmondásos ponthoz érkeztünk. A pénteki rendezvény szervezői hangsúlyosan hívták fel a figyelmet a politikusok távolmaradására. Ez nem először történik meg: nemcsak szervezni, hanem végrehajtani is az ellenzéki politikusok nélkül akarták a rendezvényt. Ez az igény egyrészt számos ok miatt érthető és indokolható, másrészt sok problémát vet fel. Először is, tekintve a hazai politikai osztály két évtizedes tevékenységének színvonaltalanságát és az eszement megosztottságot, a közjavakhoz való felelőtlen viszonyt, a gátlástalan érdekérvényesítést, a konszenzusra való törekvés majdnem teljes hiányát, a közjogi rendszer tudatos semmibevételét, a politikustól, a politikai tevékenységtől való távolságtartást legalábbis méltányolnunk kell. Még akkor is, ha a politika mindezen jellemzői nem egyenlően oszlanak el bal és jobboldal között. A teljesítmény egészéért, a jelenlegi helyzetért mindenki felelős, még akkor is, ha a demokrácia végső rombolását egyedül végzi a jobboldal. Tudom, hogy az alkotmányos berendezkedést, a jogállam intézményi alapjait, az alapjogok némelyikét és az alapjogok érvényesülésének garanciáit a Fidesz teszi jégre, de a demokratikus társadalmi érzület, mentalitás kialakulatlanságához mindenki hozzájárult a rendszerváltás óta. Éppen ez a mentalitás lenne most akadálya minden olyan törekvésnek, amely eddig simán haladt előre. Ennyit a megértésről és az idegenkedés méltánylásáról.
Grown-ups are obsolete – flickr/917press
Ráadásul hagyománya van az antipolitikának, a politika elutasításának, amely a diktatúrával szemben álló ellenzéki gondolkodásban központi szerepet játszott. Éppen ez az, ami kételyeket ébreszt az elzárkózással szemben. Hiszen egyelőre még megvannak a demokratikus lét alapelemei, még van politikai pluralizmus, vannak demokratikus érzelmű, a jogállamnak elkötelezett politikai erők is. Ezeket az érthető idegenkedés ellenére sem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem lehet úgy tenni, mintha nem létezne a politizálásnak szervezett formája. Nem lenne szabad ugyanúgy viszonyulni a demokratikus alapelveket tiszteletben tartó, a szabadságoknak elkötelezett erőkhöz, mint az antidemokratikus politikai szervezetekhez. Ez utóbbiakat semmibe kell venni vagy küzdeni kell ellenük, de nem lehet semmibe venni a jogokért kiállókat, még akkor sem, ha a kiállás mögött léteznek stratégiai okok. Az antidemokratikus vonásokat mutató hatalmi berendezkedéssel szemben a minél szélesebb egységfront képes eredményekre. A szétforgácsolódás veszélye különösen azért súlyos, mert nem bizonyos a jogosultságok tudatára és elismerésére épülő széles körű társadalmi támogatottság. Nehezemre esik persze egy ilyen „népfrontos” összefogás propagálása, miközben magam is húzódozom a politikához való közelkerüléstől. Skizofrén helyzet, hogy szívesebben vagyok civilekkel, nem politikusokkal együtt egy politikai demonstráción, de tudom, hogy esélytelen a politika tagadása.
A politikai rendszerben főfoglalkozásszerűen tevékenykedők számára fontos figyelmeztetés, hogy a demokrácia nem politikus hívei nem kívánják társaságukat. Nem tudom, miként lehet ebből a helyzetből kilépni, bizonyos, hogy a politikus van lépéskényszerben, neki kell bizonyítania, hogy érdemes arra, hogy partnernek tekintsék, elő kell segítenie annak az állapotnak a kialakulását, hogy közös ügyük legyen a demokratáknak. Lehet, hogy ez csak igen lassan fog előállni, talán jobb volt most így ez a demonstráció kizárólag civil szervezésben. Demokrácia azonban nincs demokratikus politizálás nélkül; de nem kell átengedni a politikai vélemények megformálásának lehetőségét a politikusoknak, ahogy kiszorítani sem lehet őket onnan. Jó, hogy így történt, mert a demokratikus erők szövetsége, amelyre egyre nagyobb szükség lesz, csak akkor tud létrejönni, ha a civil szerveződések kellően megerősödnek, képesek kifejezni határozott véleményüket, akár tömegeket is képesek mozgatni. És akkor talán nem lesz szükségük arra sem, hogy elhatárolódjanak azoktól, akikkel egy-egy ügyben szövetséget kell kötniük, ha sikert akarnak elérni. Különben olyanok lesznek, mint a kompromisszumképtelen politikusok.
