rss      tw      fb
Keres

Kampány az iskolában - Egyenlő feltételek járnak a jelölőszervezeteknek

MTI 2010. március 28., vasárnap 14:51

A választási eljárásról szóló törvény szerint választási kampány céljára az állami és önkormányzati költségvetési szervek a jelöltek, jelölő szervezetek számára azonos feltételekkel bocsáthatnak rendelkezésre helyiséget, a képviselő-testület azonban dönthet úgy is, hogy megtiltja a kampányrendezvényeket az iskolákban.

A jogszabály szerint kampánynak számít a választópolgárok választási akaratának bármilyen befolyásolása, így például a programok ismertetése, a jelöltek, listák, jelölő szervezetek népszerűsítése, gyűlések szervezése, plakátok elhelyezése vagy az önkéntesek akció.

A jogszabály szerint a kampány céljára az állami és önkormányzati költségvetési szervek azonos feltételekkel (például bérleti díj) bocsáthatnak rendelkezésre helyiséget és egyéb szükséges berendezést. A képviselőtestület azonban dönthet úgy is, hogy megtiltja a fenntartásában működő intézményekben a kampányolást, ezt tette például februárban a Fővárosi Közgyűlés is.

Az iskolákban tartott kampánygyűlésekkel kapcsolatban fontos előírás, hogy a közoktatási törvény szerint "a nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható".

Vagyis a tanítási idő után lehet kampányrendezvényt tartani az iskolákban, óvodákban, de a jelölőszervezeteknek ehhez azonos feltételeket kell biztosítani.

Az elmúlt hetekben számtalan párt iskolaépületekben tartott kampányrendezvényt, választási gyűlést, jellemzően a késő délutáni, esti órákban.

Vasárnap a Jobbik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Eperjeskén a helyi általános iskolában szerette volna megtartani rendezvényét, ezt azonban Pásztor Gábor, a település független polgármestere nem engedélyezte, így csak az intézmény melletti területen szólalhattak fel a Jobbik szónokai. Morvai Krisztina ennek kapcsán elmondta: szerinte elszomorító, hogy a helyi elöljáró betilthatja egy lakossági fórum megtartását, ez pedig - nézete szerint - nem a demokráciára, hanem diktatúrára emlékeztet.

Az iskolások előtti kampányolás miatt az Országos Választási Bizottság csütörtökön Orbán Viktort, a Fidesz elnökét marasztalta el, az ellenzéki párt vezetője ugyanis oktatási intézményben a pedagógusok és a tanulók jelenlétében fejtette ki politikai véleményét és választási kampányt folytatott. A Fidesz közleményben tudatta: felülvizsgálati eljárást kezdeményeztek a Legfelsőbb Bíróságnál a döntés miatt, álláspontjuk szerint a párt elnöke az életükben elsőként szavazó választókkal találkozott, mert a demokrácia szempontjából rendkívül fontosnak tartják, hogy a fiatalok tisztában legyenek és éljenek alkotmányos jogaikkal.