A polgári értékek és a Fidesz-alkotmány V
- Részletek
- Krémer Ferenc
- 2011. január 14. péntek, 05:22
„Ódon, visszataszító bűz” – Fétisek és tévhitek
Miféle ország vagyunk, vagy ami ennél még fontosabb, mivé akarunk lenni? Nem, ez a kérdés nem arra vonatkozik, hogy egy-egy politikai, ideológiai vagy társadalomfilozófiai irányzat mit képzel. Sokkal inkább arra, hogy mi itt együtt, különbözőségeinkkel, sokféleségünkkel mégis miben tekintjük együvé tartozónak magunkat? Létezik-e eleve valamiféle egység, amelyben mindannyian feloldódunk, vagy megőrizhetjük-e személyes önállóságunkat? Az első esetben meg kell nevezni azt, ami magába foglal és így tesz egy közösségbe tartozóvá bennünket. A második esetben pedig azt, aminek segítségével akkor is független és szabad emberek maradunk, amikor közösségeket alkotunk. Ez a két út pontosan ellentétes irányba halad. Az 1989-es alkotmány némileg suta módon ugyan, de a második úton indult el. A Fidesz-alkotmány koncepciója azonban – ahogy én látom – az első utat választotta.
Az alkotmánykoncepció amellett foglal állást, hogy a preambulumba és az alapvető rendelkezések közé is kerüljön be a királyi koronára való utalás. A koronát a „magyar államiság” és „az alkotmányos állami folytonosság kifejezőjének”, valamint „szentnek” nevezi. Az világosan látható, hogy a korona, akárcsak az első világháború utáni ellenforradalmi rezsim, úgy a mai magyar (szélső)jobboldal számára is varázserejű tárgynak látszik. Nagyon úgy tűnik, hisznek benne, hogy miként Piero Della Francesca Könyörületes Madonnájának köpenye alatt a donátorok, a korona alatt úgy gyűlnek össze majd a „magyarok”. Az idézőjel arra utal, hogy a korona a mai Magyarországon csak egy szubkultúra számára jelenti az egységet. Valójában már azóta, hogy az MDF-többség a Kossuth-címer tetejére biggyesztette, éles viták tárgya, és megosztja a magyarokat (1). Most pedig a jobboldaliak arra készülnek, hogy véleményüket rákényszerítsék a többiekre, hogy az alkotmány erejénél fogva tegyék vitathatatlanná. Leírom hát, még mielőtt betiltanák a korona társadalmi jelentéseinek nyilvános taglalását: minden királyi korona a kiszolgáltatottság, az antidemokratikus uralom és az önkény szimbóluma, amennyiben nem a múlt, hanem a jelen önálló szereplőjének, valamiféle cselekvőképes „lénynek” tekintik (2). Az európai királyságok felfogásával és gyakorlatával ellentétben, Magyarországon ilyennek látják a koronát a (szélső)jobboldali szubkultúrákban.
Attól, hogy a magyar állam királyságként jött létre, a korona még egyáltalán nem fejezi ki az államiságot. Az államiság jelentése az állam mint olyan, minden konkrét formájától elvonatkoztatva. A koncepció azt állítja, hogy ezt az absztrakt, minden államformára érvényes tartalmat az állam konkrét középkori alakjához kötődő tárgy jelképezi. A középkori gondolkodás számára ez nem okozott volna különösebb nehézséget, számunkra viszont kérdéseket kell hogy felvessen. Kifejezhet-e egy absztraktumot egy konkrét tárgy? Kifejezhet, persze. Például abban az esetben, ha azt az absztraktumra utaló jelként fogjuk fel. Ennek az a feltétele, hogy világos különbséget tegyünk a jel és a jelzett között. Csakhogy a koronát nem így képzelik el, és különbséget sem tesznek. De még ha tennének, akkor is problematikus lenne, mert a korona rossz jel. A gond éppen a koronának tulajdonított jelentés: a középkori és a polgári állam összekapcsolása, pontosabban összekeverése-zagyválása.
Amennyiben a királyi koronát a polgári állam fölé emeljük, a középkor árnyéka fog rávetülni. Azt olvasom a Professzorok Batthyány körének javaslataiban, hogy a korona nemzeti egységünk jelképe, ami teljesen hamis állítás. Mindazokat kizárja ugyanis a nemzetből, akik a koronát igen becses és fontos középkori tárgyi emléknek, és semmi másnak nem tekintik. A másik probléma az, hogy a korona és a nemzet egymást kizáró, egymással ellentétes közösségek, ahogyan erről már szóltam a nemzet mítoszáról írva. Minden nemzet konstituált, a regnum viszont ezzel ellentétben eleve létező közösség, amelynek ebben a középkori értelemben az uralkodók állandó csoportjára van szüksége. A nemzetnek sosem volt szüksége ilyenre, manapság pedig még kevésbé! A nemzet és a korona összekapcsolása, néha azonosítása jól mutatja, hogy mindkettő kiüresedett, vagy éppen mostanában üresedik ki. Semmi sem mutatja ezt jobban, mint a Magyar Konzervatív Alapítvány honlapján olvasható „nemzetkoronázás” kifejezés. Gondoljuk csak meg, milyen szánalmas nemzet lennénk, ha egy középkori mitikus tulajdonságokkal felruházott tárgy kellene ahhoz, hogy összefogjon minket!
Hasonlóan súlyos problémák vannak a „történelmi alkotmány” kifejezéssel, amit időnként még patetikusabban „ezeréves alkotmányként” is szoktak emlegetni. Letudhatnánk az egészet azzal, hogy ez egy egyszerű eufémizmus, vagy még inkább a manapság ismert és használt fogalmak visszavetítése a múltba. Ezek egészen addig viszonylag ártalmatlanok, amíg nem kapcsolódnak össze politikai törekvésekkel, és nem alkotnak velük együtt szellemi zagyvalékot. Ekkor ugyanis nem tekinthetjük a polgári értékekre nézve veszélytelennek. A Fidesz-alkotmány koncepciója például azt mondja, hogy a preambulumban méltatni kellene „történelmi alkotmányunk értékeit és szerepét”. Eltekintve attól, hogy nem volt „történelmi alkotmányunk”, mert mindazt, amit annak neveznek, csak a 18. századtól konstruálták meg, a kérdés mégis az, vajon a középkori jogalkotásban reprezentált értékek melyikét kívánják méltatni a leendő szövegben? Gondolom, a nemesi előjogok előkelő helyet kapnak majd, hiszen az Orbán-kormány eddigi gyakorlatában is világosan kirajzolódik a privilégiumok iránti vonzalma. Kínálkozik az egyházi előjogok dicsérete, netalán a fenyítések kegyetlensége, és a kegyurak privilégiumait is érdemes lenne megemlíteni. De legfőképpen azt, hogy országos politikai jogai csakis a nemességnek lehettek. Rengeteg minden van, ami jellemző volt a feudális államokra, de nincs helyük a polgári államban.
Mi értelme van akkor egy 21. századi alkotmányban a történelmi alkotmány és a királyi korona iránti rajongásnak? Az egyik lehetőség az, hogy e gondolat hívei a múlt elemeiből akarják összerakni a jövőt, valahogy úgy, mint a gyerekek legóból a házakat és autókat. A másik lehetőség az, hogy a korona és az ún. történelmi alkotmány csak az antidemokratikus törekvéseket legitimáló eszköztár. Az első esetben ellopják az ország jövőjét, mert ők maguk képtelenek még csak elképzelni is bármit, ami még nincs, csak lesz. A Fidesz politikája kitűnő példája ennek, az például, ahogyan elővették és felhasználták a 20. század elejének bolsevik ötleteit. A jövő nélküli pártok és emberek viselkednek így, eltemetik magukat valamiféle csodálatosnak elképzelt múltba, és minden erejükkel ezt próbálják meg rekonstruálni. A második esetben egyszerű hatalomtechnikai eszközként alkalmazzák annak érdekében, hogy elfogadhatóvá tegyék a szabadságjogok korlátozását és átértelmezését. A múltból és a múlt köré szőtt mítosz megjelenik tehát az alkotmánykoncepcióban is. És mi lesz a következmény? Josef A. Tillman tökéletesen írta le ezt nemrég a Népszabadságban: „A térség utolsó totemistái, vezérük vezényletével, korszakos jelentőségű alkotmányjogászok és klerikusok segédlete mellett megint megszállásra készülnek: a ’szent’ koronát az állami áhítat tárgyává készülnek avatni. Nagy lépés lesz ez, hiszen Európa utolsóként letelepedett államalkotó népét így újra visszavezetik a kezdeti helyzetbe: az utolsók közé.”
crown fire – flickr/aero nerd
De van itt még más is! Igazán elkeserítő, hogy a magyar jogi nyelv még mindig nem akar megszabadulni egy súlyos és terhes örökségtől. Ez az örökség mélyen beépült a szókincsünkbe, és már észre sem vesszük azt a rombolást, amit az erkölcseinkben végez. Magyarországon nemcsak a jogban, de a társadalomtudományokban is használatban maradt a származás és a külső jegyek alapján való különbségek megjelölésére a „faj” kifejezés. Benne volt az 1989-es alkotmány szövegében is (65.§. (1) és 70/A§. (1)), és a Fidesz-alkotmány koncepciója is tartalmazza. (Alapvető rendelkezések, 9.) Mondhatnánk azt is, hogy mi gondunk vele, hisz mára teljesen elfogadottá vált. Pontosan ez a probléma! Mivel ennyire elfogadott, beépült, minden egyes használata elfogadottá teszi azt a náci gondolatot, hogy az emberiség fajokra oszlik. A nagy gond az, hogy míg az angol és a német nyelvben használt race és Rasse fajtát, típust, egy meghatározott jellegű csoportot jelent, addig a magyar nyelvben a faj csak és kizárólag az öröklődő biológiai tulajdonságukban megegyezőket (species, Art) jelenti. Ideje lenne tehát megszabadulni használatának ettől a módjától.
Érdemes felfigyelni arra is, milyen kitüntetett szerepet ad a koncepció az állami tulajdonnak. (Alapvető rendelkezések, 11.) Az állami tulajdon, a közvagyon, a közérdek és az állami pénzügyi rendszer együttese azt a benyomást kelti, hogy az alkotmány majd ki akarja emelni az államot a maga vagyonával együtt a piaci rendszerből. Rejtélyes megfogalmazásokat használnak ebben a cikkelyben. Így például mit jelenthez ez: „A közvagyon és közpénzek rendeltetése a közérdek szolgálata, a közszükségletek kielégítése, ez azonban nem csökkentheti a nemzet jövendő generációinak lehetőségét arra, hogy saját szükségleteiket majd kielégítsék.” Érti ezt valaki?
Nekiláttak, sokan, sok tudományos fokozattal, nagy politikai hatalommal és még nagyobb önbizalommal, hogy ők majd megalkotják és örökérvényűvé teszik az ország új politikai rendszeréhez illő alkotmányát. Intézmények sokasága írt hozzá javaslatot – időnként a koronához illő jó középkori szokás szerint, kerékbe törve, még nem az ellenzéket, csak a magyar nyelvet. Az eredmény elszomorítóan silány, mint a „forradalom”, amelyet vívnak. De semmi baj, az alkotmánynak van a magyar nyelvben egy másik jelentése is, és ez a szöveg inkább ebben az értelemben jelent alkotmányt, azaz rozoga, elfuserált tákolmányt.
(1) E tekintetben egyetérthetünk az MTA Jogtudományi Intézetének véleményével, mely szerint „nem lenne szerencsés olyan típusú szimbolikus üzenetek beépítése, amelyeket két- vagy többértelműség övez, vagyis amelyek körül nincs közmegegyezés.”
(2) Például: „Elemi igényű követelmény az, hogy Magyarország Szent Koronája – a főhatalom teljességét jelentő és jelképező, a társadalmi béke és egyensúly létrehozására és megtartására alkalmas különleges államszemélyiségként [sic!] – megkapja soha meg nem szűnt jogalanyiságának elismerését.”
Első rész: Szabadság és egyebek
Második rész: Kellenek-e korlátok a szabadsághoz?
Harmadik rész: Az ellenállás joga
Negyedik rész: „Ódon, visszataszító bűz” – Az államcél
