rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. január 6.


Bolgár György kérdései a 2010. január 6-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy meg is hátrált meg nem is az Orbán-kormány. A miniszterelnök külföldi újságírók előtt a Reuters hírügynökség szerint azt mondta, hogy ha az Unió szükségesnek ítéli a médiatörvény megváltoztatását, akkor ezt elfogadjuk. Ugyanakkor az AFP francia hírügynökség szerint Orbán visszautasította a törvény francia és német kritikáját, és közölte, hogy addig nem változtatunk a jogszabályon, amíg a többi európai ország meg nem teszi ugyanezt. Természetesen Magyarország elfogad minden, az Unió által indított eljárást, de ha a magyar médiatörvény módosítani kell, mondta, akkor Franciaországban, Németországban és Hollandiában is meg kell változtatni az ottani törvényeket. Mert a miénkben semmi olyan nincs ami az övékében ne volna benne. Vajon fegyverszünet, vagy háború?

Orbán egyébként a sajtótájékoztatón azt is elmondta, büszke rá, hogy többen Putyinhoz hasonlítják. Ezek szerint háború?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a legtekintélyesebb magyar közgazdász, Kornai János a mai Népszabadság mellékleteként publikált nagy tanulmányában súlyos figyelmeztetést intéz az országhoz. Magyarországon szétrombolták a demokrácia több fontos alap intézményét. Az ország autokrácia lett. A gazdaságban pedig nem látszik a cél, ugyanakkor a gazdasági intézkedések megvalósítása kontár módon történt. Minden okunk megvan arra, hogy aggódva nézzünk az ország jövője elé, írja Kornai.

Mi a véleményük továbbá arról, hogy újabb az UD Zrt.-vel kapcsolatos hangfelvételeket tettek közzé a Youtube-on, tehát az interneten. Vajon lesznek itt még meglepetések?

És végül beszéljük meg, hogy összmagyar alkotmányt szorgalmaz a székelyföldi Hargita megye tanácselnöke. Az vajon milyen lenne?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!