Amikor a Médiahatóság elítéltje a független bírósághoz fordul



A médiatörvény értelmében az NMHH-nak (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a következőkben: Hatóság) joga lesz arra, hogy az írott sajtóban megjelent tartalmakat is értelmezze, hatósági szempontból is – mintha csak parkolási ügyekben elkövetett mulasztásos vétségeket mérlegelne. Ezután a mérlegelési eljárást joga lesz olyannak tekinteni, mint amivel megkettőzheti a független bíróság működését. A Hatóság legfőbb embere ez ügyben a Média- és Hírközlési Biztos (a továbbiakban: Biztos) lesz, aki nem választott, hanem a Hivatal elnöke által kinevezett személy. A sajtót érintő panaszok ügyében minden szál az ő kezében fut össze.

Nézzük, milyen ügymenet részévé válik az a tartalmakat közzé tévő szerkesztő-újságíró-médiaszolgáltató, akivel szemben bejelentés érkezik a Hatósághoz.

A Hatóságnál elbírálandó ügyek a törvény szerint négyféle módon keletkezhetnek:

– Valaki sértőnek érez valamit, önmagára nézve, és bejelentést tesz [140. § (1)],
– Buzgó állampolgár általában véve sértőnek érez valamit, és bejelentést tesz [145.§],
– Maga a hatóság tekint sértőnek valamit, és a sértett nevében – megkérdezése nélkül! – eljárást indít [149. § (1)],
– Ha a hatóság az egyik eljárás során egy másik, szerinte sértőnek nyilvánítható ügyre bukkan, akkor annak tárgyában is eljárást indít [149.§ (2)].

A panaszok a Biztoshoz érkeznek, aki főosztályvezetői besorolású köztisztviselő. Szakképzettségének kívánalmairól a törvény nem tesz említést, ugyanakkor háromféle, az igazságszolgáltatási eljárás megkettőzését jelentő szereppel is felruházza.

A Biztos egyfelől nyomozó, aki a 141.§ szerint „panasz hiányában hivatalból is jogosult intézkedni, amennyiben a 140.§ (1) bekezdés b) pontban meghatározott érdeksérelemről egyéb úton tudomást szerez”.

A 142. § értelmében „a panasz, illetve az egyéb úton tudomására jutott, a 140. § (1) bekezdés b) pontban meghatározott érdeksérelem kivizsgálása érdekében bármely média-, illetve hírközlési szolgáltatótól, vagy sajtótermék kiadójától az érdeksérelemmel összefüggő adatokat, felvilágosítást és nyilatkozatot kérhet, valamint megfelelően alkalmazhatja a Ket. Hatósági ellenőrzésre, valamint e törvénynek a tényállás tisztázására vonatkozó rendelkezései szerinti egyéb eszközöket. Az érintett média-, illetve hírközlési szolgáltató tizenöt napon belül köteles a kért adatot, felvilágosítást, nyilatkozatot a Biztos számára szolgáltatni, abban az esetben is, ha az adat üzleti titoknak minősül. A Biztos köteles a tudomására jutott üzleti titkot megtartani, azt az adatközlő kérésére zárt iratként kezeli”.

Továbbá a 155. § értelmében „jogosult a médiaszolgáltatással, sajtótermék kiadásával, illetve műsorterjesztéssel kapcsolatos – akár törvény által védett titkot is magában foglaló – adatot tartalmazó valamennyi eszközt, iratot, dokumentumot megtekinteni, megvizsgálni, azokról másolatot, kivonatot készíteni”.

Másfelől ügyész, aki a 149. § értelmében „a hatáskörébe tartozó ügyekben eljárását hivatalból is megindíthatja, kivéve, ha e törvény szerint az eljárás kizárólag kérelemre indítható”, illetve „Amennyiben a Hatóság eljárása során az egyedi hatósági ügy tárgyán kívüli, de azzal szorosan vagy közvetetten összefüggő jogsértésről szerez tudomást, annak vonatkozásában – hatósági döntésének meghozatala előtt – eljárását hivatalból kiterjesztheti”.

Végül pedig bíró, aki megvizsgálja a panaszokat, s aki a 142.§ (3) értelmében „az érdeksérelemre vonatkozóan a hírközlési vagy médiaszolgáltatóval, vagy sajtótermék kiadójával szóban vagy írásban egyeztetést folytat (egyeztetési eljárás)”, majd mindezek alapján egy személyben ítél arról, hogy az ügy milyen szankcióval járhat. Igaz, a Biztos nem rendelkezik hatósági felhatalmazással, ám a (száz százalékban kormánypártiakból álló) Médiatanács az ő javaslata alapján dönt – egyszerű többséggel, kézfeltartással – , hogy egy ügyben mekkora bírságot rójanak ki a bepanaszoltra.


Beheading (Giovanni di Paolo, 1407[?]–1472) – flickr/Thomas Hawk

Itt érkezünk meg ahhoz a tényhez, hogy az eljárásban nincs védelem, vagyis a procedúrának nincs olyan résztvevője, aki a bepanaszolt (kvázi „alperes”) érveit-érdekeit jogilag szakszerű módon képviselné, és ezzel mérsékelné a bírói munka esetleges elfogultságát. (Itt jegyzem meg, hogy ennek a mérséklő garanciának a léte a jelek szerint ismeretlen a Kulturális Bizottság fideszes elnöke, L. Simon László előtt. Ő ugyanis az ATV Egyenes beszéd című műsorában, 21-én ezzel a visszakérdezéssel reagált Kálmán Olga egyik kérdésére: „Miért, ugyan mi garantálja az igazságszolgáltatásban a bírók elfogulatlanságát?” Számára itt most megismétlem: a védőügyvéd, vagyis a mérlegelés differenciálásának lehetősége).

Az egyeztetések – vagyis gyakorlatilag ál-bírósági tárgyalások – során a Biztos a „peres” feleken kívül egyetlen további személyt: a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet képviselőjét vonhatja be, „ha az ügy a fogyasztók jelentős számát érinti” (142.§).

Ilyen helyzet ráadásul kizárólag olyankor állhat elő, amikor a felek valamelyikének van köze valamilyen szervezett fogyasztóvédelmi intézményhez. Ám amikor a panaszos magánszemély, vagy ugyanaz a hatóság, amelynek biztosa egyszersmind ítészként is funkcionál, senki sem védi meg szakszerűen a bepanaszoltat semmiféle ítészi elfogultsággal szemben.

Kérdés: Melyik az az ország, amelynek törvényei lehetővé teszik, hogy ilyen módon kettőzzék meg az igazságszolgáltatást, illetve hogy egyáltalán megkettőzzék? Hol lehetséges olyan eljárás, amelyben szellemi tartalmakat egyetlen, politikai hátterű Biztos mérlegelhessen úgy, mintha parkolási ügyekről volna szó?

Nézzünk egy olyan témát, amely benne van a levegőben, és amellyel kapcsolatban sűrűn előállhatnak bejelentések. Hogyan zajlik majd a Hatóságnál az „egyeztető tárgyalás”, mondjuk a „finnugor-nem finnugor” ügyben?

Biztos: Önök tették közzé azt az interjút, amelyben egy nyelvész szerint a magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládhoz tartozik?

Bepanaszolt: Igen.

Bejelentő: Tiltakozunk! Az interjú uszítás a magyarság ellen. Úgy állít be minket, mintha nem a harcos, uralomra termett hunok és szkíták utódai lennénk, hanem a nyámnyila északi népekkel állnánk rokonságban.

Bepanaszolt: De hiszen a nyelvrokonságnak semmi köze a származáshoz: Az nem a biológiai, hanem a kulturális érintkezésre utal. Azonkívül ahhoz sincs köze, hogy ki hány csatát nyert vagy vesztett a népvándorlás időszakában. Ráadásul az interjúban ezt csak érintettük, mert egyébként a nyelvi humorról volt szó, amelyre a finnugor kori szavaink ragozása különösen jó lehetőségeket adhat.

Bejelentő: A finnugor rokonságot a minket elnyomó Habsburgok találták ki, hogy az alacsonyabbrendűségünket bizonyítsák. Az interjúban ezt a tényt a riporternek el kellett volna mondania, hogy kiegyensúlyozza a két elméletet. De nem mondta el, és ezzel a műsor sértette a magyarság, vagyis a többség nemzeti érdekeit.

Biztos: Tudja cáfolni a felperes, hogy a műsor egyoldalúan csak a finnugor származásról beszélt?

Bepanaszolt: Miért kéne olyasmit cáfolnom, aminek nem szükségszerű a jelenléte? A finnugor nyelvhez tartozás tagadása nem számít mérvadó, tudományos elméletnek. A „magyar” fogalmába pedig én is beletartozom, mert a „magyar” itt nem a többség, hanem az ország államalkotó népe.

Bejelentő: Nem igaz, hogy az elméletünk nem mérvadó, mert mi tudományos szinten tudjuk bizonyítani, hogy a Habsburgok bérelték fel a német anyanyelvű tudósokat. Budenz nem is volt magyar!

Bepanaszolt: Röntgen sem volt magyar, mégis meg tudjuk röntgenezni a magyarokat!

Biztos: Tudja cáfolni a felperes által idézett események létezését?

Alperes: Hogy tudnék cáfolni egy fantazmagóriát?! Cáfolja az egész finnugrisztika, amely több mint kétszáz éves tudomány, és nem politikai, hanem tudományos eszközöket használ.

Bejelentő: A mi eszközeink is tudományosak! Levéltári adataink vannak!

Biztos: Meghallgatva a peres feleket, megállapítom, hogy a Bepanaszolt nem tudta bizonyítani a vád alaptalanságát. Az általa közvetített interjúban nem volt jelen a kiegyensúlyozottság, mert nem említették, hogy a finnugor elmélet mellett létezik ellenelmélet is. Ennek hiányában azt sugalmazta, mintha a magyar nép múltjából hiányozhatnának a dicső, harcos elődeink. Emellett az alperes nem vette figyelembe, hogy a finnugor elméletet a kormány egyes tagjai is kifogásolják, márpedig a kormány kétharmados felhatalmazással rendelkezik. Az interjú közvetítésével tehát a Bepanaszolt elkövette a többség elleni izgatás és a magyar nemzet elleni uszítás vétségét is. Ezért a rádiója számára a 186. § paragrafus alapján a műsorszolgáltatókra kivethető legmagasabb, ötmillió forintos büntetés megszavazását fogom kérni a Médiatanácstól”.

A lehetséges pénzbüntetési tételek egyébként az alábbiak:

186. § (3)
ba) JBE médiaszolgáltató és a médiapiaci koncentráció korlátozására vonatkozó szabály által érintett médiaszolgáltató jogsértése esetén a bírság összege kétszázmillió forintig,
bb) a ba) pont alá nem tartozó médiaszolgáltató jogsértése esetén a bírság összege ötvenmillió forintig,
bc) országosan terjesztett napilap esetében a bírság összege huszonötmillió forintig,
bd) országosan terjesztett hetilap, folyóirat esetében a bírság összege tízmillió forintig,
be) más napilap, illetve hetilap, folyóirat esetében a bírság összege ötmillió forintig,
bf) internetes sajtótermék esetében a bírság összege huszonötmillió forintig,
bg) műsorterjesztő esetében a bírság összege ötmillió forintig,
bh) közvetítő szolgáltató esetében a bírság összege hárommillió forintig, terjedhet.

Ha a Médiatanács elfogadta a Biztos javaslatát, attól kezdve az a kérdés, hogy a fenti párbeszéd alperesének van-e annyi pénze, hogy a büntetés kifizetése után is megmaradjon a rádiója és saját egzisztenciája. Ha nincs, akkor az a következő kérdés, hogy van-e elég pénze esetleges további perköltségek betervezésére. Amennyiben van, akkor megpróbálkozhat azzal, hogy továbbviszi az ügyet a független bíróságon. Ott azonban a per tárgya a fenti esetben nem lehet a bejelentésben érintett tartalmi kérdés, vagyis a finnugor elmélet és ellenelmélet bemutatásának szükségessége egy műsor kiegyensúlyozottságában. A fellebbező itt hiába akarná elmondani, hogy a finnugor elmélet ellenelmélete tudományosan nem megalapozott, és hogy már csak ezért sem szükségszerű egy műsorban ellensúlyként megemlíteni, illetve hogy ráadásul a műsornak nem az egymással vitatkozó elméletek bemutatása volt a célja. A bíróságon ezt meg sem fogják hallgatni, hiszen a Magyar Köztársaság bírósága nem kompetens az egyes, tudományos vagy annak mondott elméletek hivatalos elismertségének eldöntésében. A „finnugor-nem finnugor” probléma akkor sem jogi kérdés, ha az új médiatörvény szerint a Biztos olyan ügyeket is vizsgálhat, amelyek nem tartoznak a jog fennhatósága alá.

A felperesnek itt tehát nincs továbblépési lehetősége az eredeti témának megfelelő vágányokon. A mérlegelésnek egyébként is a hatósági végzés lesz a tárgya – ahogyan az ORTT Panaszbizottságával kapcsolatos ügyekben is alapvetően azt vizsgálták, hogy a hivatal törvényesen járt-e el a szóban forgó ügyben, és mérlegelte-e az összes szükséges tényezőt. A tartalmi kérdéseket csak akkor nézték, ha azok jogi szempontból mérlegelhetők voltak. A fellebbezésben megtámadott Médiatanács pedig a Biztos által prezentált jegyzőkönyvvel fogja bizonyítani, hogy az egyeztetésen minden lehetséges körülményt mérlegeltek: mind a finnugor elmélet, mint a finnugor ellenelmélet képviselőjét annak rendje s módja szerint meghallgatták. S mivel a műsor maga is bizonyítja, hogy hiszen abban az ellenelmélet nem jelent meg, a törvény pedig előírja az egyes műsorokon belüli kiegyensúlyozás kívánalmát, a Médiatanács okkal ítélte el a műsor szolgáltatóját.

Tehát: Valahányszor tartalmi kérdésekben érkezik bejelentés, a Hatóság részéről elítélt személy a független bíróságnál csak a Hatóság eljárása ügyében tud fellebbezni, az érdemi kérdést illetően nem, hiszen az jogállamban nem képezi a jog tárgyát. Sajtópert nem lehet kreálni az ügyből, mert a sajtóperek egyik alapkérdése adekvát módon ez: véleménynek vagy tényállításnak minősül-e, amit a peres felek a bíróság elé vittek. A másik, adekvát alapkérdés pedig ez: sért-e személyiségi jogokat, amiről szó van. A példában felhozott és az ahhoz hasonló ügyekben egyik alapkérdést sem lehet föltenni, hiszen a támadásokat ideológiai-politikai alapon fogják elindítani, vagyis az ügyeket érdemben a bíróságon már nem lehet megvitatni. A médiatörvény által elszabadított tartalmi támadási lehetőségek ennek a dimenziónak a kikerülését szentesítik, és ezért teljesen mindegy, hogy lehet-e jogorvoslattal élni a médiatörvény értelmében, vagy nem.

A Hatóság ítélkezése minden olyan esetben, amelyben a tudomány, az irodalom, a művészet vagy a nyelv stb. területére tartozó, tartalmi kérdéseket fognak jogi elbírálás tárgyává tenni, és amelyben a mai közélet politikailag gerjesztett kérdéseit fogják érinteni, az igazság elcsúsztatásával, hamis kérdésfelvetések mentén fog működni, vagyis az igazságszolgáltatás valójában hamisságszolgáltatás lesz.

Márpedig a médiatörvényt éppen azért hozták létre, hogy azokat hozzák hatalmi helyzetbe, akik a tudomány, az irodalom, a művészet és a nyelv területét is politikai erővel akarják uralni – és itt zárul be a kör, amelynek megrajzolását már az első mozdulatnál meg kellett volna akadályozni. De erre az újságíró szakma már nem volt képes, ezért nem kell csodálkozni, ha a helyzet stílusosan csak képzavarral érzékeltethető: mindannyian egy ránk záruló kör levét isszuk.


Lévai Júlia                  


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!