rss      tw      fb
Keres

Radics Viktória









A megváltó projekció




Megértem azokat, akik megváltásra sóvárognak, olykor fásultan, máskor türelmetlenül, mi több, bosszúsan és pánikba esve; megértem azokat is, akik a Megváltó akárhányadik eljövetelét várnák, ha nem döntené le őket a lábukról a közöny meg a kishitűség; azokat, akik tehetetlenül ácsingóznak valami egészen másra, nem lelvén helyüket a világban sem, a társadalomban sem, sehol sem. Őket jobban megértem, mint a komfortosokat, akik elterpeszkednek a meglévőben, és a vagyonukat meg a kapcsolati tőkéjüket szaporítják a csápjaikkal, vagy mint a hiperaktív politikai és üzleti menedzserféléket, akiknek nincs nyugtuk, ha nem ügyködnek és ügynökösködnek, ily módon feledkezvén meg minden valódi problémáról, saját magukat is beleértve.

Amikor azonban a megváltás utáni emberi, túlságosan is emberi vágy politizálódik (nacionalizálódik, etnicizálódik, pártossá válik, kultuszt űz, politikai elméletekhez köti magát), az nemcsak magát a vágyat hazudtolja meg és torzítja el, sodorja gondolatbűnbe és kriminális cselekedetekbe, hanem, tömegessé válván, hatalmas galibákat, esetenként katasztrófát okozhat. Szarvashibát követ el ugyanis az, aki az üdvtörténeti időt összekeveri ezzel a mi profán időnkkel. Az eszkatológia ideje nem úgy ketyeg, mint az órám, és nem is igazíthatom hozzá a karórámat, mivel egyáltalán nem időzíthető; a megváltás ideje az örökkévalóság, a legmélyebb szenvedések és vágyak az abszolút jelenben élnek-halnak, vagyis a felmérhetetlen és beütemezhetetlen pillanatban. Egyszerűen szólva, ami szent, az megragadhatatlan.

Az igazi hívők ezért vagy végtelenül türelmesek, kitartóak és béketűrők, és/vagy a szent pillanatban élik meg eufóriájukat. A vakhitűek viszont, akiket oly könnyen be lehet csapni, nem tűrik, nem ismerik a várakozásnak ezt az időtlen idejét, hanem a profán téridőbe vetítik bele, vetítik rá egy-egy felkínálkozó személyre, csoportra, tárgyra, eseményre a vágyfantáziáikat. A populista politika kiszimatolja és csúnyán kihasználja az emberek titkos, önmagukban föl nem ismert vágyait, sóvárgásait és elébük megy, igyekszik ezeket – hatalomért cserébe – kielégíteni; eszméket, jelképeket, metaforákat kínál nekik étekül, a transzcendens ígéreteket kilátásba helyezett pénzre számítja át, a létbizonytalanságot a biztonság horizontjának felfestésével csillapítja. Minél nagyobb egy országban a szűkölködés és a nyomor, annál meggyőzőbb a kulisszahasogató populizmus. A populista politikus emellett nem átallja belelopni magát a Megváltó üresen maradt sziluettjébe, egyáltalán nem röstelli magát emiatt, a frusztrált ember pedig, aki bizony szégyenkezik, aki jól meg van már gyötörve, hogyne csodálná őt a szégyentelensége és a televízióban is jól látható pirospozsgás elevensége okán, hiszen ő is olyan bátor, egészséges, jó svádájú és jólöltözött szeretne lenni. Az a hely, ahol az ilyen élénk tekintetű, frissen nyírt, derűs vagy nemesen bőszülő, szép emberek laknak, nyilván a megváltás másvilága. Hát még élőben látni egy ilyen karizmatikus férfiút, mondjuk a szabadkai templomban vagy a zombori polgári kaszinóban, ahol százéves nagy, poros tükrökről pereg le türelmesen a foncsor, az már szinte a szentség érintésével ér fel. Volt, akivel kezet is fogott! Persze azokkal, akik az első sorba tolakodtak.

Miért írom most ezt? Mert láttam már magyar embereket könnyet hullatni megilletődöttségükben, mikor előttük termett a  jelenés. Igaz, a katarzis hamar elmúlt, az intellektuson azonban nyomot hagyott, amúgy értelmes férfiak és asszonyok gondolkodását károsította, akik az épp aktuális helyzet reális felmérése helyett ilyen érzelmekre kezdtek hivatkozni, ha beszédbe elegyedtem velük. Szerb embereket pedig láttam rajongani háborús bűnösökért, s velük már nem lehetett beszédbe elegyedni. Láttam magyar és szerb embereknél is szerelmi szenvedélyek hőfokát megütő érzelmeket beletuszkolni a politikába, s ha én a gyanakvás hangját ütöttem meg, szívtelen, hülye tuskónak, hamarosan pedig a magyarság vagy a szerbség ellenségének bizonyultam. Jugoszlávnak vagy kommunistának vagy baloldalinak, vagy épp feministának, magyaricának, mindegy, a megbélyegzés azonnal kompromittál és elkezd ragadványnévként funkcionálni.

Azért is mondom most ezt, mert senki sem mentes a projekcióktól, amelyeket ő bocsát ki és amelyek reá tapadnak; melyek nehezen ellenőrizhetők; mintegy gombnyomásra indulnak be, észrevétlenül, és csak akkor múlnak ki, ha valami külső csapás éri az embert. A szerelemben nagyon szépen követhető ez a projektálási mechanizmus, ez a mozizás, és a szerelem csak akkor marad meg, ha túléli a projekciók szertefoszlását.


Archeológiai lelet, Kőbánya, Népliget - A szerző fotója

Magyarországon ma nagyon sok a frusztrált, csalódott, szegény, keserű, ínségben szenvedő ember, a munkanélküli vagy az éhbérért dolgozó. Őket etetni kell.  Csodálatos kenyérszaporításra politikus nem képes. (Nem csalhat sokáig.) Aki nehezen él, az érzelmileg is kiszolgáltatottabb, mint az, aki kívül-belül minden hájjal megkent. Egyáltalán nem csodálkozom a politikusok ígérgetéseinek, kupoladumáinak sikerén. Azon sem, hogy a bosszúfantáziák, amelyek minden elkeseredett emberben ott szunnyadnak, fellángolnak az első hívó szóra.

Magyarországon ma a politikai győztesek torka bosszúszomjtól ég, és nagy a bosszúság a zemberek körében is. Nagy az öröm, hogy egyáltalán megszólították őket. Bűnbakért egyelőre nem kell a szomszédba menni. Az ellenség tálalva van, méghozzá „terülj, terülj asztalkám” formájában. Új jogszabályok és törvények biztosítják az utánpótlást. Finom falatok fognak az asztalra kerülni, nagy zabálás következik alighanem. Felkerülhet erre a terített asztalra a kritikai gondolkodás is, és győzedelmeskedhetnek a megváltó projekciók, melyek azonban, minden halogatás ellenére, mindig, kivétel nélkül robajló összeomlással járnak. Profán, nagyon is emberi puffanásokra és puffogásokra gondolok, nem apokalipszisre, melynek ideje az abszolút jelen, a helye pedig a szubjektumban van, ki-ki szubjektív világában, és a Szentírás meg a költészet képes csak szóba hozni.

Ezért úgy gondolom, szerintem nem ellentmondásosan, hogy a hazaszeretet formája ma Magyarországon csak a kritikai gondolkodás lehet.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!