Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. december 29.

• Nyomtatás

Részletek

2010. december 31. péntek, 05:58

Megbeszéljük

Bolgár György: - 224 forint körül van most a svájci frank árfolyama, szakértők szerint könnyedén elérheti a 230-at is, onnan pedig ki tudja hol áll meg. Felvetődik épp ezért a kérdés, hogy a magyar lakosság, a magyar devizahitelesek és benne valószínűleg nemcsak magánemberek, hanem vállalkozók is, meddig bírják követni ezt a forint szemszögéből való árfolyamromlást? Mikor következik be valamiféle gátszakadás? Van-e erre valamilyen becslésük, sejtésük, vizsgálatuk?

Nyers Rezső: - A 220 forintos svájcifrank-árfolyam már nagyon-nagyon magasnak tekinthető. Olyan magasnak, amely mellett bizony lehet azzal számolni, hogy amennyiben ez tartóssá válik, akkor sok hitelfelvevő nem lesz képes a törlesztőrészleteket folyamatosan fizetni. Szükséges az, hogy az árfolyam mielőbb egy elviselhetőbb, normálisabb szintre álljon vissza, de itt azért két alapvető folyamatról van szó. Az egyik – rajtunk kívül álló – ez a nemzetközi folyamatok, pénzpiaci folyamatok, amelyek abban fejeződnek ki, hogy a svájci frank az euróhoz képest erősödik, különféle nemzetközi gazdasági okok miatt.

- Erre nekünk nincs befolyásunk és hatásunk.

- Erre nagyon minimális a mi befolyásunk. A másik viszont olyan, amelyre lehet befolyásunk, nevezetesen, hogy hogyan alakul a forintnak az euróhoz képest az árfolyama.

- Ha nem 279 volna mondjuk az euróárfolyam, hanem csak 265, ez azt jelentené, hogy a svájcifrank-árfolyam is jóval kisebb lenne, nem 225 volna hanem csak 205 mondjuk.

- Körülbelül. Vagy akár 200 alatt is, attól függően, hogyan alakulnak a keresztárfolyamok.

- Igen. Ami óriási könnyebbség volna a devizahitelesek számára, viszont mi van akkor, ha ez a mostani tendencia tovább tart, sőt tovább romlik? Azt mondja, hogy sokan nem fognak tudni fizetni. De mégis mennyien? Azt tudjuk, hogy a deviza-lakáshitelesek több mint tíz százaléka már gyakorlatilag fizetésképtelen, több mint három hónapja nem tud törleszteni, ez, ha jól emlékszem, több mint százezer ember, illetve család, ami már önmagában elborzasztó szám. De mi következhet itt még?

- Egy nagyon komoly, nagyon nagy problémáról van szó. Ennek a problémának a megoldása nem megy egyik napról a másikra. Egyfelől – és ez a fő megoldási irány – a gazdaságpolitikának kell olyan lépéseket tennie, amelyek mellett a gazdaságpolitika hitelessége megnő, amelyek mellett a befektetői bizalom visszatér, megerősödik, ami a forint árfolyamát tartósan egy jóval kedvezőbb szintre mérsékli.

- Tehát nem kellene mást csinálni, csak megbízható, hiteles gazdaságpolitikát folytatni.

- Ezt is kell csinálni, ez az alapvető. De ennek a hatásai, eredménye – még ha ezt azonnal el is kezdjük, és ez nyilvánvalóan bizonyos korrekciókat igényel az eddig követett gazdaságpolitikában – nem jelentkezik egyik napról a másikra. Tehát emellett azért szükségesek gyakorlati lépések is az állam részéről és a bankok részéről is, egyébként erre meg is van a készség, amelyek révén a törlesztési terhek időlegesen mérsékelhetők. A pénzintézetek eddig is nagyon sok esetben nyújtottak a hitelfelvevőknek áthidaló megoldásokat. Mindegyik hitelintézet rendelkezik úgynevezett adósvédelmi programokkal, amelyek mellett időlegesen csökkenthetők a törlesztési terhek. Nyilvánvalóan hosszabb távon azonban ezek nem jelenthetnek megoldást, de rövidebb távon sokat segíthetnek. Ezen megoldások révén már több mint százötvenezer család most is igénybe vesz ilyen banki segítséget. Ezek az eszközök nyilvánvalóan bővíthetők.

- Csak akkor lesznek elegendőek, ha közben a hiteles gazdaságpolitikával az árfolyam is visszamegy egy elfogadható szintre, nem?

- Egyrészt ez az alapvető, ezt még egyszer aláhúznám. Másrészt azonban a bankok is a határán vannak annak, hogy kizárólag csak saját erejükből ilyen segítséget tudjanak nyújtani az ügyfeleiknek. Még akkor is, ha a jó szándék maximálisan megvan.

- Igen. De tudjuk, hogy a bankokat külön súlyos extraadókkal terhelték.

- Igen, pontosan erről van szó. Ma már nincs miből kedvezményeket adni a hitelfelvevőknek.

- De akkor Ön szerint mit tehetne vagy mit kellene az államnak tennie ahhoz, hogy a bankok különböző segítségnyújtási eszközeit támogassa a maga állami eszközeivel? Most ne arról beszéljünk, hogy például megszüntethetné a bankadót, mert ezt nem fogja tenni. Léteznek-e olyan, erre a problémára irányítható speciális módszerek, eszközök, amelyekkel a devizahitelesek fizetési képességét megerősíti az állam?

- Létezhetnek ilyen megoldások, amelyek nyilvánvalóan akkor működőképesek, ha az állam is hozzájárul, az állam és a pénzintézetek közösen alakítanak ki megfelelő formájú lehetőségeket az ügyfelek részére.

- Sokáig beszéltek erről a bizonyos Nemzeti Eszközkezelő Társaságról, hát ez húzódik, húzódik.

- Nekem úgy tűnik, hogy abban a formájában, ahogy ez eredetileg a sajtóban is megjelent, a Nemzeti Eszközkezelő Társaság nem igazán fog létrejönni. De ha ez nem abban a formában jön létre, hanem valamilyen más formában, ami az állam számára, az Európai Unió számára inkább elfogadható, akkor azt is üdvözölni kell. De mindenképpen szükséges az állam és a pénzintézetek maximális együttműködése. Nem olyan régen tettünk mi is egyébként egy javaslatot, ezek kis javaslatok, de ha egy-két vagy tíz esetben segítséget jelentenek, akkor ezeket meg kell lépni.

- Hallottam egy olyan lehetőséget – nem tudom, ez mennyire életképes –, hogy érdemes volna megfontolni a svájcifrank-hitelek átváltását nem forintra, hanem euróhitelre. Mert az euróhoz kötődik jobban a magyar valuta, és nem kell olyan szélsőséges ingadozásoktól tartani, mint a svájci frank esetében. Ennyiből talán ez megbízhatóbb, nyugodtabb, kiszámíthatóbb volna, mint a svájci frank. Csak nyilván ha most átváltanák a svájcifrank-hiteleket euróra, akkor azonnal megjelenne az árfolyamveszteség az euróval szemben.

- Valószínűleg rosszul járnának azok az ügyfelek.

- Vagy mondjuk akkor volna érdemes ezt csinálni, ha az állam vállalna egy egyszeri, nagy kiadást, tehát egyszeri nagy állami segítséget, segítségnyújtást, hogy valamilyen kedvezőbb árfolyamot adjon a svájcifrank-hiteleseknek, amikor átváltják euróra azt. De vajon az állam hajlandó-e akár százmilliárd forintos nagyságrendű egyszeri támogatást adni azért, hogy később euróban megbízhatóbban törlesszenek a hitelesek?

- Éppenséggel a forintra való átváltáshoz lenne értelme támogatást adni.

- Tehát azt mondja, hogy ennek több értelme volna, mint hogy az euróval játszadozzanak?

- Ha már átváltásról beszélünk, akkor ez lenne talán a legjobb megoldás. Én eddig nem hallottam még arról, hogy az államnak szándékában állna erre jelentős pénzösszeget fordítani.

- Márpedig ez több százmilliárdos egyszeri kiadás volna kapásból és akkor most nem beszélünk a forinthitelek kamatairól, amelyek jóval magasabbak. Hadd kérdezzem még meg, körülbelül mennyi svájcifrank-hitel van kint? Jjelzáloghitel? Ez valószínűleg ezermilliárdos tétel.

- Egészen bizonyosan, mert a devizában felvett jelzáloghitelek nyolcvan-kilencven százaléka, inkább kilencven százaléka svájci frank alapú. A túlnyomó többsége svájci frank alapú.

- És az összege pedig több ezer milliárd forintnyit tesz ki?

- Igen.

- Magyarán abban a pillanatban, hogy tíz százalékot romlik vagy erősödik a svájci frank a forinthoz képest, el lehet képzelni, milyen óriási összegekbe kerül ez az adósoknak.

- A lakosságnak is, mindenkinek. Mert nyilvánvalóan a pénzintézeteknek is sokba kerül, hiszen a nem törlesztett hitelek után komoly céltartalékot kell megképezni, ami szintén a pénzintézetek jövedelmét csökkenti.

- Azt kiszámolták-e, hogy hol van a – nem tudom, lehet, hogy van erre egy banki szakszó, de újságírói szóval – a töréspont? Amikor tömegével dőlnek be az adósok és a bankok.

- Így hívják a banki nyelvezetben is. Vannak erre számítások, sajnos vagy nem sajnos, azt hiszem, hogy egy-két ilyen törésponton már túljutottunk. Tulajdonképpen olyan nagy romlás a fizetőképességben, mint amivel egyébként lehetett volna számolni az előzetes kalkulációk alapján, még nem következett be, de a veszélye mindenképp megvan. Még egyszer azt kell mondjam, hogy ez a 220 forint feletti svájcifrank-árfolyam nagyon-nagyon magas.

- Ha ez tartós marad, akkor nem is töréspont, hanem törésvonal lesz.

- Itt most már nem egyszerűen csak egy pénzügyi problémáról, banki problémáról van szó, hanem ez bizony komoly társadalmi gond, és úgy is kell kezelni. Ezért is mondom még egyszer, hogy ezt nem lehet tisztán banki eszközökkel megoldani, hanem itt mindenkinek az együttműködésére szükség van.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Az Orbánnak írt nyílt levélről
Solymosi Frigyes akadémikus, a Nemzeti Kör tagja

Solymosi Frigyes: - Jó estét szerkesztő úr. Már régóta nem beszélgettünk.

Bolgár György: - Igen. Talán kevesebbet ír?

- Nem, az Ön érdeklődése csökkent.

- Nem. Emlékszem én, hogy kerestem néhány hónapja, és nem találtuk meg. Nagyon sokat dolgozik még így is, hogy nyugdíjban van.

- Nem merem Önnek bevallani, de a feleségem elmondaná, hogy hatkor megyek, hatkor jövök.

- Ez az, hogy otthon keressük és a felesége mondja, hogy nincs otthon, ekkor jön, akkor jön. Ez meg egy olyan műsor, hogy négytől hatig tart. De most megtaláltuk. Mégpedig azért, mert a mai Népszabadságban, igaz, az olvasói levelek között, de megjelent egy nyílt levele a miniszterelnökhöz. És ebben azt kéri tőle, hogy vonja vissza azonnal a médiatörvényt, mert Magyarország a nyugati politika és média kereszttüzébe került, szörnyű dolgokat írnak és mondanak rólunk. És ezt már nem lehet a más nézeteket vallók ármánykodásával magyarázni. Vagyis azt tanácsolja, amit józan ember egyébként tanácsolna jobb és baloldalról egyaránt, de mégis jobboldalon szinte egyedül maradt. És én ezt őszintén szólva nem értem. Hogy lehet ez? Nemcsak Ön az egyetlen józan, a helyzetet alaposan értékelő jobboldali értelmiségi, nem lehet egyedül.

- Szerkesztő úr, ez borzasztóan nehéz téma. Erről én írtam az elmúlt hetekben már egy tanulmányt. Csak most, ugye, gondjaim vannak, hogy hol tudom közölni. Mi ennek az oka? Valószínűleg Ön sem emlékszik, mert senki nem emlékszik arra, hogy én annak idején már nagyon közel voltam a fideszes politikusokhoz. Nem mondom meg Önnek, hogy milyen közel, de amikor úgy éreztem, hogy…

-… Hát láttuk egy alkalommal, 2002-ben a választások előtt, hogy közel volt Orbán Viktorhoz a Kossuth téren.

- Akkor is. De előtte ugye, 98 előtt, tagja voltam a vének tanácsának és utána a Szövetség a Nemzetért a polgári körnek…

- Pedig akkor még abszolút fiatalember volt. Mi az, hogy vének tanácsa?

- Úgy nevezetük a tanácsot, a testületet. Nem tudom, hogy ki nevezte el, de ott volt egy pár idősödő öregúr.

- Idősebbek voltak, mint a Fidesz vezetői, az biztos.

- Igen. Mindenesetre ennek a fényében nem annyira könnyű kritizálni, de én mindig úgy éreztem, gyerekkorom óta érdekel a politika, nyolc vagy kilenc évet különböző demokratikus országokban eltöltöttem, hogy egy-egy pártot támogató értelmiségi nemcsak akkor tesz jót a támogatott pártjával, ha csak tapsol, helyesel, hanem ha szükségét érzi, akkor kritikát is mond.

- De ez a normális nem? A demokratikus világban még szabad is megtenni, még félni sem kell tőle.

- Igen. Most az a baj, hogy mi azért még nem jutottunk a nyugati demokráciának abba a stádiumába, amikor ezt minden további nélkül meg lehet tenni. Tehát nagyon átmeneti állapotban vagyunk és ebben az esetben bizony az én kedves barátaim tartózkodnak attól, hogy nyíltan elmondják véleményüket. Sőt, még sokan elmarasztalják az embert azért is, mert a Népszabadságban közöl valamit. Tudniillik ugye a Magyar Nemzet és a HírTV négy pert indított ellenem egy szerencsétlen mondatért.

- Ma is kapott kritikákat, hogy megjelentette ezt a nyílt levelet?

- Nem azért, hanem azért kapok kritikákat a barátaimtól, hogy miért közlök baloldali lapokban. Hát mondom, két lehetőségem van. Vagy elhallgatok, elnémulok, vagy pedig ott közlök, ahol lehozzák az írásaimat.

- Mert ezt például elküldte vagy elküldte volna a Magyar Nemzetnek?

- Nem küldtem el sehova, mert ez reggel eszembe jutott és negyed óra alatt megírtam a levelet. Odaadtam a feleségemnek, nézze meg, van-e benne valami hiba, és elküldtem. Tehát ezt, mint a villám, megcsináltam. Éjszaka jutott eszembe, reggel megírtam és el is küldtem. Tudniillik itt annyira kevés idő van.

- Igen. Így van.

- Az ember próbálkozzon egyik, másik, harmadik sajtóban, hogy kinek tetszik, kinek nem tetszik. Úgy éreztem, ezt a lehető leggyorsabban le kell közölni. Valaki itt, mert ugye most sok levelet és telefont kaptam, elmarasztal azért, hogy miért nem keményebb hangot ütöttem meg. Ha én meg akarom győzni a miniszterelnök urat, aminek nagyon-nagyon kevés esélye van arra, hogy én meg tudjam győzni a jelen állapotban, akkor semmiképpen sem lehet ennél keményebb hangot használni.

- Szerintem nem is várható el ez sem Öntől, sem mástól.

- Pontosan. De én diplomatikusan írtam.

- Egyértelműen. Abszolút egyértelműen írta, hogy azonnal vonják vissza ezt a médiatörvényt, mert árt az országnak és árt egyébként az Ön által támogatott Fidesznek és kormánynak is.

- Így van tulajdonképpen. Épp a rendszerváltás előtti két évben én Amerikában és Németországban dolgoztam. Minden délben bementem a könyvtárba, és elolvastam az amerikai vagy a német lapokat, és hihetetlen jó érzés volt magyarnak lenni. Büszkék voltunk. Annyi jót írtak rólunk, hogy az fantasztikus. Hát most nem ez a helyzet.

- Hát most annyi rosszat írnak rólunk, amennyit soha korábban.

- Igen. De hát ezért mi is felelősek vagyunk és néhány politikus barátom úgy tűnik, hogy elsiette. Én nem tudom, mi baj van ezzel a médiatörvénnyel, mert én, amikor a jobboldali szélsőséges újságíró valótlanságot állított rólam, bepereltem. A pert megnyertem és kaptam bánatpénzt.

- Pontosan erről van szó. Szerintem ez még ma is működne, mindenféle új médiaszabályozás nélkül is.

- Nem tudom, tulajdonképpen mi baj van ezzel az egésszel, miért kell nekünk kiváltanunk a nyugati demokratikus világ rosszallását. Ebből az ég egy világon semmi haszon nem származik se a kormánynak, se nekünk és az ország népének se. Ez egy borzasztó fontos dolog. Most olyan lehetőség előtt állunk, hogy mindenki ránk figyel. Nemcsak Európa, hanem a Távol-Kelet és Amerika is. Tehát most nekünk tulajdonképpen jól kell szerepelnünk. Nekünk meg kell mutatnunk, hogy Magyarország igenis el tudja látni azt a feladatot, amivel megbízták, és Magyarország egy demokratikus ország. Tehát itt nem szabad baklövéseket elkövetni. Azért gondolom én úgy szerkesztő úr, hogy még mindig semmiféle különösebb presztízsveszteség nem érne bennünket, nem érné a kormányt, ha azt mondaná, hogy rendben van, visszavonjuk ezt a médiatörvényt, felejtsük el, majd valamikor még összeülünk és beszélgethetünk erről.

- Egyébként azt is mondhatnák, hogy köszönjük a kritikákat, a figyelmeztetéseket, lehet, hogy óvatlanok voltunk, lehet, hogy túlságosan egy szempontból néztük a dolgokat és igyekszünk megfogadni a tanácsokat. És akkor még külön meg is dicsérnék őket.

- Pontosan. És én is úgy érzem, hogy az európai politikusok örülnének ennek az akciónak. És ha most ez nem történik meg, akkor én nem akarok jósolgatni, de az borzasztó kellemetlen lenne. Mert biztos, hogy bizonyos idő után elhalványulnak a kritikák. De bennük marad és az európai polgárokban is bennük marad a szálka, hogy itt van ez a Magyarország, és most nem akarom tovább sorolni.

- Igen. Mivel magyarázza azt, hogy az Ön barátai, ismerősei, értelmiségi köre, amelyik jobboldali és a Fideszt támogatja, mégsem mer ilyen egyértelműen vagy sehogyan sem megnyilvánulni, vagy hallgat vagy éppen a támogatásáról biztosítja a kormányt. Holott már nemcsak a médiatörvénnyel, de korábban is voltak erőteljesen vitatható, a demokráciát nem éppen erősítő intézkedései. És mégsem látom azt a valószínűleg a jobboldaliak körében is nyilván meglévő nem egy, nem két emberben meglévő konzervatív demokratikus gondolkodást, amelyik azt mondja, hogy ezzel vigyázni kéne, ezt nem volna szabad így. Ez a CDU-nál nem így van. Ez az angol konzervatívoknál abszolút nem így van. Miért nem szólalnak meg? Mitől félnek?

- Szerkesztő úr, én biztos vagyok benne, hogy nagyon sok barátom hasonlóképpen érez, mint én. Tehát én ma délelőtt írtam egy levelet a Nemzeti Kör tagjainak és elnézést kértem tőlük, hogy nem gyűjtöttem aláírásokat, de annyira úgy éreztem, hogy nincsen idő, hogy gyorsan kellett cselekednem. De azért nem annyira rossz a helyzet. Emlékezzen, szerkesztő úr, amikor Sólyom elnök urat menesztették, vagy nem akarták újra választani.

- Igen. Praktikusan igen.

- Akkor azért a jobboldali értelmiség felemelte a szavát. És nagyon sok aláírás született, én is gyűjtöttem aláírásokat, lehet, hogy én írtam az egyik memorandumot. Tehát azért nem annyira rossz a helyzet, mint ahogyan látjuk. Amikor a választás közeledett, akkor is összeszedtem vagy tíz aláírást nagyon jeles jobboldali személyiségektől, akik felemelték a szavukat a szélsőséges párt ellen. Tehát vannak már pozitív jelek. A mi szakmánkban azt mondjuk, hogy van egy hosszú indukciós periódus, amikor beindul a reakció, tetszik tudni? Most is tulajdonképpen úgy érzem, hogy van egy hosszú lappangási szakasz, és előbb-utóbb azért összeszedi a bátorságát a többi kiváló konzervatív értelmiségi is, és szerintem megkeresi azokat a csatornákat, amelyeken keresztül eljut a hangjuk a kormányig.

- Ha már a csatornákat említi és említette a vének tanácsát anno, mostanában már nincs bejárása Orbán Viktorhoz, hogy ezt elmondja személyesen is?

- Tulajdonképpen a legutolsó kör, amire ő meghívott, a 2002-es választás után a Szövetség a Nemzetért volt, ez volt az ő polgári köre. Ez működött szerintem olyan másfél évig, és valami oknál fogva, lehet, hogy ott ketten túlságosan sokszor mondtunk kritikai hangot, elhalt. Na most azt hiszem, legutoljára, ha jól emlékszem, tavaly találkoztam vele, talán a Baross Gábor társaság ülésén és akkor megkérdeztem tőle, hogy mikor hívja össze a Szövetség a Nemzetért polgári kört. És erre azt mondta a miniszterelnök úr, hogy hamarosan. De ez valószínűleg már nem fog megtörténni, mert azóta már nagyon sok tanácsadó köre, nagyon sok területen elfoglalt. Ugye jönnek-mennek ezek a tanácsadó körök, tehát nem várhatjuk, hogy örökké tartson.

- De mégis, Solymosi Frigyesről szerintem nagyon sokan tudják ebben az országban, hogy kicsoda, Orbán Viktor még inkább tudja, hogy kicsoda, és az ő kormányában szintén. Ha valakit felhívna, akár az ő titkárát vagy kabinetfőnökét, nem jutna el hozzá?

- Nem tudom, mondjuk nem olyan könnyű ez a kapcsolatteremtés. Most elárulok Önnek egy titkot. Én szeretném, ha a miniszterelnök úr ezeknek az országoknak itt a tudományos munkáját segítené bizonyos EU-támogatás megszerzésével. Most ugye verseny van. Én tagja vagyok egy brüsszeli bizottságnak, ahol száz pályázatot bíráltunk el az elmúlt évben. Ebből a száz pályázatból egyetlenegy kelet-európai, volt szocialista országbeli kutatócsoport nem nyert. Mert nem tudunk versenyezni a kintiekkel. Más körülmények között dolgoztak. Tehát én tisztelettel azt javasoltam a miniszterelnök úrnak, hogy valami olyan versenypályázatot kellene meghirdetni, amikor mi, kelet-európai országok, pontosan nem a kutatók, hanem a kutatócsoportok versenyezzenek egymással. Ez nem kerülne egy vasába sem az országnak és az Európai Unió is beláthatná, ha azt akarja, hogy az új EU-tagországok felzárkózzanak hozzájuk – hiszen egy óriási világverseny van Amerika, Európa és a kelet-európai országok között – akkor a régi EU országoknak szükségük van a kelet-európai országokra. Én nem akarok abba beletörődni és nem is törődhetünk bele, hogy abban a pillanatban, hogy valamelyik honfitársunk átlépi a határt és amerikai vagy német állampolgárrá válik, megokosodik és mint a villám, termeli a hasznosabbnál hasznosabb tudományos eredményeket. Tehát ezt nem szabad elfogadnunk, én úgy érzem, hogy még itt nagy tartalék van, és egyetértek az akadémia elnökével, hogy a fiatalokat vissza kell csábítani.

- De ahhoz, hogy a magyar miniszterelnök ilyen irányú javaslatát például szimpátiával fogadják Brüsszelben, az kell, hogy bebizonyítsuk, valóban demokratikus ország vagyunk és hallgatunk a kritikákra.

- Igen, biztos ez is szükséges hozzá, mert meg kell alapoznunk a jó hírnevünket vagy pontosabban meg kell tartani azt a jó hírnevet, amit valamikor megszereztünk 1956-ban, 1988-89-ben, és ezt nem szabad elveszíteni.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >